Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-17 / 293. szám
2008. DECEMBER 17., SZERDA SPORTTUKOR 11 A kiváló szereplés ellenére akad még javítanivaló Kosárlabda NB I/B, férfiak - A Kelet meghódításán igyekvő tarjániak fél szemmel már Nyugat felé sandítanak meghódításán igyekvő tarjániak Nyugat A Wamsler SE-Salgótarjári férfi kosárlabdacsapata az első helyről várhatja az NB I/B-s pontvadászat alapszakaszának visszavágó körét, az együttesnek a szolnoki kisiklástól eltekintve valamennyi őszi találkozóján sikerült begyűjtenie a két bajnoki pontot. A szezonnak nagy reményekkel nekivágó megyeszékhelyi gárda eddigi szereplését Dániel Tamás vezetőedző segítségével értékeltük. I !: ..- Én azt gondolom, hogy mindenki számára a legfontosabb az eredmény, ami ugye tekintélyt parancsoló - kezdte Dániel Tamás. - Mindössze egyetlen vereségünk van tizenegy bajnoki mérkőzésből és pontelőnnyel vagyunk elsők a Keleti csoport tabelláján. Ami némi kívánnivalót hagy maga után, az egyes alkalmakkor a mutatott játék, de összességében ebben a tekintetben sincs okunk az elégedetlenségre.- „Bemelegítésként” vegyük talán soma a gárda őszi mérkőzéseit Melyik találkozón nyújtott kimagasló teljesítményt a csapat, illetve mikor maradtak el a várakozásoktól?- Elöljáróban meg kell említenem, hogy a felkészülésünk jócskán belecsúszott a bajnokságba, igaz, ezt nagyjából így is terveztük. Az első fordulóban ennek ellenére is könnyedén vertük az akkor még harmatosabb játékosállománnyal rendelkező, mostanra azonban jócskán megerősödött Jászberényt, a második körben viszont már igencsak meg kellett szenvednünk a két pontért Szegeden. A folytatásban nem okozott gondot a Tiszaújváros legyőzése és Baján is magabiztos volt a mutatott játék, annak ellenére is, hogy Vavrát - egy kiállítás miatt - itt veszítettük el először. Ezt követően felejthető meccsen vertük idehaza az Újbudát, viszont parádézni tudtunk az addig és tulajdonképpen azóta is nagyon meggyőző teljesítményt nyújtó Óbudai Kaszások ellenében. Az Eger elleni rangadón nagyon görcsös volt az együttes, de végig akart és küzdött, és ha csupán az utolsó pillanatokban is, de a maga javára fordította a rájátszás szempontjából is nagyon fontos találkozót. Egyetlen vereségünket Szolnokon szenvedtük el, amivel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy teljesen megengedhetetlennek tartom, hogy A- és B-csoportos játékosokkal sportszerűtlenül sakkozzanak és ezáltal irreálissá tegyenek egy bajnokságot egyesületi vezetők. Ehhez társul a szolnoki szurkolók folyamatos botrányos viselkedése, ami lassacskán az egész magyar kosárlabda-társadalomban ellenérzést kelt. Nagykállón megint egy határozott produkciót tudtunk mutatni, végül pedig hoztuk a két kötelező hazai győzelmet az Univer és a Debreceni Egyetem ellen.- Egyénileg kik nyújtották a leg jobb, legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, illetve kik azok, akiktől a folytatásban többet vára szakvezetés? A Wamsler SE-Salgótarján NB l/B-s kosárlabdacsapata. Állnak (balról): Borisz Maljovics másodedző, Kiss Károly, Jaroszlav Gorszkij, Volt Dávid, Vavra András, Balikó Attila, Hartvich Tamás, Komáromi Márk, Dániel Tamás vezetőedző. Guggolnak: Dávid Krisztián, az egyesület elnöke, Zsivera Gábor, Kolarics Dániel, Sebők Tamás, Szabó Zoltán, Kerényi Ádám, Németh Péter, Léport László gyúró, Tamási Gyula csapatorvos.- Gyakorta hangsúlyoztam eddig is, hogy csapatunkban nagy erő rejlik, játékosaink ugyanis az egyéni képességek tekintetében A számok tükrében Fordulóról fordulóra 1. Jászberényi KSE (otthon) 102-70.2. SZTE-Szedeák (idegenben) 86-84.3. Tiszaújvárosi Phoenix KK (o) 106-69.4. Bajai Bácska FKE (i) 85-79.5. Újbuda TC (o) 98-69.6. Óbudai Kaszások (i) 96-71.7. EKF-Hész Gépszolg Eger (o) 93-79.8. Szolnoki Főiskola-Olaj KK (i) 91 -102.9. Nagykállói KE (i) 103-76.10. Univer Kecskeméti SE/B (o) 120-94.11. Debreceni Egyetem KE II. (o) 97-79. 1. Wamsler SE-Salgótarján otthon idegenben 11 6 5 10 1 6 0 4 1 1077-872 616-460 461-412 21 12 9 Pontok, mérkőzések Hartvich Tamás (230 pont/10 mérkőzés - 23-as pontátlag), Jaroszlav Gorszkij (211/11 -19,2), Vavra András (156/10 -15,6), Sebők Tamás (152/10 -15,2), Szabó Zoltán (94/11 - 8,5), Kiss Károly (85/10 - 8,5), Balikó Attila (32/5 - 6,4), Kolarics Dániel (69/11 - 6,3), Volf Dávid (37/10 - 3,7), Sári Máté (5/3 -1,7), Volzovár Tamás (3/4 - 0,8), Zsivera Gábor (3/4 - 0,8), Kerényi Ádám (0/1 - 0), Komáromi Márk (0/1 - 0), Orbán Bence (0/1 - 0). magasan a mezőny fölé nőnek. Viszont éppen ebből adódóan nagyon nehéz őket hétről hétre motiválni, hogy ne csak annyit hozzanak ki magukból, ami az adott találkozón a győzelemhez minimálisan szükséges, hanem minden összecsapáson a nehezebb mécsesekre, a nagyobb kihívásokra is készüljenek. A játékosok teljesítményét figyelembe véve, azt gondolom, hogy Hartvich Tamás, Vavra András, Sebők Tamás és Szabó Zoltán hozzáállásával, győzni akarásával, illetve az egész szezonban bemutatott játékával mindenképpen elégedettek lehetünk. Persze bennük is van még azért jócskán tartalék. Jaroszlav Gorszkij egyelőre elmarad attól, amit vártunk tőle, míg Kolarics Dániel kissé háttérbe húzódott Sebők nagyobb szerepvállalása miatt Büss Károlynak a kiszámíthatatlansága okoz néha problémát, viszont Volf Dávid hasznos kiegészítő embernek bizonyult. A fiatalok közül az eddigiekben csak Balikó kapott komolyabb lehetőséget, aki több alkalommal is rendC-7 * k. V X jé. MW Coofy€oof>,Ccx>p Utó, Coop ff u i|i«i i i II fcwf gfcdé 2M& otefiótor !$♦ december 3i. SdLLl, £ asrciicn \mgÉ3bb 2000. Sensé SMí*- üjenpte*. Ikaóefcs-SsmáFiares, mtSmkr «syfAjsraaiÄSnä&ÄTseti ff Ateziáesát»«* 2l*t «toter IS. >decouter 3I.i*litt fvapfmrViltü vásárlás A »x*» pétsr j&ák taasükín ■gi «««* «»»***<»*« ,5»3*3NCSmoeQ»Ä' ismét magasra táncoltuk a kamatot sasa jgjgk K&H üdvözlet betét kamat es EBKM ♦ 3 havi új betette es egy futamidőit vofckozó lekötés esetén •» v - - -: ; forintig 2S. es decems» A. közötti elhelyezés esetén v dörrts o1 aadó segítségével Salgótarján, Fő tér 4. Pásztó, Kölcsey út 4. Szécsény, Rákóczi út 97. Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 46. (06 32) 520 400 06 32) 560 021 06 32 570 010 0635 501 290 J ■» wwKttLta sf ’"Srí •* gyors ügyek sávja -» hiteltanácsadás ■* befektetéstervezés •* biztosítások l| betelnek minőstl: kfeäblag Banken ktaä forrásból származó betétösszeg, amely összeggel a lekötés napján meghaladja a szárriaMajdonos Banknál vezetet! belét- és bankszámlán elhetyezsb rnegsakaritások és s értékpapírszámlán elhelyezed K&H befektetési alapok valamint a K&H megtakaréasi äettsztostasetoa befekteted összegek összesen egyenleget a lekötés napját megekia) naptái hónap utolsó banki nnrionapján ky módon számítod záróegyertegéhez képest Jelen tájékozták) nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A termek teását, valamin! az egyéb reszteket a vonatozó szerződési feltételek, Helve a vonatozó Hirdetmények valamint a Bank Üzfetsabályzaja tartalmazza A Bank a kondíciók megváéoztetásának jogát tenrdartja. Automatosan magútok) beta eseten a nem kstkezmenyes EBKM érteke 2,02-5,12%. kívül jó hozzáállással helyettesítette a sérült Vavrát Rá a későbbiekben nagyobb terheket kell raknunk. El kell mondanom azt is, hogy az előttünk álló feladatokat figyelembe véve gondolkodunk azon, hogy milyen posztokon és kikkel lehetne még ütőképesebbé tenni a csapatot Uj játékos igazolására jövő év február 20-áig van lehetőségünk.- Az eddigiek alapján szinte elképzelhetetlen, hogy a gárda kiszoruljon csoportjában a legjobb négy közül, ennekellenéreafolytatásban sem lazíthatnak, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen pozícióból kezdhetik majd meg a feljutásról döntő rájátszást Ön személy szerint mit vár az alapszakasz második körétől?- Mivel néhány nehéz idegenbeli túrán már túl vagyunk, így a „tavaszi” szezonban jóval felszabadul- tabb, gördülékenyebb kosárlabdára számítok a csapattól. Annál is inkább, mivel a rájátszásban való sikeres szereplés érdekében nagyon fontos lenne, hogy a nyugati csapatokkal történő összevetésben is jobb legyen a győzelem-vereség mutatónk. Mivel szinte biztosnak tartom, hogy ott leszünk a legjobb négy között, a csapatot is így próbáljuk felkészíteni, ehhez próbáljuk a formát igazítani, illetve természetesen figyeljük a potenciális ellenfeleket is. Azt el sem tudom képzelni, hogy ne mi nyerjük a Keleti csoportot, míg a másik három helyre én az Eger, Baja, Tiszaújváros, Kaszások négyesből várom a befutókat Nyugaton talán a Veszprém, a Soproni MAFC, a Sárvár és a Bonyhád tűnik a legjobbnak.- Miben kell még feltétlenül előbbre lépnie együttesének a remélt kimagasló szerepléshez?- Amiket a végső siker érdekében meg tudunk és meg is kell tennünk, azok az alábbiak. Talán a legfontosabb feladatunk, hogy következetes munkával összerakjuk akadozó védekezésünket és gördülékenyebbé tegyük támadásainkat, magyarán, csiszoljuk össze a társaságot Másrészt, ha lehetőségeink adottak lesznek és találunk olyan játékost, aki segíteni is tud nekünk a folytatásban, akkor azt nyilván meg is kell szereznünk. Ebből következik, hogy a támogatói hátterünket is folyamatosan erősítenünk kell. Végül, de nem utolsósorban pedig lehetőségeinkhez mérten mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy pontosan feltérképezzük a nyugati csapatok erejét, erényeit, hiányosságait. Ehhez egyébként várhatóan igénybe tudjuk venni egy Nyugat-Magyar- országon tevékenykedő szakember segítségét is.- A felnőtt gárda után vessünk egy pillantást az utánpótlásra, azon belül is a szezon előtt újonnan életre hívott U2(kis csapatra, melynek edzői teendőit ugyancsakön látja el- Az NB 1/Bs junior csapatunkat alkotó fiatalok nagyon lelkesen dolgoznak és készülnek a mérkőzésekre, de még rengeteg olyan hiányosságuk van, amit csak hosszú, következetes munkával lehet kiküszöbölni. Az már most is látszik, hogy az átformált utánpótlás-nevelés, amelyet lassan egy éve kezdtünk el más mederbe terelni, jó irányba tart. Viszont továbbra is szakemberhiánnyal küzdünk, amire minél hamarabb megoldást keltene találnunk.- Végezetül ejtsünk néhány szót a salgótarjáni kosarasok esetében mindig meghatározónak számító „kísérőjelenségekről” is.- Ebben a tekintetben két dolgot had emeljek ki. Az egyik a nézettségünk, a szurkolótáborunk, ami nagyon szépen alakul. Fordulóról fordulóra többen látogatják a mérkőzéseinket és az Eger elleni rangadón el tudtuk érni a bűvös ezer fős határt is. Biztos vagyok abban, hogy ha a csapat folytatja jó szereplését, akkor a rájátszás meccseit telt ház előtt játszhatjuk majd. Másrészt örülök annak, hogy a kosárlabda mellet az élet más területem is tudunk segítem az itt lakóknak. Néha tiszteletjegyekkel a helyi iskolásoknak, esetleg véradással a Vöröskereszt szervezésében, vagy legutóbb konkrét összeg felajánlásával a hátrányos helyzetű fiatalok egy csoportjának. Továbbra is küldetésünknek érezzük az ilyen és ehhez hasonló tevékenységeket és ezúton felszólítunk mindenkit, legyen az magánszemély, cég, vagy intézmény, hogy munkálkodjon Salgótarján és az itt élők mindennapjainak a jobbításán. Én azt kívánom a salgótarjániaknak, a Nógrád megyeieknek és természetesen ezáltal magunknak is, hogy május végén együtt örülhessünk egy hosszú évtizedek óta várt közös sikernek. ■ Horváth Péter