Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-01 / 229. szám

12 2008. OKTÓBER 1., SZERDA Két érem, megannyi pont ATLÉTIKA Serdülő országos bajnokság, Tatabánya SPORTTŰKÖR Bencsik helytállt a világbajnokságon ASZTALITENISZ lövőre nógrádiként, olimpikon lehet Nemrég rendezték Tatabányán a 2008. évi országos serdülő egyé­ni bajnokságot. A két jelenlévő balassagyarmati egyesület meg­annyi értékes ranglistapontot be­gyűjtött (az első 12 kapott pontot), és két vitalitásos a dobogóra is fel­állhatott. A Vitalitás SE dobói közül az első napon négy fiú ragadott ka­lapácsot, közülük Danisovszky Erik több mint kétméteres egyé­ni rekordjának köszönhetően lett bronzérmes a 9 fős mezőnyben, de Bodzán Dávid hatalmas új csú­csa is pontot ért. Másnap a 4 éremesélyes vitalitásos közül be­tegség miatt csak ketten tudtak részt venni a bajnokságon, Kislászló Johannát közel 4 méte­res egyéni legjobbja a dobogó második helyére repítette (7 in­duló közt).- Elindítottam pár olyan tanít­ványomat is, akik még nem na­gyon voltak eddig versenyen - mondta a verseny után Fábián Gábor edző. - Az új gyerekeknek kevés idejük volt a felkészülésre, de ennek ellenére nem értek el rossz eredményt, és összességé­ben hoztuk, amit lehetett. Most a budapesti Puskás Ferenc Stadi­onban rendezendő hétvégi serdü­lő és junior ügyességi csapatbaj­nokságra készülünk, ahol szin­tén vannak esélyeink érmes he­lyek megcsípésére. A bajnokságon az Ipoly Walking Club (IWC) fiatal ver­senyző is részt vettek. Az első na­pon Baranyi Anna, a tehetséges fi­atal futó izgatottan várta a 600 méteres futás rajtját, ahol jó ered­ményben bíztak edzőjével, Fábri Gáborral Anna a második futam­ba kapott besorolást, ahol igen­csak iramot kellett futnia a jó he­lyezésért. Végül bátor futással a futamába a második helyen ért célba l:47,90-es időeredménnyel, ami egyben új egyéni csúcs és vé­Baranyi Anna (IWC) a 600 méte­res rajt előtti pillanatokban gül is a 9. helyen fejezte be a ver­senyt (28 induló). Másnap a 2000 méteres futás versenyszámban is érdekeltek voltak az ipolyosok Baranyi Anna és OlicsekAlexand­ra révén. A rajtnál 19 versenyző izgatottan várta a rajtpisztoly dör­renését, hogy elinduljanak az.5 körös távon. Anna 7:22,45-ös idő­vel ismét a 9. helyet szerezte meg, míg csapattársa a mezőny vége felé ért célba. A balassagyarmati eredmé­nyek. Fiúk. Kalapácsvetés. 13 éve­sek (4 kg, 9 induló): 3. Danisovszky Erik 34,03 méter. 14 évesek (4 kg, 12): 8. Bodzár Dávid 32,41. 9. Kárász Richárd (vala­mennyien Vitalitás SE) 30,56. Lányok. 600 méter. 13 évesek (28): 9. Baranyi Anna (IWC) 1:47,90 perc. 2000 méter. 13 éve sek(19): 9. Baranyi Anna 7:22,49 ... 15. Olicsek Alexandra (IWC) 8:00,45. Kalapácsvetés. 13 évesek (3 kg, 7): 2. Kislászló Johanna 29,72 méter. 15 évesek (3 kg, 10): 6. Nagy Brigitta (mindketten Vita­litás SE) 34,10. ■ B.L. A hallássérültek elmúlt évi svédországi asztalitenisz Európa- bajnokságát követően idén Bulgá­ria fővárosa, Szófia adott otthont a világbajnokságnak. A küzdelmek­ben ott volt a Pásztói Asztalitenisz Club fiatal sportolója, Bencsik Ger­gely is. A pásztói fiú ezúttal csapat­ban, egyéniben és párosban is megmérettette magát a világ leg­jobbjaival szemben. Szófiában, Malmot követően Bencsik Gergely előbbre lépve a második helyen kiemelve küzdött a magyar válogatott jó szereplésé­ért Együttesünk a tavalyihoz ké­pest meggyengült, ezt figyelembe is vette a hazai szakvezetés, így nem volt csalódás az elért ered­mény. Bencsíkék hat mérkőzést játszottak. Végül öt ázsiai és kilenc DTE-HelloteFHefa Üllő - Skorpió S&Salgótaiján 15-2 (5-0) Üllő, 50 néző, vezette: Perepatics L, Márton Zs. Dunavarsányl TE- HelloteFHeia Üllő: Sipos - Belkó, Virág, Baják, Méry. Csere: Szabó L, Bökk, Maglódi, Matusek. Edző: B. Nagy Zoltán. Skorpió SE- Salgótarján: Vargáné - Farkas Zs., Gáspár, Fehér, Szklenár. Csere: Tóth E., Gál, Pásztorné, Rezes. Edző: Pusnik Zoltán. GL: Méry (7., 21., 30., 39.), Maglódi (8.), Bökk (14., 26., 38., 38.), Belkó (16., 19.), Szabó L (24., 37.), Baják (25., 31.), ül. Fehér (29., 29.). Jók: Méry, Ba­ják, Bökk, Belkó, Szabó I., ill. Far­kas Zs. A különösebb hit, elképzelés és - tisztelet a kevés kivételnek - lel­kesedés nélkül játszó Skorpió csu­pán az első félidő hajrájáig tudott méltó ellenfele lenni a közepes já­tékerőt képviselő, gyakorlatilag a mieink hibáiból élő üllői gárdának. A helyzeteik zömét elpuskázó, s erejükkel nagyon hamar elkészü­lő tarjániaknak a második játék­részben kapott tíz, illetve összessé­gében beszedett tizenöt gólja egy­aránt negatív klubtörténeti rekord. Pusnik Zoltán együttesének a foly­tatásban óriási formajavulásra lesz szüksége, amennyiben szeretné megőrizni élvonalbeli tagságát B. Nagy Zoltán: - Tartottunk a mérkőzéstől, mivel több új játékos is bemutatkozott csapatunkban. Az első két találatunkig szoros, ki­egyenlített volt a mérkőzés, a má­Bencsik Gergely európai nemzet csapatai mögött a 15. helyen végeztek és tulajdon­képpen megismételték a tavalyi sodik félidőben azonban már fel­szabadultan, gólra törően játszot­tunk, s ez végül magabiztos sikert eredményezett. Kifejezetten tet­szett a csapat lelkesedése, s a letá­madás is maximálisan bevált Pusnik Zoltán: - Súlyos veresé­günk ellenére azt gondolom, lehe­tett volna keresnivalónk, de leg­alábbis szebb lett volna az ered­mény, amennyiben a mérkőzés elején adódó három százszázalé­kos helyzetünket értékesítjük. A folytatásban fegyelmezetlenségek sorát követtük el, a hajrában pedig végleg feladtuk a találkozót Gratu­lálok ellenfelünknek, mi megpró­bálunk felállni a padlóról, dolgo­zunk tovább, s bízunk a szebb foly­tatásban. Salgótarjáni Vadmacskák - Vesta-Cityline 2-12 (0-7) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, 100 néző, vezette: Mohácsi B., Marcsok I. Salgótarjáni Vadmacs- kák: Rusz Bianka - Bogár, Molnár A., Bérezési, Hrecska. Csere: Kadlót (kapus), Bárnai, Farkas D., Schneiker, Nagy Zs., Kiss E., Paragi. Edző: Hornyák János. Vesta-Cityline: Rácz - Máté, Schumi D., Fekete N., Schumi M. Csere: Csáti, Ádám, Sebestyén. Eb. 10. helyezésüket A csapatver­senyeket követően került sor az egyéni küzdelmekre. A sorsolá­son, a világranglistán elfoglalt he­lyezése alapján Bencsik Gergely a negyedik csoportba került Innen az első két helyezett jutott a 48-as főtáblára. A pásztói fiú első mérkő­zésén 3:0-ra nyert a bolgár Kaludov ellen, majd az újdonsült világbajnok tajvani Chiang Feng Ming ellen nagy csatában 3:2-re maradt alul. Hátra volt még a thai­földi Theeradett elleni sorsdöntő mérkőzés, akit 3:1-re győzött le Gergely, így bekerült a világ leg­jobb 48 hallássérült asztalitenisze­zője közé.Itt egy iráni játékossal került szembe, akitől vereséget szenvedett, így a 84 fős mezőny­ben a 33. helyet szerezte meg, ez­zel 8 pontot gyűjtve a vüágranglis­Edző: Mészáros Gizella. GL: Hrecska (21.), Bárnai (37.), ill. Feke­te N. (2., 5.), Csáti (5., 12., 19., 38.), Schumi M. (6., 16., 21., 34., 34.), Ádám (40.). Sárga lap: Schumi D. (15.), Ádám (16.). Jók: Kadlót, Mol­nár A., ill. Csáti, Sebestyén, Schumi M. A vendéglátók zavarodottságát kihasználva a lendületesen kezdő és Fortuna támogatását is élvező székesfehérvári gárda a találkozó elején villámgyorsan négygólos előnyre tett szert. A fordulást köve­tően a cseresorból előlépve csapa­ta egyik legjobbjának bizonyuló Kadlót Anikó irányította hazai vé­delem már jóval szüárdabban állt a lábán, s a jelentős hátrányban is nagy lelkesedéssel küzdő Vad­macskáknak a szépítő gól meg­szerzésére tett erőfeszítéseit is si­ker koronázta. A látottak alapján a dobogóesélyes Vesta győzelme mindazonáltal ilyen arányban is megérdemeltnek mondható. Hornyák János: - Idény eleji for­mában játszottunk, ráadásul külö­nösen az első félidőben roppant balszerencsések is voltunk. A má­sodik játékrészben már mind tá­madásban, mind pedig védekezés­ben jobb teljesítményt nyújtottak a lányok, ekkor a két gól mellett jó ta 109. helyére került A férfi párosok küzdelmében Gergely párja Weicher Sándor (Si­ketek SC) volt Elsőként egy horvát párost győztek le 3:2-re, majd kikaptak a tavalyi Eb-győztes német Rupcic-Baron duótól. A magyar páros 33 induló közül a 17. helyen zárt Teljesítményüket 16 ponttal ho­norálta a nemzetközi szövetség. Ezzel jelenleg Gergely 61. a páro­sok világranglistáján. Az idei szófiai megmérettetésen szép skalpokat szerezve, értékes világranglista-pontokat gyűjtve Bencsik Gergely becsülettel helyt­állt első világbajnokságán, így ké­szülhet a jövő évi szeptemberi taj­vani hallássérült asztalitenisz olimpiára. ■ Z.J. néhány helyzetünk is adódott. Ösz- szességében megérdemelt vendég­siker született, egyértelműen ki­domborodott ellenfelünk nagyobb tudása. Gratulálok a Vesta győzel­méhez! Nagy Anett, a Vesta-Cityline csa­patvezetőjeReménykedtünk a jó rajtban, ám kissé óvatosak voltunk a mérkőzés előtt, hiszen nem tud­tuk, hogy ellenfelünknél milyen változások történtek a nyári szü­netben. Nagyon örülök a magabiz­tos győzelemnek, amit kissé döcö­gős játékkal sikerült begyűjte- nünk. Bőven van még javítaniva­lónk, különösen helyzetkihaszná­lásban kell előrelépnünk. További eredmények: Villár-Pí Plusz-Tolna-Mözs - Miskolci Sza­badidőközpont Vénusz 4-3 (1-2), Univerzum NFC - Sómafone- Klskunfélegyháza 11-3 (5-1). A bajnokság állása 1. DTE-HeDotel-H. 1 1 0 0 15-2 3 2. Vesta-Cityline 1 1 0 0 12-2 3 3. Univerzum 1 1 0 0 11-3 3 4.Tolna-Mözs 1 1 0 0 4-3 3 5. Miskolci Vénusz 1 0 0 1 3-4 0 6. Kiskunfélegyh. 1 0 0 1 3-11 0 7. St Vadmacskák 1 0 0 1 2-12 0 8. Skorpió SE-St 1 00 1 *2-15 0 ■H.P. Shotokanverseny a sportcsarnokban Salgótatián. Október 4én, vasár- A verseny fővédnöke Becsó nap délelőtt tíz órákor a salgótar- Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlés- jáni sportcsarnokban Danók Péter ének elnöke lesz. A nagyszabású négy éve elhunyt karatemester, az nyílt nemzetközi egykori szövetség elnökének tisz- shotokanversenyt ezúttal kata teleiére nemzetközi meghívásos (formagyakorlat) és egyéni karateversenyt rendez a Palóc Ka- kumite (küzdelem) versenyszám- rate Szövetség. okban hirdetik meg. Ettől csak jobb jöhet RJÍTSAL NB I, nők, 1. forduló - történelmi mélyponton a Skorpió Remekelt a Babosán Művek, Csitár és a Felsőpetény LABDARÚGÁS Megyei III. osztály Balassagyarmati csoport 6. forduló Magyamándor - Galgaguta 2-1 (2-1) Magyamándor, 100 néző, vezette: Rácz E. Magyamándor Varga A. - Forgács, Szerrtgyörgyl, Csatár, Ju­hász, Istvanovszki, Seres, Bagyaf Dancsok, Nagy J., Kukucska. Cs.: Gyimesi, Benkó. Edző: Marsiczkl Jó­zsef. Galgaguta: Földvári - Hári, Durucz, Bágyon. Pleva T„ Nemecz, Urbán, Blasko. Vemer, Kovács R., Sinkó. Cs.; Pleva Cs. GL: Bagyal, Istvanovszki, ilL Kovács R. Nógrádmarcai - Herencsény 2-1 (2-1) Nógrádmarcai, 75 néző, vezette: Széles J. Nógrádmarcai: Oláh R. - Varga, Petői, Csábi Cs., Márkus, Laj­tos, Ivanics, Gazsi, Pleva, Tátz, Galanits. Cs.; Bander, Ábrahám, Vidák. Herencsény: Baranyi - Ma­gos, Jusztin Sz., Kalmár, Magyar, Tácsik, Bobák, Veszelka, Kiss, Holes, Mezőhegyi. Cs.; Jusztin B. GL: Galanits(2), ill. Veszelka. Sárga lap: Gazsi, ilL Veszelka. Ipotytamóc- DoboskútSK Nógrádslpek 1-2 (0-1) Ipotytamóc, 75 néző, vezette: Dávid A. Ipotytamóc: Toldi T. - Bolyós, Gál T., Tőrincsi, KíssSz., Havaj, Béta, Kicsiny, Gál I., Vemer, Kiss T. Cs.; Donkó, Tö­rök, Kiss T., Petik. Edző: Török Tamás Zoltán. Doboskút SK Nógrádslpek: Végh Sz. - Végh P„ Tresó, Oláh B., Lenner, Németh, Rigó, Bartus, Laka­tos, Szandai, Jusztin Sz. Edző: Balázs Ferenc. Gí; Donkó, ilL Németh (2). Sárga lap: Kiss T., Kiss Sz., ilL Szandai, Németh. Babcsán Művek SC - Nagylóc 10-2(3-1) Balassagyarmat 75 néző, vezette: Oláh Z. Babosán Művek SC Hegedűs A. - Gaál, Feranecz. Szajbert Ánik, He­gedűs K, Gyenes, Kovács I., Kovács A., Babcsán T., Mészáros K. Edző: Babcsán Tibor. Nagylóc: Kürtösi - Sze­les T., Lászlók T., Virág, Oláh Sz., Csík Cs., Oláh l„ Szőrös J., Csík F., Szőrös R., Rézsó. Cs.±ásziók Á., Szerémi. Edző: Gyebnár Gyula. GL: Kovács A. (5), Mé­száros K. (2), Feranecz, Babcsán T., He­gedűs K., ilL Szőrös J., Csík Cs. Csitár - Ipoiyvece 11-2 (3-2) Csitár, 100 néző, vezette: Stolcz P. Csitár Oravecz K. - Csábi Sz., Kele­men, Valah, Babcsán Á., Dobsonyi, Mahót Baráz, Csábi Cs., Molnár J., Sándor Sz. Cs.: Frankó, Nagy B., Tóth G. Edző: Szalánszki Róbert footyvece: Farkas T. - Mák, Fábián, Varga, Mol­nár G., Pásztor, Balog, Pintér M., Ko­vács, Máth, Polka. Cs.: Dóka. Edző: Balogh János. GL: Molnár J. (4), Sán­dor Sz. (3), Mahót Baráz, Nagy B., Csábi Sz., ilL Kovács (2). Magyargóc - Csesztve 2-2 (0-2) Magyargéc, vezette: Baranyi. Ludányhaiászi - Bitfák II. - a mérkő­zés 2-1-es hazai vezetésnél félbesza­kadt mert Szőrös Róbert játékveze­tőt megütötték! Szabadnapos: Mohora a DajnoKsag aiiasa 1. Babcsán M. 6 5 10 30-8 16 2. Magyamándor 6 5 0 1 23-13 15 3. Csitár 6 4 2 0 45-9 14 4. Nógrádsipek 5 4 0 1 17-8 12 5. Herencsény 5 3 0 2 124 9 6. Csesztve 5 2 2 1 9-8 8 7. Mohora 5 2 2 1 6-5 8 8.Ipoiyvece 6 2 2 2 17-23 8 9. Galgaguta 5 2 12 10-11 10. Ludányhaiászi 5 12 2 7-13 11. Buják 11 4 112 7-14 12, Nagylóc 6 10 5 16-34 13. Nógrádmarcai 6 10 5 8-34 14. Ipolytarnóc 6 0 2 4 8-16 15. Magyargéc 6 0 15 8-23 Rétsági csoport 6. forduló Nógrád - Vámosmlkota 2-2 (0-1) Nógrád, vezette: Máté E Nógrád: Pfaff - Pikács, Csabuda, Less, Fritz (Szabó Sz.), Hruska, Hömyék, Kovács B., Burik (Pálinkás), Mészáros (Povazsán), Gyuricza. Vámoemfcoia: Lengyel - Takács, Bernáth, Friedmann, Sztankovics, Sági, Juhász (Gábor), Szombati, Varga J., Éliás, Ba­lázs. GL: Hruska (2), ill. Balázs, Sztankovics. Drégelypalánk - Borsosberény 2-1 (1-0) Drégelypalánk, vezette: Balázs I. Szondy SE Drégelypalánk: Szél - Koieszár. Dombai. Géringer, Kovács M., Tamás (Hruska), Pásztor, Pál, Ko­vács Cs., Bálint Szabó R. Borsosberény: Sipos D. - Kollárovits (Virág), Mayer M., Oláh J., Sinkó, Jardek, Pénzes, Vass, Ficsúr, Tóth J. (Garai), Pusztai (Vibostyok). GL: Szabó R., Bálint ül- Ficsúr. Fébőpetery - Tolmács 8-2 (3-1) Felsőpetény, vezette: Kovács J. Felsőpetény: Bartha - Kosik I., Szalai. Huzsgyalka, Szabó L, Pogá­csás, Albert, Bada (Karacs), Pál, Kosik 0. (Benyusovics), Brinyiczki (Varga R.). Tolmács: Dósa - Hekli, Gyuricza, Mikolai, Zomborka, Rotter (Drajkó), Mézei, Kuris, Porubszki, Petzek, Hajnis. GL: Bada (2), Brinyiczki (2), Karacs, Szalai, Benyusovics, Pál, ill. Kuris, Petzek. Kiállítva: Hekli. Legend - Rútság 2-2 (1-1) Legénd, vezette: Králik K. Legénd: Ju­hász - Fehér, Pintér, Sinkó, Franyó, Molnár Z., Kiss P. (Bujnyik), Hoksza, Pach, Kurnász (Néma), Simkó. Rútság: Papp - Rózsa, Dinnyés, Paróczi (Csulik), Varga A., Üveges (Huber), Vrbiczky (Hustyava), Rezsnyák, Németh (Kramlik K.), Kramlik B., Mák. GL; Franyó, Pach, ilL Mák (2). Szátok- ősagáid 2-0 (1-0) Szátok, vezette: Doman G. Szátok: Marsicki (Makrai) - Previz, Kertész, Stvorecz, Szabó F., Jakab, Hajnis (Molnár I.), Bozsó, Vincze (Nagy S.), Maczkó. Gulyás (Batta). Ősagárd: Nagy G. Petyánszki, Kraft, Misják, Kuska, Miklósi, Horváth (Tóth P.), Le­ányvári, Hugyecz (Torna), Lieszkovszki). Hont - Tereske 0-5 (0-4) Hont vezette: Széles J. Szabadnapos: Bemecebaráti. Abrtiokságálása 1. Nógrád 6 4 11 17-10 13 2. Legénd 6 3 3 0 13-5 12 3. Borsosberény 6 3 2 1 13-8 11 4. Szátok 4 3 10 17-3 10 5. Drégelypalánk 5 3 0 2 14-8 9 6. Felsőpetény 5 3 0 2 18-14 9 7. Tereske 6 2 2 2 15-11 8 8. Vámosmikola 5 2 2 1 11-11 8 9. Bernecebaráti 5 2 0 3 21-13 6 10. Ősagárd 6 12 3 13-16 5 11. Rétság 4 112 9-8 4 12. Tolmács 6 1 0 5 8-32 3 13. Hont 6 0 0 6 6-36 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom