Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-15 / 266. szám

4 2008. NOVEMBER 15., SZOMBAT KULTÚRA Pedagóguskórus Salgótaijánban: fél évszázad a pódiumon „Egy ország létének nem csak gazdasági feltételei vannak. A magyarság joga az élethez elsősorban egy sajátos kultúra, amit magából merítve megteremt, s amivel naponta él. Ez a kultúra megvan és folyton fejlődik.” Kodály Zoltán évekkel ezelőtt kifejtett gon­dolata számos aggasztó jel, hátráltató tényező ellené­re sem vesztett igazságából, aktualitásából. Magyar- országon honos, kultúrateremtő erőként, tényező­ként tartható nyilván az énekkari mozgalom is, amelynek felvirágoztatásában, mindenkori továbbél- tetésében a nagynevű tudós zeneszerző is elévülhe­tetlen érdemeket szerzett. Ezt a ma ünneplő és ünne­pelt Salgótarjáni Pedagóguskórus ötvenéves tevé­kenysége, repertoárja is igazolja. A Salgótarjáni Pedagóguskórus 1998-ban az alapító karnaggyal, Virág Lászlóval 1958 februárjában egy megyei tanácskozáson Váczi Gyula, az ak­kor nemrégiben alakult salgótar­jáni zeneiskola igazgatója vetette fel a pedagóguskórus szervezésé­nek, létrehozásának öüetét. Kar­nagynak helyettesét, az akkor mindössze huszonnyolc éves ta­nárt, Virág Lászlót javasolta, aki kántortanító édesapjától örökölte az ének-zene iránti vonzalmát és vasvári, szombathelyi, budapesti tanulmányai során mindig részt vett kórusokban is. Az ifjú diri­gens azonnal munkához látott, s az első összejövetelen az egykori ipartestületben mintegy harmin­cán jelentek meg, köztük olyan te­kintélyes pedagógus egyéniségek, mint Kiss István és felesége Chmely Erzsébet, Krajnák Tibor, Molnár Lajos. Elsőként /. S. Bach Hajnal kél című művét tanulták meg s néhány próba után, április­ban már színpadra is léptek. Virág László - aki először éppen har­minc esztendeig állt a kórus élén, majd finnországi tanárkodását kö­vetően, 1993/94-ben még egy rö­vid időre visszatért a dobogóra - vezetésével bronz, ezüst és arany fokozatú minősítést ért el az együt­tes, kiérdemelte a fesztiválkórus címet és eljutott Finnországba is. - Életem fontos, szép szakasza volt ez a harminckét év, jó érzéssel gon­dolok az alapító tagokra, a kórus­sal elért sikerekre s büszke vagyok ama is, hogy a Pedagóguskórusok Országos Társasága mind a mai napig számon tart és meghív min­den jelentősebb találkozóm, rendez­vényre - mondta Virág László nyu­galmazott zeneiskola-igaz­gató. Egy-két éves stagnálás után a kórus következő veze­tője Fehér Miklós volt, akitől Baámé Dicse Zsuzsanna vet­te át a stafétabotot, pontosab­ban szólva karmesteri pál­cát. 1995 őszén már az ő szakmai irányításával lettek méltók másodszor is a fesz­tiválkórus rangra, majd 2006-ban az arany fokozat­ra. Közben 1999-ben Salgó­tarján megyei jogú város Pro Arte-kitüntetéssel is­merte el a pedagóguskórus több évtizedes, színvonalas munkáját A nógrádi és a megye­határokon túli fellépések mellett az elmúlt évek során is vendég­szerepeitek külföldön - Romániá­ban, Csehországban - és folyama­tos, jó kapcsolatokat ápolnak a szlovákiai Fülek, Losonc és Ragyolc településekkel. A jelenle­gi kórus mintegy 20-25 főt szám­lál, többségük hölgy és értelem­szerűen pedagógus. Az óvónők, ta­nítónők, tanárok mellett más szakmaterületek is képviseltetik magukat az együttesben. Vannak A ma esti jubileumi hangversenyre a kórus Baámé Dicse Zsuzsanna karnagy vezeté­sével készült fel Pásztóról, Tarról, Vizs­lásról és máshonnan bejáróik is. Gondot je­lent viszont, hogy ke­vés a fiatal, a kisesők nehezen pótolhatók. Repertoárjuk döntő ré­szét huszadik századi magyar zeneszerzők - mások mellett Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Kodály Zoltán - művei alkotják, de szívesen énekelnek népdalokat, esetenként spirituálé­kat, reneszánsz alkotá­sokat is. Rendszeres pénzügyi forrásuk nincs, alkalmankénti támogatásokból és önerőből, tag­díjból biztosítják a feltétlenül szükséges anyagi hátteret Novem- l)er 15-ei jubileumi hangversenyü­ket a Balassi Bálint Megyei Könyv­tár és Közművelődési Intézet, a Csépe és Társai Kft, Fekete Zsolt önkormányzati képviselő, a Galcsik fogadó, a Mecénás Alapít­vány, Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, a Pedagógusok Szakszervezete, az Új Műhely rek­lámgrafika és a Váczi Gyula Alap­fokú Művészetoktatási Intézmény támogatja. Egyesületüket öt főből álló vezetőség irányítja Márkusáé Kovács Nelli elnökletével. A koráb­biakban Koronczi Kornélia, dr. Gönczi Zoltán, Torják Mariann, Venczel Ottó, Scholtz Katalin töltöt­te be ezt a tisztséget A mai koncert műsorán lesz visszatekintés az el­múlt évekre s elhangzanak kóruskedvencek is, amelyeket a tagok szavaztak meg. Az ünnep fényét három vendégegyüttes - a Fóti Vegyes Kar, a Füleki Férfikar és a Serly Kamarakórus Losoncról- is emeli. Arra a kérdésre, hogy miért vállalják a kórusmunkával járó áldozatokat Baámé Dicse Zsu­zsanna így válaszolt: - Elsősorban az éneklés öröme tart össze ben­nünket, de egymás társaságát, a jó hangulatot is szeretjük, nem is be­szélve a közösen elért sikerek okoz­ta élményekről. Hasonló gondolatokat, érzel­meket fogalmaztak meg a kórus­tagok is. A hetvenegyedik életév­ében járó karancsaljai Zsidai Sán­dor, ha nem is legelsők között, de majdnem ötven éve csatlakozott a kórushoz. Ő is családi örökség­ként szerette meg az éneklést, majd tanárként maga is vezetett kórusokat. Az együttesben szin­te egyedül képviseli a basszus szólamot. Boros Istvánná, a Pető­fi Sándor Általános Iskola nem­régiben nyugállományba vonult tanára, a legendás Kiss-Chmely családok leszármazottjaként fia­talon került a csoportba valami­kor a hatvanas évek közepén. Nagy öröm számára, hogy már ő maga is leányával, Boros Ágnessel - aki szintén pedagógus - együtt énekelhet e kórusban mintegy a folytonosság szimbólumaként. Bár a szimfonikus zenekarhoz is régóta hűséges, nehezen viselné, ha valamilyen ok miatt itt nem énekelhetne. Mustóné Kmjcsi Mó­nika, a Gagarin iskola pedagógu­sa, bár háromgyermekes édes­anya, a fiatalabb nemzedéket képviseli a kórusban. Korábban is fel-fellépett már az együttes­ben, de csak 2007-ben, az „ Anettka” című kortárs opera be­mutatójára készülve kapcsoló­dott be a rendszeres munkába, amelyet még mindig nem köny- nyű összeegyeztetnie a napi fel­adatokkal és a gyermeknevelés teendőivel. Diákkorában a Petőfi iskolában OroszSándomé, majd a Bolyai gimnáziumban Rozgonyi István szerettette meg vele a kó­ruséneklést. S ez az érzés hozta az immár patinás múltú Salgó­tarjáni Pedagóguskórusba is... CsongrádyBéla „Álom vagy valóság?” „Az én szívem más. Megmutassam? Északról jön egy szél, fölkap és elvisz... Amikor visszajövök, velem jön­nek a tűzzománcok, a rajzok és a versek, a képek és a szavak. Itt vannak és ismerkedni akarnak az emberek­kel. Feladatom létrehozni a találkozót...” Bottyán Kata­lin e sorait, gondolatait Homoga József, a Nógrádi Fotó­klub vezetője is idézte annak a kiállításnak a megnyi­tásán, amely Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ Előtér galériájában látható. Réka (fuvola) és közreműköd­tek kedves kollégái, barátai, az Athéné Alkotókor tagjai is. A tárlat alkalmat teremtett a sal­gótarjáni és a pásztói kulturá­lis intézmény szakmai, emberi kapcsolatainak erősítésére is. Ugyanakkor újabb megnyilvá­nulása annak a tudatos törek­vésnek, hogy a József Attila Bottyán Katalin allegorikus alkotása: Szabadság és sorsszerűség Újra - immár sokadszor - lét­rejött tehát az a bizonyos talál­kozás, ezúttal Bottyán Katalin elektrografikái, -fotói, „fény­jegyzetei” és más, hagyomá­nyos, szabályos műfajokba be­sorolhatatlan alkotásai és a kö­zönség között. E randevú azon­ban nehezen viseli, nem is na­gyon tűri a gyors pillantást, a felületes ránézést, a művek csak alaposabb tanulmányozás után tárják fel, adják meg ma­gukat. Annál is inkább, mert a művészi kifejezésmódok tuda­tosan még egy művön belül is keverednek, montázsszerűen kiegészítik egymást. Sőt az al­kotó szívesen alkalmazza az úgynevezett kollázstechnikát, amennyiben képeibe különbö­ző tárgyi eszközöket is appli­kál, s ezzel felerősíti, fokozza az intellektuális hatást. Mind­ezt persze nem öncélúan teszi, hiszen - mint mondja - témája a mindenség szerkezete és sokr féle arca, a létezés egységélmé­nye és magánya, a végtelen megnyilatkozása kicsinyben és viszont. A rendkívüli kreativi­tást feltételező alkotásokon je­len vannak az univerzum di­menziói közötti átjárók is, hol egy pont, hol egy spirál, hol egy csillag, vagy növény formájá­ban. De direkt módon, vagy „csak" a háttérben, feltéte­lezhetően ott az ember is, „mint a mindenség megta- pasztalója, forrása és kép­mása, aki megélve helyzetét a továbblépés útját köven­ként rakja le maga előtt. ” A meditációs objektumként, tárgyi és szellemi megnyil­vánulásként (is) értelme­zett képek - példának oká­ért Apokalipszis, A semmi ágán, Az esti kert leánya, Csillagok, Szabadság és sorsszerűség, Tükröm az esőben, Tűzkereszt I-II. - joggal sugallták Homoga József számára is, hogy el­tűnődjön és feltegye a kér­dést: álom vagy valóság ez a látvány? Válaszként az objektívebb „is-is” éppúgy elfogadható, mint a nagy­vonalúbb, de talán még iga- zabb „nem mindegy?” meg­közelítés, minthogy az élet­ben is össze-összeolvad a két létszféra. A lényeg a párbeszédre, egyáltalán a gondolkodásra késztetés. A pásztói Teleki László Műve­lődési Központban dolgozó Bottyán Katalin salgótarjáni ki­állításának megnyitóünnepsé­gén fellépett leánya, Égerházi Művelődési és Konferencia- központban, s ezáltal a megye- székhelyen is sorra bemutat­kozhassanak más települése­ken élő alkotók. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Köszönöm, nem veszek esernyőt, megvárom, amíg eláll. ’’Sze­rencsés nyertesünk: dr. Danes Imre Szügy, Arany János út 6. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését no­vember 20-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vásár­Cs.B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom