Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-19 / 269. szám
2008. NOVEMBER 19., SZERDA SPORTTUKOR 11 Tizenkét egyesület gyermekei számolhatták végre a tusokat PÁRBAJTŐRVÍVÁS I. Salgó Kupa - Két évtized után ismét országos vívóversenyt rendeztek Salgótarjánban Vasárnap egész nap a fegyverek csattogásától volt hangos a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola tornaterme, ahol tíz páston közel nyolcvan fiatal mérte össze tudását (többségük életében először versenykörülmények közt) az ország minden pontjáról érkezve az I. Salgó Kupa keretében, köztük természetesen a rendező egyesület, a Penge Vívóakadémia párbajtőrözőivel. Manapság nincs könnyű dolguk azoknak az egyesületnek, amelyek minél hamarabb szeretnék versenykörülmények közt is megnézni, mire képesek párbajtőrözőik. Hiszen a gyermek korosztályba (10-12 évesek) tartozóknak nagyon kevés versenyük van, így jobb híján az idősebb, olimpici (13Molnámé Somogyi Éva a pengés tanítványok egy részével 15 évesek) korcsoportban indulnak, ami nehéz terep a „szárnypróbálgatásra”. így a vasárnap első ízben lebonyoh'tott Salgó Kupa elnevezésű rendezvény kapóra jött ezeknek a kluboknak és szép számban meg is jelentek a Madách tornatermében. A legtöbbjük erre a versenyre szerezte be szerelését, de akadtak páran, aki az idősebbeknél már edződtek egy kicsit A házigazdák mellett tíz egyesület (az olimpicíről ismertek többsége, mint a Vasas, a Szombathely és a Szolnok, s onnan hiányzók is, például az Eger, vagy a Telki SE) képviseltette magát és még Romániából is érkezett négy fiatal. A megnyitón Székynédr. Sztrémi Melinda polgármester ünnepnek nevezte a verseny napját hisz egy hagyományokkal rendelkező sportág éledt újra a városban. Különösen örvendetesnek nevezte, hogy sok fiatalt láthatott, mert ebben látja a jövőt Elmondta, hogy az egyesület nagy áldozatot vállalt, hogy a semmiből teremtette meg a feltételeket, és mindezekért köszönetét mondott Vertich Tamásnak és csapatának. Ezután dr. Gémesi György köszönte meg a helyeiknek, Salgótarjánban is jó helyen vannak a gyerekek Dr. Gémesi György (jobbra) Székyné dr. Sztrémi Melinda társaságában a megnyitón Az 1. Salgó Kupán tiszteletét tette dr. Gémesi György egykori kardvívó, aki pályafutását a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Clubban (GEAC) kezdte. Később vívott az OSC-ben és a Vasasban, végül a GEAC-ban fejezte be a karrierjét. 1981 és 1985 között válogatott kerettag volt. Tagja volt az 1984-es Los Angeles-i olimpiára készült válogatott keretnek, amelyen végül politikai okok miatt Magyarország nem vett részt. 1992-ben a Magyar Vívószövetség (MVSZ) alelnöke lett, majd 1998-tól az elnöki tisztséget látja el. 2000 óta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, és ezek mellett már 18 éve Gödöllő város polgármestere. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjének tulajdonosa.- A vidéki vívásnak mindig jelentős hagyományai voltak - mesélte az elnök úr. - A párbajtőr salgótarjáni újraélesztéséért köszönetét kell mondanunk a helyieknek, akiket a sportág iránti szeretet hajt Manapság nem egyszerű a semmiből bármit is elindítani, de a polgármester asszony jelenléte üzenet a város részéről, hogy Igenis szükség van a vívásra. Aki ma Magyarországon vív, azzal lesz gazdagabb - még ha nem is ér oda egy világbajnokságra hogy olyan képességekre tesz szert, amelyekkel versenyképesebb lesz a nem sportoló társaival szemben az élet minden területén. És ez a mi tőkénk. Most nem volt olyan eredményes az olimpia, de a világ élmezőnyébe tartozunk, és az új generáció már bontogatja szárnyait, amit a juniorok nemrég elért eredményei is bizonyítanak. Nem kell félni, hogy eltűnik a vívás. Mindig köszönetét kell mondanom a szülőknek, akik manapság is vállalni tudják a költségeket. De a gyermekeik jó helyen vannak, ebben biztos vagyok.- Aktív versenyzői korából vannak salgótarjáni emlékei?- Persze. Olyannyira, hogy a nagybátyám salgótarjáni volt és sok szép nyarat töltöttem el itt kiskoromban. Magam is vidéki vívó voltam, és mindig is szerettem, ha messzebbre kellett utaznunk, mert ezek a viadalok sokkal sportolóközelibbek voltak. Sokszor versenyeztem Salgótarjánban is, akkor még vonattal utaztunk, a versenyek után volt egy kis ebéd, és így hihetetlen hangulata volt a vidéki túráknak.- A pekingi olimpia után ágy fogalmazott, hogy a sportághoz méltatlan állapotok uralkodnak a vívásban. Milyen tervei vannak a jövőt illetően?- Túl vagyunk a szövetségi kapitányok meghallgatásán, és jelenleg ezen tisztségek betöltésére leadott pályázatok értékelése zajlik. Az olimpia, és az azutáni események felkavarták a sportot, de szerintem ez egyáltalán nem baj. Akár még felhajtó erő Is lehet. Az év végén még hátravan az országos bajnokság, ami egy nagy találkozási pont lesz. A következő esztendő elé nem nézhetünk túl bizakodva a finanszírozás tekintetében, de nem vagyok elkeseredve, dolgozunk a létesítményi feltételek biztosításában is. Szerencsére a salgótarjánihoz hasonló példák akadnak országszerte, és a térségek döntéshozói is elismerik felelősségeiket, mint például az itteni polgármester is. Sokat romlott a helyzetünk, de a ránk irányuló figyelem is biztosíték arra, hogy javulni fog a pozíciónk. Jövőre még több vívót vár Vida János az olimpici GP állomások nélkülözhetetlen „kelléke”. A versenybírók főnöke rengeteg viadal lebonyolításában vett már részt és a sportág iránti elhivatottsága példaértékű.- Megfigyeltük, hogy ha a legkisebbeknek a nagyobbak között kell versenyezniük, akkor elmegy a kedvük az egésztől - kezdte beszélgetésünket - Ezért is nagyon hasznos ez a rendezvény, hisz itt mindenki a saját évjáratában mérkőzhetett meg a többiekkel, ezért is indítottuk el ezt a kezdeményezést Örülök, hogy a polgár- mester asszony is láthatta, menynyi gyereket mozgatunk meg, hisz alig fémek be ebbe a tornaterembe. Sajnos, a teremkérdés miatt kevés időnk volt a szervezésre, de már most bejelentkeztünk a jövő évi versenynaptárba, így a következő alkalommal remélhetőleg még többen eljönnek majd.- Mit szól hozzá, hogy Salgótarjánban beindult a vívóélet?- Nagyon megörültem, amikor először megláttam Vertich Tamást tanítványaival az egyik olimpici fordulón. Sokszor versenyeztem a nógrádi megyeszékhelyen és bíráskodtam is. Örülök, hogy most egriekkel is találkoztunk, így remélhetőleg ez a régió ismét szép eredményeket érhet el a vívásban. hogy nem aludt ki bennük a tűz. Szerinte jó a magyar vívás és a vidék fejlődésével még tovább fog javulni. Majd Vertich Lilla, a Penge elnöke vette át a szót, aki köszönetét mondott a szülőknek és segítőknek, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a PBT Hungary KfL-nek, a Salgó Hotelnek, az Iguána Pizzériának és Nóg- rád Megye Bűnmegelőzési Bizottságának, ezek után Vida János főbíró megnyitotta a versenyt A három évjárat lányai mellett a legfiatalabb fiúk küzdelmeivel kezdődtek a mérkőzések 2, illetve 3 csoportkörökön keresztül. Az 1996-os lányok csoportjaiban ketten is 13-szor nyertek a 16 asszó- ból, így itt döntőt is vívtak a kupáért, ahol végül román siker született (visszavágva a csoportban elkönyvelt vereségekért), azonban az alulmaradó diósgyőri csapatnak nem sok oka volt a kesergésre, hisz a 6 szám közül háromban Is innen került ki a győztes. A tarjám lányok a legfiatalabb korosztályban voltak érdekeltek. Az első két cso- [Xtrtkörl kjl Persik Henriettas Vmcze Noa jött ki a legjobb százalékkal, előbbi 4., utóbbi 6. helyen állt ekkor azon a ranglistán, ami a 3. kör beosztásáról döntött (ekkor az 1-8., a 9-13. és 14-17. helyezetteket osztották egy csoportba). Itt kiütközött a riválisok edzéselőnye, így végül Kozma Petra vezette a tarjániak sorát, aki a 6. helyen végzett (17 induló közt) és a legelőkelőbb helyezést érte el Molnáráé Somogyi Éva tanítványai közül, aki Vertich Tamást segítve a legtöbbet foglalkozik a kicsikkel. A pengés fiúk közül Szabó Tamás végzett a legjobb pozícióban, ő 16 induló közt lett 7., de a többiek is ügyesen vívtak. Míg a fiatal pengések a versenyekben, addig az idősebbek a bíráskodásban szereztek tapasztalatot- Nagyon ügyesek voltak a tanítványok, és bár néhányan kicsit féltek, nagyon jól helytálltak - mondta Molnámé Somogyi Éva a verseny után. - Nekik ez volt a legek ső versenyük, míg a mezőnyben akadt olyan Is, akinek ötéves rutinja volt A tervek szerint lesz folytatása a rendezvénynek, és jövőre ismét megrendezik majd, remélhetőleg már egy nagyobb létesítményben. Az L Salgó Kupa győztesei és a tarjáni eredmények. Lányok. 1996- osok (9 induló): 1. Bochis Simona (román). 1997-esek (9): 1. Szferle Bettina (Gyula). 1998mok(17): 1. Nagy Kinga (DVE)... ó. Kozma Petra. 7. Persik Henriett. 8. Vincze Noa. 9. Abuczki Laura. 10. Balázs Kíra... 14. Szabó Zsanett... 16. Hegedűs Kitti (valamennyien Penge). Fiúk. 199óosok (10): 1. Buta Levente (SZTC) ... 9. Bory Fábián Márton (Penge). 1997-esek (16): 1. Müller Roland (DVE) ... 7. Szabó Tamás... 10. Stork Mihály (mindketten Penge). 1998-asok (14): 1. Beregi Péter (DVE) ... 11. Pintér Csaba... 13. Németh Zoltán (mindketten Penge). ■ Bakos László Öt magyar bajnoki cím került Pásztora KARATE Ippon £>nobii magyar bajnokság, Dunaújváros Scheili Eszter juniorok között lett magyar bajnok A Tiszafüreden elért legjobb szakosztálynak járó díjat elnyerve hét végén Dunaújvárosba, az Ipjton Shobu magyar bajnokságra utaztak a pásztói karatékák. Az idei megmérettetésen a Palóc Karate Szövetség tagegyesületem kívül megyénkből a balassagyarmati sportolók is a küzdőtérre léptek. A 36 szakosztály 260 versenyzőjét felvonultató magyar bajnokságon ismét kiválóan teljesítettek a pásztói versenyzők, akik ezúttal öt bajnoki címet és számos érmes helyezést gyűjtöttek be. Abajnokság- gal egy időben tartották meg azt a versenybírói vizsgát, melyen a palóc karatemesterek, hasonlóan a nógrádi versenyzőkhöz, remek fel- készültségről tettek tanúbizonyságot Ennek eredményeképpen Kovács Tibor (Bátonyterenye), Takács Csaba (Balassagyarmat), Dénes János (Lőrinci Falcon-Palóc Karate Szövetség) C-kategóriás versenybírói minősítést, míg Józsa Barnabás (Salgótarján a Palóc Karate Szövetség elnöke) kata A és kumite A fokozatot (legmagasabb hazai minősítés) ért el. Hazánkban az Ippon szabályrendszerben eddig csak öt mester, közte a pásztói Lőrik Csaba - rendelkezett ilyen magas bírói fokozattal, melyhez most a nógrádi sportági szakemberek nem kis örömére sikeres vizsgájával a tarjáni Józsa mester is csatlakozott Az idei magyar bajnokság kata versenyszámban, életkori kategóriájukban Nagy Regina, (11 évesek), Ocsovai Gergő (ifjúsági fiúk), szerzett magyar bajnoki címet. Kumitében (küzdelem) a 11 éves fiúknál Lőrik Dominik, 15 éves lányoknál Balogh Natália, és a junior lányoknál Scheili Eszter lett magyar bajnok. Katában második helyen végzett Lőrik Dominik (11 évesek), és Szabó Bence (13 évesek), míg kumitében Nagy Boglárka (8 évesek) Balogh Péter(15 évesek), Scheili Eszter és Csincsik Sándor (mindkettő felnőtt kategória) vehettek át eredményhirdetéskor teljesítményükért ezüstérmet. Ugyancsak kumitében lett bronzérmes Bartus Csenge (8 évesek) és Palcsok Klaudia (17-18 évesek). Negyedik helyezést szerzett pásztói színekben az idei magyar bajnokságon Nagy Boglárka (8 évesek) és Balogh Natália (15 évesek). ■ Zentai József Józsa Barnabás A-kategóriás versenybíró lett