Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-18 / 294. szám

91 Kit. KÄSE* •i\ ... ____ * ÜG YELETES ÚJSÁGÍRÓ Csuka Enikő Telefon: (32) 416-455 IDŐJÁRÁS iiil 13233 I Éjjel-nappal egész Nógrádban PM radio 100.4 ©Infótár Délelőtt kevesebb, délután több eső, lehűlés. „Nincs ok az aggodalomra” autóipar A válság ellenére megyénkben is több járművet adnak el Egyelőre nem csökkent az autószalonok forgalma, sőt az év vége közeledtével a legtöbb helyen növekedett a forgalom Nem aggódnak a válság miatt a megyei autószalonok tulajdonosai. Mint kiderült, az utóbbi hónapokban nem csökkent, hanem épp ellenkezőleg, megnőtt az új autók iránti érdeklődés, így egyre több személygépko­csit adnak el a szalonok. Horváth Boglárka NÓgirád megye. - Régiónkban 2006-ban kezdődött a válság, ak­kor észleltünk először vissza­esést az eladásokkal kapcsolat­ban, azóta stagnál a forgalom - mondta el Kenderest Géza, a sal­gótarjáni Opel és Chevrolet Kenderesi autószalonok tulajdo­nosa. A cégvezető úgy véli, vál­sághangulat-keltés jellemzi nap­jainkat, amelynek valószínűleg az a célja, hogy visszafogják a fo­gyasztást.- A válság azért nem érinti cé­günket, mert termékeink jó mi­nőségűek, hűséges az ügyfélkö­rünk, sok a márka- és kereskedéshű vásárlónk, az au­tók és a kiszolgálás jó minőségű, elérhető áron kínálunk személy- gépkocsikat - hangsúlyozta Kenderesi Géza, majd hozzátet­te: utóbbi régiónkban kiemelten fontos, hiszen a fizetőképesség tekintetében az utolsók között foglalunk helyet. Mint megtudtuk, a közelmúlt­ban emelkedett a készpénzes vá­sárlók száma, annak ellenére, hogy az autószalonban vásárolt autók finanszírozása változatlan maradt. Az autógyárak csőd­közeli helyzetével kapcsolatban Kenderesi Géza elmondta: sze­retne olyan válságban lenni, mint például az amerikai General Motors.- A válságot jelen pillanatban nem lehet érezni, sőt az utóbbi időben harminc százalékkal emelkedett a szalonjaim látoga­tottsága és érdeklődőkből lesz­nek a vásárlók - mondta el Romhányi Tibor, a balassagyar­mati, a berceli és a salgótarjáni Ford és Suzuki Romhányi autó­szalonok tulajdonosa. (Folytatás a 3. oldalon.) Gulyást osztanak Salgótarján. Hétszáz adag gu­lyást oszt ki a rászorultaknak december 18-án 11.30 és 15 óra között az Erzsébet téren a Szent Lázár Lovagrend. Az adományo­zó a Mindenki karácsonya ren­dezvénysorozata keretében tart­ja meg segítő megmozdulását. Kedveskedtek Varsány. Kiss Zoltán polgármester és műsoros összeállítás köszön­tötte a meghívottakat a tegnapi, a művelődési házban tartott idősek napján. A fellépők között volt a Muskátli népdalkor, a gondozási központ ellátottjainak dalos csa­pata, de balassagyarmati előadók is szerepeltek a rendezvényen. Színpadra lépnek Balassagyarmat. „Hazudott bol­dogság” címmel tart előadást a Gyarmati Színkör december 18- án, csütörtökön 18 órai kezdet­tel. A színészek Kertész Ákos: Névnap című műve alapján dol­gozzák fel a színdarabot. Versmondóverseny RífllÓC. Felnőtteknek szóló versmondóversenyt rendeznek december 19-én, pénteken dél­után öt órától. Az immár hagyo­mánnyá váló eseményre a köz­ség határain kívülről is akadtak jelentkezők, érdeklődők. Közös karácsony DiÓSjenÖ. Az önkormányzat és a Karitász csoport közös karácsonyi ünneplést tart a település vala­mennyi lakójának december 20-án 15 órakor az általános iskolában, ahol a község karácsonyfájánál együtt gyújtják meg a gyertyákat Mobil is, lopjak M. J. Nógrád megye. A mobiltelefon az az apró­ság, ami ugyan sokkal nagyobb, mint egy varrótű, de úgy el tud tűnni, mint tű a szé­nakazalban. Persze nem kel életre, nem a saját lábán távozik, gyakran örökre, ha­nem a trükkös tolvajok vetnek rá szemet. Hogy milyen gyakran károsítanak meg ilyen módon embereket, köztük kisebb- nagyobb iskolásokat? Jól szemlélteti ezt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság illetékes­ségi területén történt lopások átlagos szá­ma, amely szezonális változást is jelez. Nyáridőben ugyanis havonta négyen-öten tesznek feljelentést eltűnt mobiljuk mi­att, míg iskolaidőben akár háromszor eny- nyien. Havi húszra tehető ugyanakkor az ugyanilyen okok miatt indult szabálysér­tési eljárások száma. Valójában jóval több telefont lophatnak el megyénkben is, ám gyakorlat, hogy a csekély felderítési mu­tatók miatt nem is tesznek bejelentést a károsultak a rendőrségen, beletörődnek a megváltoztathatatlanba. Pedig érdemes lenne a rendőrséget is bevonni: az ott kapott jegyzőkönyv alap­ján kérhetjük mobilszolgáltatónkat, hogy a telefon IMEI-száma alapján keressen rá a készülékre, ha azt ugyanis a lopás után bekapcsolják, vagy más SIM- kártyával használni próbálják, megálla­pítható, hogy hol található a készülék. Az is IMEI-szám, azaz a telefon egyedi „szemé­lyi száma” (minden telefonon a *#06# kód leütése után előbukkan) alapján szol­gáltatónknál akár le is tilthatjuk a készü­léket, így később az már használhatat­lanná válik. Emellett mielőbb jelentkez­zünk telefontársaságunknál, nehogy a megszerzett készülékkel és SIM- kártyával túl magas telefonszámlát okoz­zon nekünk a tolvaj. Az eltulajdonított maroktelefonok java­része kézen-közön, vagyis nem legális árusítással talál új gazdára. A használt mobilokat értékesítők ugyanis személyi okmányok ellenében vesznek át készülé­keket, amely alapján visszakereshető egy- egy lopásból származó készülék eladója. BÚCSÚZTASSUK EGYÜTT AZ ÉVET A SALGÓTARJANI SPORTCSARNOKBAN! JEGYEK VÁSÁROLHATÓK: SALGÓTARJÁN] VÁROSI SPORTCSARNOK (KASSAI SOR 84.) LÉTESÍTMÉNY ÉS SPORT KHT. (BARTÓK BÉLA ÚT 10.) LA FIESTA ÉTTEREM (PÉCSKÓ ÚT J§.) TOVÁBBI RÉSZLETEK: WWW.LAFl.lfU /'- j JU A BELÉPŐJEGY 16^?% ÁFÁT TARTALMAZ. ADÓSZÁM: 1121279J-2-12 ABBÍPÓEGYFÓItt 1 2.009­Salgótarján MJV önkormányzata Létesítmény é* Sport KHT . A BIlÉtŐJEűY MÍűVASAHÁSAVAL ÖN IS La Fiesta Étterem támogatja a íalcóta&iAni diáksportot

Next

/
Oldalképek
Tartalom