Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-25 / 249. szám

2 2008. OKTÓBER 25., SZOMBAT Rákóczi városa, egy kicsit másképpen Én most nem fogom szeretett kisvárosomat történelmi múltja alapján bemutatni, hiszen azt bárki megismerheti egy turiszti­kai kiadvány segítségével. Azon­ban mint szécsényi lakosnak van miről beszélnem, ha mások­nak is be szeretném mutatni la­kóhelyemet! Az itt élő emberek becsületes, szerény dolgos népek, éppúgy, mint hajdan Mikszáth Kálmán „jó palócai”. Mindenki talál ma­gának valamilyen elfoglaltságot. A városi szintű rendezvényeken példamutatóan magas a részvé­tel. A jó hangulat megteremtése mögött sok ember önzetlen, áldo­zatos munkája van. Köszönet ér­te! Aggasztónak tartom azonban a kihaltságot a hétközna­pokon és a hétvégeken, mikor es­te hat óra után szinte már egy lé­lek sem jár az utcán, csak az au­tók suhannak el személytelenül mellettünk. Ilyenkor eltűnődöm, vajon mindenki ennyire kimerült a napi, heti robotban, vagy csak behúzódik mindenki a „csigahá­zába” és otthoni munkával, tv-né- zéssel mulatja el az időt? Sok em­ber szinte még az utcabelijét is alig ismeri, és van, aki elnéz a másik mellett, csak köszönni ne kelljen neki. Ennyire bezárkózot- tak lettünk? Jó ez nekünk? Kis városunk, ha lassan is, de szépen fejlődik. Nem vagyunk gazdagok, kevés a munkalehetőség, nagy az elvándorlás veszélye, de a szécsényi emberekre nem jel­lemző a megfutamodás, az itt élők itt szeretnének boldogulni. Naponta látjuk az erőfeszítése­ket, amit környezetünk szebbé té­teléért tesznek az emberek. Nekem személy szerint Szécsény legszebb ősszel, amikor a város utcáit járva gyönyörköd­hetem a lehulló falevelekben, s nézhetem, ahogyan az óvodából haza igyekvő kisgyerekek nagy örömmel szedegetik a lehullott gesztenyét az öreg Gesztenyés­kert fái alatt. Szeretem még a ta­vaszt, amikor rügyeznek a fák, vi­rágba borulnak az utcák. Ilyen­kor Szécsényben minden más. Látni lehet az emberek szemében az örömet, a reményt és a bizako­dás, amit a megújuló természet látványa ad nekik. Nyáron, mikor szinte már perzsel a napsugár, lent a várkerti tó partján ülve hall­gathatjuk a békák dalát, este pe­dig maradandó élményt nyújt a díszkivilágítás. Felejthetetlen sé­tákat tehetünk a szép sétálóutcá­ban, megnézhetjük a kastélyt, a bástyát. Nyáron még az is itt sé­tál, aki egyébként máskor nem já­ratos erre. Télen, már december elején felkerülnek az égősorok a főutca lámpáira. Fantasztikus lát­ványt nyújt az egész kivilágítás, még a Tűztoronynak is karácso­nyi hangulatot ad. Szeretem ezt a várost. Min­dig örömmel tölt el, mikor az is­kolából hazafelé a Káprások ka­nyargós útjain jár a busz, és úgy érzem, itthon vagyok, hazaér­tem! Burik Anett, 9. osztály Szent Imre Keresztény Általá­nos Iskola és Gimnázium Szülővárosom, Balassagyarmat dálkozni fogsz, mennyi épület ol­dalán találsz emléktáblát. A belváros olykor zsúfolt az autóktól, de Gyarmat szélén nincs olyan nagy forgalom. Én jobban érzem magam távolabb, a külvárosban, errefelé is lakom. Nagyon szép környék, az embe­rek kedvesek. Kérlek, ha még nem jártál, vagy csak futólag Gyarmaton, gyere el és tekintsd meg a leg­bátrabb város nevezetességeit, utcáit. Bagyin Melinda, 9. o. Szent Imre Keresztény Általá­nos Iskola és Gimnázium 1993 novemberében nagy volt az öröm a Bagyin családban, mert a balassagyarmati kórház­ban megszülettem. Itt élek az­óta, a legbátrabb városban. Na­gyon büszke vagyok arra, hogy ilyen szép környezetben nevel­kedhetek. Rengeteg emlékmű és szobor között, melyeket sok ki­ránduló meg is csodál. Minden­ről nem tudok beszámolni, de abban biztos vagyok, hogy érde­mes eljönni, megtekinteni a Pa­lóc Múzeumot, megtekinteni emlékműveinket. Ha erre jársz, mindenképp nézz szét nálunk, s figyeld meg jól a házakat. Cső­Nem tudhatom Az én kis falum Luciáivá, zsákfalu, innen nem vezet to­vább az út. A legenda szerint élt errefelé egy nagyúr, akinek há­rom gyermeke volt: Márk, Sám­son és Lúcia. Ebből eredően ne­vezték el az egymással szomszé­dos falvakat, s lett Márkháza, Sámsonháza és Lucfalva, Nagyon csendes, nyugodt kör­nyék. Régebben csak szlovákok éltek itt, de ők már egyre keve­sebben vannak. Összesen 792- en lakunk itt. A környék eléggé hegyes-dombos, de én, mivel gyerekkorom óta itt élek, na­gyon szeretem! A lakosság na­gyon barátságos, hamar be lehet illeszkedni egy új lakónak is. A jövőmre tekintve én semmiféle­képpen nem szeretném elhagy­ni Lucfalvát! Bartkó Tamás 9.c Stromfeld Mindenütt jó, de legjobb otthon- Anya, olyan jó lenne falura költözni - mondtam kilencévesen az édesanyámnak, amikor pesti kertes házunk teraszán ültünk. Akkor ez még csupán csak álom volt számomra, s köztudott, hogy az Uyen álmok csak nagyon ritkán válnak valóra. Másfél évvel ké­sőbb azonban már félig Terényben laktunk! Már majdnem hat éve itt élünk, és minden nap érzem, hogy mennyire más, mennyivel szebb az itteni élet Ami engem leginkább magával ragad, amikor szétnézek a környé­ken, az nem más, mint az Isten keze munkája: a természet Bele­csöppentem ebbe gyönyörűségbe, ami puhán körülölel, mindig meg­vigasztal. Olyan ez, műit egy kis­gyermeknek az édesanyja. Mikor szemem végigsiklik a tájon, meg- nyugszok és végtelen hálát érzek Isten felé, aki ezt a sok szépet ne­künk adta. Reggel boldogsággal tölt el a narancssárgán felkelő nap. Délután, hazafelé a buszon, nézve a tájat, megnyugszom: ezen a he­lyen itthon vagyok. Mikor tanulok és már elegem van a sok évszám­ból, képletből, definícióból, csak kitekintek az ablakon és máris fel­töltődök a természet életerejével. Este a paplanomra világító telihold kísér álmaim mezejére. De még mielőtt elfedne a jótékony sötét­ség, hálát mondok az Úristennek, hogy mindezt nap mint nap ta­pasztalom, és kérem őt, hogy más­nak is, mindenkinek mutassa meg az ő csodálatos világát Nem könnyű arról írni, hogy az ember mit érez a lakhelye iránt. Végső soron mindegy is, hogy hol lakik az ember, ha rendben van önmagával, rendben van az Isten­nel, akkor mindenhol otthon fog­ja érezni magát Fáy Hanna, 10. osztály, Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium Egy közeli pillanat Ha kinézek az ablakomon, akkor egy varázslatos természeti képet lá­tok, teli sárgábbnál is sárgább pity­pangokkal, zümmögő méhekkel. Ilyenkor mindig végiggondolom, hogy a természetnek is mennyi dol­ga van. Hisz a méhek szorgosságát megfigyelve az ember csak egy romboló tényező ebben a nagy egészben. Itt, ahol lakom, nagyon jól megfigyelhető a természeti kör­forgás folyamata. Hisz nemcsak nö­vényekkel és rovarokkal találkoz­hatok, hanem milliónyi erdei élő­lénnyel! Nagyon szeretek sétálni az itteni erdőben, mert érezhetem, hogy én is része vagyok ennek az ördögi paradoxonnak. Nagyon saj­nálom azokat az embereket, akik ezt nem tehetik meg, mert beton­rengetegben laknak, vagy elfoglalt­ságuk és kötelezettségük miatt ez kimarad az életükből. Nálunk a sal­gótarjáni „Platón” - ahogy mi hív­juk - minden lehetőség adott, hogy egy szép tavaszi napon, élve a lehe­tőséggel, gyönyörködjünk a tavaszi kikelet szépségeiben, a csicsergő madarak dalában és más, számos örömteli dologban. De nemcsak ez az évszak felejthetetlen számomra, hanem a nyári mulatságok a have­rokkal, ismerősökkel. Az ilyen pil­lanatok mindig megmaradnak az ember emlékezetében. Számos is­merőssel összetalálkozva nap mint nap, megállapítom: mennyire sze­retek itt lakni! Remélem, a többi „kemerovói” is így gondol erre a helyre. Hiszen nincs még egy ilyen csendes és barátságos hely a vilá­gon, mint a Fáy András körút. Nagyon remélem, hogy a jövő­ben is ilyen véleményem lesz Sal­gótarján ezen területéről. Ugye, megér egy látogatást ez a hely? Jeszenszki Patrik Stromfeld 12. A Mihálygerge a Dobroda-völgyben A Dobroda-patak völgyében, a Karancs hegység északi vonulatai között fekszik Mihálygerge, az Ipoly-vidék jellegzetes szalagtelepülése. A nógrádi 441 millió tonnányi szénvagyon jelentős része ezen a területen helyezkedik el. A mihálygergei tározó a horgászok paradicsoma. Jelentős a busa- és a pontyállomány, de ragadozó­halak is szép számban találhatók. A csu­ka és a süllő mellett megtalálható a balin is. A tározót madarászok is látogatják. Szerencsés esetben az igen ritka halász­sas is megfigyelhető zsákmányszerzés közben! A község római katolikus temploma 1926-27-ben épült. Mihálygerge jelké­pévé vált a 2000-ben felavatott millenni­umi emlékmű, ami talapzatával együtt 11 méter magas, s az ország legnagyobb ilyen jellegű műalkotása. A kompozíción, amely Kocsis Előd munkája, az ősmagyar jelképek, a stilizált turulmadár és a nap­korong látható. Ezen emlékmű körül ter­vezi a község az új, korszerű faluközpont kialakítását. A nógrádi folklórfesztivál egyik állandó helyszíne Mihálygerge, ahol hat jelentős folklóregyüttes működik az ifjúság, az idősebbek és a gyermekek körében. Az 1976-ban alakult Ipoly néptáncegyüttes 1999-ben Grand Prix-díjat kapott, után­pótlásukat a Laboda gyermektánccsoport biztosítja. 1998-ban és 1999-ben az orszá­gos népzenei verseny első helyezettje a Tücsök zenekar, mely 1992-ben alakult és 1998-ban Arany páva-díjat is kapott. Aranyminősítésű a szájharmonika-együt­tes, illetve a Dobroda hagyományőrző együttes is, utóbbiak nem csak a helyi ha­gyományok feltárásában jeleskednek, de kórusként is fellépnek. 1945-ben ebben a térségben igen nehe­zen tudtak szántóterületet biztosítani a földosztáshoz, így a szocializmus éveiben a lakosság fő jövedelemforrását a kör­nyék ipari üzemei és bányái jelentették. A rendszerváltozás után - a környék ipa­ri üzemeinek megszűnése miatt - a köz­ségben igen sokan váltak munkanélküli­vé. A falu vállalkozói főként kereskedel­mi szolgáltatótevékenységet folytatnak, nem képesek új munkahelyek megte­remtésére. A munkanélküliek száma je­lenleg 17 százalék. Jelenleg a község útépítést végeztet, egyebekben az infrastruktúra kiépített: a község villany-, víz-, gáz-, telefon- és szennyvízcsatorna-hálózattal ellátott. Készítette: Nyerges Adrián Stromfeld Lankák, csend és nyugalom „Nem tudhatom, hogy másnak-e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyermekko­rom világa”- írja költőnk ismert versében. Itt nőttem fel én is Nógrád megye egyik leg­szebb fekvésű falujában, Bárnán! A Nagy­kő, a Szilváskő, a Szérkő, a Garáb, a Zához, a Karós úgy öleli át, mint édesanya szere­tő gyermekét. Meghúzódva karjai között csendesen hosszú főutcájával, mely a Tó­farkától a Völgyig tart. Hajszálerekként ágaznak ki belőle zegzugos mellékutcái. Hej, ha beszélni tudnának! Sok min­dent elmondanának létezésükkel kapcso­latosan. Már a település neve is „megér egy misét.” 1405-ben egy erdőre, később a név ere­detének kutatói a „barna” melléknévre, mások Barna, Barnabás személynévre vo­natkoztatják. A Magyar geográfiai szótár­ban 1851-ben „Barna” néven szerepel 532 fővel. A lakosság száma az Ipari medence fej­lődésével párhuzamosan nőtt, majd ké­sőbb fokozatosan visszaesett a jelenlegi szintre. A római katolikus plébániáját 1799-ben alapították, a műemlék barokk templom 1809-1822 között épült. 1929-től rendelke­zik a falu önálló általános iskolával. Korszerű úthálózatát közvetlen autó- buszjárat köti össze Salgótarjánnal. A fa­lu büszkesége a vadaspark, mely vadász- és pihenőházként is szolgál. Sok-sok olyan döntés, pályázat, intézke­dés teszi kedvezőbbé az 1151 fős lakosság életkörülményeit, amely már a XXI. sz. modern európai faluját idézi. Szeretem fa­lumat. Itt nőttem fel. Gyermekkoromtól táplálva belém a vonzalmát iránta. Az er­dőket, a gombázással egybekötött kirán­dulásokat, a lankás dombokat, napfényt, csendet és nyugalmat. Az emberek kedvességet és közvetlen­séget. Büszke vagyok, hogy itt élhetek! Szűcs Krisztián Stromfeld 10. A. Múlt és jelen Mátraterenye községen belül is Homokterenyét tartom szülőhazám­nak, mert itt élek családommal szü­letésemtől fogva, a Zagyva partján Salgótarjántól 18 kilométerre. Törté­netét az alábbiakban pár sorral idé­zem, amely 1296-ig nyúlik vissza a legrégebbi adatok szerint „Ősi neve Atyaháza, vagy Atyásháza. A XV. században Heves megyéhez tarto­zott, Zsigmond 1404-ben Homokterennei Miklós fia Miklós­nak és fiának, Jánosnak, továbbá Pé­ternek és Lászlónak birtokrészeket adományoz, de 1418-ban már egész­ben Homokterenne néven szerepel.” Van egy római katolikus templo­munk, ami a XIII. században épült román stílusban. Ma új plébánia- temploma van a községnek, de a ré­git is használják. Községünkben a XIX. századtól kb. 1970-ig működött a kőszénbánya, ami a falu lakosságá­nak a 80-90 százalékát eltartotta. 1945 után építettek óvodát majd kul- túrházat, iskolát, orvosi rendelőt, gyógyszertárat, mozgalmi házat, ami napjainkban községházaként működik. Mindezt a falu apraja- nagyja építette fel társadalmi mun­kával, valamint a falu különböző szervezeteinek segítségével. A Kos­suth úton van a tájház, ahol a palóc és a homokterenyei jelleget és nép­viseletet is lehet látni. Községünk hí­ressége ahorgásztó, ami az 1990 kö­rüli bányazárás után maradt itt Ezt a homokterenyei horgászegyesület üzemelteti, de a falu tulajdona és egyben községünk ékessége. Nagyon szeretem szépen rende­zett községemet, amit minden ki­rándulónak ajánlok: a Mátra lába­inál húzódó völgyben találkozik a múlt és a jelen. Fiikor Zoltán 11. D Stromfeld

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom