Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-10 / 237. szám

2008. OKTÓBER 10., PÉNTEK Mesés délelőtt Salgótarján. Vidám mesedéle- lőttre és kézműves foglalkozás­ra várják a gyermekeket és szü­leiket október 11-én, szomba­ton 10 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermek­könyvtári részlegén, az „Edit néni könyvespolca” keretében. A foglalkozáson P. Kerner Edit előadóművész meséket és ver­seket olvas a gyerekeknek. Nagytakarítás Keszeg. A helyi plébános októ­ber 11-én minden kedves tenni akaró hívőt szeretettel vár a templomban, amelyben szom­baton 9 órától őszi nagytakarí­tást rendeznek. Vigasság Karancsság. Szüreti felvonulást rendeznek a helyiek október 11-én, szombaton. A népviselet­be öltözött helyeik 14 órai kez­dettel vonulnak fel a község ut­cáin. Az est beköszöntével pe­dig szüreti bálra várják a ven­dégeket 20 órától. A talp alá va­lót a Fülöp duó szolgáltatja. MÁV-baleset: várják a károsultak bejelentését A Monorierdőnél történt tragi­kus vonatbaleset kapcsán az Allianz várja kárbejelentéseket. A súlyos balesetnek az Országos Mentőszolgálat adatai szerint négy halálos áldozata van, a sé­rültek száma körülbelül har­minc. Az Allianz Hungária a gyorsabb ügyintézés érdekében már felvette a kapcsolatot a MÁV- val, és bekérte a balesetben el­hunytak illetve sérültek adatait. Az Allianz Hungária és a MÁV közötti utas-balesetbizto­sítási szerződés a következőkre ad fedezetet: baleseti halál, ma­radandó egészségkárosodás, ke­resőképtelenség 100 napig, kór­házi ápolás napig, egyszeri csonttörés, poggyászkár. A társaság a lehető leggyor­sabban megtéríti a károkat, ahol szükség van, ott kárelőleget fi­zet, ahogyan ez az Allianznál már bevett gyakorlat. A társaság továbbra is várja a bejelentéseket telefonos ügyfél- szolgálatán (06-40-421-421), a www.allianz.hu honlapon vagy személyesen az Allianz Hungá­ria legközelebbi fiókjában. Az Allianz Hungária Zrt. ez­úton is őszinte részvétét fejezi ki a balesetben elhunytak hoz­zátartozóinak. 3 NOGRAD MEGYE így vállalj munkát! A Munkástanácsok Országos Szövetségének Nógrád megyei szervezete „Hogyan vállalj munkát?” címmel indított tíz hónapos oktatási programot a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiummal közösen. Schveiczer Krisztián Salgótarján. Plantek Lászlóné, a szervezet megyei elnöke el­mondta: a cél az, hogy a vég­zős fiatalokat felvértezzék azokkal az ismeretekkel, ame­lyek birtokában magabiztosan jelenhetnek meg egy állásin­terjún, például legyenek tisz­tában a munkavállalásra, fog­lalkoztatásra vonatkozó törvé­nyekkel, a dolgozók jogaival és kötelességeivel, s tudják, hogyan néz ki egy munkaszer­ződés, vagy hogyan kell meg­írni az önéletrajzot.- A tanulók a mindennapi élethez szükséges ismeretek mellett azzal is megismerked­hetnek, hogyan alakultak ki az ipari forradalom után a munkás- mozgalmak és a szakszerveze­tek - fejtette ki Plantek Lászlóné, hozzátéve hogy a tíz hónapos program egy vetélkedővel zárul, amelynek nyertesei Balatonföldváron tölthetnek el egy hetet. A Borbély Lajos szakközépis­kola igazgatója, Csank Csaba ar­ról számolt be, hogy három in­tézményükbe közel 1600 tanuló jár, zömük szakmunkásképzé­sen vesz részt. Többségük sike­res vizsgát tesz, sokuk ezután rögtön munkát keres. Ehhez nyújthat segítséget a program. A végzős diákok számára a munkástanácsok által biztosított vendégtanárok díjmentesen, ha­vi egy alkalommal, tanórák ke­retében tartanak tájékoztatókat többek között arról, hogyan ér­demes munkát vállalni itthon vagy külföldön, hogyan képvi­selhetik s érvényesíthetik érde­keiket, s hova fordulhatnak, ha mégis jogi sérelem éri őket. A Munkástanácsok Országos Szövetségének alelnöke, Nagy Imre egy másik témáról beszélt. Elmondta, hogy a gazdasági vál­ság küszöbén változásokra van szükség, amelyek során na­gyobb hangsúlyt kell, hogy kap­janak az emberi értékek. Az év­századok alatt kivívott munka- vállalói jogokat - világszerte, s így Magyarországon is - durván megsértik.- Ahogy a világ szakszerve­zetei, mi is tiltakozunk ez el­len, s követeljük, hogy a globalizáció előnyeiből ne csak egy szűk réteg részesüljön, ha­nem azok az emberek is, akik dolgoznak. Követeljük, hogy tisztességes és szabályozott vi­lággazdaság alakuljon ki, amelynek középpontjában a tisztes munka és a társadalmi igazságosság álljon - hangsú­lyozta Nagy Imre. Hozzátette: a Munkástanácsok Országos Szövetsége kezdeményezte, hogy - francia mintára - Ma­gyarországon is jöjjön létre a munkavállalók részesedése a vállalatok pénzügyi alapjából és profitjából. Ennek egyik for­mája a hosszútávú megtakarí­tási számla, a másik pedig az osztalék. A munkavállaló ugyanis nem csak bérköltséget jelent a vállalat számára, ha­nem versenyképesség szem­pontjából is fontos számára. Ili Virágszálak A fiúk sorra dőltek ki a sor­ból. Hej, sápadt virágszál-fia- ink, ti hogy tennétek meg, amit megkövetel a haza? Ezt a kér­dést vetette fel számomra pár napja egy nagyon szép rendez­vény, ahol a legbecsesebb fel­ajánlás: az önfeláldozás, a hősi­es kitartás, s ennek számos nagyszerűbbnél nagyszerűbb megtestesítője volt az ünne­pelt, egyúttal a megsiratott. Az igényesen összeállított prog­ram maga is tanítómester volt, bölcs tanításának azonban ko­rántsem minden jelenlévő tu­dott figyelmet szentelni. Pedig a kopjafa tövében sok kis láng gyúlt és szívet melengető gon­dolatok gyújtották meg az em­lékezés gyertyafényeit is. A kegyelet méltósága azon­ban szerényen szólva átalakult a felsorakozott diáksereg hátsó soraiban. Hogy az odafigyelés korántsem volt maradéktalan, az talán bocsánatos, középis­kolás diákoknál nem ritka az ilyesmi. Mert ez a nemzedék szívesen dacol a kollektív köte­lezőkkel, mégha meg is adja a tiszteletet a történelmi nagyja- inknak. Ami azonban ennél is inkább feltűnt, az az volt, hogy az álldogálástól (!) sorra aléltak el a fiatalok, s szinte csak a teremtés koronái. Ta­nárnőjük számíthatott erre, mert mérsékelten buborékos vízzel teli palackkal és poha­rakkal felszerelkezve - kato­násan szigorú arckifejezéssel - járt a dülöngélő sorok kö­zött. S ha meglátott egy sá­padt arcot, már töltötte is az energiapótló, érösszehúzó italt. Legalább öt-hat tanulót kétoldalról támogatva kísér­tek fedél alá, egyikük-mási- kuk egy idő után visszajött az osztálytársaihoz. Gyanítom, hogy nem csak az úgymond hirtelen növés, hanem a reg­geli kihagyása, még inkább a fizikai gyűrődés konok mellő­zése a sápadtvirágszál-alkat kialakulásának oka. Fiúk, lányok, ne kíméljétek ennyire a fizikumotokat, hiszen vár rátok a jövő, számít rátok - kimondom! - a haza. Szegény gazdagok (Folytatás az 1. oldalról.) Csach Gábor alpolgármestertől megtud­tuk: évente 600-700 valamilyen segélyben részesülő igénylő (család vagy egyén) van, ebből 5-8 százalék, vagyis 30-50 igénylő vé­lelmezhetően jogszerűtlenül veszi fel a segé­lyeket. Sokszor csak néhány ezer forintot, de például a rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatás esetén ez automatikusan egész tan­évre szóló ingyen tankönyvet és ingyen ét­keztetést is jelenthet.- Ez egy kisváros, itt ismerünk többé-ke- vésbé mindenkit, a kirívó esetek pedig mond­hatjuk azt, közismertek és közfelháborodást keltők. Teljesen nem lehet a visszaéléseket visszaszorítani, hiszen trükkök százai van­nak a jogszabályok ügyes kijátszására, de olyan nagyok a szociális feszültségek (egyre több a rászoruló, ám ehhez nem igazodnak a törvényi előírások, illetve a pénzügyi finan­szírozás), és olyan kicsik a pénzügyi lehető­ségek, hogy a látványos törvénytelenségek mellett már nem lehet szó nélkül elmenni - mondta az alpolgármester, aki azt is hozzá­tette: a kollégák által becsült több évtizedes kirívó visszaélési átlag 5-8 százalék.- Évente 200-300 millió forintot költünk különböző szociális támogatásokra, ame­lyek nagy része állami támogatás; 2008-ban 64 millió forint az önkormányzat önrésze, a többi állami támogatás. A leggyakoribb visz- szaélési körök: a rendszeres gyermekvédel­mi támogatásban részesülők (ingyen tan­könyv, étkeztetés, stb. 555 fő), aktívkorúak támogatása (évi 80 millió forint), különböző ösztöndíjak (felsőoktatási, Bursa Hungarica, évi hatmillió forint), beiskolázási segély (évi egymillió forint), illetve a mozgáskorlátozott kedvezmények - számolt be Csach Gábor. Megtámadták a rendőröket bűnügy Jogszerűen adtak le figyelmeztető lövéseket az egyenruhások Drogokról Salgótarján. A SITI-ben pénte­kenként 12 és 16 óra között elő­zetes bejelentkezés alapján ká­bítószerekkel kapcsolatban egyéni tanácsadás kérhető élet­kortól függetlenül. A drogkon­zultáció célja elsősorban a kábí­tószer-fogyasztás megelőzése, a felmerülő kérdések tisztázása. Könyves vasárnap Balassagyarmat Október 12-én 10.30 órától kezdődik meg a könyves vasárnap a Madách Im­re Városi Könyvtárban. Bartos Erika íróval mesedélelőttre kerül sor, majd 14 órától irodalmi activ­ity következik. 15 órától szépség- ápolási bemutatót és tanácsadást tartanak tiniknek, 16.30-tól pe­dig pszichoszínház szól kama­szokról, nem csak kamaszoknak. (Folytatás az 1. oldalról.) „magával húzta” a társait. A komolyabb sérülés elkerülésé­ben a rendőrök segítségére volt egy, a társaságukban lévő, szintén ittas, de „józanul gon­dolkodó” személy is, aki meg­próbálta csillapítani társait. A „rendőri alapintézkedést” kiváltó szabályszegő - az ittas gépjárművezető - nem vett részt az egyenruhások bántal­mazásában, sőt, miután eldör­dültek a figyelmeztető lövések, autójával elmenekült a hely­színről. A csetepaté során egy rendőr szenvedett hámhorzso- lásos, könnyű sérülést. A 29 éves romhányi férfi el­len csoportosan elkövetett hi­vatalos személy elleni erő­szak bűntettének minősített esete miatt kezdeményeztek eljárást a salgótarjáni nyomo­zó ügyészségen, mivel ő ve­zető szerepet játszott a rend­őrök megtámadásában. Ez kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntet­hető. A másik két támadót a cso­portosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett­ének alapesete miatt jelentet­ték fel, ami öt évig terjedő sza­badságvesztéssel is szankcio­nálható. Az ittas járművezetés és közúti közlekedési szabály- sértések miatt az autó sofőrjé­vel szemben a Rétsági Rendőr­kapitányság folytatja le az eljá­rást.- A parancsnoki vizsgálat megállapította, hogy a lőfegy­ver-használatnak nem minősü­lő figyelmeztető lövés szüksé­ges, jogszerű, szakszerű és ará­nyos volt. Enyhébb kényszerítő eszköz alkalmazása a túlerő és az elkövetők ittas állapota miatt eleve kilátástalan volt - hang­súlyozta Dankóné Nagy Éva. Hozzátette: tegnap Szabó Jenő dandártábornok, rendőrségi fő­tanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Gubo Zoltán alezredes, rétsá­gi rendőrkapitány megbeszé­lést kezdeményezett a szátoki polgármesterrel és a kisebbsé­gi önkormányzat vezetőjével a helyzet kezelésével kapcsolat­ban. Dankóné Nagy Éva ki­emelte: a helyi cigány kisebbsé­gi önkormányzat vezetője (aki a csetepaté kitörését követően jelent meg a helyszínen, tehát nem azonos az autóban ülő sze­méllyel) a rendőri intézkedés során rendkívül segítőkész volt és szerepvállalása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hely­zet normalizálódott - annak el­lenére, hogy a helyszín közelé­ben szinte pillanatokon belül 80-100 fős tömeg verődött ösz- sze -, s az elkövetőket sikerült előállítani anélkül, hogy az ki­sebbségi konfliktushoz vezetett volna. Olasz est a Cafe Freiben NMH-információ Salgótarján. Október 11-én, szom­baton 19 órától az élőzenés esték sorában olasz estet rendeznek a kávéházban. A programban az olasz klasszikus és könnyűzene ismert darabjai hangzanak el a Nógrád Operett Társulat előadá­sában, a Medalion Tánccsoport Egyesület tagjai pedig nemcsak bemutatják a bachiata táncot, ha­nem meg is tanítják az érdeklő­dőket az alaplépésekre. Az olasz gasztronómia sem hiányzik a programból: az olasz kávékultú­rán túl a tésztákon, a desszerte­ken át a mediterán italfélesége­kig sok minden szerepel a kíná­latban, köztük eredeti toszkán borok a Péppoli-birtokról. Az est­re a belépés díjtalan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom