Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-29 / 23. szám
2009. JANUÁR 29., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Cél a bajnokság megnyerése TEKI Mérlegen a Bátonyterenyei Teke Klub Az NB II Keleti csoportjában szereplő Bátonyterenyei Teke Klub csapata a 2008-2009-es bajnokság őszi szezonját első helyen zárta. A remek szereplésről Kelemen Imre szakosztály- vezetőt kérdeztük.- A vezetőség milyen célokat határozott meg a csapat számára a 2008-2009-es bajnoki évadra?- Az eltelt öt év során mindig a fejlődés jegyében határoztuk meg a csapat szereplésével elérhető eredményességet. Az eddigi tapasztalatok alapján minden évben az őszi szereplésünk volt az elfogadhatóbb, ezért a csapattal az első három hely valamelyikének megszerzését céloztuk meg. Úgy gondoljuk, hogy az őszi első hellyel a gárda realizálta a vezetőség által megfogalmazott elvárást, bebizonyította, hogy a pályán mindenkinek méltó ellenfele tudott lenni.- Miként értékeled az NB II-es csapat sikeres szereplését?- Az őszi évadot csak pozitívan tudom értékelni, mivel az elvárásokat, célkitűzésünket túlteljesítette a gárda. Véleményem szerint nem szerencsés senkit kiemelni. Az eredményesség és a mutatott játék szempontjából mindenképpen elégedettek lehetünk. Többször is olyan teljesítményt nyújtott az együttes (például Miskolc, Salgó-Sík), ami még az én alapvető optimizmusomat is felülmúlta. Ennek eredménye, hogy a játékosok felismerték és belátták, hogy a rendszeres edzésekkel rendelik magukat az egyesület és a társak alá, ezt bizonyítja, hogy mind az egyéni, mind a csapatcsúcsot egyesületünk játékosai tartják. Most már elértük azt, hogy mindenki minket akar legyőzni, ezért a csapat még nagyobb odaadással készül a tavaszi mérkőzésekre.- A kétkedő vélemények ellenére van-e létjogosultsága a másik együttesnek, amely az NB Ill-ban szerepel?- Én személy szerint első számú szószólója és harcosa voltam az NB Ill-ban való indulásnak, mert az NB II-es csapatban állandó játéklehetőséghez nem jutó játékosoknak a fejlődésük kulcsát láttam a szereplésben, és bíztam az itt játszók eredményességében az állandó, rendszeres játék alapján. A nevezési, utazási, egyéb költségek nagyobb hányadát az NB II-es csoport a szövetség általi átszervezéséből megtakarított pénzekkel tudjuk biztosítani a tisztes helytállás reményében. A jó kezdés után megtört a csapat lendülete, ami a rutin hiányában keresendő. Reméljük, hogy a megszerzett tapasztalat alapján már a fejlődés, játékjavulás szembetűnően érzékelhető lesz a tavaszi szezon folytatásában. Kelemen Imre szakosztályvezető- A felnőtt csapatok után vessünk egy pillantást az utánpótlásra.- A felnőttekhez hasonlóan a fiatalok is nagyon lelkesen dolgoznak az edzéseken és készülnek a mérkőzésekre, tornákra, kupákra. Nagyon szép eredményt ért el Hetei Arnold serdülő korú versenyzőnk. Megnyerte a Nádújfalun rendezett megyei serdülőbajnokságot 496, majd a Bélapátfalván megtartott területi vidékbajnokságot is 538 fával. A Zalaegerszegen (Andráshidán) tartott országos vidékbajnokságon 40 induló közül 536 fával tizenhetedikként jutott a szegedi egyéni, páros, összetett egyéni országos döntőbe. A 12 páros között Hetei Arnold-Bokros Bence (Salgó-Sík) duó a 7. helyen végzett. Hetei Arnold 560 fás eredménnyel bejutott a 12-es döntőbe, ahol 515 fával egyéniben 8., míg egyéni ösz- szetettben 1075 fával a 7. helyen végzett. Tehát versenyzőnk szép eredményt ért el, így méltóképen képviselte a BTK-t és Bátonyterenye városát. A 2006. és 2007. évben is eredményesen szerepeltek serdülő és ifjúsági játékosaink a megyei, területi és országos versenyeken (Hetei Arnold, Kecskés Ádám és Kómár Tamás), így elmondhatjuk, hogy a 2003 augusztusában alakult BTK egyesületünknél igen eredményes a fiatalok szereplése.- Mikor kezdtétek el a felkészülést a tavaszi szezonra?- A novemberi utolsó bajnoki mérkőzés után a csapat nem állt le, decemberben heti egy, majd januártól heti két edzéssel készülünk a bajnoki rajtra. Emellett részt vettünk több kupán és meg- emlékezési tornán is. A tavaszi bajnoki nyitányon január 31-én az NB II-es csapatunk Budapesten a Gázművek, míg az NB III-as gárdánk hazai pályán a Nyíregyházi TK n ellen lép pályára.- Kik a segítők?- Az eddig sikeres szereplésünk elsősorban a jó csapatmunkának köszönhető. Nemcsak a játékosok, hanem az önkormányzat, annak egyes képviselői, az elnökség egyes tagjainak, szponzoroknak, egyéni vállalkozónak áldozatkész segítsége nélkül nem tudtuk volna ezt a szép eredményt elérni. Emellett még külön szeretném megköszönve kiemelni a lelkes háttérmunkásoknak a csapatért tett erkölcsi és anyagi támogatásukat.- Mik a célok, tervek a közeljövőt illetően?- Célunk a bajnokság megnyerése, mivel a keretünk alkalmas a magasabb osztályban való játékra. Kérdés, hogy a Bátonyterenye Város Önkormányzata által beadott pályázattal sikerül-e a négysávos pályát megépíteni, mivel a bajnokság megnyerése esetén ez a magasabb osztályban való játék alapvető feltétele. Ennek hiányában az NB I- ben való szereplést csak idegen pálya bérlésével lehetne megoldaA számok tükrében NB n, Keleti csoport őszi végeredmény 1. BTK Otthon BTK Idegenben BTK Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Gázművek (otthon) 6:2,2.: Rákoshegy (idegenben) 1:7, 3.: Vegyterv (o) 7:1, 4.: Rákoskert (i) 7:1, 5.: Miskolc (o) 8:0, 6. Egri Nyomda (i) 6:2, 7. Egri Széchenyi (o) 4:4, 8. Salgó-Sík (/i) 7:1,9. Nádújfalu (o) 5:3. Ki hányszor játszott? Az őszi kilenc mérkőzésen az alábbi kilenc játékos szerepelt: Márton Ferenc (9 mérkőzés/542,6 faátlag/9 pontszerzés), Sáfár Zoltán (9/532,7/6), Nagy Péter (8/529,7/5), Oláh Dániel (8/504,2/4), Horváth Sándor (7/524,0/4), Kecskés Kálmán (6/531,0/4), Bablena Gábor (5/497,2/2), Huber István (1/545,0/1), Hetei Arnold (1/481,0/0). NB m, Északkeleti csoport őszi végeredmény 4. BTK II. Otthon BTK II. Idegenben BTK II. Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Nyíregyházi TK II (otthon) 6:2, 2.: Sajóbábony (idegenben) 1:7,3. Somosi TK (i) 2:6,4.: Nyíregyházi TK II. (i) 5:3, 5.: Sajóbábony (o) 3:5, 6.: Somos (o) 3:5, 7.: Nyíregyházi TK II. (i) 2:6, 8.: Sajóbábony (o) 3:5, 9.: Somos (o) 3:5. Ki hányszor játszott? Az őszi kilenc mérkőzésen az alábbi 13 játékos szerepelt: Csépe János (9 mérkőzés/417,3 faátlag/6 pontszerzés), Szőke Tamás (8/384,3/3), Fejes Norbert (7/397,7/2,5), Hetei Arnold (7/386,8/1), Gecser Zoltán (6/376,3/2), Ambrózi Attila (5/358,0/1), Huber István (4/417,3/2), Kecskés Ádám (3/401,3/2), Horváth Sándor (1/441,0/1), Bablena Gábor (1/412,0/1), Oláh Dániel (1/390,0/0,5), Hrabecz Gyula (1/393,0/0), Hribállózsef (1/369,0/0). 9 2 0 7 26:46 4 5 1 0 6 16:24 2 4 1 0 3 10:22 2 9 71 1 51:21 15 5 4 1 0 30:10 9 4 3 0 1 21:11 6 ni, ami igen megterhelné a szűkös költségvetésünket. lelenlegj helyzetben az anyagi lehetőség biztosított a bajnokság tavaszi befejezéséhez. De még nem rendelkezünk az önkormányzat és egyéb állami pályázatok lehetséges összegével, ezenkívül a tekepálya működtetésének megemelt üzemeltetési költségeinek összege is bizonytalan jövőt ígér. Az Ady Endre Művelődési Ház ügyvezetőjével most folynak a tárgyalások a bérleti szerződés módosításáról, reméljük, hogy mindkét fél számára megfelelő megegyezés születik. Úgy gondoljuk, hogy fenti céljaink eléréséhez talán sikerül egy- pár új szponzort, támogatót - a meglévők megtartása mellett - találni, akik tudnák segíteni, ezt a fejlődő, egyre magasabb célokért küzdeni tudó játékosokból és vezetőkből álló csapatot anyagi téren, tudva azt, hogy 2009 a megszorítások miatt mindenkinek nehéz lesz. Kérjük azokat, akiknek lehetőségük van rá, hogy adójuk egy százalékának felajánlásával támogassák az egyesület további munkáját. A leírt terveink, céljaink megvalósításához reméljük, hogy nem jelent gondot a következő, majd az új bajnokságba való benevezés és eredményes szereplés, a szurkolók, szponzorok igényeinek megfelelve. ■ Balogh Tibor SPORTTURMIX Öregfiúk focitorna Pásztó. A most folyó és február elsejéig tartó pásztói Farsang Kupa 2009 teremlabdarúgó-tornát követően a helyi Herkules DSE vezetősége úgy döntött, lehetőséget biztosít az örökifjú labdarúgók számára is, hogy összemérjék erejüket A pásztói öregfiúk labdarúgótorna első fordulóját a helyi Dózsa iskola tornatermében rendezik meg február 15-én. Ezt követően hétvégeken folytatódik a küzdelem egészen március 8-áig, ekkor hirdetnek majd bajnokot A tornára az iskolában február 3-áig Szabó Zsolt, illetve Sípos Péter tanároknál lehet nevezni olyan csapattagokkal, akik 1973-ban, illetve előtte születtek. Crespo marad LABDARÚGÁS. Az idény végéig az Internazionale labdarúgócsapatának a játékosa marad a 33 éves Hernán Crespo. Erről Fernando Hidalgo, az argentin légiós menedzsere nyilatkozott a római Teleradiostereo rádiónak, kedden. - Három klub is megkeresett bennünket, valamennyi hathónapos szerződést ajánlott, és úgy döntöttünk Hernán a szezon végéig az Internéi marad - mondta Hidalgo. Nem lesz többé válogatott LABDARÚGÁS. Nem tér vissza a francia válogatottba David Trezeguet, a Juventus világ- és Eu- rópa-bajnok labdarúgója. - Végeztem a nemzeti csapattal, egyszer s mindenkorra - nyilatkozta a France Football keddi számában a 31 éves támadó, aki utoljára tavaly márciusban az angolok elleni felkészülési mérkőzésen kapott helyet Raymond Domenech együttesében. A 71 válogatott mérkőzésén 34 gólt szerzett futballista szeptember óta harcképtelen. Tabellaközépen a Pásztó SAKK NB II-es csapatbajnokság, Erkel-csoport Pásztó SE - Jászberény 5,5 - 6,5 Szimpatizánsai és saját idegszálain - így a bajnoki tabellán is - jojózik a Mátra aljai gárda, amikor hol nyer, hol olyan meccseket veszít el, melyek vélelmek szerint hozhatók lettek volna. Döntetlen körüli, de inkább minimális hazai győzelmet prognosztizált most is mindenki a jászberényiek ellen, erre a legkisebb arányú vereség lett a vége. Logikus magyarázat azért adódik (bár nem menti a helyzetet), hiszen a pásztóiak egyik szlovákiai idegen- légiósa, méghozzá az első táblás nem érkezett meg, így a tervezett felállást borította a színelosztás és eggyel feljebb tolódott a táblasorrend. A húzóemberekből is bé- külékenyebbek voltak páran, és két vesztett partiban kicsit hátrányosabb állásban talán remi is kijöhetett volna, de hát más az utólagos elemzés és más kötött idő alatt megtalálni a legjobb lépéseket. így hát egy tárgyilagosnak tűnő hazai szaktekintély véleménye szerint igazából reális végeredmény született az egyenlő erők küzdelmében, győzött a parányival elszántabb és szerencsésebb csapat. A hazaiak győzelmeit sorrendben Tóth László, Fekete József és Ilkovics Ferenc szerezte, Frander Leon Olivér, Domány Mihály, Bohati Tamás, Németh László és Katulin Martin döntetlent játszott. További eredmények a csoportbóE Törökbálint - Szolnok Keviterv 6,5-5,5, Honvéd II Pénzügyőr II 8-4, HMÖ Eger -Fót 5-7, Gödöllő -Vác 4-8. A bajnokság állása a 6. forduló után: 1. Pénzügyőr II 43.5, Fót 41.5,3, Vác 40.5, 4. Törökbálint 39, 5. Honvéd II 38.5, 6. Pásztó 36.5, 7. Újszász 36,8. Jászberény 33.5,9. Gödöllő 31.5, 10. MAFC 31.5, 11. HMÖ Eger 30, 12. Keviterv Szolnok 30 pont. ■ (Satis) Tóth László, a pásztóiak doyenje a kezdeti bizonytalanságok után kezd formába lendülni A Bátonyterenyei Teke Klub csapata