Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-04 / 282. szám
3 2008. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Különleges ajándék Szalmatercs. a községben májusban kezdődött el a gáz- beruházás. Szentes Dezső, a falu első embere és a szalmatercsiek abban bíznak és reménykednek, hogy a kisközség karácsonyi ajándéka gázfűtés lesz. A családok egy részében, ahol már elvégezték a belső szereléseket, a lelkeket az ünnep szeretete, a testeket a gázfűtés melegíti fel. Hogy mindez valóra váljon még egy dolog szükséges: hogy a miskolci bányakapitányság megadja a végleges használatbavételi engedélyt. Idősek napja Ludányhalászi. A településen szokás, hogy minden évben meghitt műsor keretén belül emlékeznek meg a helyi öregekről. így lesz ez idén is: ezúttal december 6-án, szombaton déli 12 órától tartják meg az idősek napját, ahol műsorral kedveskednek a helyi óvodások, iskolások, valamint az egyházi énekkar is. Az összejövetelt közös ebéddel zárják, amely lehetőséget nyújt baráti beszélgetésekre, a régmúlt felidézésére is. Jön a Télapó Mátraverebély, Mikulás-ünnepséget tartanak a helyi óvodában december 5-én 10 órai kezdettel. A településen hagyomány, hogy erre az alkalomra visszahívják az első osztályos tanulókat is. Idén sem lesz ez másként: a nagycsoportosok és a kisiskolások közös énekkel és verssel fogadják majd a Nagyszakállút. Ünnep gyerekeknek Balassagyarmat. Városi Mikulás-délutánt rendez a helyi Mikszáth Kálmán Művelődési Központ december 5-én, pénteken 17 órai kezdettel. A Csalogató Együttes Mikulásváró koncertje után ajándékokat is osztogat a Télapó. Rock-Mikulás Drégelypalánk. a művelődési házban december 5-én 19 órakor „Rock-Mikulás”-bulit szerveznek. A rendezvényen fellép a helyi Silent Scream és a Destruction, a nagyoroszi Volfram, valamint a Crazy Granat. „Falu-Mikulás” Terény. Tizenkét éve éltetik a helyiek azt a szokásukat, miszerint december 6-án a falu Mikulása ajándékkal keresi fel a 0-12 éves gyermekeket, így lesz ez az idén is: a mostani szombaton az ajándék- osztó krampuszok társaságában járja a települést, hogy hatvanöt gyermeknek szerezzen kellemes meglepetést az önkormányzat és felajánlók hozzájárulásával. Báloznak Réiság. Mikulás-napi bált tartanak a helyi művelődési központ aulájában december 6- án, szombaton 19 órai kezdettel. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket. Almát hoz a közgyűlések „Mikulása” (Folytatás az 1. oldalról.) Becsó Zsolt szerint a nógrádi identitást erősíti a mostani almaosztás is.- Mai rohanó világunkban érdemes néhány pillanatra megállni, s ha van rá mód és lehetőség, jó érzés adni. Különösen egy ilyen gazdasági válsággal sújtott időszakban, amikor leginkább elvesznek az emberektől - fejtette ki Becsó Zsolt, majd hozzátette: a megyei ön- kormányzat a mostani akcióval is azt bizonyítja, hogy fontosak neki a települések, a megye óvodásai és idősei is. A gyönyörű piros almáknak me- gyeszerte örültek mind az óvodások, mind az óvodapedagógusok, sőt több helyen verssel és énekkel köszöntötték a Mikulás megbízásából ajándékkal kedveskedő Becsó Zsoltot. A pásztói Százszorszép óvodában mondókákkal is kedveskedtek Becsó Zsoltnak az ovisok Mátraszőlősön uzsonna közben érkezett a megyei közgyűlés elnöke A tari apróságok is köszönettel fogadták az érett, piros gyümölcsöket Ezreket is érhet a jó választás benzinár Hol mennyiért mérik az üzemanyagot? Gulyás Edina NÓgrád megye. Ha a megye legolcsóbb töltőállomására térünk be, akár négy-hat ezer forintot is spórolhatunk, amennyiben tele tankoljuk autónkat. Tegnap nyolc forinttal csökkent a gázolaj, öt forinttal pedig a benzin ára. A holtankoljak.hu számításai szerint az árváltozás után a legdrágább gázolajért is kevesebb mint 280 forintot kell kifizetnünk literenként, a legolcsóbban benzint alig több mint 225 forintért tankolhatunk szerdától. A portál adatbázisa alapján június közepén 318 forint volt a benzin, és 336 a gázolaj literenkénti átlagos ára, vagyis azóta körülbelül hetven forinttal lettek olcsóbbak az üzemanyagok. Az autósoknak érdemes odafigyelni arra, hogy melyik kúthoz térnek be, mivel literenként akár tizenhárom forintot is megtakaríthatnak egy-egy tankolással. Sok családnak az így megspórolt kevéske összeg is nélkülözhetetlen. Nekik szeretnénk segíteni alábbi körképünkkel, amelyből kiderül, hogy szűkebb hazánkban hol és milyen áron mérik az üzemanyagot. A legmélyebben Karancslapujtőn kell a zsebünkbe nyúlni, az ellenpélda pedig Bátonyterenye, ahol leginkább kímélhetjük a pénztárcánkat, ha benzint vagy gázolajat akarunk vásárolni. Üzemanyagárak NÓgrád megyében TELEPÜLÉS KÚT NEVE BENZIN (FT/L) GÁZOLAJ(FT/L) BALASSAGYARMAT MÓL 244.9 269.9 SHELL 245.9 271.9 BÁTONYTERENYE MÓL 238.9 265.9 LUKOIL 235.9 261.9 MÁTRATERENYE AVIA 238.9 263.9 GALGAGUTA MOL 240.9 265.9 JOBBÁGYI OMV 244.9 272.9 KARANCSLAPUJTŐ MAGÁN 246.0 275.0 MOHORA MAGÁN 239.9 266.9 PALOTÁS MÓL 240.9 269.9 PÁSZTÓ MÓL 242.9 270.9 RÉTSÁG MÓL 241.9 267.9 OMV 243.9 268.9 SALGÓTARJÁN JET 236.9 263.9 SHELL 239.9 266.9 MÓL 239.9 265.9 OMV 242.9 266.9 SZÉCSÉNY MÓL 244.9 269.9 FORRÁS: WWW.HOLTANKOLJAK.HLI (2008. 12. 3.) ííMmM, Decemberi kérdés Arra még emlékszem, hogy készülődtek, de már nem tudom, mikor is mentek el a fecskék, mikor hagytak itt.. ?Mindig nagyon hiányoznak, mindig elvisznek valamit, s nálam most is űr maradt utánuk... Mégis, csak decemberben ocsúdtam erre, most jutottam el a kérdésig. Igazán ez a baj, valamint az, hogy megannyi más, fontos apróság is hasonlóan, sorra homályba vesz a mindennapi élet nevű eszeveszett körforgásban... Szerintem nem az idő rohan, mi rohanunk el mellette. így futkostuk át az utóbbi majd' tizenkét hónapot is, s csak időnként megállva, kapkodón szétnézve, álmélkodva szögeztük le, hogy éppen mi változott meg, mennyi hét, óra, perc telt el az előző, hasonló észlelésünk óta. Egyre gyorsul a forgószínpadunk, s mind több kedves történés sikkad el a személyes útvesztőkben. Már-már azt sem tudom, hova sietünk? Ja, megvan! Hát a tenger sok halaszthatatlan dolgunkra. Csakhogy: az a fránya sok, fontos dolog nem hagyja, hogy leg alább egy kicsit megálljunk annál, ami valójában lényeges... A családért lótunk-futunk, de úgy, hogy már alig van időnk a családra. Vannak persze szabad órák és napok, de azokat is kitömjük feladattal azon a címen, hogy javítsunk a helyzetünkön. Jönnek ünnepek, amikor aztán szeretnénk kitenni magunkért, ezért előtte még nagyobb fordulatszámra váltunk, hogy aztán hullafáradtan ünnepeljünk... Lázító ez a tempó, lazítani volna jó rajta. Inkább kevésbé csillogna az az otthon, lenne szerényebb a „terülj asztalkám!” Az ajándék pedig? Legjobb volna, ha egy-egy „naaagy” adag kacagást rejtenénk a szép, felmasnizott papírba. Korszerűbb lett Somoskőújfalu. Az utómunkálatoknál tart a község ravatalozójának a felújítása, amely a tető helyreállítását, külső és belső téri munkálatokat foglal magában. A hamarosan befejeződő feladatokat négymilliós pályázati támogatással, összesen 5,7 milliós ráfordítással végezték el, a műszaki átadás december 10-én lesz. „Össze kéne fogni acsarkodás helyett” A legutóbbi közgyűlésen lemondott a József Attila Művelődési és Konferencia-központ igazgatói posztjáról Szabó Péter, akinek kinevezéséről három hónapja döntött a képviselő-testület. Salgótarján. - Idén tavasszal írták ki a pályázatot a József Attila Művelődési és Konferencia- központ igazgatói posztjára azzal az elvárással, hogy megfelelő iskolai végzettségű és gyakorlattal rendelkező vezető kerüljön a városi művelődési intézmények élére - fejtette ki Szabó Péter, hozzátéve: - Még egy személy pályázott az állásra rajtam kívül, aki valamiért visszavonta a jelentkezését, nekem pedig hiába volt megfelelő gyakorlatom, hiszen tizenkét évig közművelődési intézmények igazgatója voltam, a tanári diplomám és a népművelési érettségi vizsgám kevésnek bizonyult a pozíció betöltésére. Mint mondta, ezért meghajolva a törvényalkotók akarata előtt visszavonta a pályázatát, majd beiratkozott a bajai Eötvös József Főiskola kulturális menedzser szakára, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskola játék- és szabadidő-felelős pedagógus képzésére. A probléma abból adódott, hogy a második alkalommal benyújtott pályázatához csak a hevesi intézménybe beadott felvételi iratait csatolta, amely igazolta: amint elindul az említett képzés, elkezdi tanulmányait. Késve kérte meg Bajáról az igazolást, ami csak a pályázat benyújtása után érkezett meg.- Sajnos, ma Magyarországon a pályázatokat nem azért írják ki, hogy a legjobbat választhassák ki, hanem azért, hogy azokban hibát találhassanak - fogalmazott Szabó Péter, hozzátéve: - A szándékom az volt, hogy a politika ne férkőzhessen be a művelődési házba, ez azonban nem sikerült. Mint mondta, a szocialista és a szabad demokrata politikusok szakmai hozzáértését megkérdőjelezték, de azt sehol sem említették meg, hogy számos sikeres rendezvényt tudhat maga mögött, és munkája elismeréseként állami Ifjúsági-díjat kapott. Szabó Péter úgy véli, hogy az elmúlt három hónapban bebizonyította, irányítása alatt kiválóan működött a művelődési központ, számos sikeres kezdeményezést és rendezvényt sikerült megvalósítania.- A napokban jelesre vizsgáztam, mint kulturális menedzser, ezzel megszereztem a hiányzó, a szükséges végzettséget igazoló dokumentumot - közölte Szabó Péter, hozzátéve: - Továbbra is a város érdekében szeretnék dolgozni, úgy is, mint képviselő, úgy is, mint művelődési szakember. Nem az egymás elleni acsar- kodásra kellene végre az energiánkat pazarolni, hanem összefogással építeni a város jövőjét.