Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

2008-12-11 / 288. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2008. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Önkéntes munka és becsülete (Folytatás az 1. oldalról.) Pásztor lánosné elmondta, férje állandó ügyelet kialakításáról ál­modozott, ám ehhez nem kapott elegendő segítséget. De vajon akkor hogyan jut­nak el a riasztások az egyesület­hez? „Az egyik út a rádiós kap­csolat, ezen keresztül a férjem értesül azokról a tűzesetekről, amelyek a megyében történ­nek, de sokszor keresik telefo­non is”- avat be a részletekbe Pásztorné. Tűz esetén a pa­rancsnoknak időbe telik össze­szedni a csapatot, hiszen min­denkinek munkahelye van.- A Balassagyarmati Tűzoltó­ság szerencsére elismeri mun­kájukat, tőlük kapták 2006-ban azt az IFÁT, amelyet jelenleg is használnak a mentéseknél - meséli. Pásztor János és társai a kör­zeti megbízottakkal, főként a he­lyi lakos Zsadányi Zoltán törzs- zászlóssal is jó viszonyt ápolnak. Részt vettek már műszaki men­tésekben, területlezárásokban, vagy éppen meghibásodott jár­művek vontatásában. A termé­szeti károknál is igyekeznek a lakosság segítségére lenni. 1998- ban például, a nagy belvízkárok Uj igazgató Salgótarján. Új megbízott igaz­gatója van városunk művelődé­si házának Csomorné Dávid Anikó személyében, aki csak­nem öt éve dolgozik az intéz­ményben. Munkáját az infor­mációspultban kezdte, majd népművelőként, később pedig csoportvezetőként segítette a közművelődés és a kultúra ki­bontakozásának ügyét Salgó­tarjánban. Csomorné Dávid Anikó megbízása négy hónapig tart, ezt követően pályázati úton választják ki az új igazga­tót. A megbízott igazgató fontos­nak tartotta kiemelni, hogy a JAMKK legfontosabb küldetése az, hogy a város és megye lakói számára közel hozza a kulturá­lis programok sokszínű és min­denki számára elérhető formá­it, hogy segítse a közös cselek­vések és együttműködések al­kotást segítő folyamatait. Salgó­tarján városának pezsgő kultu­rális és művészeti szerepet kell betöltenie a régióban, az ehhez szükséges feltételek és eszkö­zök adottak, a feladat várja a idején éjjel-nappal szivattyúzták a vizet a pincékből. Pásztorné azt meséli, a férjének a mentés az élete, utazott már Kecskemét­re saját költségén egy alkatrész miatt, csakhogy a tűzoltóautó üzemképes legyen.- Ezzel az újságcikkel arra szerettem volna felhívni az em­berek figyelmét, hogy kellő in­formáció hiányában ne ítélkez­zenek az egyesület munkája fe­lett. A mai világ már nem önzet­len segítségnyújtásról szól, be­csüljük meg sokkal jobban az önkénteseket! - summázta véle­ményét. gazdáját. Az új igazgató törek­véseiben nagyon fontos helyet kap a közügyekről folyó, párt- politikától független diskurzus támogatása, az alulról szervező­dő civil társadalom kibontako­zásának a segítése, a civil szer­veződések felkarolása, mert a város életét végső soron ezek a folyamatok határozzák meg. Természetesen ő is beadja pá­lyázatát az igazgatói posztra, hiszen a nagyra törő tervek megvalósítására nem elég a négy hónap. Rátámadtak a hajléktalanra Kazár 2 családi ház egy 995 m2 : 6.150.000 Ft 2 lakonaz együtt, egy telken eladó. Felújított paraszthaz 2 szobás, fürdőszobás és egy 117 m2-es cs.ház. Alacsony fenntartási költségek árján, építési telek Nyaraló 1.750.000 Ft :saládi ház 14.750.000,Ft Családi ház 6.850.000 Ft Központban, összkomfortos, parko- összkomfortos, jó elrendezésű, 3 sított, felújított, tetőteres, gyönyörű, szoba,nappali 100 m2-es lakóház. SHEER B317 m2 gazdálkodásra is alkalmas péli fekvésű ingatlan, 30 m2 házzal, 1868 m2 j*. fF-' * • összközműves telek Telek: 3.000 Ft/m2+Áfa fokparwámás, hoTgásztóra kí^ú fással csodálatos környezetben]­Telek 3.700 Ft/m2+Afa Ingatlan ára 11,5 M Ft+Áfa >vrtnetotspostefuttaú 50éves^ Városközpontban családi háznak diófával. Fenyő erdővel határos. megfelelő irodaház, 2 faház, telek. •ercrsrn Lakas 000 000 Lakás 5.150.000 két szobás, gázfűtéses, felújított | lakás pincével. Műanyag ablakok. Lakás 12.850.000 F tyfifácska úton! fi. Emeleti 2+1 Metró, villamos közelében‘jo szobás, napos, erkélyes lakás eladó elrendezésű, erkélyes, 57 m2-es. Fiataloknak, diákoknak. III. emeleti 40 m2-es lakás. Gázfűtéses, olcsó. Kellemes Karácsonyi Ünnepeke és Boldog Úi Évet Kívánunk ! Salgótarján. Egy hajléktalant vert össze egy salgótarjáni fiatalem­ber pár napja, az éjszakai órák­ban az egyik italozó előtt. A táma­dó először fellökte áldozatát, majd - miután az a földre került - kétszer orrba, aztán pedig mell­kason rúgta. A fedél nélkül élő férfi a durva bántalmazás ellené­re megúszta könnyű sérülések­kel. Az elkövető ellen azonban sú­lyos testi sértés kísérlete miatt in­dult eljárás, hiszen csak a vélet­lennek volt köszönhető, hogy tet­tének nem lett komolyabb követ­kezménye. Társa, egy ugyancsak fiatalkorú férfi a hajléktalan vé­dekezésre képtelen állapotát használta ki, s elvette annak készpénzét és iratait. Vele szem­ben lopás és visszaélés okirattal bűncselekmények elkövetése mi­att indított eljárást a rendőrség. Családi jMlSil Http://www.nogradí-ingatlancentrum.hu CENTRUM telefon: 06-30/911-9737, **** * Komfortos, egy szobás, fürdőszobás Összkomfortos, jó állapotú családi :elújítandó állapotú családi ház. ház+ melléképület nagy telken Családi ház 12M6:D00 Ft Mediterán villa Energiatakarékos, fantasztikusan jíío alacsony rezsivel, csere beszámítással is vállakózása helyben lenne... 191 Családi ház 29.5004)00 Ft Ha nagy a család, vagy szeretne ha Családi ház 22.500.000 Ft Családi ház 13.250.000.Ft Családi ház 9.500.000 Ft Családi ház 8.500.000 Ft Károlyin összkomfortos, nagyon Városközponthoz közel, családi ház Befejezésre váró ŐS^o^os cs.ház 120 Összközműves, 2 szobás, cs.ház. jó állapotú családi ház garázzsal, és grátisz egy kisebb lakóház. m2. 3 szobás, összkomfortos. 863m2 lapos telken, felújítandó. Nehéz lesz a jövő év (Folytatás az 1. oldalról.) Ami a bevételeket illeti, az in­tézmények működési bevétele a 2008. évi előirányzat szintjén ke­rült tervezésre. Az iparűzési adó ez évi várható bevétele 105 millió forint. A koncepció jövőre is ha­sonló összeggel számol. Ugyan­csak a 2008. évi teljesítés szint­jén, ami a bírságokkal együtt 49 millió forint, tervezhető a jövő évi gépjárműadó bevétele. Hasonló formában történt a magánszemé­lyek kommunális adójának a ter­vezése, ez 8,3 millió forint Lakbé­rekből 6,3 millió forint bevételre számít a város. Szerepel a kon­cepcióban a volt könyvtár épüle­tének az értékesítése, a korábban eladott önkormányzati lakások részletfizetéséből származó bevé­tel. Ami a normatív támogatást il- leti, a költségvetési tervezetben szereplő mutatók még változhat­nak, de egy dolog már most látha­tó: az önkormányzat még a tava­lyi állami támogatás összegére sem számíthat. Ennek oka: a la­kosság számának csökkenése, a jogcímek összevonása, a forint­mutatók csökkentése. A kiadások tervezésénél to­vábbra is kiemelt a takarékos­ság, a hatékonyság érvényesíté­se. A legnagyobb tételt a szemé­lyi juttatások és járuléka teszi ki. Az önkormányzat 194 személyt foglalkoztat. A tervezett személyi kiadás 439,5 millió forint, mely­nek járuléka 146,1 millió forint. A város rendezvényeire javasolt elkülönítési összeg 3 millió fo­rint. A fejlesztések és beruházá­sok kiadása nagyrészt az elnyert pályázatok összege. Ami már most biztos, négy utca, az Árpád, a Bem apó, a Báthory, Bajcsy- -Zsilinszky utak felújítása; a pol­gármesteri hivatal és az általá­nos iskola akadálymentesítése. Több pályázatot is benyújtott az önkormányzat, de a végeleges döntés miatt a koncepció össze­állításánál, ezeket nem tudták fi­gyelembe venni. Az önkormányzat 2009. évre várható bevétele 1 milliárd 9,7 millió forint A lehető legtakaréko­sabb tervezés mellett a kiadás, 1 milliárd 119,9 millió forint így a várható forráshiány 110 millió fo­rint. A költségvetési törvényter­vezet további szigorítást javasol az ÖNHIKI-pályázat benyújtásá­nak lehetőségére. Ezért ez a pénz­forrás csak minimális mértékben nyújt lehetőséget a forráshiány csökkentésére. Ennek pótlására a 2008. évhez hasonlóan pályáz­ni kívánnak a működőképtelen önkormányzatok egyéb támoga­tására. KÖSSÖN SZE EST Hl \j’ *1» u» A www.gas.hu oldai VAGY 2009. FEBRUAR 28-IG ATESCQ-BAN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom