Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-03 / 281. szám

KÖZE 2008. DECEMBER 3., SZERDA L H Nincs kegyelem. Másodszor is halálra ítélték Irakban a „Vegyi Alit", Szaddám Húszéin megdöntött diktátor unokatestvérét. Az 1991-es síita felkelés leverésében játszott szerepéért ítélték el. 2007 júniusában már halálra ítélték egyszer, miután bűnös­nek találták 182 ezer iraki kurd vegyi fegyverekkel is történő lemészárlásában. HÍRSÁV A többség támogatja a jutalomcsökkentést AZ EMBEREK DÖNTŐ RÉSZE támogatja az állami vállala­tok vezetőit érintő jutalom csökkentését, valamint a közszférában dolgozók ju­talmának és a 13. havi nyugdíjnak a maximalizálá­sát - derült ki a Századvég és a Forsense felméréséből. Ugyanakkor nagymérték­ben megosztottak a köz­szférában dolgozókat sújtó döntésekkel kapcsolatban. Jövőre több jut a határon túliaknak jövőre nagyjából százmil­lió forinttal több lehet a Szülőföld Alapban, mint az idén - közölte Gémesi Ferenc, a kancellária nem­zetpolitikai szakállamtitká­ra a magyar-magyar kor­mányzati konzultáció után. Elmondta: a tanácskozás két fő témája a magyar nyelvű oktatás és a határo­kon átnyúló fejlesztések vol­tak. Cél az évi hatmilliárdos oktatási támogatás bővítése. Thaiföldön az egész kormányt elzavarták feloszlatott a bíróság há­rom thaiföldi kormánypár­tot, a miniszterelnököt pe­dig öt évre eltiltotta a politi­zálástól. Közben kormány- párti tüntetők vették körül a bíróságot - az ellenzékiek pedig a reptéren ünnepel­tek. A BBC tudósítása sze­rint december 4-től vissza­áll a rend a bangkoki nem­zetközi reptéren. Esküt tett az új osztrák nagykoalíciós kormány LETETTE a hivatali esküt kedden a Werner Faymann szociáldemokrata kancellár vezette új osztrák nagykoa­líciós kormány. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt és az Osztrák Néppárt alkotta új kormány hatvanöt nap­pal a szeptember végi, elő­rehozott parlamenti válasz­tás után foglalja el helyét. Faymann a kancellár Szombaton találkozik Sólyom és Gasparovic szombaton a szlovákiai Ér­sekújváron találkozik a szlovák és a magyar állam­fő - közölte a szlovák elnöki hivatal. Ivan Gasparovic és Sólyom László egyeztetésé­nek részleteit azután ismer­tetik, ha azokban a felek megegyeztek. Ambrus Vilmos „A reformpolitikának nincs al­ternatívája. Szeretnénk, ha a re­formok második hulláma kez­dődne el jövőre." „A reformokra és a Reformszövetségre szükség van.” A két hasonló tartalmú mondat a politikai élet két legna­gyobb riválisától, Gyurcsány Fe- renctől és Orbán Viktortól szár­mazik. A miniszterelnök és a Fidesz elnöke egymás után konzultált a munkaadói szervezetek, az Ipar­kamara és az Akadémia alkotta Reformszövetség vezetőivel. Az első találkozó után Gyurcsány és Pálinkás József, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöke egy­aránt a reformok folytatását szorgalmazta. A kormányfő az euró jövő évtized eleji bevezeté­sét jelölte meg célként, az Aka­Mindenki felcsapott reformernek szóvirágok Fidesz-MDF adok-kapok Orbán nyilatkozata után - Jövőre újabb start? ka átalakítása tekintetében. Nyi­latkozatában Orbán ezúttal sem kímélte a kormányt és politikai ellenfeleit. Szerinte Magyaror­szág nem alagútban, hanem gö­dörben van, a kormány miatt minden évben lassabb a növeke­dés, illetve a kabinet „aknamező­re viszi az országot”. Az pedig nem vezet sehova - folytatta a Fidesz elnöke -, hogy a kormány az egyik héten az MDF-et, a másikon az SZDSZ-t vásárolja meg a parlamenti sza­vazáskor. „Ha ez kevés, akkor egy-egy árulót talál az ellenzék soraiból, a Fideszből. Megvásá­rol ilyen-olyan megbízásokkal egy-egy képviselőt, vagy éppen független képviselőt ültet be a miniszteri székbe; na ebből vál­tozás nem lesz” - mondta Orbán. Nem kellett sokat várni arra, hogy Dávid Ibolya, a Magyar De­mokrata Fórum elnöke vissza­szóljon egykori kormányzati fő­nökének, a volt miniszterelnök­nek. „Hat évvel ezelőtt a Fidesz az MSZP-vel közösen megsza­vazta azt a 100 napos programot- az úgynevezett jóléti rendszer- váltást -, amely végérvényesen lejtőre állította Magyarországot- reagált az elnök asszony Or­bán nyilatkozatára. Gyurcsány Ferenc és Or­bán Viktor ugyanúgy a reformok folytatását tart­ja szükségesnek. A két politikus a Reformszövet­ség vezetőivel konzultált, utána Orbán a kormány­nak, az MDF-nek és az SZDSZ-nek is „odaszólt”. A Fidesz-vezérkar: Orbán Viktor, Matolcsy György és Navracsics Tibor Demján Sándor reformötleteit hallgatja Javaslatdömping van kialakulóban démia elnöke jövő január-feb­ruárra ígérte a szövetség által a változtatásokhoz szükséges ja­vaslatok kidolgozását. A második találkozón Orbán fogadta a szövetség vezetőit. A Fi­desz elnöke ezután azt mondta, a reformokra szükség van, legfő­képpen az adórendszer, a foglal­koztatás- és a fejlesztéspolitika, illetve a kormányzat és a politi­A kormány által létrehozott szakmai kerékasztalok, a nemzeti és a gazdasági csúcs, illetve az Orbán-féle nemzeti konzultáció után a Reformszövetség már a soka­dik olyan testület, amely ja­vaslatot tesz az ország előtt álló feladatokra, változtatá­sokra. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke szerint a tudo­mányos életnek is hozzá kell járulnia a reformokhoz. HIRDETÉS Téli kerék akció Maloya téli gumiabroncsok Alutec PUX keréktárcsával Aktuális kedvezmények Autó-Motor előfizetői kártyával A kedvezmények 2009. január 1. utáni kockázatviaelésü szerződések esetén érvé­nyesek! Részletes feltételek a www.automotor.hu és a www.postabiztosito.hu webol­dalakon! Érdemes figyelnie az Autó-Motor lapszámait, mert a kedvezmények körét folyama­tosan bővítjük. PostaAutőÓr ///AO M/add/­$ PostaUtasőr EgyOtlmüködö partnerünk: Amennyiben Ön is szeretne előfizetői kártyát, kedvezményes ajánlatot talál az Autó-Motor lapszámaiban! autómotor Megéri az Autó-Motort olvasni! noiit« v.Wf!;W lyooni)« J lap"«»1 ■ Használt kompakt«^ Kedvezménykuponok az Autó-Motor olvasóinak rovat AMERIKAI NAGYBÁCSI ŐSZI-TELI ERŐSÍTÉS bet-at-home Most 100%-os kezdő bonusz! !»*acsado] IR**« u T OAy | OSOfV l autómotor ELŐFIZETŐI KÁRTYA A kedvezménykuponokat és a kedvezmény igénybevételének részletes feltételeit keresse az Autö-Motor 24. száméban! Az RMDSZ harmincegy mandátumot szerzett Összesen 31 mandátumot kapott a román parlament két házában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - derült ki a végleges adatokból, amelyeknél már a visszaosztott szavazatokat is figyelembe vették. A párt a képviselőházban 22, a szenátus­ban 9 helyet foglal majd el. Bár a szocdem-konzervatív pártszövetség (PSD-PC) több sza­vazatot kapott, mint a Demok­rata-Liberális Párt (PD-L), ez utóbbi mégis hárommal több par­lamenti helyet szerzett. A képvi­selőházban az utóbbi 115 helyet kapott, az előbbi 114-et „A magyar-román kapcsola­tok szempontjából bármilyen kormánykoalíció alakul, minden esély megvan arra, hogy a koalí­ció továbbvigye az eddig meg- valósultakat” - hangsúlyozta Szabó Vilmos. A szocialista poli­tikus szerint az RMDSZ kormá­nyon maradhat, ami jobb érdek­érvényesítést jelenthet a ma­gyaroknak. Németh Zsolt, a Fi­desz politikusa fontosnak tartja, hogy folytatódjanak az ígéretes kétoldalú kapcsolatok. Gyur­csány Ferenc kormányfő telefo­non gratulált Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. ■ A romániai parlamenti választás eredménye Szociáldemokrata Párt (PSD) és Demokrata-Liberális Konzetvatív Párt (PC) Párt (PDL) Párt(PNL) Nagy-Románia Párt(PRM) — FORRÁS: MTI - EUROPRESS-GRAFIKA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)

Next

/
Oldalképek
Tartalom