Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-03 / 1. szám

ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ IDŐJÁRÁS DIAPARTNERUNK Éjjel-nappal egész Nógrádban FM radio ioa.4 NP0RT.hu NOGRÁD MEGYEI INFOPORTÁl Többnyire ködös, tartósan hideg napok. 9 09001 Szilveszteri mulatságok, újévi koszontok A Tarján Vendéglőben a szokásos jó hangulatban ünnepeltek a vendégek Ez az év is megkezdődött. Az előző pedig gyorsan „el­szaladt”. A bálok, házibulik éjszakáján, vagyis szil­veszter napján megyénk sem szenvedett hiányt a jó­kedvből s a különböző rendezvényekből. Szinte nem volt olyan település, ahol ne tartottak volna valamilyen összejövetelt. Csuka Enikő Nógrád megye. Szilveszter, vagyis december 31-e az év utolsó nap­ja. Ezen az estén vidám mulatsá­gok közepette búcsúzunk az óév­től és lépünk át az új esztendő­be. A templomokban pedig év végi hálaadáson veszünk részt. Megyénkben szinte nincs olyan hely, ahol ne tar tottak volna kisebb- nagyobb összejöve­telt szilveszter esté­jén. Ünnepeltek, uj­jongtak az emberek. Akadtak olyanok, akik nyilvános szórakozóhelye­ken, borsos áron tették ezt, voltak olyanok, akik ottho­nukban, családias hangulatban, a televízió mellett köszöntötték az új esztendőt, s akadtak olyanok is, akik a szabad ég alatt koccin­tottak és kö­szöntötték 2009- et. Megszámlál­hatatlan mennyi­ségű pezsgőt és finomabbnál fino­mabb ételeket fo­gyasztottak a mula- tozók. A megyeszékhe­lyen található Medves Hotel pél­dául erőlevessel, sült malacka­rajjal várta vendégeit, akiket táncos műsor, élőzene és tűzijá­ték is szórakoztatott. A Salgó Ho­telben szilveszterezőket majoné- zes jércesaláta, ököruszályleves vajas galuskával, tűzdelt őz­comb és szűzérme varúr módra várta. A hotel vezetői a kisgyer­mekes családokra is gondoltak. A kicsiknek külön tánctér állt a rendelkezésükre. Az új évet a vendégsereg közös pezsgőzéssel köszöntötte, majd élőzenére mu­lattak hajnalig. A Tarján Vendég­lőbe szép számban érkeztek szil- veszterezők. (Folytatás a 3. oldalon.) ryr--------------* /W \ A Borostyán Patika I értesíti a város .rH-rl1'. lakosságát, hogy 2009. január 5-12-ig reggel 8 óráig éjszakai gyógyszertári ügyeletet tart zárástól nyitásig. Salgótarján, Füleld út 53-55. Tel.: 32/511-290. \y; H-R 7-19-ig. Szó. 8-12-ig. \ ranf. indul: 2009. január 7.16 óra. ESÄEtgmpo Salgótarján, Pécskő u. 12. Tel.: 410-150, www.autotewpo.hu Emelkedik az ivóvíz ára Szécsélty. A lakosság ivóvíz-szol­gáltatási díja 2007-ben köbméte­renként 375 forint, a csatorna használati díja pedig köbméte­renként 358 forint volt. Ehhez hozzájött köbméterenként a 11,5 Ft környezetterhelési díj, vala­mint a 20 százalékos áfa. 2008- ban nem volt áremelés, a szolgál­tatás a 2007. év szintjén maradt. Az önkormányzat 2007 végén olyan szerződést kötött az üze­meltetővel, hogy 2008-ban nem lesz díjemelés, 2009-ben azon­ban sor kerül erre, viszont 2010- ben a díj változatlan marad. így a legutóbbi testületi ülésen megál­lapított árak 2010-ben is érvénye­sek lesznek. Ezek szerint a lakos­sági ivóvíz szolgáltatási díja 390 forint, a csatornahasználati díj 373 forint, a környezethasználá- si díj 11,5 forint. Ez a 20 százalé­kos áfával emelkedik. Azok, akik­nek saját csatornarendszerük van, 2009-ben és 2010-ben egy köbméter elhasznált víz után, mindent számolva, 929,40 forin­tot fognak fizetni. Falbontó betörők Bátonyterenye. a kerítést átvág­va, s az ajtót felfeszítve jutottak be december 26-án éjszaka a be­törők egy Szorospataki úti ví- kendházba, ahonnan többek kö­zött motort és kerékpárt tulajdo­nítottak el ötvenezer forint ér­tékben. Rögtön ezután a bátonyterenyei piac egyik büfé­jét látogatták meg, s 90 ezer fo­rintnyi szeszes itallal és üdítővel távoztak. Másnap éjjel az egyik italbolt falát bontották meg. Innen sze­szes italt és csipszet vittek el, va­lamint játékgépeket fosztottak ki. Zsákmányuk 50 ezer forintot ért, de a rongálással hétszer ak­kora kárt okoztak a tulajdonos­nak. A rendőrök a beszerzett in­formációk alapján feltételezték, hogy ugyanazon személyek le­hetnek az elkövetők.- A nyomozók rövid időn be­lül azonosították azt a két fér­fit, akik mindhárom betörés­nél ott voltak, s másik hármat, akik egy-egy bűncselekmény­ben vettek részt. A házkutatás során olyan tárgyakat és sze­szes italokat foglaltak le, ame­lyeket kétséget kizáróan felis­mertek a sértettek - tudatta Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Hozzátette: a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás miatt folytat bün­tetőeljárást az öt, 19 és 31 év kö­zötti helybeli férfi ellen. Kettőjü­ket az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, velük szemben ugyanis hasonló jelle­gű bűncselekmények elköveté­se miatt több büntetőeljárás is folyamatban van. ÁLDÁS AZ ÚJ ESZTENDŐRE FOTÓ: HÜVÖSI CSABA Kovács Attila plébános a 2009. év első szentmiséjén újévi áldást ad a kishartyáni római katolikus templomban

Next

/
Oldalképek
Tartalom