Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-14 / 10. szám
2009. JANUÁR 14., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Szépségkirálynők és egyéb celebek a Budapest-Bamakón Búd Spencer mikrobusszal, Fábry Sándor mentővel, Semmi Kis Tünde motorral rajtol A Budapest-Bamako január 17-ei rajtján nemzetközi és magyar hírességek is rajthoz állnak, hogy próbára tegyék magukat a közel 10 000 kilométeres sivatagi versenyen. Nem először indulnak ismert személyiségek a világ legőrültebb szaharai rali(imitáció)ján. Az év szenzációja, hogy Budapestre várják Búd Spencert, aki egy magyar csapat tagjaként (állítólag) indul el Afrikába. A Búd Spencer Bamako Team már felkészült az útra. „A jármű készen áll. Az oltásainkat megkaptuk és Piedone Afrikában” - tette hozzá tréfásan a 28 éves informatikus. Az Esti showder sztárja, Fábry Sándor mentőautóval indul a Szaharába. Ő lesz a mentő sofőrje. Az autó a rali végén egy szegény sorsú mauritán kisváros nem„Izi rájder” .... öcsém! (Búza Sándor) a művész úr helyét is kialakítottuk a hátsó ülésen”- nyilatkozta Szögi Csaba, a csapat kapitánya. A termetes olasz navigátornak bőven lesz helye a Volkswagen T4-ben. A ralisok nem csak egy teljes üléssort tartottak fenn neki, de még egy névtáblát is elhelyeztek az ülésen tiszteletük és hálájuk jeléül. „Most majd élőben láthatjuk, hogy igaziból milyen csak első ambuláns kocsija, de egyetlen gépjárműve is lesz. Fábry is megkapta már a kötelező oltásait és izgatottan várja a január 17-ei rajtot. „Mentőautóval a Szaharában - ez egy Rejtő Jenő könyv címe is lehetne. Utunkat Rejtő emlékének ajánljuk” - nyilatkozta a showman. A Charity March nevű segélyszervezet és az Afrikai Magyar Egyesület által szervezett akcióban még három másik Mercedes M307-es mentőautót juttatnak el a térségbe önkéntes sofőrök és navigátorok, akik vállalják a nem mindennapi kaland megpróbáltatásait. A 620 külföldi és magyar induló között ott lesz Dammak Jázmin, a Miss Universe Hungary 2008 és Freire Szilvia, a Miss World Hungary idei nyertese is. Hazánkat a két királynő fogja képviselni a futam jótékonysági eseményein. A lányok egyébként a rali mezőnyével haladnak a Mali Köztársaság fővárosáig és Vajon hogy fog tetszeni a bennszülötteknek Freire Szilvia... tötte. A 2005-ös Miss Hungary, Semmi Kis Tünde is ringbe száll az idei Bamakón. Ő azonban sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét Egy KTM motorkerékpár nyergében szeretné átszelni a Szaharát. A hihetetlen erőt és energiát igénylő teljesítményben a Dakaron is próbálkozott motoros, Perepatics Richárd lesz Tünde társa és mentora. -„Tudom, hogy nehéz lesz. Minden nap edzek. Nagyon jó formában vagyok és úgy érzem, hogy maximálisan fel vagyok készülve” - nyilatkozta a szépségkirálynő, aki egyébként az egyetlen női motoros a mezőnyben. A szelíd motorosként (easy rider!) is ismert Búza Sándor viszont nem két keréken, hanem egy Hyudai H 100-as kisbusz volánja mögött vág neki a 8 országon és két kontinensen áthaladó futamnak. „Semmitől nem félek és hihetetlen nagy várakozásokkal nézek a kaland elébe. Mindenre kíváncsi vágyok és már alig várom az indulást”- nyilatkozat a műsorvezető. A negyedik alkalommal megrendezendő Budapest'-Bamako - a rendezők szisztematikus állítása szerint (megfeledkezve a Dakarról, Fáraó-raliról stb.) - a legnagyobb szaharai autóverseny. A negyvenöt ország színeit felvonultató mezőnyben 212 autó - két jól ismert (mondhatnánk BB veterán érsekvadkerti és egy kétharmadban újonc salgótarjáni csapattal, akiket későbbi számunkban mutatunk be olvasóinknak), 31 motor, 6 teherautó és 3 busz áll rajthoz a magyar fővárosban január 17-én reggel. A befutó Mali fővárosában lesz január 31-én. Valóban eljön? Bud Spencer valaha belefért még egy buggyba is Terence Hill-lel együtt. Fábry (balról) a fogyasztása miatt most nem ezzel a járgánnyal indul. ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdeniük, mint bármelyik indulónak. A két szépségkirálynő már az év közepén megkezdte a felkészülést az embert próbáló kihívásra. Szeptember közepén sikeresen teljesítették a Budapest-Bamako felkészítő futamát, a Buda- pest-Makót. - Már nagyon várom az utat. Imádom Afrikát” - nyilatkozta Dammak Jázmin, alti gyermekkorát Mozambikban tölNem lesz semmi, ha megcsinálja ... (Semmi Kiss Tünde) Ki a valódi edző Kolozsváron? Lisztes a Rostocké Az orvosi vizsgálat után Lisztes Krisztián a szezon végéig a német másodosztályban szereplő Hansa Rostock labdarúgócsapatához'szerződött. A 32 éves, 49-szeres válogatott futballista elmondta, hogy rövid időre hazatér Magyarországra és reményei szerint ma, szerdán már a családjával együtt utazik vissza Németországba. Eilts egyébként azt is várja tőle, hogy a pályán kívül segítse munkáját, tapasztalatával egyfajta vezére legyen a keret fiatalabb labdarúgóinak. Lisztes utoljára a REAC-nál játszott Ki a főnök? Uhrin... WlBSW A cseh Ales Jindrát nevezték ki csütörtökön a román bajnoki címvédő kolozsvári CFR labdarúgócsapat új vezetőedzőjének. A 35 éves szakember korábban a cseh másodosztályban szereplő Victoria Plzen trénere volt, és mellette honfitársa, Dusán Uhrin lesz a kolozsváriak új sporttanácsosa. Uhrint a bajnokság őszi szezonjának végén menesztették az FC Timisoara vezetőedzői posztjáról, így a román profiliga szabályzata értelmében ebben az idényben már nem irányíthat másik első osztályú együttest Uhrin legnagyobb sikerét a cseh válogatottal érte el, vezetésével az 1996- os Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert az együttes. Kinevezése azért keltett feszültséget, mert a CFR Cluj új másodedzője, Alin Minteuan a sajtónak elismerte: Uhrin lesz a csapat igazi irányítója, ő állítja össze és készíti fel a gárdát Mircea Radulescu, a szövetségi edzőiskola vezetője szerint Uhrin sporttanácsosi kinevezése nem szabályellenes, ám a cseh szakember a fegyelmi bizottság elé kerül, ha mégis ő vezeti az edzéseket A szabályzat szerint tanácsosi minőségében Uhrin leülhet a kispadra, részt vehet a technikai értekezleten, de nem adhat utasításokat A kolozsváriak vezetősége a téli szünetben menesztette az olasz Maurizio Trombettát, akivel az együttes négy pontot szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében. A CFR a tavaszi szezon előtt 29 pontjával hatodik helyen áll a román pontvadászatban, hátránya hat pont az éllovas Dinamo Bucurestivel szemben. ...vagy Jindra