Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-06 / 258. szám
2008. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKOR 11 Országos verseny PÁRBAJTŐR I. Salgó Kupa - Salgótarján Nem működött védőmunka KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, 12. forduló (előrehozott mérkőzés) Hiánypótló verseny lebonyolítását kapta meg a Penge Vívóakadémia, a salgótarjáni egyesület egy országos gyermek- versenynek ad otthont november 16-án, vasárnap a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola tornatermében. A tarjániakat is érintő olimpici korosztálynál fiatalabb gyermek korcsoportosok számára országos szinten nagyon kevés lehetőség van a versenyzést illetően, és ezt az űrt hivatott betölteni az első alkalommal megrendezendő Salgó Kupa. A versenyen a gyermek korosztályba tartozó, 1996-ban, 1997-ben és 1998-ban született párbajtőrözők vehetnek majd részt. Az előzetes latolgatások szerint az ország minden pontjáról érkeznek majd a Madáchba, összesen 100- 120-an, köztük a rendező egyesület közel 15 fiataljával. A klub eddig egy vívóeseményt rendelabdarugas Kinevezték Diego Maradonát az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. Az 1986-ban játékosként világbajnok „isteni Diego” kinevezése múlt kedd óta nyílt titok volt. A csa4. FORDULÓ (PÓTOLT MÉRKŐZÉS) Drégelypalánk - Nőtincs 1-5 (1-1} Drégelypalánk: Szél - Benedek, Géringer (Tamás), Dombai, Kovács M., Koleszár, Kovács Cs. (Bálint Z.), Pásztor, Pál L, Bálint T., Szabó R. Nőtincs: Hajnis - Hugyecz J., Hevesi, Hugyecz R., Sirkó, Tóth Sz., Tamis I. (Görög), Kurali (Cseri), Bach (Szabó Gy.j, Tamis A. (Holecz), Szunter. G/.; Szabó R., ill. Szunter (2), Bach, Cseri, Tamis A. 7. FORDULÓ (PÓTOLT MÉRKŐZÉS) Ősagáid - Nőtincs 5-2 (2-2) Ősagáid: Ábrahám - Petyánszki, Hugyecz, Misják, Miklósi (Szegner), Kraft, Tóth P., Holecz, Lieszkovszki, Nagy G., Kuska. Nőtincs: Hajnis - Tóth Sz., Sirkó, Hevesi (Cseri), Hugyecz (Görög), Holecz, Tamis A. (Szabó Gy.), Tamis I., Kurali, Bach, Szunter. GL: Miklósi (2), Kuska (2), Szegner, ilL Tóth Sz., Szunter. 9. FORDULÓ Nógrád - Nőtincs 0-0 Nógrád: Nagy Z. - Csabuda, Less, Fritz I., Kovács B., Jakabovics (Pálinkás), Gyuricza, Hekli (Szabó Sz.), Mészáros Cs. (Hruska), Hörnyék. Fritz J. Nőtincs: Hajnis - Görög (Nagy G.), Szunter, Bamoki, Bach (Szabó Gy.), Kurali, Tamis I., Tamis A., Hevesi, Sirkó, Tóth Sz. Rétság - Drégelypalánk 3-1 (2-0) Rétság Papp - Dinnyés, Paróczi (Hustyava), Rózsa, Varga A. (Fábián), Rezsnyák (Csulik), Pataki, Havay (Puchovszki), Németh, Kramlik B„ Kramlik K. (Petrovics). Drégelypalánk: Szél - Géringer, Dombai, Koleszár, Tamás, Bálint Z., Pásztor, Pál, Bálint T., Árvái, Szabó R. GL: Németh, Rezsnyák, Varga A., ML Tamás. Kiállítva: Bálint Z. (50. perc). Tereske - Bemecebaráti 2-1 (0-1) Tereske: Candidó - Kosik (Bulejka), Kiss G., Seres (Molnár P.), Dóbiás (Velki), Jakubecz, Dohány, Oláh L (Oláh R.), Babicz, Koczka (Németh), Bikkes. Bemecebaráti: Farkas - György, Kovács Z. (Jónás), Kerekes, Busái, Gáspár I F., Menyhárt, Győri, Gáspár R., Gáspár IIF. (Fabi), Kosa. GL: Oláh L, Babicz. zett, 2007-ben a Beszterce-lakó- teiepi iskola tornatermében fogadták az egrieket egy barátságos összejövetel keretében. A lányok 10 órától lépnek majd pástra, a fiúknál az 1998- ban születettek 10 órakor kezdenek, az idősebbek pedig 14 órakor. Nevezési díj: 1000 Ft/fő/versenyszám, a nevezéseket a versenyszámok kezdete előtt 30 perccel lezárják. Ami a díjázást illeti, az első 16 versenyző tiszteletdíjban részesül. A vívók felszerelésének meg kell felelnie a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) biztonsági előírásainak. A versenybírói feladatokat a Penge idősebb párbajtőrözői látják el, akik a nyár óta rendelkeznek az ehhez szükséges vizsgával. A verseny ideje alatt vívófelszerelések vásárlására is lehetőség lesz a helyszínen. A szervezők várják azok jelentkezését, akik segíteni tudnának a sikeres rendezéshez szükséges feltételek megteremtéséhez. ■ B. L. pat technikai igazgatója Carlos Bilardo lesz. A 48 éves szakember bemutatkozására november 19-éig kell várni, akkor Skóciával találkozik barátságos meccsen a dél-amerikai gárda. Tolmács - Borsosberény 2-1 (1-0) Tolmács: Torkovics - Rotter, Patzek, Dezső, Féja, Kuris, Gyuricza, Hekli, Mikolai, Mezei, Drajkó. Borsosberény: Kálmán - Oláh J., Mayer M., Kollárovits, Sinkó (Vibostyok), Pénzes, Szigeti (Virág), Sipos Á. (Vass), Majer Zs., Tóth J. (Kovács P.), Ficsúr. GL: Kuris, Hekli, ilL Mayer M. Szátok-Hont 5-1 (1-0) Szátok: Makrai - Previz, Kertész, Stvorecz, Szabó F. (Dobai), Jakab, Nagy S., Bozsó, Vincze, Maczkó (Batta), Gulyás F. (Bada). Hont Gergely - Pocsai (Unger), Gál Gy., Hegedűs (Lakó), Rúzsa (Zábrádi), Göncöl, Kálmán, Kelemen, Urbán (Pesek), Styaszni, Péter (Imre). GL: Stvorecz (2), Nagy S., Batta, Gulyás F., ilL Lakó. Vámosmikota - Feteőpetóny 9-3 (5-0) Vámosmlkola: Lengyel - Sági, Bemáth, Kiss B., Gábor, Durján, Takács, Friedmann (Szombati), Sztankovics, Éliás, Juhász (Jancskár). Febőpetény: Bartha - Brinyiczki (Lórik), Hvizsgyalka, Rodák, Piszár, Kosik L, Szalai, Kosik 0., Benyusovics, Szabó L, Karacs. GL: Éliás (5), Gábor, Friedmann, Sztankovics, Juhász, ilL Benyusovics (2), Karacs. Ősagárd - Legend 4-3 (1-1) Ősagáid: Nagy G. - Ábrahám, Hugyecz, Kraft (Leányvári), Tóth P., Petyánszki (Herteg), Holecz, Lieszkovszki, Misják, Kuska, Miklósi. Legénd: Juhász - Dobrocsi, Sirkó, Bujnyik, Pach, Franyó, Pintér, Molnár Z. (Rafael), Kiss P. (Farkas), Kumász, Néma. GL: Kuska, Ábrahám, Misják, Herteg, ilL Franyó (2), Rafael Kiállítva: Miklósi (65. perc). 10. FORDULÓ Nőtincs - Tolmács 7-2 (4-1) Nőtincs: Hajnis (Jánosi) - Tamis, Hevesi, Sirkó, Tóth Sz., Kurali, Tamis, Nagy G., Szabó Gy. (Krajcsek), Csemi, Bamoki. Tolmács: Dósa - Patzek, Torkovics, Jakubecz János Dabas Diego KC - Balassagyarmati Kábel SE 35-30 (17-11) Dabasi Városi Sportcsarnok, 400 néző, vezette: Babity, Paulovits. Dabas: DULEBA - Horvát 2, dr. KISS 10/4, Kende 3, Gyurkó 3, SZABÓ L. 10, WEISZ 1. Cs.: Prohászka (k), Kocsis, Miró 4, Bak, Kiss G., Elek, Szandhofer 2. Edző: Szilágyi Zoltán. Bgy. Kábel SE: Síró - Takács 1, Kovácsovics 2, Stéhli 6, Piroska; Babicz 8/6, Rácz 3/1. Cs.: lakab (k), JAKUBECZ 2, Kajdy 1, Forgács, GIGLER 4, Szabó A. 3, Széles. Edző: Szabó Attila. Hétméteresek: 4/4 ill. 8/7. Kiállítások: 12 perc, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 9. perc: 6-2, 17. perc: 9-7, 24. perc: 12-10,35. perc: 20-14,40. perc: Dezső, Féja, Kuris (Zomborka), Mezei, Gyuricza, Hekli (Porubszki), Mikolai (Torkovics), Rotter. GL: Cseri (4), Bamoki (2), Kurali, ill. Gyuricza, Rotter. Borsosberény - Tereske 2-2 (2-2) Borsosberény: Kálmán - Oláh J., Mayer M., Kollárovits. Vass (Sipos Á.), Jardek, Majer Zs., Szigeti (Molnár A.), Pénzes (Kovács P.), Ficsúr (Pusztai), Tóth J. (Virág). Tereske: Candidó - Molnár P., Velki, Bikkes, Koczka, Babicz, Oláh L, Dohány, Jakubecz (Németh), Dóbiás, Kiss G. GL: Pénzes, Ficsúr, ill. Babicz (2). Kiállítva: Oláh L (70. perc). Bemecebaráti - Rétság 2-2 (1-1) Bemecebaráti: Farkas - Kovács Z., György, Kerekes, Busái, Gáspár F., Menyhárt Gáspár R., Jónás, Fabi (Pázmán), Lantos. Rétság: Papp - Rózsa, Dinnyés, Paróczi, Varga A., Pataki, Havay, Rezsnyák (Csulik), Németh, Kramlik, Mák (Petrovics). GL: Busái, Jónás, ilL Kramlik, Havay. Legénd - Nógrád 3-5 (1-3) Legénd: Juhász - Sinkó, Fehér, Néma (Hevesi), Pintér, Kurnász, Molnár Z., Franyó, Bujnyik (Hoksza), Rafael (Farkas), Simkó. Nógrád: Nagy Z. - Hörnyék, Povazsán, Csabuda, Less, Fritz I., Kovács B., Jakabovics (Pfaff), Fritz J., Hekli (Pálinkás), Hruska. Gl: Molnár Z. (2), Franyó, ilL Hruska (3), Hörnyék, Kovács B. Drégelypalánk - Vámosmlkola 1-7 (0-3) Drégelypalánk: Hugli - Géringer, Dombai, Tamás, Kovács M., Pál L, Bálint Pásztor, Pál L Á., Szabó R., Árvái. Vámosmlkola: Lengyel - Sági, Bemáth, Kiss B., Gábor, Durján, Takács, Friedmann (Varga Gy.), Juhász, Szombati (Balázs), Jancskár. Gl.: Dombai, ill. Friedmann (2), Bemáth, Gábor, Takács, Szombati, Jancskár. Kiállítva: Balázs. Glgler István 24-19,44. perc: 27-20,57. perc: 32-28. A hazai nézők remek hangulatban fogadták a pályára vonuló csapatokat. A balassagyarmati vezetők bíztak benne, hogy ez feldobja csapatukat, és abban is, hogy a hazaiak feltérképezése jól sikerült. A meccs első öt percében szoros volt az állás, de mindig a Dabas szerezte meg az előnyt és Kábel csak egyenlített. Aztán a következő négy percben Szabó Lajos góljaival a hazai csapat négygólosra növelte az előnyét. Babicz, Kovácsovics, Rácz góljaival próbáltak zárkózni a balassagyarmatiak, fel is jöttek két találatra. Ekkor felcsillant az egyenlítés lehetősége, de Szabó és Gyurkó találatai gyorsan A Hont - Ősagárd mérkőzést november 16-án, a Szátok - Febőpetény találkozót november 23-án játsszák. 11. FORDULÓ Rétság - Borsosberény 2-0 (0-0) Rétság Papp - Rózsa, Dinnyés, Paróczi, Varga A., Pataki, Havay (Puchovszki), Németh, Mák, Kramlik (Csulik), Rezsnyák (Hustyava). Borsosberény: Kálmán - Oláh J., Mayer M., Vass (Sipos Á.), Jardek (Molnár A.), Majer Zs., Szigeti, Pénzes, Ficsúr (Pusztai), Virág, Tóth J. (Kovács P.). GL: Németh, Havay. Tereske - Tolmács 2-2 (0-0) Tereske: Candidó - Oláh R. (Seres), Kiss G. (Németh), Dóbiás, Jakubecz, Dohány, Babicz, Koczka, Bikkes, Velki, Molnár P. Tolmács: Dósa - Patzek, Dezső, Féja, Kuris, Gyuricza, Hekli, Mezei, Mikolai (Hajnis), Torkovics, Zomborka. GL: Babicz, Seres, ilL Kuris (2). Nógrád - Hont 6-0 (4-0) Nógrád: Pfaff - Pálinkás, Less, Pikács, Hekli (Szabó Sz.), Jakabovics (Fritz J.), Csabuda (Povazsán), Hörnyék, Kovács B. (Fritz I.), Hruska (Nagy Z.), Gyuricza. Hont Gergely - Hegedűs, Rúzsa, Gál (Pesek), Urbán, Kálmán, Unger (Péter), Pocsai, Víg, Kelemen, Styaszni (Imre). GL: Hruska (2), Gyuricza, Kovács B., Hörnyék, Szabó Sz. Ősagárd - Febőpetény 4-3 (2-2) Ősagárd: Nagy G. - Kraft, Hugyecz, Leányvári, Tóth P., Ábrahám, Liaszkovszki, Holecz, Misják (Torna), Kuska, Petyánszki. Febőpetény: Bartha - Karacs, Szabó L. (Lórik), Kosik O. (Tányéros), Szabi (Benyusovics), Piszár, Rodák, Huzsgyalka, Pogácsás, Pál, Albert GL: Kraft (2), Hugyecz, Ábrahám, ill. Pál, Kosik O., Albert csökkentették az esélyeket. Hiába lőtt Rácz, Stéhli, majd Takács szép gólokat, védekezésben nem nyújtotta a kábeles legénység azt a teljesítményt, ami ekkor szükséges lett volna ahhoz, hogy behozzák a hátrányt. A félidő hajrájában egy kimaradt hetes volt a vendégoldalon, míg a Dabas játékosai az utolsó négy percben négyszer is bevették a vendégek kapuját, így szünetre nem várt hatgólos lett a hátrány. Fordulás után a Kábel mindent megpróbált, hogy minél előbb felzárkózzon, találataikra mindig óramű pontossággal érkezett a válasz. Piroskáék továbbra sem tudtak mit kezdeni a hazaiak jobbátlövőjével, Szabó Lajossal. Ugyan Babicz biztosan értékesítette továbbra is a hétmétereseket, Gigler pedig ragyogó találatokat szerzett, de így is maradt a különbség. így ment ez egészen a hajráig, amikor Szabó András és Babicz góljai után három gólra feljött a Kábel, de ekkor ziccereket rontottak és a mezőny legjobbja, Szabó Lajos és Weisz találatai végleg eldöntötték a bajnoki pontok sorsát. Szabó Attila: - Az eredmény alakulását elsősorban a rossz védőmunkánk okozta, sok a harmincöt kapott gól. Az ellenfél jobbátlövőjét nem tudtuk semlegesíteni, ezért hiába lőttünk harminc gólt, nem tudtunk győztesen levonulni a pályáról. ■ K.F. Szátok - Drégelypalánk 0-0 Szátok: Makrai - Previz, Kertész, Nagy S., Szabó F., Jakab, Gulyás J., Bozsó, Vincze, Hajnis, Gulyás F. (Batta). Drégelypalánk: Szél - Géringer, Dombai, Pásztor, Pál, Kovács Cs., Kovács M., Benedek, Bálint (Tamás), Pál, Szabó R. (Adler). Vámosmlkola - Bemecebaráti 3-2 (1-1) Vámosmlkola: Lengyel - Sági, Bemáth, Kiss B., Gábor, Durján, Takács, Friedmann, Éliás, Juhász, Szombati. Cs.: Jancskár, Varga Gy. Bemecebaráti: Farkas - Gáspár I F., Kovács Z., Gyöngy, Kerekes, Busái, Gáspár II F., Gáspár R., Kosa, Lantos, Fabi. Cs.: Jónás, Menyhárt GL: Friedmann, Szombati, Varga Gy., ilL Kovács Z., Kosa. Kiállítva: Kiss B., ilL Kovács Z. Legénd - Nőtincs 1-7 (1-3) Legénd: Juhász - Sinkó, Fehér, Pintér, Dobrocsi, Simkó, Molnár Z. (Rafael), Franyó, Kurnász, Pach (Bujnyik), Hevesi. Nőtincs: Hajnis (Szabó Gy.) - Hevesi, Tamis A., Hugyecz, Sirkó, Kurali, Tóth Sz., Tamis I., Holecz, Szunter, Nagy G. 12. FORDULÓ Tolmács - Rétság 2-4 (2-1) Tolmács: Dósa - Patzek, Féja, Kuris, Gyuricza, Hekli, Mikolai (Torkovics T.), Torkovics R., Porubszki, Zomborka, Drajkó. Rétság Pataki - Rózsa, Dinnyés, Paróczi, Varga A., Csulik (Petrovics), Rezsnyák, Németh, Mák, Havay (Puchovszki), Kramlik (Fábián). GL: Gyuricza, Kuris, ilL Havay (2), Dinnyés, Rózsa. Borsosberény - Vámosmlkola 5-3 (2-1) Borsosberény: Kálmán - Oláh J., Mayer M., Kollárovits, Sinkó (Sipos Á.), Jardek, Altsách, Majer Zs., Ficsúr (Kovács P.), Szigeti, Tóth J. (Pusztai). Vámosmlkola: Lengyel - Sági, Bemáth, Gábor, Durján, Takács, Éliás, Szombati, Sztankovics, Juhász (Varga J.), Varga Gy. Erőemelőtajnokság BALASSAGYARMAT. Most szombaton immár hatodik alkalommal rendezik meg az erőemelők megyei bajnokságát, idén a Tengerész Tüzép Kupáért. A Nógrád Megyei Erőemelő Szövetség és a Vitalitás SE erőemelő-szakosztálya szervezésében a tavalyi évhez hasonlóan is Balassagyarmaton, a Nagyligeti sporttelepen lesznek láthatóak megyénk erős legényei, akik 10 súlycsoportban mérhetik össze erejüket. A verseny 8.30 órától mérlegeléssel veszi kezdetét, majd 10 órától guggolással kezdődik az erőpróba. Látható lesz még, hogy fekvenyomásban és felhúzásban is kik bizonyulnak majd a megye legerősebbjeinek. A bajnokság célja lesz, hogy eldöntésre kerüljenek a megyei bajnoki címek, valamint a hátralévő országos versenyek előtt felmérési lehetőséget biztosítson a versenyzőknek. A szervezők várnak minden erejét kipróbálni vágyó fiatalt és idősebbet egyaránt. Az érdeklődők belépődíj nélkül tekinthetik meg a versenyt. Bemecebaráti - Szátok 1-3 (0-1) Bemecebaráti: Farkas - Gáspár I F„ György, Kerekes, Busái, Gáspár II F., Gáspár R., Kosa, Győri (Veres), Menyhárt, Fabi. Szátok: Makrai (Marsicki) - Previz (Hideg), Kertész, Stvorecz, Szabó F., Dobai, Molnár I., Gulyás J. (Maczkó), Háf- nis, Vincze, Gulyás F. GL: Busái, ilL Hajnis (2), Gulyás F. Drégelypalánk - Ősagárd 0-3 (0-2) Drégelypalánk: Szél - Hruska, Koleszár, Benedek, Dombai, Pál L (Tamás), Pásztor, Pál L Á., Szabó R., Kovács M. (Bálint), Kovács Cs. Ősagáid: Nagy G. - Kraft, Hugyecz, Leányvári, Petyánszki (Mogyorósi), Kuska, Misják (Bőgér), Holecz, Horváth, Miklósi, Ábrahám (Fodor). GL: Horváth, Miklósi, Kuska. Felsőpetóny - Nógrád 2-1 (1-1) Febőpetény: Bartha - Szalai, Piszár, Rodák, Huzsgyalka, Kosik I., Karacs, Albert, Szabó L (Pogácsás), Pál Gy. (Kosik 0.), Brinyiczki. Nógrád: Pfaff - Pálinkás, Less (Povazsán), Pikács, Jakabovics, Csabuda, Hörnyék (Hekli), Kovács B., Hruska (Rezsnák), Gyuricza, Fritz I. GL: Albert, Tányéros, ilL Pikács. További eredmények: Hont - Legénd 5-8, Nőtincs - Tereske 6-1. A bajnokság állása 1. Nógrád 12 8 2 2 34-18 26 IVámosmikola 11 7 2 2 42-23 23 3. Szátok 9 6 2 1 30-10 20 4. Rétság 10 6 2 2 28-13 20 5. Borsosberény 11 5 3 3 23-17 18 6. Ősagárd 11 5 2 4 31-27 17 7. Tereske 12 4 5 3 30-27 17 8. Legénd 12 4 3 5 32-37 15 9. Drégelypalánk 12 4 2 6 24-31 14 10. Febőpetény 10 4 0 6 28-37 12 11. Bemecebaráti 11 3 1 7 3025 10 12. Nőtincs 6 4 1 1 27-10 7 13. Tolmács 12 2 1 9 18-53 7 14. Hont 11 0 011 12-61 0 Megjegyzés: A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a Nőtincs csapatát besorolta a bajnoki küzdelmekbe. Nőtincstől 6 pont levonva. Kinevezték Maradonát Nógrád áll a tabella élén LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Rétsági csoport