Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-09 / 6. szám
4 2009. JANUÁR 9., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Könyv alakban is olvasható a Kálvária kálváriája Alig két éve, 2006-ban jelent meg lapunk munkatársa, Baráthi Ottó A Dolinka krónikája című helytörténeti dolgozata, 2008 karácsonyára pedig - miközben 2007-ben került az olvasókhoz az Ember és környezete című könyve - immár egy újabb, hasonló jellegű munkája is napvilágot látott. Lokálpatrióták és hely- történészek, a város sorsa iránt igazán érdeklődő itt élők, Salgótarján múltjára kíváncsi, jelenére figyelő fiatalok is örömmel fogadhatják és forgathatják A Kálvária kálváriája című, az egykor szép szakrális emlékhely történetét sokoldalúan bemutató, olvasmányosan megírt kis kötetét. Csak a rend kedvéért: a városképet is meghatározó jelentőségű Kálvária az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészetének köszönhetően az elmúlt év közepétől látható újra, miután a cég a bokrokkal és fákkal évtizedek alatt benőtt területet, nem csekély anyagi áldozat árán, kitisztíttatta. Faragó Zoltán Salgótarján. Az olajzöld alapszínű - első borítóján a Kálvária hetedik stációját ábrázoló -, ízléses kis kötetet kinyitva kiderül, lektorálását Varga András - a salgótarjáni főplébánia plébánosa - végezte, miként András atya aláírással ő jegyzi az ajánlósorokat is. Többek között így: „Kálváriánk története múltunk fájdalmas sebére is utal, amit a magyarság kiheverni nem tud, feledni nem akar. Az itt következő dolgozatból történetiségében ismerheti meg a kedves olvasó a mi helyi Kálváriánk kálváriáját....” Valóban. A szerző bevezető mondatai és saját kálváriaképeinek felvillantása után a kálváriakultuszt idézi fel, majd röviden bemutatja a mátraverebély- szentkúü búcsújáróhelyet is. A kálváriaépítés infrastrukturális és történelmi feltételei - a településfejlődés-történet, a trianoni tragédia és a városfejlesztés irányai - felvázolása után dolgozatának első részében - fényeiben megegyező módon a hátsó borítón látható és olvasható, a Dr. Förster Kálmán Városvédő és Városszépítő Egyesület által 2003- ban kiadott levelezőlapon megjelenített sommás Kálvária-emlékkel - kitűnő keresztmetszetét adja a kegyhely-építés írásos emlékeken alapuló történetének. 1928 tavaszán néhai Tóth Gyula, volt nagyközségi bíró kezdeményezésére, Bóna Kovács Károly tervei alapján, Obrincsák Ernő építése irányítása mellett kezdődik a salgótarjáni Kálvária építése. A földmunkákat dr. Pitta Lipót rendőrfőtanácsos vezetésével városi munkások és önkéntesek, cserkészek, leventék, katonák végzik. Az egyiptomi stílusú stációk építési költségeit társadalmi szervezetek és családok vállalják. Az építőanyagok nagy részét Róth Flóris bányaügyi főtanácsos adományozza. 1931-ben Tóth Béla tervei alapján Bulyovszky Lajos kőműves mester megépíti a történelmi Magyarország körvonalaival övezett barlangot. Ebben elhelyezik a Boldogságos szüzet és a térdelő Szent Istvánt ábrázoló szoborutánzatokat. 1933-ban vasbetonra cserélik a három óriási fakeresztet és még ez évben megépül a Szentsír-barlang. 1942-ben dr. Förster Kálmán polgármesterrel az élen a mozgalom új életre kel. Elkészülnek az egyes stációk hiányzó domborművei, a lépcsőket bazaltkockákból képezik ki. Bóna Kovács Károly kőkorpuszokat farag a meglévők helyébe, s ezzel végleg befejeződnek az ország egyik legszebb fekvésű Kálváriájának építési munkálatai. 1943. június 5-én dr. Pobozsny Róbert püspöki helynök, pápai prelátus emelkedett ünnepi ceremónia közepette szenteli fel a hit és a haza- szeretet összeforrott szimbólumát, Salgótarján város büszkeségét, a Kálváriát. A Kálvária felszentelése után azonban - a szívekben élő várakozásokkal ellentétben - nem a feltámadás hajnala jött el, hanem a tragikus kimenetelű második világháború. Ám a salgótarjáni Kálvária különösebben nem károsodott, a háborút túlél te, nem így a felszabadulást - utal a szerző nem minden irónia nélkül a hely történetére. Az igazi rombolást - paradox módon - a háborút követő békés építés időszakában, a szocializmus időszakának fél évszázada alatt szenvedte el, miként ez a könyv második felének egyes részeiből tényszerűen is kitűnik. Amint azt Baráthi Ottótól megtudjuk, ismeretei szerint az emlékhely nem egyszerűen - mint hinnénk - egy durva hivatali ukáz áldozata lett egy bizonyos időpontban. Inkább „csak- ” - jószerivel az 1980-as évek közepéig - egyszerűen sorsára hagyták. „Csupán” megengedték, hogy a lourdes-i barlangot az enyészet vegye birtokába, s hogy vandál kezek szétrombolják, Antikrisztusok széthordják szakrális szobrait. A kötet írója - senki fejét nem követelve - felveti a felelősök felelősségét, Vertích Józsi bácsit is megidézve szól a kezdeti helyre- állítási kísérletekről, és letesz egy szép csokrot is a Kálváriára, amennyiben három helyi ismert lokálpatriótával való - az egykor szépreményű és nagyra hivatott, Salgótarján város büszkeségének is kikiáltott kiránduló- és kegyhelyet középpontba állító - tanulságos és bizalmas beszélgetését is közre adja. Vajon lesz-e feltámadás a Kálvárián? - teszi fel a kérdést a szerző, majd könyvének hátralévő fejezeteiben igyekszik a választ is megkeresni és megadni. Felidézi a civil szervezetek - köztük is elsősorban a már említett városvédő és városszépítő egyesület - és egyes vállalkozások erőfeszítéseit, megidézi az ünnepségeket és felidézi az ott elhangzottakat - köztük a város polgármesterének beszédét is - és nem utolsósorban szól az ön- kormányzati elképzelésekről, szépnek tetsző tervekről. Kötetének befejező soraiban Baráthi Ottó azt írja, hogy realitásokkal számoló közgazdászként is meggyőződése, miszerint gazdasági felemelkedésünk alapja is csak az egyfajta léleknemesülés, emberi emelkedettség lehet. Ennek érdekében a város jelenlegi önkormányzata talán minden eddiginél többre hívatott és többet tehet. Utal a szerző a széles körű lakossági összefogás szükségességére. Ahogy írja: „Együtt a Kálváriáért - mindenkivel.” Itt még érdemes visszalapoz- . nunk a kötetben András atyához, aki ezt is írja a Kálváriáról: „Rajtunk is múlik, hogy sorsa, hogyan, miként folytatódik tovább. Kivirágzik-e a Kálvária dombja először a szívünkben, és aztán remélhetőleg a valóságban is? - vagy ismét feledésbe megy, benövi a gaz és a feledés dudvá- ja. De erre ne is gondoljunk!” Baráthi Ottó kötetének - amit bizonyos szempontból akár hiánypótlónak is nevezhetünk - kiadója a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet. Gáz van - akár még fűben-fában is! Faragó Z. Gáz van a gázzal - ez folyik már a vízcsapból is. Nem csoda persze, hiszen egész Európa fázni fog rövid időn belül, felmérhetetlen károk következnek be a kieső ipari termelés miatt, hacsak... Hacsak nem születik valamiféle megállapodás ez ügyben az unió, Ukrajna és Oroszország között, meg, tegyük fel, egyszer a hazai tájékoztatás is eljut arra a szintre, hogy nem nyilatkozik mindig, mindenki mást - lásd a márciusig elegendő gáztartalékok tíznaposra olvadását. Nem ez azonban a lényeg, nem politizálni szeretnék, mindig utáltam a nagyokosok pártszemellenzős és szerintük egyedül üdvözítő elképzeléseit. Ráadásul rögtön a nagy, Szeged környéki gázmező jut eszembe, aminek kitermelését valahogy Kanadának sikerítet- ték át a megválasztottak. Aztán van ám még egy hacsak. Szent István fiának, Imre hercegnek írt intelmei között az áll, hogy az egy nyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Illetlen dolog lenne ezt kiforgatni, de napjainkra feliratkozott mellé még az is, hogy gyenge és esendő az az ország, amelyik nem önellátó az energiatermelés területén. Az adottságokon persze nem lehet változtatni, azok olyanok, amilyenek. A nagy esésű folyók, a szénbányák, az olaj- és a földgázmezők egy része odaveszett 1920-ban - el ne feledjem Magyarország összes erdeinek 88 százalékát - a maradékkal kell tehát gazdálkodni és úgy, ahogyan lehet! A hagyományos energiakészletek azonban világszerte kimerülőben vannak, a könnyen kitermelhető kőolaj nemsokára elfogy, a maradékhoz pedig majd olyan drágán lehet hozzájutni, hogy talán nem is éri meg. Előbbiek helyett az alternatív energiaforrások alkalmazása lenne a jövő útja - és bizonyára így is fog történni. A nap, a szél, a tengerparttal rendelkező országokban az árapály, a hullámverés, mind-mind alkalmas energiatermelésre. Aztán a termesztett növényekből is sok minden előállítható, az üzemanyagtól a hőenergiáig. Az elmúlt év végén volt Balassagyarmaton egy konferencia, amelynek témája az alternatív energiahordozók, mindenekelőtt a fa felhasználása volt - nem csoda, hiszen az Ipoly Erdő Zrt. rendezte az országos tanácskozást. Aki meghallgatta az előadókat, sok mindent megtudhatott, talán kicsit még a jövőbe is pillanthatott. Egyebek mellett elhangzott például, hogy a korszerű kazánok gázt nyernek a fából és azt égetik el - tulajdonképpen lenne nekünk gázunk, csak érteni kell a módját, hogy hozzájussunk! A hazai erdők egy része - elsősorban a gyorsan növő fafajok, így az amerikai eredetű akác - kiválóan alkalmas tűzifa termelésre. Az egész konferencia talán legérdekesebb előadását a Vas megyei Pornóapáti polgármestere tartotta: ott ugyanis Magyarországon elsőként bevezették a falufűtést. Egyfajta távfűtés ez, amire a háztartások nagyobb része rácsatlakozott, s ezek helyett csak egy kémény füstöl a községben. Ugye, milyen nagy dolog! Olcsóbb is így valamivel, mint a gázfűtés, viszont ami ennél a jelenlegi helyzetben sokkal fontosabb, biztonságos! Ha jól emlékszem a szociológia szigorlatomra, valahol az alapok között említi, hogy az ember, ha életfunkcióit valamilyen szinten ki tudja elégíteni, utána a biztonságra törekszik, arra, hogy lássa a holnapot, gyermekei jövőjét... Az alternatív energiák használata pedig valahol ezt ösztönzi! Pornóapátiban meg, amint a polgár- mester tájékoztatójából kiderült, még ennél is tovább mennek: a fát túl értékes anyagnak tartják ahhoz, hogy elégessék, így a falu fafűtéses erőműve átlagos pajta nagyságú, fehér falú épület - mellett a jövőben gázt termelnének. Biogázt, szalmás erjesztésével! Aki rákeres az interneten, bővebb információkat szerezhet róla. Előbbiekhez persze tudni kell azt is, hogy a pornóapátiak, lévén németajkúak, ismerősek a közeli Ausztriában, ahol már százszámra működnek ilyen falufűtőművek. Megcsinálták máshol is, tehát Nóg- rádban sem lenne ez kivitelezheteüen - csakhogy mindenekelőtt összetartó falu kell hozzá, abból a kategóriából, amelyik nem szociális segélyekre fizeti ki a bevételei el nem hanyagolható részét. Azt azért tudni kell, hogy gáz lesz, ha nem lesz gáz. Aztán, legyen akár fából, akár szénából-szalmából, az a jó, ha minden apró részében a miénk! Merthogy gyenge és esendő az az ország, amelyik nem önellátó az energiafelhasználás terén.
