Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-03 / 281. szám
2008. DECEMBER 3., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE mmmm IVANYI-KIALLITAS A SZÜLETÉSNAPRA Salgótarján. A Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Derkovits Gyula Iskolagalériájában Iványi Ödön festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek december 2-án. A megnyitón Fancsikné Csaba Mária, művész-tanár és H. Szilasi Ágota művészettörténész köszöntötte a jelenlévőket. A kiállítás január lójáig látható. fotó: gtorún tibor Hasznosítják az óvóhelyet Horváth B. Film készül a legbátrabb városról Salgótarján. A legutóbbi városi közgyűlésen az Alkotmány úti óvóhely hasznosításáról is döntöttek. A közelmúltban dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa azzal a kéréssel fordult a város vezetéséhez, hogy segítsen az egészségügyi intézet raktározási kapacitását meghaladó meny- nyiségű, kötelezően megőrzendő dokumentáció elhelyezésére megoldást találni. A közgyűlés döntése értelmében a védelmi célra megépített ingatlan egy részében helyezik el a közeljövőben a dokumentációkat. Az óvóhely hasznosításához a salgótarjáni katasztrófavédelmi igazgatóság is hozzájárult. Matúz Gábor rendező-producer diskurál Dánielffy Zsolttal, a debreceni Csokonay Színház színészével fotó: rigó ti(Folytatás az 1. oldalról.) Ennek a szerencsés végkimenetelű harcnak köszönhető, hogy Párizsban 1920-ban úgy döntöttek: meghagyják az Ipoly demarkációs vonalat határnak. Ez az eset azért is egyedi, mert a területet sikerült megtartani magyarországinak.- Hat-nyolc hivatásos színészszel dolgozunk, de statisztákkal együtt közel ötvenen vagyunk - tudatta a rendező-producer. A forgatás nem jöhetett volna létre Vándor Attila technikai rendező, Schödl Dávid vezető operatőr, valamint Molys Zoltán társ-forgató- könyvíró közreműködése nélkül. A felvételek megörökítettek több személyes emléktárgyat is. Ilyen például az a levél is, amely 1919. január másodikán íródott és a napokban kapták meg a Helytörténeti Gyűjtemény dolgozói. A kéziratot - amely Visnovszky Péter dédunoka anyagából került elő - dr. Visnovszky Rezső királyi tanfelügyelő anyósa írta. A hiteles írásból kiderül, hogy milyen hangulat uralkodott az 1919-es években Balassagyarmaton a cseh megszállás alatt. A tervek szerint január 29-én Balassagyarmaton lesz a filmbemutató. Közmeghallgatás: csekély érdeklődés (Folytatás az 1. oldalról.) Tatár Csaba, a Salgó Vagyon Kft. igazgatója közölte: mindenkinek joga van megtudni, hogy mi lesz vele, mert számítanak a lakók együttműködésére, hogy együtt rendezzék a lakók sorsát. A Bajcsy-Zsllinszky úti lakásokban 37 lakóból 36 fő jogcím nélkülivé vált az évek során, nagy részben a vízdíjtartozás miatt. Az igazgató hozzátette: a Salgó Vagyon be fogja tartani a szabályokat, nincs méltányosságra joga. Az önkormányzat és a városi cégek megpróbálnak a lakóknak segíteni, de Tatár Csaba szerint mindenkinek meg kell próbálnia önmagán segíteni. A cég vezetője hangsúlyozta: az épületek le lesznek bontva, de időt adnak a lakóknak arra, hogy elköltözhessenek a bontásra ítélt épületekből. H. B. Járja a várost Salgótarján. Az mszp és a Societas városi szervezetének tagjai december 4-én 10 órakor a forgáchi Szivárvány tagóvodában, majd 11.30 órától a Szent Lázár Megyei Kórház gyermek- osztályán ajándékozzák meg a gyerekeket. Délután ló órakor pedig a Fő téren a Societas „Mikulása” ajándékozza meg az arra járó gyermekeket. m Ünnepváró Salgótarján. Kézműves vállalkozók és népi iparművészek - gyermekeknek tartandó foglalkozással egybekötött - vásárát rendezi meg december 5-6-án, szombaton és vasárnap a Nóg- rád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Balassi könyvtárban. A rendezvény védnöke Juhász József, az országos kamara kézműipari alelnöke. Idősek napja Karancsság. A településen szokás, hogy minden év végén meghitt ünnepség keretein belül műsorral emlékeznek meg a helyi idős emberekről. Ez a program idén sem marad el: december 5- én, pénteken 16 órai kezdettel tartják meg az általános iskolában. A rendezvény keretein belül fellép a helyi „Jubilate Deo" egyházi énekkar, a rimóci Gyöngyösbokréta hagyományőrző egyesület, valamint a Rajkó zenekar is. A délutáni összejövetelt vacsora zárja, amely alkalmat ad a baráti beszélgetésekre, a közös élmények megbeszélésére is. Járdaépítés Ságlíjfalu. A községen átvezető 22-es számú út több részén hiányzik a járda, így a gyalogosok kénytelenek az úttesten közlekedni. Most a falu központjában, a templomtól a boltig elkészült a viacolor burkolatú járda, mellette a támfal. A járdát csak úgy lehetett megépíteni, ha a mellette lévő domb egy részét levágják, s azt támfallal erősítik meg. Szentes Attila polgármester elmondta, hogy a járdaépítést tovább szeretnék folytatni, de mint minden építés, ez is pénz kérdése. Negyedszázadosak Pásztó. Két napon át ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a helyi Muzsla néptáncegyüttes. A városi művelődési központban december 5-én, pénteken 18 órakor a csoport korábbi táncosai, zenészei, illetve a mostani utánpótlás tagjai lépnek színpadra. Másnap ugyanebben az időben pedig a Muzsla jelenlegi tagsága szórakoztatja műsorával a nagyérdeműt. Mindezek mellett kiállítás nyílik az elmúlt negyedszázad emlékeiből, az ünnepségsorozat keretében ezt is megtekinthetik az érdeklődők. MSZP: a jövő évi a leépülés koncepciója H. B. Salgótarján. Mint ismeretes, a legutóbbi városi közgyűlésen döntöttek az idei költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről. Kiderült: a város az elképzeléseknek megfelelően, sőt annál jobban teljesített. Dóra Ottó, az MSZP városi frakcióvezetője szerint látható azonban, hogy a fideszes városvezetés által hangoztatott tétel, miszerint az állam, a kormány folyamatosan csökkenti az önkormányzatok támogatását, nem igaz, hiszen a központi kapcsolatokból származó bevétel tíz százalékkal magasabb, mint az előző évben. Emellett a saját bevételek is tíz százalékkal emelkedtek.- A város rendkívül sokat költ szociális kiadásokra, a mai napig nem kaptam azonban választ arra a közgyűlésen feltett kérdésemre, hogy hány állampolgár részesül bármilyen szociális típusú támogatásban - fogalmazott Dóra Ottó, majd hozzátette: szomorú, hogy az illetékesek nem tudtak választ adni erre az egyszerű kérdésre. Kiderült továbbá az előterjesztésből, hogy az Integrált Városfejlesztési Stratégia a tervezett tíz helyett tizenhét millió forintba került.- Tárgyalt az önkormányzat a közalkalmazottak étkezési hozzájárulásáról is, a tavalyi évhez hasonlóan most is úgy tűnt, mintha a város vezetése kegyet gyakorolna - fejtette ki a frakcióvezető, aki szerint a havonta adható hozzájárulást nem év végén, hanem minden hónapban oda kellene adni.- Végre döntött a közgyűlés a város bérlakás-gazdálkodásáról szóló koncepcióról, amely rendkívül fontos feladat, nemcsak azért, mert a város sokat költ a túl sok bérlakás fenntartására, hanem azért is, mert a bérlakásállományba tartozó kolóniák rontják a városképet - hangsúlyozta Dóra Ottó. Hozzátette: fontos, hogy ne vegyenek mindenkit egy kalap alá, azok a városlakók, akik tisztességgel fizetik a lakbért, a rezsit, igyekeznek dolgozni és haladni, ne kerüljenek utcára, vagy olyan lehetetlen helyzetbe, amely lefelé visz a lejtőn. Már most több konkrét jelzés érkezett a képviselőkhöz, amelyek szerint egy szegényes, de olcsóbb lakásból ki kell költözni a lakóknak, a cserébe felajánlott lakás azonban olyan méretű és minőségű, amelyet az állampolgárok nem tudnak elfogadni.- Mindenképpen támogatjuk a koncepciót és reméljük, hogy a Salgó Vagyon Kft. végig tudja vinni a megvalósítást, rövidebb idő alatt, mint a tervezett tíz év - mondta a frakcióvezető. Mint ismeretes, döntés született a 2009. évi költségvetési koncepciót illetően is, amelyben Dóra Ottó szerint nem szerepelnek konkrétumok, valamint az önkormányzati cégek, amelyek többmilliárdos bevétellel rendelkeznek. A frakcióvezető szerint a jövő évi a - leépülés koncepciója, hiszen a költségvetés teljesítéséből kiderül, hogy a város 6,5 százalékot fordít fejlesztésre. Ha egy település a költségvetésének kevesebb mint 7,5 százalékát fordítja fejlesztésre, akkor az a település leépül.- A világgazdasági válság természetes módon érinteni fogja Salgótarjánt is, amelyre a város vezetése nem készül. Tartunk attól, hogy a konkrét költségvetésben újabb megszorításokkal szembesülünk, pedig az idei költségvetés teljesítése ezt nem indokolja - hangsúlyozta Dóra Ottó, aki reméli, hogy a város vezetése először a saját portáján és a városi hivatalok környékén néz szét, ha megtakarításról lesz szó.- Túlzás lenne azt mondani, hogy örültünk a József Attila Művelődési és Konferencia-központ nemrég megválasztott igazgatója, Szabó Péter lemondásának, aki a köz- igazgatási hivatal határozata nyomán kénytelen volt meghozni ezt a döntést. A lemondás nem tesz jót az intézménynek, ugyanakkor arra szeretném felhívni a város- vezetés figyelmét, hogy vannak alapvető jogszabályok, amelyeknek meg kell felelni. Remélem, hogy a következő pályázat során valóban olyan igazgatót sikerül kiválasztani, aki mind a jogi, mind a szakmai kitételeknek megfelel és nem feltétlenül annak a fő feltételnek, hogy fideszes vagy nem - zárta szavait Dóra Ottó. Huszár Máté frakcióvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester jogász végzettsége ellenére megsértette a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát, amikor két szocialista képviselőnek nem adott szót, s önkényesen berekesztette a közgyűlési ülést. A rendelet szerint a képviselőknek joguk van kérdéseket feltenni a városvezetésnek, iUetve a hivatal szereplőinek, ezt a jogot sértette meg a város vezetője.