Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-04 / 282. szám
6 GAZDASÁG 2008. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Energiaár-támogatás: elkezdték a kézbesítést MEGKEZDTÉK azoknak a nyomtatványoknak a kiküldését, amelyeken a 2009-es évre energiaár-támogatás igényelhető - közölte a Magyar Államkincstár. A kézbesítés folyamatos, így 2008. december 15-ig kézhez kapják az íveket azok, akik már ebben az évben is kaptak támogatást. Autópályakartell-pert nyert a versenyhivatal A legfelsőbb bíróság szerdán megerősítette jogerős ítéletét, miszerint alaptalan azoknak az út- és hídépítő vállalkozások felülvizsgálati kérelme, amelyeket még 2004 júliusában marasztalt el kartellezés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozások legalább 28 milüárd forinttal rövidítették meg az adófizetőket. Jövőre sem lesz kíméletes az NHH KIEMELT FELADATUNK lesz 2009-ben az internetszolgáltatók által meghirdetett sáv- szélesség követelményeinek, valamint az emelt díjas számok felhasználásának ellenőrzése - áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacfelügyeleti tervében. A hatóság idén több mint 160 millió forint bírságot szabott ki. Nem lesz válság a műszaki cikkek piacán? A válság ellenére idén karácsonykor is sokat fogunk költeni műszaki cikkekre - derül ki az LG friss felméréséből. A válaszadók 25,9 százaléka százezer forintnál is többet szán erre. A Hírsávot a támogatja. f Kísért a volt MÁV Biztosító botrány Álbónuszos autósok és kifizetetlen külföldi milliárdok Hónapokkal a megszűnése után is gondokat okoz a MÁV Biztosító: volt ügyfeleik egy része pénzért vett bónuszfokozattal furikázik az utakon, emellett többmilliárdos kifizetetlen számlát is hagyott maga után az egyesület. Németh Márk Bár augusztus közepén megszűnt a MÁV Biztosító Egyesület (MÁV ABE), volt ügyfelei még mindig komoly galibát okozhatnak és okoznak is a kötelező biztosítási piacon. Lapunk információi szerint ugyanis akár ezernyi vagy annál is több olyan volt MÁV-os autós furikázhat az ország útjain, aki gyakorlatilag megvásárolta magának a kedvezőbb bónuszfokozatot. Több szakmai berkekben jártas informátorunk elmondása szerint a MÁV ABE budapesti központi ügyfélszolgálati irodájában a kötelezőváltási időszakokban - és azon kívül is - az ügyintézők gyakran felajánlották az ügyfeleknek, hogy néhány ezer forintért a meglévőnél jóval kedvezőbb bónuszbesorolást kaphatnak. Sokan éltek is a lehetőséggel, hiszen míg például AO-s besorolással százezer forint is lehet egy kötelező átlagos éves díja, addig a B 10-es fokozatnál ennek pontosan a fele. Egy neve elhallgatását kérő alkusz elmondta lapunknak, hogy arra figyeltek fel, hogy egyik évről a másikra szabályos eszközökkel elérhetetlen módon, több fokozattal megugrott néhány, a váltási időszakban hozzájuk fordult MÁV-os ügyfél bonusz- besorolása. Egy másik forrásunk ebbe a kategóriába tartozott, tízezer forintért öt fokozattal előkelőbb besorolást vásárolt magának, amellyel éves szinten húszezer forintot spórol. Elmondása szerint tíz volt MÁV-biztosítós ismerőse közül legalább kettő járt el hasonlóképpen. A kedvezőbb besorolások a MÁV ABE megszűnésével is tovább éltek, hiszen annak összes korábbi ügyfele átszerződött más társaságokhoz, magával víve *a pénzért vett bonuszát. Ez azoknak a biztosítóknak okozhat gondot, amelyekhez az augusztusi MÁV-átkötési időszakban, illetve a mostani kampány során a legtöbb volt MÁV-os vándorolt. Azok ugyanis valójában a kamu bónuszfokozatukhoz képest jóval nagyobb kockázatot jelentenek a társaságok számára. így ha valóban több ezer álbónuszos autós létezik, az komoly veszteségeket okozhat az érintett biztosítóknak, ugyanis a befizetett díjaik Valószínűleg nem fedezik majd az általuk okozott károkat (hiszen gyakrabban balesetez- hetnek majd, mint ez a bonuszuk alapján valószínűsíthető volt). „Mi nem tudunk hasonló esetről” - válaszolta megkeresésünkre Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. „Azonban ha ez tényleg megtörtént, és hamis adatok kerültek be a zárt kötelezőbiztosítási rendszerbe, az komoly gondokat okozhat” - tette hozzá. A BUX-index 2008. december 3-án 13 000 j Változás: -0,16% \ Záróérték: 12 800 12 544 12600 12 400 JV .. ...., .....\ 12 200 Nyitóérték: 12 661 I ' 1 12 UUU 11800 11 600. Előző napi záróérték: 12 564 15.30, a He* torká y ...... tőzsd e nyitása h 11 600 _____ pont/ 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 / ®ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2000.12.03. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft FORRAS/OE 1 050 +6,06 2,15 Richter 27 995 +3,68 1175 . Fotex 386 +3,20 38,86 Book 400 +2,56 0,43 Mol 10 240 +2,29 2514 Linamar 2 346 +2,00 0,02 FHB 750 + 1,35 12,24 Egis 10 800 +0,84323,07 Zwack 10 800 +0,04 1,66 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft AAA 79-11,23 2,38 OTP 2900-6,27 14290 Synergon 635-5,08 9,59 TVK 2600-4,76 34,95 RFV 2474-4,10 1,14 ORC 1780-2,99 1,56 Gspark 583-2,18 4,13 Raba 640-2,14 11,42 Danubius 4805-1,93 2,48 MTelekom 574-1,03 1168 ANY 695-0,71 2,39 A BUX-index az elmúlt napokban 13000 12 695 12 500 12 000 12178 ,15.0 U925 11000 10500 10000 9500 12564 11.25 11.26 11.27 11.28 12.01 12.02 M|> FORRÁS: BÉT Mindenkinek drágulhat jövőre a kötelezője a MÁV-osok mindeddig kifizetetlen külföldi kárai miatt AZ ÁLBÓNUSZOS AUTÓSOKNÁL nagyobb bajt okozhat a hazai kötelezőbiztosítási piacon az a közel kétmilliárd forintnyi kár, 'amelyet idén külföldi baleseteik során okoztak a MAV-os ügyfelek, és amelyet nem fizetett ki a károsultaknak a biztosítójuk. „Ezt a mintegy 1,8 milliárd forintot a nemzetközi garanciavállalás miatt a MABISZ Nemzeti Irodájának kellett kifizetnie” - mondta lapunknak Trunkó Barnabás. A MÁV ABE augusztusi megszűnésekor a külföldi nemzeti irodák 1300 olyan esetet jelentettek be, amelyet az egyesület nem fizetett ki. Az összeget a MABISZ most a károkozó üzembentartókon próbálja behajtani, első körben az érintett nemzetközi fuvarozással foglalkozó cégeknél. A FŐTITKÁR ELMONDTA: ha nem követelnék vissza a pénzt a kárt okozó volt MAV-osoktól, az megjelenne a kgfb üzletág úgynevezett „ kárszükségletében", amelyet végső soron szét kellene osztani a többi autós között. Ez pedig azt eredményezné, hogy minden kötelező biztosítással rendelkezőnek nagyjából ötszáz forinttal nőne jövőre a biztosítási díja. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. december 3-án. /Ft $/Ft CHF/Ft f f i 261,53 207,17 170,97 +0,77 Ft +0,69 Ft-0,25 Ft [ Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel A j a vő biztosan megér e nnyif. 1 A fejlődést mindig egy-egy új gondolat mozdítja tovább. Egy ötlet, egy terv - és o tenniofcaras. Hisszük, hogy Önben megvon az energia és a képesség a továbblépéshez, s legfőbb célunk elősegíteni, hogy elképzelései valósággá váljanak. Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel keretében I és 50 miilió forint közötti összegű kedvezményes hitelt kínálunk mikro- és kisvállalkozások számára, az Ön céljaiért Az Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel • kijelölt postahelyeken igényelhető • egyszerű, gyors hitelbírálat után felvehető • kedvezményes kamatozású • kiemelkedően hosszú lejáratú • akár 2 év türelmi idő után törleszthető és • a Gorantiqa Hitelgarancia Zrt vagy az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességvállalásával vehető igénybe, melynek diját az MEB Zrt átvállalja Az Új Magyarország Kisvállakozöi Hitel a kijelölt postahelyeken, akár sorbonátlás nélkül - előzetes időpont-egyeztetés alapján - a Posta Pénzügyi Megoldások munkahelyeken személyesen igényelhető. A postahelyek listája megtalálható a www.posta.hu internetes oldalon. ; ŰjMAGYARORSZÁS VAíHWerA. W'.viffiw V Magyar Posta ,.{MFB Makrai fefkstttsi Back Zrt. HIRDETÉS Mennyi? Gazdag felszereltségíí Swift Star 1.3 GLX 2 598 000 Ft-ért! SUZUKI idén karácsonyra lenyűgöző áron kínálunk egy fantasztikusan felszereit Swiftet. Ez a mi ajándékunk az ünnepekre. Fogadja tótunk szeretettel! 5 ajtó ■ 3,3 literes motor • 92 LE • klíma • CD-s rádió (6 hangszóróval) • 5,8 1/100 km vegyes átlagfogyasztás • ABS EBD- vel (blokkolásgátló rendszer elektronikus fékerőelosztóva!) • vezető- és utasoldali légzsák • indításgátló - állítható magasságú vezetőülés • elektromosan állítható, fűthető tükrök és még sok minden más! NebogV SwUtStarteptvat°. Way of Life I 'Az ajánlat 2008. november 6-tól 2008 december 31-ig, álelve a késztet ere; Az ajántat más akcióval nem vonható ősszel Üzemanyag-fogyasztás: 5,8 1(100 km. CO,-kibocsátás: ICO g/ktr A kér» 'bősz: aoban ;észt vevő márkakeiesk BIMM '•FÁJ ;' Márkakereskedóink: Balassagyarmat, ROMHÁNYI-AUTÓ KFT. Ipari Park 7/a • Pás/,tó, SUZUKI PILA Fő u. 149. Te!.: 32-460-845 • Salgótarján, ÉSZAKKER AUTÓ KFT. Rákóczi út 131. Tel.: 32-512-000 • SUZUKI SALGÓ Bajcsy-Zs. út 2. Tel.: 32-423-842 • ROMHÁNYI-AUTÓ KFT. Ipari Park u. 10. Tel.: 32-520-600