Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-01 / 279. szám

2008. DECEMBER 1., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Évforduló muzsikával Cs.E. Drégelypalánk. a helyi művelő­dési ház vasárnap délután ün­nepelte fennállásának ötvene­dik évfordulóját. A szép szám­mal érkező vendégeket Endrődi Éva és Csikós Zsuzsi fellépők táncdallal, Ócsai Juli és Maros Gábor pedig operett előadásokkal szórakoztatták. A nagysikerű műsorban köz­reműködtek még Agárdi Lász­ló színész-humorista, vala­mint a Maiami Sporttánc Egyesület tagjai is. Az ingye­nes operett- és táncdal est le­hetőséget adott a jótékonyko­dásra is: a vár helyreállításá­nak érdekében kétszáz, öt­száz, illetve ezer forintos „kő­jegyeket” vásárolhattak a ren­dezvényre látogatók. Példaértékű összefogás Nógrádszakál. A helyi önkor­mányzat legutóbbi testületi ülé­sén valamennyi képviselő le­mondott a jövő évi tisztelet'díjá- ról. A tagok célja, hogy ezzel is segítsék a nehéz anyagi hely­zetben lévő hivatalt. Főtéri adventnyitás, karácsonyi készülődés Csuka E. Salgótarján. Bensőséges hangulatú, szív­hez és lélekhez egyaránt szóló közösségi programmal nyitotta meg a megyeszék­hely lakossága az idei adventét tegnap délután a főtéren. A 2006- ban hagyo­mányteremtő szándékkal induló prog­ramsorozat egyre nagyobb érdeklődésre tart számot. Bár az eső esett ugyan, de ez nem szegte kedvét az embereknek: kicsik és nagyok egyaránt szép számmal gyűl­tek össze. Varga András atya vezetésével az első vasárnapot a főplébánia énekkara tette szebbé. A helyszínre látogatók közös imádkozással, énekléssel és gyertyagyúj­tással ünnepelhették meg advent, vagyis a várakozás első „állomását”. A téren fel­állított betlehemi istálló nagy sikernek ör­vendett, felnőttek és gyermekek is elláto­gattak Jézus születésének „helyére”. A já­szolt őrző élő bárányok pedig mindenki­nek, de főleg a gyermekeknek a tetszését nyerték el, akik szénával azon nyomban meg is etették azokat. Karácsonyig még három gyertyát kell meggyújtani az adventi koszorún. A máso­dikat az Acélgyári templom hívei, a harma­dikat a református közösség tagjai, a ne­gyediket pedig az evangélikusok fogják. FARAGÓ ZOLTÁN Hadüzenet Kifordult magából advent szép, a kis Jézus születését váró időszaka, ami tu­lajdonképpen alapos lelki felkészülés lenne a legszebb ünnepre. A karácsony bevásárlások sorozatá­vá romlott, ajándékkutatássá silányult, az egyébként meghitt családi kötelezett­ségek lehetőség szerinti leggyorsabb le- tudásává vált a többség számára. Az­tán ott vannak a munkahelyek: sokan pattanásigfeszült idegekkel dolgoznak, határidők szorításában, kapkodva, a hibázás lehetőségeivel. Ami a végkifef letet illeti, az advent csúcspontja, a ka­rácsony kimerül a nagy evések-ivások, az ajándékbontások, a különféle mű­örömök tobzódásában - persze a hoz­zájuk tartozó sietséggel együtt. Meghitt­ség, belső öröm? Ugyan, hol van itt nyu­galom... Merthogy a legfontosabb még­iscsak a békés szemlélődés, az elméiké dés, a Biblia olvasása, a jócselekedetek gyakorlása lenne ilyenkor. Advent második napján ezért -jöj­jön, aminek jönnie kell - hadat üzenek a társadalomnak: hagyjon engem bé­kén a maga elvárasaival, kötelezett­ségeivel, újkeletű szokásaival leírtam már, mi lenne a fontos... Doroglláza. Idősek napi rendezvényt tartottak a településen szombaton. A szép számmal egybegyűlt vendégeket Farkasházy András, a község polgármestere köszöntötte, majd a helyi óvodások, az asz- szonykórus és az iskolás tanulók is műsorral kedveskedtek. Ezek után a Dorogházi Dalárda előadása színesítette a délutánt, majd Bakos Istvánt és feleségét, Laczkó Máriát köszöntötte 65. házassági évfor­dulójuk alkalmából a polgármester. A rendezvényen egy fonóról szóló régi felvételt is megtekinthettek a jelenlévők, amelyben többek között a 86 éves Bakos István szülei is énekeltek. A jól sikerült összejö­vetelt vacsora zárta, amely alkalmat adott a baráti beszélgetésekre, a régmúlt felidézésére is. JOGI SAROK Megtévesztés, jogellenes fenyegetés Liberális javaslatok a költségvetéshez A Szabad Demokraták Szövetsége salgótarjáni önkor­mányzati szereplői kidolgoztak egy javaslatcsomagot a megyeszékhely jövő évi költségvetéséhez, ebben olyan intézkedéseket mutatnak be, amelyek megvaló­sítása a költségcsökkentés és a bevételnövelés eszkö­zeivel segít a város mai pozícióin és jövőbeli esélyein. Napjainkban sokszor felme­rülnek a különböző szerződé­seknél a fenti fogalmak, így cél­szerű röviden áttekinteni, hogy a Polgári Törvénykönyvünk - Ptk. 210. § (4) - hogyan rendel­kezik. Akit a másik fél megtévesztés­sel vagy jogellenes fenyegetés­sel vett rá a szerződés megköté­sére, a szerződési nyilatkozatot megtámadhatja. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a megtévesztés vagy a fenyegetés harmadik személy részéről tör­tént és erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett. A megtévesztés tudatos és szándékos tévedésbe ejtés, illető­leg tévedésbe tartás. Amennyi­ben az egyik fél tud arról, hogy a vele szerződő személy tévedés­ben van vagy a tévedést gondat­lanul okozta úgy tévedésről van szó. Például az eladó az eladás­ra szánt bútor állaga tekinteté­ben szándékosan tévedésbe ejti a vevőt - a sérült részeket elta­karja, lefesti stb. Ilyen vagy eh­hez hasonló esetekben a vevő a létrejött szerződést megtévesz­tés címén megtámadhatja. Ugyancsak - mint az említett törvényhelyből kiderül - megtá­madásra ad alapot, ha valakit a jognyilatkozata megtételére vagy éppen elfogadására fenye­getéssel vettek rá. Ilyen helyze­tekben arról van szó, hogy a nyi­latkozat tevőjét korlátozza sza­bad elhatározásában, tehát hi­ányzik a szerződési akarata. A kifejtett megtámadási sza­bályok általában minden jog­ügyletre vonatkoznak. Az ingye­nes szerződéseknél azonban más jellegű rendelkezések is ér­vényesülnek. A Ptk. 210. § (5) bekezdése szerint: Itt végül is a törvény az ingye­nesen előnyben részesült sze­mélyt nem részesíti olyan véde­lemben, mint aki ellenszolgálta­tást adott a vele szerződő félnek. dr. Rafael Károly ügyvéd Salgótarján. - Az SZDSZ salgótar­jáni önkormányzati szereplői öt évvel ezelőtt, az akkor kidolgo­zott szakmai anyagukban hívták fel elsőként és azóta is egyetlen önkormányzati tényezőként a fi­gyelmet az ésszerű változások bevezetésének szükségességére - fejtette ki Ercsényi Ferenc, az SZDSZ salgótarjáni frakció veze­tője, hozzátéve: - Az eredményt ismerjük: minden maradt válto­zatlanul, az akkori városvezetés­nek nem volt elegendő bátorsága határozott lépések, intézkedések meghozatalára. Mint mondta, a világon végig­söprő pénzügyi válság, majd az abból következő új, sajnos nega­tív gazdasági folyamatok azon­ban nem tűrik tovább a semmit­tevést. Salgótarján jövő évi költ­ségvetéséhez kidolgozott javas­latcsomag első részében általá­nos, keretjellegű és döntően elvi intézkedések bevezetésére tesz­nek javaslatot. - Ezen belül első pontként a kiadási plafon meg­határozását jelöltük meg. Egyet­értve a Magyar Országgyűlés előtt lévő, hasonló megfontolás­ból született törvényjavaslattal javasoljuk, hogy a jövő évi költ­ségvetés működési kiadási fő­összege és a működési kiadások­ra felvett hitel összege nem ha­ladhatja meg az 2008. évi hason­ló összegeket - hangsúlyozta Ercsényi Ferenc, hozzátéve: - El­térés csak vis major és évközi pluszforrások beérkezésének felhasználása esetén lehetséges. Mint mondta, a közvetlen fele­lősség meghatározása alatt a kö­vetkezőt értik: egyetértve a Ma­gyar Országgyűlés előtt lévő, a Fidesz parlamenti frakciója által beterjesztett, hasonló megfonto­lásból született törvényjavaslat­tal tanácsolják, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés mű­ködési kiadási főösz- szege, illetve a hiány mértéke meghaladja a tervben beállított összeget, akkor a vá­ros polgármestere, alpolgármesterei és a jegyző fizetésük meghatározott há­nyadát büntetésként fizessék be a város költségvetésében.- Az önkorlátozó takarékossá­gi intézkedések között, az állami cégek esetében követett gyakor­latnak megfelelően, javasoljuk, hogy az önkormányzati tulajdo­nú cégeknél a vezetői jutalmak 50 százalékát függesszék fel, a managementek tagjainak járan­dóságát pedig 10 százalékkal csökkentsék - fejtette ki Ercsényi Ferenc, hozzáfűzve: - A közgyűlés esetében javasoljuk a polgármester, az alpolgármeste­rek bérének 10 százalékos csök­kentését, jutalmuk és költségté­rítésük eltörlését, valamint a képviselők, külső bizottsági ta­gok tiszteletdíjának 10 százalé­kos csökkentését, egyéb juttatá­saik, kedvezményeik eltörlését. Mint mondta, a kidolgozott anyag második fejezetében a költségek csökkentésének lehe­tőségeit mutatják be, végül bevé­telek növelésére tesznek javasla­tokat. Oravecz Balázs, az SZDSZ sal­gótarjáni elnöke kifejtette, hogy a tét rendkívül nagy: képes lesz- e az önkormányzat és a közgyű­lés jövő év elején egyensúlyossá alakítani a költségvetést, jelen­leg ugyanis nem az. Ahhoz, hogy ez rendeződjön a kiadások csökkentése, valamint a bevéte­lek növelése szükséges. Utóbbi ideális módja az lenne, ha a vá­ros általános gazdasága fejlődene, és ez olyan bevételeket indukál­na, ami segítené a költségvetés egyen­súlyosságát is. Van­nak olyan lehetősé­gek, amik rövid tá­von is működőképe­sek lehetnek, akkor ha filozófiaváltás tör­ténik, és az önkor­mányzat, mint valódi tulajdonos és a saját érdekeit valóban fel­vállaló testületként lép színre és szerepel.- Ezzel kapcsolatban tizenegy olyan lehetőséget látunk mi el­érhetőnek, amelyek bevételnö­velő intézkedésként segítik a költségvetés egyensúlyának ki­alakítását — fogalmazott Oravecz Balázs. Mint mondta, arról van szó, hogy azokat a lehetőségeket, amelyek jelen pillanatban is az önkormányzat rendelkezésére állnak maximális mértékben ki kell használni. Például a város vezetése saját cégeit, tulajdona­it kezelje úgy, hogy ezek bevételemelkedést eredményez­zenek, továbbá a szociális rend­szerből a potyautasokat szűrjék ki, valamint a városi cégek közül azokat, amelyek nem piaci ala­pon működnek tegyék ered­mény-orientálttá. Szintén fontos, a városnak bevételt jelentő terü­let a pályázati források maxima­lizálása. Ercsényi Ferenc KÖSZÖNTÉS AZ IDŐSEK NAPJÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom