Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-20 / 245. szám

12 SPORTTUKOR 2008. OKTOBER 20., HÉTFŐ Eire állt a címvédő Berkenye labdarúgás Megyei I. osztály, 10. forduló Karancslapujtő - Héhalom 0-0 Karancslapujtő, 100 néző, ve­zette: Dobos A. (Baranyi G., Kazinczi J.). Karancslapujtő: Szabó A. - Sá­gi D., Szabó K., Cseh, Ravasz - Tóth Sz., Fodor M., Fodor Zs., Szőrös - Bozsik (Kovács L), La vaj. Elnök: Czibilka Sándor. Héhalom: Őri - Kovács Zs., Urbán, Csintalan, Podobén (Hor­váth) - Babusa (Danguly), Var­ga, Géczi, Sinkó (Varjú) - Lő- rincz, Nagy. Edző: Szilágyi Al­bert. Sárga lap: Ravasz, ill. Urbán, Sinkó, Varga, Podobén. Kiállítva: Szőrös (40.)./o'fc Cseh, Fodor Zs., ill. Kovács, Varga, Csintalan. Negyven percig a nagy hazai fölényt 14 szöglet és több gól­helyzetjelezte, de az érthetetlen kiállítás, illetve egy sérülés után a hazai csatársor lefejeződött és a második félidőben a Héhalom érvényesítette emberfólényét. A játék képe alapján a döntetlen elfogadható eredmény mindkét csapat számára. Czibilka Sándor, a Karancslapujtő elnöke: - Fegyel­mezetten futballoztunk, több helyzetet dolgoztunk ki, mint el­lenfelünk. Sajnos, a kínálkozó alkalmakkal nem éltünk, Fortu­na se fogadott a kegyeibe, vala­mint a játékvezető szimpátiáját sem élveztük. Szilágyi Albert: - Küzdelmes mérkőzésen helyzetek sokasá­gát dolgoztuk ki, de a legfonto­sabbat, a gólt nem találtuk meg. Az akarásért dicséret illeti a csa­pat minden tagját. Ifi: 12-0. Tóth György Romhány - Nagybátony 5-2 (2-1) Romhány, 250 néző, vezette: Molnár L. (Mohácsi L, Fodor R.). Romhány: Peredi - Nándori (Dóbiás), Sági, Széles, Kovács Á.- Balázs (Horváth), Csizmár (Fá­bián), Dudás, Hajdúk - Meló (Puruczki), Varga Gy. Edző: Szlezák Zoltán. Nagybátony: Reviczki - Nagy P. (Kovács Zs., helyette Fodor), Kecskés, Mátrai, Almási - Mé­száros, Orosz R, Szabó G., Berki- Kovács T., Varga Á. Edző: Sipkó Sándor. Gl: Varga Gy., Csizmár, Du­dás, Dóbiás, Puruczki, ill. Kovács T. (2). Sárga lap: Kovács Á., ill. Nagy P. Jók: az egész csapat, ill. Kovács T. Helyzetekben bővelkedő mér­kőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Szlezák Zoltán: - Nagyszerű mérkőzést vívtunk a Nagybátonnyal. Ha minden játé­kos ilyen akarással játszik, mint ma, akkor annak meg is van az eredménye. Ifi: 4-0. K. I. Berkenye - Pásztó 4-0 (1-0) Berkenye, 100 néző, vezette: Szép J. (Godó S., Homoki G.). Berkenye: Hisbéli - Földvári D., Hannus, Kábái, Rottenbacher- Hugyecz, Földvári Sz. (Nagy M.), Blaskó, Zsibók (Súlyán) - Nyikos (Gere), Czerman (Koszty). Játékos-edző: Füle An­tal. Pásztó: Szeles - Bazsó, Kapás L., Fenyvesi V., Maksó M.- Kanyó, Benus, Bakos, Kiss Cs, (Bognár) - Domonkos (Figura), Alapi. Edző: Tóth József. GL: Hannus, Blaskó, Zsibók, Koszty. Sárga lap: Rottenbacher, Földvári Sz., Nyikos, ill. Bazsó, Bakos, Kiss Cs. Jók: Hannus, Kábái, Hugyecz, Blaskó, Zsibók, Nyikos, ill. Bakos, Kanyó, Feny­vesi V. Az első félidőben még jól tar­tották magukat a vendégek, de a második játékrészben a hazaiak lendületes és gól veszélyes játék­kal megérdemelt győzelmet arattak. Füle Antal: - Nagyszerű mér­kőzésen, jó játékkal egy jó ellen­felet sikerült legyőznünk. Gra­tulálok csapatom mai játékához! Tóth József: - Egygólos hát­ránynál két nagy ziccert is elhi­báztunk, amire törvényszerűen érkezett a hazaiak két gólja, s itt részünkről vége is lett a meccs­nek. Gratulálok a hazaiaknak! Ifi: 0-4. Schmidt József SBTC - Palotás 1-1 (1-0) Salgótarján, 250 néző, vezette: Hornyák K. (Iracska Z., Gordos Á.). SBTC: Lőrincz - Bene, Bednár, Juhász, Chikán - Ráduly, Krup­pa (Bonivárt), Kornya, Szörny (Dániel) - Nagy Z., (Nagy A.), Horváth P. Edző: Almási Dénes. Palotás: Kresák - Hegyi T., Varga, Korecz, Hegyi N. (Fekete) - Jakus M. (Jakus P.), Vészeli (Jambrich), Sipos, Tancsik - Szűcs, Jele. Edző: Komáromi Ti­bor. GL: Horváth R, ill. Jele. Sárga lap: Kornya, Nagy Z., Bene, ill. Je­le, Vészeli, Korecz. Jók: Ráduly, Juhász, Horváth P., Chikán, ill. Kresák, Jele, Varga. A stécés fiatalok a mérkőzés elején egy szép kontratámadás­ból vezetést szereztek, majd fo­lyamatosan alakították ki hely­zeteiket, amelyekből azonban nem sikerült újabb találatot elér­ni. A második félidő is hazai ka­pufával és Kresák-bravúrokkal kezdődött, aztán egy rögzített já­tékhelyzetből egyenlíteni tudott a vendégcsapat. Ettől a pillanat­tól felváltva forogtak veszélyben a kapuk, viszont a mérkőzést egyik csapatnak sem sikerült el­döntenie. Almási Dénes: - Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen elkap­kodtuk helyzeteinket, vagy a jól védő Kresák, illetve a kapufa há­rított. Érzésem szerint győzel­met szalasztottunk el. Komáromi Tibor: - A mai tel­jesítményünket nem a játék ha­tározta meg, ennek ellenére si­került a veretlenségünket meg­tartani. Gratulálok a fiatal szim­patikus hazai csapatnak! Ifi: 4-0. A. D. Szécsény - Buják 6-0 (2-0) Szécsény, 200 néző, vezette: Dobsonyi L. (Boda V., Bozány I.). Szécsény: Tóth K. (Rónai) - Ordasi (Farkas), Végh, Gráf, Kelecsényi (Chikán) - Juhász I. (Baranyi), Balogh, Kmetti, Lász­lók - Szegvári, Babcsán (Galcsik). Játékos-edző: Kovács Imre. Buják: Molnár T. - Tóth Gy., Gulyás, Molnár Zs., Juhász - Kucsik, Sáfrány, Illés, Szilágyi R. (Gál) - Gágyor, Pila G. Edző: Pásztor Mihály. GL: Balogh (2), Galcsik (2), Babcsán, Lászlók. Sárga lap: Sáf­rány. Jók: Galcsik, Juhász I., Végh, Balogh, Gráf, ill. Molnár Zs. Görcsös akarás, de azért bein­dult a gólgyártás. A hazaiak na­gyobb arányban is győzhettek volna. Kovács Imre: - Mindig a köte­lező győzelem a legnehezebb, azért, ha nyögvenyelősen is, de hoztuk. Remélem, hogy elnö­künket, Rácz Jenőt is sikerült méltóképpen köszönteni szüle­tésnapján! Isten éltesse őt még sokáig! Pásztor Mihály: - Gratulálok a hazai csapatnak! Pedig a mai nap eddigi legjobb játékunkat hozta. Ifi: 15-0. Nógrád Nissan- Karancsberény - Mátranovák 4-2 (0-1) Karancsberény, 100 néző, ve­zette: Szűcs Gy. (Babcsán Á., Pusnik Z.). Nógrád Nlssan­Karancsberény: Sztremi - Dósa, Klement, Freistág - Szőke Sz., Varga G. - Kovács (Fodor), Sző­ke L., Rács, Torják (Létrái) - Hor­váth (Kollár). Edző: Földi Attila. Mátranovák: Rigó Cs. - Rigó Sz., Varga Gy., Sándor - Ajtai, Kakuk, Oszvald, Szoó (Mihály), Bujtár - Smelkó, Dancsok (Hornyák T.)./o- tékos-edző: Smelkó Károly. GL: Létrái (2), Horváth (11-es- ből), Kovács, ill. Ajatai, Oszvald. Sárga lap: Dancsok. Jók: Létrái a mezőny legjobbja, Kovács, Szőke L, Rács, Sztremi, Dósa, ill. Ajtai, Oszvald. Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben pazar tá­madójátékot bemutató hazaiak magabiztos győzelmet arattak a rendkívül sportszerűtlenül vi­selkedő vendégek ellen. Csak a játékvezetőn múlott, hogy a novákiak teljes létszámban fe­jezhették be a mérkőzést. Földi Attila: - Az első félidő­ben még érződött rajtunk a múlt heti KO, de a fordulás után be­mutatott remek támadójáté­kunk alapján úgy érzem, megér­demelten nyertünk. Gratulálok minden játékosunknak a máso­dik félidei teljesítményükhöz! Smelkó Károly: - A mai mér­kőzésen megszakadt nagyszerű sorozatunk, ami előbb-utóbb már várható volt. Létrái Tamás és Szűcs Gyula játékvezető sporttárs a nyúlólból ismét oroszlánbarlangot csinált. Gra­tulálok a hazaiaknak! Ifi: 1 -4. K.J. Klsterenye - Rimóc 1-1 (0-0) Kisterenye, 50 néző, vezette: Bozó (Gyetvai, Pádár). Kisterenye: Fekete - Komódy, Oláh S., Kovács J., Mátyus (Szeberényi) - Fejes, Kovács Z., Griffaton, Kun - Kovács N. (Minka), Szűcs. Játékos-edző: Mátyus Sándor. Rimóc: Oláh T. - Kuris, Rádi, Mócsány, Kómár - Bangó B., Ár­va, Bangó A., Jusztin - Cserni, Vincze (Csernák). Játékos-edző: Kómár Gábor. GL: Griffaton, ill. Cserni. Sárga lap: Kun, Fejes, Kovács, Végh Szűcs, ill. Árva, Mocsány, Kómár, Cserni, Rádi. Jók: Fekete, Fejes, Kovács J., ill. Kuris, Rádi, Kómár. A múlt heti „majdnem” győ­zelem után a hazai csapat most is bebizonyította, hogy van tartá­sa. Jó játékvezetés mellett igaz­ságos eredmény született. Mátyus Sándor: - Újra bebizo­nyítottuk, hogy van tartása a csa­patnak. Egy jól játszó ellenféllel szemben értékes egy pontot sze­reztünk, ami a végén három is lehetett volna. Gratulálok a csa­pat hozzáállásához! Kómár Gábor: - Győzelmet en­gedtünk ki a kezünkből, mert négy százszázalékos helyzetet hagytunk ki és magunknak is mi rúgtuk azt az egy gólt. Ifi: 5-2. H. H. Szügy-Tar 3-1 (2-0) Szügy, 60 néző, vezette: Sziget­vári Z. (Kaszár Sándor, Mohácsi B.). Szügy: Birkás - Helmreich, Dombóvári, Fábri, Szabó A. - Koleszár (Benedek J.), Benedek M. (Borkő), Hodászi, Rados - Baranyi (Szentéi), Kakuja. Edző: Bélák Gyula. Tan Torják - Szabó I., Maksó, Kiss, Batta - Bazsó, Verebélyi (Bibók), Halász, Grexa - Megyeri (Nagy A.), Vincze (Nagy I.). Edző: Sándor István. | GL: Hodászi, Dombóvári, s Baranyi, ill. Batta. Sárga lap: | Koleszár, Benedek M., Szabó A., £ ill. Kiss, Batta. Jók: Szabó A., ill. Bazsó, Torják. A hazai csapat magabiztosan szerezte meg a három pontot. Pintér István, a Szügy techni­kai vezetője: - Ahelyett, hogy az első félidőben 5-6 gólos előnyt szereztünk volna, helyzeteink sokasága maradt ki. A mérkőzés második felében viszont bebizto­sítottuk győzelmünket. Sándor István: - Első félidőben a hazai csapat szép játékkal sze­rezte meg a vezetést, mely után csapatom helyzetek sokaságát kihagyva nem tudta megfordíta­ni az eredményt. Ifi: 19-3. Jászi Kisbágyon - Cered 1-2 (0-0) Kisbágyon, 50 néző, vezette: Farkas Á. (Ágoston A., Szabó T.). Kisbágyon: Herczeg - Morva, Garami, Gulyka, Tóth (Gere) -Dropka, Maksó (Dancsok), Gömbicz (Munkácsi), Dudás -Horváth (Pócza), Márton. Edző: Nagy Tamás. Cered: Mihály - Timkó, Orosz L, Sándor, Kisbenedek - Bódi, Lucza, Holló, Béres - Bíró, Radics (Orosz K.). Edző: Bódi Zsolt. GL: Garami, ill. Holló, Bíró. Jók: Garami, Pócza, ill. az egész csapat. Sárga lap: Morva,Tóth, ill. Béres. A mérkőzés összképe alapján dicséretet az az 50 néző érdemel, aki végignézte ezt a remek mér­kőzést, és akik kiválasztották a tehetséges játékvezetőt. Nagy Tamás: - Gratulálok a lelkes ceredieknek a győzel­mükhöz. Bódi Zsolt: - Küzdelmes mér­kőzésen nagyon értékes 3 pontot szereztünk. Gratulálok a csapat­nak! 7/J.-13-3. N. T. A bajnokság állása 1. Berkenye 10 8 0 2 27-9 24 2. Palotás 10 7 3 0 39-10 24 3. Szécsény 10 7 1 2 30-11 22 4. Nagybátony 10 7 1 2 35-21 22 5. Pásztó 10 7 1 2 25-11 22 6. Romhány 10 7 0 3 29-16 21 7. Mátranovák 10 6 1 3 30-26 19 8. Héhalom 10 4 4 2 26-14 16 9. K.-lapujtő 10 4 2 4 21-16 14 10. Karancsber. 10 4 2 4 19-29 14 11. Szügy 10 3 2 5 25-24 11 12. Cered 10 3 0 7 2042 9 13. Rimóc 10 2 3 5 24-22 9 14. SBTC 10 2 3 5 14-16 9 15. Kisterenye 10 2 1 7 13-33 7 16. Kisbágyon 10 2 0 8 17-21 6 17. Tar 10 2 0 8 1541 6 18. Buják 10 1 0 9 10-57 3 Az ifjúsági bajnokság állása 1. SBTC 10 9 1 0 60-11 28 2. Kisbágyon 10 8 1 1 68-18 25 3. Romhány 10 7 0 3 34-29 21 4. K.-lapujtő 10 6 2 2 49-14 20 5. Kisterenye 10 6 0 4 47-36 18 6. Szécsény 10 5 3 2 51-19 18 7. Pásztó 10 5 1 4 33-19 16 8. Cered 10 5 1 4 39-33 16 9. Rimóc 10 5 0 5 31-18 15 10. Palotás 10 5 0 5 37-28 15 11. Nagybátony 10 4 3 3 28-23 15 12. Berkenye 10 4 1 5 43-29 13 13. Szügy 10 4 1 5 48-37 13 14. Mátranovák 10 3 2 5 28-31 11 15. Karancsber. 10 3 0 7 32-58 9 16. Tar 10 2 0 8 24-72 6 17. Héhalom 10 0 1 9 9-83 1 18. Buják 10 0 1 9 4-107 1 Döntetlennel zárult az SBTC - Palotás (kék mezben) mérkőzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom