Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-06 / 258. szám
2008. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE „A legfőbb törvény a beteg érdeke” (Folytatás az 1. oldalról.)- Az orvos esetében a betegekkel és a hozzátartozókkal való kapcsolat az emberi tulajdonságok napi mércéje - fogalmazott a közgyűlés elnöke. Dr. Csiky Miklóst szerették betegei, hiszen hihetetlenül türelmes volt velük szemben. A főorvos szájából gyakran elhangzott egy latin mondat, amely magyarul annyit tesz: a legfőbb törvény a beteg érdeke.- Ez volt dr. Csiky Miklós ars poeticája, aki nem ismert pillanatnyi érdeket, hálát soha nem várt el senkitől, ellenkezőleg mindig ő segített - fejtette ki Becsó Zsolt. Mint kiderült, a sebészeti osztály egykori vezetője saját kitüntetése díjából feleségével együtt alapítványt hozott létre a szegények, a menekültek támogatására. Székyné dr. Sztrémi Melinda szerint dr. Csiky Miklós nem az elismerései, nem a szakmai munkái tették a városlakók körében népszerűvé, hanem embersége és az, hogy a beteg mögött nemcsak a munkát, hanem az embert látta, s mindig volt jó szava a hozzá érkezőhöz. A város vezetője örül annak, hogy ezentúl emlékmű őrzi a főorvos emlékét A domborművet Becsó Zsolt és dr. Sipos-Gaudi Albert háziorvos leplezte le, majd az emlékművet Baffi István katolikus plébános és Égetőné Németh Judit református lelkész szentelte meg. Tóth Tibor és családja ünnepi műsora után a főorvos közvetlen tanítványai emlékeztek egykori tanítómesterükről. Dr. Gál Sándor osztályvezető főorvos, dr. Krupa Zoltán szakorvos és Mihály Mária vezető műtősnő elmondták: dr. Csiky Miklós a szívükben él tovább és arra kértek mindenkit: ha elhaladnak a dombormű mellett, emlékezzenek a főorvosra és mondják el gyermekeiknek, unokáiknak, hogy milyen jó ember is volt. Az ország első erdei óvodája A Kisgömböc hagyományőrző csoport műsora színesítette az ünnepséget Mert a gyermek és a környezet fontos, a jövőért már a | kicsiket tanítsuk természetszeretetre. Sok-sok pedagógus nem csupán egyetért ezzel, hanem ennek jegyében kívánja megismertetni a világot az apróságokkal. Az ország különböző részein működő huszonkét közösség, szervezet tegnap ehhez a hivatalos tanúsítványt is átvehette. Erdei óvoda címet az országban elsőként a Somoskőújfalui kapott. M. J. Somoskőújfalu. Nem messze onnan, ahol a település jelképének is tartott, sokak örömére ismét kizöldült öreg fűz szép lombját lengeti a szél, ünnepre gyűltek a környezeti nevelés elkötelezettjei. Az iskola tornacsarnokában a környezetvédelmi és az oktatási tárca képviselőit, valamint a tanúsítványra sikerrel pályázók képviselőit Murányi Sándor, a község alpolgármestere köszöntötte. Megfogalmazta egyebek mellett, hogy részükről több éves munka gyümölcse ért most be a nagy cél, a természet megóvása érdekében. Mert, mint tudjuk, a Föld nem a miénk: unokáinktól kaptuk kölcsön, s az ennek megfelelő szemlélet kialakítását a legkisebbeknél érdemes megkezdeni. Emlékeztetett azokra a feltételekre, amelyek szükségesek az erdei programok megvalósításához. Szavai szerint elsősorban kellenek ehhez a gyermekek, továbbá az alkalmas hely, fontosak az elhivatott emberek, akik a saját életükkel is tanúsítják, miként gondolkodnak, s a helyes látásmódra ösztönzik a gyerekeket. Szükséges persze pénz is a tervek valóra váltásához. Mécs Csaba, az Erdei Iskola Program Érdekegyeztető Tanácsának elnöke elmondta, hogy ember és környezete kapcsolatának tapasztalati megismertetését kívánják elérni.- Hiszen a gyerekek megélik a természet nagyszerűségét, örök barátságot kötnek vele, s arra kapnak biztatást, hogy még jobban vigyázzanak rá - mondta. Bazsáné Szabó Marianne, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője arról szólt, hogy a tárca a problémák miatt is kiemelten kezeli a környezeti nevelés kérdését, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy egy interaktív térkép segítségével bárki megtudhatja, hogy a régiókban hol vannak „zöld” gyermekintézmények, ökoközösségek. Terveik között említette a fehér foltok felderítését célzó „zöld kréta” kampány indítását, az óvodásoknak szóló, Védd az állatot! című rajzpályázatot. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium arra biztatja az intézményeket, hogy szerepeltessenek céljaik, feladataik között olyanokat, melyeket az „erdei” címszó magában foglal. Erről is beszélt a rendezvényen Simonyi István vezető főtanácsos. Az ünnepségen fellépett a házigazdák Kisgömböc gyermeknéptánccsoportja, s a helyiek részéről Molnámé Kiss Anikó vette át elsőként az erdei óvoda működtetésére szóló tanúsítványt. Más nógrádiak is sikerrel pályáztak a szóban forgó minősítésre: a tarjáni gyermektábor és az Illyés Gyuláné iskola Flóra Alapítványa is a huszonkét kedvezményezett között van. Somoskőújfalu vendégei az esemény keretében megtekintették a madárbarát óvodakertet, a kicsik egyik foglalkozását és az iskolát is Molnár Zoltán, a Somosi Környezetnevelési Központ vezetőjének kalauzolásával. Sötét felhők a beszállítók felett (Folytatás az 1. oldalról.) sőt több beruházást is végrehajtott, a pozitív fellendülés után azonban úgy tűnik, ismét fekete felhők gyülekeznek a lakókocsigyártó cég feje fölött.- Rendkívül rossz a helyzet, hiszen a gyár bezárása 50-60 családot érint a községben - mondta el Hornyák Endre, Nagyoroszi polgármestere. A Knaus a legnagyobb foglalkoztató a község szűkebb környezetében. A 2200 fős faluból 25 és 50 év közöttiek dolgoznak a lakókocsigyárban. A falu vezetője szerint most a várakozó álláspont a jellemző, hiszen nem tudni, hogyan alakul a németországi anyacég helyzete. Ez ügyben megkerestük a rétsági munkaügyi központot is, ahol azt a választ kaptuk, hogy egyelőre nem aktuális az elbocsátásokat firtató kérdésünk. Lantos Csaba, a szügyi Parat Automotive Cabrio Textiltetőket Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy egyelőre elemzik a helyzetet, nem szeretnének elhamarkodott döntéseket hozni.- Az biztos, hogy az autóipari beszállítóknak komolyan át kell gondolniuk terveiket és komoly tárgyalásokat kell folytatniuk a partnereikkel. A Paratnál egyébként folyamatos a termelés, nem volt és jelenleg sincs szó leállásokról - mondta a cégvezető. Fogadónap Bátonyterenye/Pásztó. juhász Gábor országgyűlési képviselő november 7-én fogadóórát tart mindkét városban. 11 órakor a bátonyterenyei, 14 órakor a pásztói polgármesteri hivatalban fogadja a képviselő az érdeklődőket. „...Szabad a pálya...7' Pályaválasztási kiállítás Salgótarjánban - 2008 v-ozm^o «a» 5 AFSZ cT T4 O r* C > A V láskereső fiatalok, pályakorrekció előtt álló felnőttek pályaválasztási döntését. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ ez évben is megrendezi "...Szabad a pálya..." elnevezésű őszi rendezvénysorozatát, melyhez pálya- választási kiállítás, képzési és állásbörze kapcsolódik. November 10-én 10 órától 18 óráig kerül sor a pályaválasztási kiállításra a Salgótarjáni Városi Sport- csarnokban. Rendezvényünk célja, hogy megkönnyítsük a pályaválasztás előtt álló tanulók, a szakképzetlen, vagy a szakmájukban elhelyezkedni nem tudó álA rendezvény látogatói átfogó képet kaphatnak az elsajátítható szakmákról, az iskolarendszerű szakképzésekről, a térségben jelentkező hiányszakmákról, valamint a munkaerőpiacon keresett szakmákhoz kapcsolódó képzési lehetőségekről. A nem könnyű döntés meghozatalához 20 középiskola, 7 főiskola igyekszik segítséget nyújtani a pályakezdő fiataloknak képzési palettájuk bemutatásával. Az érdeklődők közvetlenül tájékozódhatnak az oktatási és képző intézményeknél a jelentkezés módjáról, a felvételi eljárásokról, a kollégiumi elhelyezés lehetőségeiről, a választott szakirányban az elhelyezkedési lehetőségekről és a képzésekkel kapcsolatos egyéb kérdéseiket is feltehetik az iskolák képviselőinek. A szakmaválasztásban bizonytalankodók helyszíni bemutatókon ismerkedhetnek meg a szakmák, különös tekintettel a hiányszakmák jellegzetességeivel, munkafolyamataival, munkaeszközeivel és képet kaphatnak arról, hogy egyes szakmák elsajátításához milyen készségekre, képességekre van szükség. Ha a választott szakma éppen nem szerepel a kiállító intézmények kínálatában "Szakma mozi" segíti az érdeklődőket a tájékozódásban. Az Intemetsarokban elérhető www.epalya.hu pályaválasztási döntést támogató honlap az érdeklődők számára lehetőséget biztosít az öninformálódásra szakmákról, tanulási lehetőségekről, igénybe vehető tanácsadásokról, a munkaerőpiachoz és a munka világához kapcsolódó információk megszerzéséhez. A Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ standján pálya- választási döntést segítő információkat szerezhetnek, pályaorientációt támogató öninformációs számítógépes kérdőíveket tölthetnek ki az érdeklődők. Kiadványainkkal is a pályát választók egyéni döntését kívánjuk segíteni. A "Hol tanulhatok?" című kiadványunk bemutatja a továbbtanulási lehetőségeket Nógrád megye középfokú oktatási intézményeiben. A "Gyakorlati képzőhelyek Nógrád megyében" a szakmát választó fiatalok számára nyújt tájékoztatást. A pályakezdő fiatalok sikeres álláskeresését szeretnénk segíteni a "Válassz utat" kiadványunkkal, amely hasznos álláskeresési tanácsokkal, módszerekkel látja el a fiatalokat. Munkajogi kérdéseikre is választ kaphatnak az érdeklődők, valamint tájékozódhatnak az Európai Unióban történő munkavállalásról, valamint a munkaügyi központ támogátása- iról, szolgáltatásairól. A pedagógusok munkáját munkaerő-piaci információkkal kívánjuk segíteni. A pályaválasztási kiállítás folyamán kerül sor "Pályaválasztási kerékasztal" címmel a pályaválasztási szakemberek fórumára. A rendezvényen a középiskolák képviselői bemutatják intézményük 2009/2010. tanév továbbtanulási lehetőségeit az általános iskolák pályaválasztási felelősei részére. A rendezvényt érdemes a szülőknek is felkeresni a pályaválasztás előtt álló gyermekkel együtt, hiszen a jó döntés, a jó szakma megválasztása a sikeres elhelyezkedés feltétele a munkaerőpiacon. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ