Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-06 / 3. szám

INUÜKAU MEGYE 2009. JANUÁR 6., KEDD Még alig kezdődött meg a fűtési szezon, a tűzoltókat máris többször riasztották kéménytüzekhez. Karancslapujtőre például olyan tetőtűzhöz kellett vo­nulniuk, amely a kéményből indult ki, Salgótarján­ban szerencsére csak a födém égett át, ott a kémény melletti gerenda kapott lángra. Hegedűs Erzsébet Salgótarján. - Sokan hajlamo­sak elmulasztani a fűtőberen­dezések, azok kéményeinek, füstelvezetőinek karbantartá­sát, amire rosszabb esetben a leégett tető, a beszakadt födém, a lakhatatlanná vált ház emlé­kezteti őket - mondta Antal Ist­ván tűzoltó őrnagy, a Salgótarjá­ni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője. - A ké- ménytüzek egyik leggyakoribb oka, hogy nem vizsgáltatják át annak burkolatát: egy idő után elveszíti hőállóképességét, megreped, nincs kellő tömített­ség. A repedéseken, hézagokon átsugárzó hőtől, kipattanó szik­rától könnyen lángra kap a ké­ményhez közeli, vagy éppen a kéménybe épített gerenda, tü­zet fog a tetőléc, az ott tárolt ég­hető anyag. A karbantartás hiá­nya azt eredményezi, hogy a tö­kéletlen égés terméke (korom) lerakódik a kémény falára, amely átizzik, meggyullad, és szórja a szikrákat és a lángot a tetőre. Az ellenőrzésnek ki kell terjednie a padlástéri kor- molónyílás ajtajának meglété­re, annak épségére, valamint arra, hogy a kémény közelében semmilyen éghető anyag ne le­gyen. Sokan elfeledkeznek ar­ról is, hogy fűtőanyagként csak a tüzelőberendezés típusának megfelelőt szabad használni: szemetet, műanyagot, rongyot, gumit tilos égetni, mert elősegí­tik a kémény eltömődését, és a lakóhelyiségbe szivárog a füst. Ez súlyos egészségkárosodás­hoz, akár halálhoz is vezethet. Ezért felelőtlenség, amikor el­küldik a kéményseprőt: még a rendszeres kotrás sem elegen­dő, az így fellazított égéstermé­ket el is kell távolítani, ezzel pe­dig el is érkeztünk a következő problémához: a tisztító-, kor- molónyílásokat sokan befalaz­zák, letapétázzák, ez pedig újra ahhoz vezet, hogy a kéménykot­rás során felgyülemlett, el nem távolított korom, salakanyag be­gyulladhat. Az osztályvezető szólt arról, mi a teendő, ha a kéményben fel­gyülemlett égéstermék kigyul­ladt, és még nem terjedt a tűz azon túl: először Is ki kell oltani a tüzet a tűzhelyben, sőt még a parazsat is el kell távolítani va­lamilyen nem éghető anyagú A kémény karbantartásának hiánya a tető leégését okozta Karancslapujtőn FOTÓ:TŰZOLTÓSÁG edényben. Tilos a kéménybe, a kéményre vizet locsolni, mert az elrepedhet, akár szét is robban­hat: a kémény környezetét kell óvatosan locsolni. Minden éghe­tő anyagot el kell távolítani a padlásról, és állandó felügyeletet kell biztosítani, amíg ki nem ég a kéményben lévő szennyező­dés. A lakótérbe került füstöt ala­posan ki kell szellőztetni. S végül a legfontosabb: szakemberrel kell megnézetni a kéményt, hogy az milyen mértékben káro­sodott az égés következtében.- A téli időszak másik jellem­zője a disznóölés: sok esetben kellett olyan tüzekhez vonul­nunk, amelyeket a helytelenül szerelt perzselő, vagy a disznó­ölés utáni húsfüstölés okozott - fogalmazott Antal István. - A gázperzselőket csak nyomás- csökkentővel szabad szerelni: ennek hiányában befagy a pa­lack. Tilos nyílt lánggal melegí­teni: forró vizes edénybe kell ál­lítani, meleg vízzel kell locsolni a szelepet. A tömítettséget szap­panos vízzel kell ellenőrizni, a perzselőt valamilyen hosszú esz­közzel kell meggyújtani, így el­kerülhetők az esetleges égési sé­rülések. Tilos a lánggal a palack vagy személyek felé fordulni! Az őrnagy beszélt a disznóölé­seket követő húsfüstölésről is: ép­pen a napokban vonultak egy ilyen esethez. A füstölőt közvetle­nül egy melléképület szomszéd­ságában helyezték el. Valószínű­leg nem volt elég nedves a füstö­léshez használt faanyag, belob­bant, ettől lángra kapott a füstölés­re szánt hús. Az eredmény: leégett a melléképület, sőt a szomszédos lakóházra is átterjedt a tűz. Mint mondta, fontos, hogy a húsfüstö­lő megfelelő távolságra legyen a lakóépülettől, a füstöléshez hasz­nált faanyag megfelelően nedves legyen, illetve szükséges a tartó­sításra szánt húsokat, szalonná­kat megfelelően, stabilan rögzíte­ni a füst felett. Mindezek mellett nem lehet eltekintem az állandó, folyamatos felügyelettől sem. Szalagavató est a Bolyai-gimnáziumban 96 p f A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Abban a szerencsében és megtisztelésben lehetett részem, hogy kis családommal részt ve­hettem a Bolyai-gimnázium vég­zőseinek szalagavató estjén. Nem amatőr írogatónak kellene lennem, hogy méltó módon visz­idéző hölgyek fehér ruhájukban, az urak öltönyükben azokat a szép századokat idézték, ame­lyekben a zene, a tánc művésze­te kilépett a palotákból és meghó­dította a polgárok, majd a nemzet színe-javát. A hölgyek kecses, fe­szavarázsoltak bennünket múl­tunkba, a mi fiatalságunkba úgy, hogy beláttuk, a dalok örök fiata­lok maradhatnak, csak mi nem... Ez persze nem baj, jön utá­nunk egy vagy több csodálatos nemzedék, akik teljesítménye rajtunk, szülőkön múlik elsősor­ban: amit látnak, amit tanulnak szüleiktől, azt viszik magukkal a jövőbe és adják tovább gyerme­keiknek, a jövő nemzedékeinek. Ehhez tudnak hihetetlenül sokat hozzátenni lelkes, felelősség- és hivatástudattal megáldott taná­raik, tanítóik, oktatóik. A kettő csak egymással együtt működik, és amit elmulaszt a szülő, azt nem pótolhatja az iskola! Az is igaz, hogy a szülők, ritka esetek­től eltekintve, ezt a tudást nem képesek gyermekeiknek átadni, hisz nem is tanulták. Mi mást kaptunk az élettől... A hat hónapos gyakorlás meg­feszítő volt tanároknak, fiatalok­nak egyaránt, de kitartóak vol­tak. Közös munkájukat csodála­tos siker, a mi örömünk, boldog­ságunk koronázta! Gratulálunk a Bolyai-gimnázi- umnak, tantestületének, táncta­nárainak, a tizenkettedik évfo­lyam remek táncosainak, min­denkinek, akik a mi örömünk előidézői, részesei voltak. De ké­rem elgondolkozni, ezt színház­ban előadni...! Engedtessék meg nekem egy személyes élmény, ami akkor merült fel bennem, amikor az if­jú urak térden állva csókoltak kezet táncos partner hölgyeik­nek a keringő végén. 1955 tava­szán látogatni mentünk kórház­ban fekvő édesanyánkat. A kór­ház kapujában megállított édes­apám, aki idős korában is gyö­nyörűen keringőzött édesanyámmal, és azt mondta: „ne felejts el, édes fiam, kezet csókolni édesanyádnak, amikor az ágyához lépsz. Nincs megtisz- telőbb egy hölgy, egy anya szá­mára, mint amikor a férje, a gyermeke kezet csókol neki.” Ez az intelem nem volt idegen számomra, mert már megszok­tuk édesapám kézcsókjait csalá­di, rokoni környezetben, boka- csattanással kísérve. Amikor szaadjam azt, ami lehetetlen: a látványt, amelyet ezek a gyönyö­rű fiatalok varázsoltak elénk, ta­náraikkal, táncoktatóikkal, szí­vünk, lelkünk gyönyörűségére. Nem csoda, hogy a szülők, roko­nok tömege hatalmas volt. Ló­gott a levegőben a szépség, a gyönyörűség, a tudás. Ez a pro­dukció minden felvonásával, méltó lett volna, lenne a jövőben, egy rangos színházi teremre! Bevezetőként egy keringőt lát­tunk, zenéjét elbűvölve hallgat­tuk. Az igazi, klasszikus időket gyelmezett mozdulatai, az urak büszke tartása kitűnő tanárok­ról, tanítókról, ragyogó jövő nem­zedékről árulkodtak. Amikor a spanyol táncosok színre léptek, lehetett érezni, hogy lángba borult a terem. A tűz, a temperamentum, a szép­ség és a mozdulatok varázsa, azt hiszem, egy vérbeli spanyolt is elkápráztatott volna. Hát még minket! De ez nem volt elég, jöttek a mo­dem táncosok, akik az elmúlt év­tizedek legszebb dallamaira visz­édesanyám meglátott bennün­ket, fájdalmas arca felderült, édesapám kézcsókjára mosoly derült el arcán, amikor én is ezt tettem, arca felragyogott és kö­rülnézett: látja-e mindenki a kór­teremben, hogy neki még a fia is kezet csókol! Gyönyörű gyermekeink a sza­lagavatón ezt térden állva tették - ekkor eredtek el könnyeim... Tegyék máskor is annak a kivá­lasztott hölgynek, akivel egy éle­tet óhajtanak leélni! Hiszen ők, a hölgyek, a leendő anyák a nemzedékek hordozói, mióta ember él, és amíg él e Földön! Mi pedig elégedjünk meg az­zal, hogy rajonghatunk értük és ők ezt szerelemmel, szeretettel, gyermekekkel hálálják meg. Az a nemzet, amelynek ilyen fiatal­jai vannak, nem csoda, hogy nem volt elpusztítható az elmúlt évezredekben. Nem lesz elpusz­títható a jövőben sem. Hálás köszönet a csodálatos él­ményért, amelyet a Bolyai-gim­názium minden résztvevője ne­künk szerzett. Kiss Sándor mérnök Salgótarján-Somoskő Fűtési szezonban gyakoriak a kéménytüzek

Next

/
Oldalképek
Tartalom