Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-14 / 265. szám
2008. NOVEMBER 14., PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Altáji ősz fotókon Rétság. Balog István és Valkó Gyula „Altáji ősz” című fotókiállítása nyílik meg november lilán, kedden 17.30 órakor a Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében. A tárlaton a „9. Tridea Szibéria - Altáj 2008" expedíció anyagából készült válogatást láthatják az érdeklődők. A kiállítás megnyitóját követően álló- és mozgóképekkel kísért élménybeszámolón vehetnek részt a jelenlévők. A fotók november 27-éig tekinthetők meg. Korszerűbb lett KállÓ. Az egészségügyi központ teljes körű akadálymentesítésére sikeresen pályázott a település önkormányzata. Az így elnyert mintegy 9,8 millió forintból, valamint ötszázalékos ön- kormányzati önerővel elvégezhetik a háziorvosi rendelőt és a védőnői tanácsadót, ezeken belül a vizesblokkot és a feljárót érintő munkálatokat. Mozgás- korlátozottaknak külön parkolót is kialakítanak a hamarosan befejeződő kivitelezés során. Koncz Zsuzsa koncertje Pásztó. A Városi Művelődési Központban ad koncertet november 17-én 19 órától Koncz Zsuzsa, a hazai könnyűzene ismert előadója. Jegyek a helyszínen, valamint a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia-központban is kaphatók. Ötmilliós beruházás DiÓsjenŐ. A TBK! pályázaton elnyert ötmillió forintból elkészült a Temető út külterületi szakasza, valamint a ravatalozó előteteje. Az ünnepélyes átadásra november 16-án negyed egykor kerül sor, amelynek keretében Tóth János polgármester mond beszédet. Báloznak Drégelypalánk. a művelődési házban november 15-én 20.30 órától a közelgő Erzsébet napja alkalmából bált rendeznek. Globalizáció ma Salgótarján. A Cafe Ereiben november 14-én 18 órától a Zöld Tett Társulás „Globalizáció ma” címmel előadást tart. Ceruzájuk végén Az ember tragédiája A rajzverseny résztvevői munka közben Salgótarján. A XVIII. megyei középiskolai rajzverseny résztvevői idén regionális megmérettetésen is összemérik tudásukat Miskolcon. A Nógrád megyei versenyt a minap rendezték meg a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolában. A résztvevők két kategóriában és két korcsoportban versenyeztek. A tanulmányrajz, azaz csendélet kategóriában a 9-10. évfolyamosok feladata drapéria-, szögletes és organikus formák ábrázolása volt, míg a 1113. évfolyamosok „Figura enteriőrben” című feladatot kaptak. A témakibontás, illetve illusztráció kategóriában a rendezvénynek otthont adó iskola névadójának tiszteletére mindkét korcsoportnak Madách Imre: Az ember tragédiája című művének egy-egy színét kellett illusztrálnia. A fiatalabb diákok az Egyiptom, míg az idősebbek a Falanszter színt ábrázolták képeiken. A zsűri döntése szerint a 9-10. évfolyam illusztráció kategóriában Kaiser Júlia, a Mocsáry Antal Művészeti Iskola (Karancs- lapujtő) tanulója állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, míg a 11-13. évfolyamosok között Kiss Bence, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola (Balassagyarmat) diákja szerepelt legjobban. A 9-10. évfolyam tanulmányrajz kategóriában Márton Lilla, a Mocsáry Antal Művészeti Iskola és a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola tanulója bizonyult legjobbnak. A 11-13. évfolyamosok közül Szenográdi Szabinát, a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola (Balassagyarmat) diákját ihlette meg az első hely. A nevelés szolgálatában Nyolcvanezer forintos minimálbért! Szenográdi Ferenc Endrefalva. A művészeti nevelés fontos részeként az idén tizenötödször rendeznek képző- művészeti kiállításokat az endrefalvai általános iskola és óvodában. 1993 óta az iskola kis galériájában láthatók voltak Nógrád megye jeles alkotóinak munkái. A galériáról, annak a gyermek esztétikai, vizuális kultúra nevelésében betöltött szerepéről, a község lakóira „kisugárzott" hatásáról Antalné Varga Katalin, az iskola igazgatója a következőket mondta. - Több mint félszáz alkotó járt már az iskolánkban, közöttük Nagy Márta, Presits Lujza, Balogh Erzsébet, Gyüre Nándor, Réti Zoltán, Orosz István, Radios István. A kiállítók rendhagyó rajzórák keretében együtt festettek, rajzoltak a gyermekekkel, beszélgettek a képzőművészetről, az alkotók munkásságáról. A kiállítások szervezésében és rendezésében a pedagógusok lelkes segítőtársra találtak a szomszéd község nyugalmazott polgár- mesterében, egy grafikus személyében. A kiállított anyagot a szülők, a falubeliek, de a környék érdeklődői is figyelemmel kísérik. - Szerettük volna megmutatni gyermekeiknek az ábrázolás, a festés, a művészet szépségét, a művészet eszközeivel fejleszteni esztétikai érzéküket, élményhez jutatni őket, s a művészek, az alkotó pedagógusok személyiségén keresztül követendő példát adni, kibontakoztatni képességeiket. Megjegyzem, hogy más művészeti területen is eredményesek az endrefalvai gyermekek. Szívesen mondanak verset, prózát, táncolnak, énekelnek, zenét is tanulnak. Területi, megyei művészeti bemutatókon, ki mit tudókon sikeresen szerepelnek és rendszeresen lépnek fel rendezvényeken, fesztiválokon. Diákjaink műsorukkal színesítik a kiállítások megnyitóját. A vezető szerint az elért eredmények és a tanulók motiváltsága igazolja a nevelési terület fontosságát a személyiségük fejlesztésében, de a kultúra és a hagyományok ápolását is. H.B. Salgótarján. „Érdekegyeztetés 2008 őszén” címmel tartott fórumot november 12-én az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ). Dr. Borsik János, a szervezet elnöke elmondta: október 10. óta miden héten ülésezik az Országos Érdekegyeztető Tanács a jövő évi bérekről. A tárgyalások tapasztalatai alapján elmondható, a kormány arra törekszik, hogy megszülessen a megállapodás a munka- vállalók, a munkáltatók és a kormány között.- A munkáltatók azonban egyáltalán nem akarják emelni a béreket, sőt 2009 első félévében egyáltalán nem adnának magasabb fizetést - fogalmazott dr. Borsik János, aki szerint ezt a halasztást a már most bizonytalan helyzet nem bírja el. Az elnök úgy gondolja, a munkáltatók időt akarnak nyerni, hiszen a szakszervezet által említett tételekre egyáltalán nem reagáltak. A szövfetség elnöke, aki október 1. és december 31. között a munkavállalói oldal soros elnöki tisztségét is betölti az Országos Érdekegyeztető Tanácsban hozzátette: a szakszervezet bruttó nyolcvanezer forintos minimálbért javasol január 1-jétől. Javaslatukra azonban a munkáltatói oldalról semmilyen reagálás nem érkezett. Dr. Borsik János szerint az lenne a megoldás, ha a munkáltatókat és a munkavállalókat képviselő szervezetek a kormány és a nyilvánosság nélkül tárgyaljanak.- A kormány a válság ideje alatt a legtöbb figyelmet a bankok megmentésére szenteli, annak ellenére, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben a munkavállalók vannak - fogalmazott az ASZSZ elnöke, aki úgy véli egy biztos a bizonytalanságban, hogy Amerikában és Európában is megbukott a neoliberális politika, amelyet hazánkban az SZDSZ képvisel. Leader-szemléletíí programok H. B. Kazár. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidék- fejlesztést érintő intézkedéseiről tartott tájékoztatót a közelmúltban dr. Forgách Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára. A Magtár Közösségi Házban megrendezett tájékoztató programon polgármesterek, a helyi vidékfejlesztési irodák munkatársai, valamint a térség vállalkozói és civil szervezetei vettek részt A meghívottakat a 36 Jó Palóc Egyesület elnöke, Molnár Katalin köszöntötte, majd dr. Forgách Barnabás bemutatta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP), annak céljait és intézkedéscsoportjait. November 30-áig lehet pályázni az ÚMVP vidékfejlesztési tengelyének, az úgynevezett hármas tengelynek a programjaira, amelyben a mikrovállalkozások fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, továbbá a vidéki örökség megőrzése szerepel.- A programokat Leader- szemlélettel kívánjuk megvalósítani, azaz a projekteket helyi összefogáson alapuló együttműködéssel szeretnénk létrehozni- mondta dr. Forgách Barnabás, aki beszélt a közösségek és a helyi vidékfejlesztési irodák feladatairól is. Legfontosabbnak az információnyújtást és a tanácsadást nevezte. A közösségek a tájékoztatás mellett a támogatási kérelmek értékelésben és kiválasztásában, valamint a fejlesztések végrehajtásának ellenőrzésében is részt vesznek majd. A programon a szakállamtitkár válaszolt az érdeklődők kérdéseire is. A polgármesterek és a helyi vállalkozók elsősorban a támogatási kérelmekhez szükséges dokumentumokról kértek bővebb információt. Több kérdés irányult a hitelszerzési lehetőségekre is, ugyanis a pályázati rendszert utófinanszírozás jellemzi. A szakállamtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: a nyertes pályázók egyfajta garanciaként támogatási határozatot kapnak, ezzel kereshetik fel a pénzintézeteket. Ezenkívül folyamatban van egy kedvező hitelkonstrukció kialakítása is- zárta tájékoztatóját dr. Forgách Barnabás. „Hiába a családi ezüst, ha éhen halunk" (Folyatás az 1. oldalról.) Mint mondta: van ugyan egy értéke a településnek, azonban ez csak látszólagos, mert nem tudják gondozni azt. A kastélykerti ingatlanok hasznosításáról a helyi képviselő-testület is tárgyalt legutóbbi ülésén. Heves vita alakult ki a témával kapcsolatban, a városatyák egy része ugyanis úgy véli: a kastélykert sorsa érzelmi szálakat mozgat meg kisterenyeiekben, így annak eladása szóba sem jöhet.- Nem arról van szó, hogy mindenáron el akarjuk adni az ingaüant, de muszáj elgondolkodnunk a magántőke bevonásának lehetőségén - fejtette ki Lavajné Dóka Éva, hozzátéve: - Ellenkező esetben a szemünk előtt fog összedőlni. Megvádoltak azzal, hogy kiárusítjuk a családi ezüstöt, de hiába van valakinek családi ezüst a fiókban, ha közben éhen hal. A polgármester javasolta, hogy minden befektetőtől kérjenek egy hasznosítási tervet, amelyben feltüntetnék, hogy mekkora összeget szánnak az ingatlanokra, milyen létszámú munkaerőt foglalkoztatnának és azt, hogy a helyiek látogathatnák-e a kastélykertet a továbbiakban. A testületi ülésen felmerült, hogy amennyiben az eladás mellett dönt az önkormányzat, a lépés maga után vonhatja a kisterenyei településrész leszakadását a városról. Horváth Tibor fideszes városatya kifejtette, hogy Bátonyterenye Nagybátonyra és Kisterenyére tagolható, és ha azt akarják, hogy egységes maradjon a város, meg kell hallgatni a terenyeiek véleményét. Katona Károlyné hangsúlyozta, az ott élők úgy érzik, legnagyobb értéküket veszítik el azáltal, ha a városvezetés megválik az említett ingatlantól. Mint mondta, azzal egyetért, hogy bérbe adják azt egy befektetőnek, még akkor is, Fellendíthetné a turizmust az Ingatlanok felújítása FOTÓ: HÜVÖSI CSABA ha csak egy jelképes összegért.- Felelősségteljes döntés előtt állunk, hiszen a kisterenyei településrész legemblematikusabb épületének sorsáról van szó - fogalmazott Molnár József alpolgármester, hozzátéve: - A kastélyt meg kell mentenünk az enyészettől és erre kötelességünk lehetőségeket keresni. Nem az az érdekünk, hogy a tulajdonhoz mindenáron ragaszkodva megakadályozzuk megmentését. Balázs Pál alpolgármester pedig kifejtette: abban az esetben, ha egy vállalkozó felújítaná a kastélyt és melléképületeit, olyan turisztikai értékkel gazdagodnának, amely ismertté tenné a várost.- A kör fűtőház jó példája annak, hogy milyen a rossz gazda, az épület néhány év múlva összedől, azonban ez nem történhet meg a kastéllyal, mert minden bátonyterenyei egyetért abban, hogy meg kell menteni azt az utókor számára - fogalmazott Földi Balázs szocialista képviselő. Időközben megalakult a Kisterenye Értékeit Védők Egyesülete, amelynek elnöke, Nagy-Majdon József kifejtette: aláírásgyűjtésbe kezdtek az ingatlan eladása ellen, de a hasznosítás egyéb lehetőségei elől nem zárkóznak el, ha a kastély a város tulajdonában marad. Mint mondta, félő, hogy az ingatlan esetleges eladása olyan folyamatot indíthat el, amely a településrész leválását eredményezheti. Végül döntöttek - és már el is készült - a kastélykert hasznosítására szóló felhívás kiírásáról, azzal a kitétellel, hogy hasznosítási tervet kell benyújtania minden befektetőnek. Ezt követően derül ki, hogy lesz-e egyáltalán érdeklődő az ingatlanok iránt, és közülük kiválaszthatják azt, aki a legmegfelelőbb, a lakók megelégedését is szolgáló ajánlatot teszi.