Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-05 / 257. szám

2 2008. NOVEMBER 5., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Hol és mennyiért parkoljon a jónép? „A méltó túlélés a boldogság maga” Páskándi Géza (1933-1995) Kossuth-díjas író, költő mondta ezt a szép, tartalmas mondatot s nem véletlen, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum által összeállított emlékkiállításnak is ez lett a címe. Egész életében arra törekedett, hogy mél­tóságban élje túl a megpróbáltatásokat, a hat­évnyi börtönt, a mellőzöttséget, a betegséget Rangos életműve, szellemi hagyatéka ugyan­csak méltán formál jogot - amint ezt a tegnapi salgótarjáni rendezvény is bizonyította - az utó­kor megbecsülésére, elismerésére. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közmű­velődési Intézet igazgatója, Bódi Györgyné dr. köszöntötte a vendégeket, köztük Páskándiné Sebők Annát, Szakonyi Károly ugyancsak Kos­suth-díjas írót, Maróti Istvánt, a Petőfi Irodal­mi Múzeum főosztályvezetőjét és a város kö­zépiskoláiból megjelent tanárokat, diákokat A fotókat, dokumentumokat, színházi plakáto­kat, könyveket tartalmazó kiállítást - amelyet Ladányi József, Maróti István és Wohner Lász­ló rendezett, és amely a budapesti, tokaji, hat­vani bemutatót követően az erdélyi utazás előtt érkezett Salgótarjánba - Szakonyi Károly, a kor- és pályatárs ajánlotta a közönség figyelmé­be. Emlékeztetett barátságuk kialakulásának stációira, közös élményeikre, Páskándi Géza . lpL| m «n ü »■ ! % T 3 % . > 7-f* * m s / BhI * é WMm s Hon ­fu jsák a. \ m A műsorban Pódium Stúdió tagjai is közreműködtek. Sebők Éva balján Szakonyi Károly, jobbján Maróti István foglalt helyet. fotó, <;vurián tibor Páskándiné Sebők Éva bölcs intelmekkel látta el a középiskolás fiatalokat írói és emberi jellemzőire. Okos, nagy munka­bírású, szenvedélyes ember volt, aki ugyanak­kor tudta objektiven, több felől vizsgálni a je­lenségeket. Személye és az általa képviselt ér­tékrend nagyon hiányzik az irodalomból és az irodalmi közéletből egyaránt - Olvassuk újra Páskándi verseit, novelláit, drámáit - mondta -, mert tíz írót az olvasók tudják feltámaszta­ni, továbbéltetni. Elismeréssel beszélt Páskándiné Sebők Anna tevékenységéről, aki a maga módján mindent megtesz az írói hagya­ték megőrzése, megismertetése érdekében. Nevezett is szót kapott és elsőként november 4-ére, a kiállítás megnyitásának napjá­ra utalt, amelyet szimbolikusnak érez az akkor még Romániában élt Páskándi Géza 1956-os ténykedéséért elszenve­dett börtönbüntetése miatt. Az ártatla­nok lelki üdvéért meggyújtott egy mé­csest és azt kívánta a fiataloknak, hogy sem nekik, sem az őket követő nemze­dékeknek soha nem kelljen átélniük olyan meghurcoltatásokat, amelyben Páskándi Gézának része volt További mondandóját Maróti István irodalom- történész - akinek nagy szerepe volt abban, hogy e kiállítás a nógrádi megye- székhelyen is látható november 22-éig - kérdéseire válaszolva fejtette ki. Fér­je példája nyomán - akit a cellaévek formáltak olyanná, amilyen lett - hangsúlyoz­ta, hogy ki-ki maga is felelős cselekedeteiért, sorsának alakulásáért. Kiemelte Páskándi Gé­za belső derűjét, a humorhoz, a humoros em­berekhez való vonzódását Miután Maróti Ist­ván elégedetlenségének adott hangot Páskándi Géza magyarországi színházi jelenlétét illető­en, Sebők Anna elmondta, hogy külföldön mi­kor, hol játszották drámáit Szólt arról is, hogy a közelebbi és távolabbi jövőben mi várható a Páskándi-művek utóéletét illetően. Reményét fejezte ki, hogy a jó alkotások, mint a búvópa­takok, előbb-utóbb ugyanis felszínre kerülnek. Ez történt Márai Sándor életművéül is. A ren­dezvény keretében a filmvászonról, a Stúdió '88 televíziós műsor archívumából megszólalt maga Páskándi Géza is. Szegvári Katalin szer­kesztő-riporterrel „A költő visszatér” című rockoperájának - amelyet a Kormorán együt­tessel hoztak létre - Margit-szigeti bemutató­ja alkalmából beszélgetett. Elmondta, hogy az előadás nemcsak Petőfiről, a szabadságharcról szól, hanem a nemzetiségek egymásrautaltsá­gáról, egyenlőségéről és intemacionális bűntu­datáról is. Minden nemzetnek ki kell vennie a részét az önkritikából is. Az irodalmi matiné hangulatához, élmény­szerűségéhez nagy mértékben járultak hozzá a Pódium Stúdió tagjai - Sándor Zoltán és Sán­dor Zsombor -, valamint a Váczi Gyula Alap­fokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. A rendezvényt az Élet- és Tudásfa Olvasókör, illetve a Lélekpendítők Társasága támogatta. Csongrády Béla Csalóka idő: készenlétben a hóekék T. N. L. Közterületi várakozóhe­lyek kijelöléséről és a parkolási díjak emelésé­ről döntött a közgyűlés október 28-án. Mint kide­rült, a városközpont for­galmi rendjének felül­vizsgálatával egyidejűleg az önkormányzat külön engedélyhez kötött vára­kozási területet alakít ki az OTP és a Kereskedelmi Bank épülete környezeté­ben. Emellett a fizető vá­rakozóhelyek díjait 25 százalékkal emelik a jö­vőben, így egy óra parko­lásért 180 forintot kell fi­zetnünk. H. B. Salgótarján. Dóra Ottó szocialis­ta frakcióvezető szerint az emelés nem elfogadható, hi­szen az önkormányzat semmi­lyen ellenszolgáltatás nem nyújt, valamint 2006 óta „ke­ring” a városházán a parkolás­ról szóló rendelet, amely még mindig nem került a közgyűlés elé. A képviselő kifejtette a parkolási gondok lassan kezel­hetetlenné válnak. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester elmondta, igenis nyújtanak el­lenszolgáltatást, hiszen a be­folyt díjakból új parkolóhelye­ket alakít ki az önkormányzat. A város vezetője egyetértett Dóra Ottóval abban, hogy ál­datlan állapotok uralkodnak a parkolás terén, viszont látható, hogy nem elég a felszíni parko­lók bővítése, mélygarázsokra és parkolóházakra van szük­ség. Székyné úgy véli, a prob­lémát nem oldja meg a fizetési övezetek kiterjesztése, hiszen a lakosság terheit nem szabad tovább növelni. Mint megtud­tuk, a városközpont funkcióbő­vítő rehabilitációs beruházása során egy 250 férőhelyes mélygarázst alakítana ki az önkormányzat, emellett né­hány hónapja 301 parkolóhely kialakításáról is határozott a közgyűlés, ezeket azonban for­ráshiány miatt nem tudták megvalósítani. Dóra Ottó hangsúlyozta, az Európai Unió sem mélygarázs, sem parkolóház építését nem támogatja, így arra az önkor­mányzat a városközpont rehabi­litáció során nem pályázhat. Parkolókat csak magán vagy önkormányzati tőke esetén építhetne a megyeszékhely. A frakcióvezető szerint azonban lehetnek egyéb lehetőségek, mint például a Kistarján és a Pécskő út összekötése, amely jelentősen enyhítené a felmerü­lő parkolási gondokat, de to­vább lehetne folytatni a patak lefedését is a városi piac felé. Székyné kifejtette szakemberek már kijelölték azokat a helye­ket, ahol mélygarázs vagy par­kolóház épülhet. Mint kiderült, a hivatalban „keringő” parkolá­si rendelet már elkészült, for­ráshiány miatt azonban egyelő­re nem tárgyalja a közgyűlés. Séra Tamás önkormányzati kép­viselő elmondta, Eötvös Mihály alpolgármester már tárgyalt kü­lönféle befektetőkkel, ennek kö­szönhetően nagy esély van ar­ra, hogy a megyeszékhelyen el­készül egy liftes rendszerrel működtetett mélygarázs. Eötvös Mihálytól megtudtuk, a polgár- mester által említett 301 parko­ló kialakítása 250 millió forint, ezt saját forrásból az önkor­mányzat nem tudja finanszíroz­ni. Mint kiderült, a tervezett mélygarázs 250 férőhellyel és 250 forintos parkolási díjakkal működne várhatóan 2010-től. Az alpolgármester hangsúlyoz­ta, a legnagyobb probléma az, hogy mindenki a belvárosban szeretne várakozóhelyet talál­ni, amely a belvárosi üzletek alapvető érdeke is. Dóra Ottó szerint a kilencvenes évek óta ] téma a mélygarázs, a képviselő | reméli, hogy Séra Tamásnak | igaza lesz és megépül a felszín alatti parkoló. A parkolási gon­dokat azonban tovább súlyos­bítja a megyeszékhely völgyvá­ros jellege és az, hogy jelentő­sen növekszik a város gépkocsi- állománya. A frakcióvezető úgy véli, előbb-utóbb korlátozni kell a belváros forgalmát. Székyné > kiemelte, politikai vita eredmé­nye, hogy a mai napig nem épült meg a városban a parko­lóház. A vita folyamán Uramecz Já­nos önkormányzati képviselő felhívta az előterjesztők figyel­mét arra a hibára, hogy az éves bérlet többe kerül, mintha va­laki minden hónapban havi bérletet vásárol. A közgyűlési tag szerint az éves bérletnek olcsóbbnak kellene lennie. Eöt­vös Mihály a felvetés hatására azt javasolta, hogy az éves bér­let 130 ezer, a háromnegyed éves 98 ezer, a féléves 65 ezer, a negyedéves 33 ezer, a havi bérlet pedig 11 400 forintba ke­rüljön. Az óradíjakat pedig 180 forintra emelje az önkormány­zat. A javaslatot a közgyűlés többsége elfogadta. Ságótanafl. Húsznál is több gép, közel félszáz ember, 51 mű­anyag sótároló, s hozzávetőleg 370 tonna érdesítő és síkosság­mentesítő anyag áll készen a té­li közlekedés biztosítására a nógrádi megyeszékhelyen - hangzott el a VGÜ Kft. hagyomá­nyos tegnapi téli gépszemléjén. A partner szervezetek részvé­telével lezajlott összejövetelen Bodnár Benedek, a társaság ügy­vezető igazgatója elmondta, hogy a huszonnégy órás ügyelet no­vember 15-én kezdi meg a mun­káját és március közepéig tart. A napokban még nem kellett be­vetni gépeiket, de ha sor kerülne rá, először a buszok útvonalain, illetve a hegyi utakon történne meg a síkosság-mentesítés. Külön kiemelte, hogy jármű­veiket GPS helymeghatározó be- I rendezésekkel is felszerelték, így a hóekék útvonala utólag is ellenőrizhető, ami vitás esetek­ben kézzelfogható információt ad. Ugyanakkor megkönnyíti az egyes utak, utcácskák beazono­sítását is. A tavalyihoz hasonló, eredményes együttműködést kí­vánt a résztvevőknek. A diszpécserszolgálat működé­séről Kadlót Vilmos ügyeletveze­tő adott számot. Mint mondta, a gépeket felkészítették. Idén is megosztva látják el a téli útüze­meltetést a nógrádi megyeszék­helyen a közútkezelővel. Alkalmi hómunkásokat a szokott helyen, a Füleki úti melegedőben vesz­nek fel, amikor indokolt. A lakos­ságnak és közületeknek szánt zsákos kiszerelésű só árusítását már megkezdték telephelyükön. A diszpécser kapcsolatban áll a Volánnal, a rendőrséggel, a ka­tasztrófavédelemmel, a közútke­zelő ügyeletesével, s a közterü­let-felügyelettel. Ennek ellenére nem nélkülözhetik a lakossági bejelentéseket, észrevételeket, amelyek a következő üzenetrög­zítős számokon érhetők el: 32/440-366, ill. 06-20/489-70- 13, illetve a lakosság aktív köz­reműködését a házak előtti jár­daszakaszok síkosság-mente­sítésében sem. Parkolási díj/óra Éves díj Díjzóna 180 forint 130 000 forint 1 60-120-200-240 forint 4690 -106 250 forint* 4 120-170-210 forint 22 000 - 276 000 forint** 3 * lakossági éves díjak: 9.550 forinttól 70.990 forintig ** lakossági éves díjak: 10.000 forinttól 52.000 forintig Tudja Ön, ...hogy az elmúlt négy évben több, mint 50000 m2 korszerű oktató- és kutatóhellyel gazdagodtak a magyar egyetemek és főiskolák? Salgótarján Eger Miskolc

Next

/
Oldalképek
Tartalom