Nógrád Megyei Hírlap, 2008. október (19. évfolyam, 229-254. szám)

2008-10-10 / 237. szám

12 SPORTTUKOR 2008. OKTÓBER 10., PÉNTEK Nógrádi csapatsikerek Elpártolt a szerencse a Gyarmattól KÉZILABDA Magyar Kupa, 3. forduló, férfiak isyRUÄS. A Bakony festői szép­ségű vidékén, Csesznek vára mel­lett jelölték ki az idei országos pontbegyűjtő csapatbajnokság versenyterepét, ahol meglepő tarjáni és balassagyarmati sikerek születtek. A hagyományos tájfutó versenyektől nagyobb memória­képességet igénylő háromfős csa­patok küzdelmében a versenyzők­nek a rajtot követő komoly izgal­mak után egymást között kellett felosztani a rendezőség által kije­lölt szabadon választható távokat és a kötött telepítésű elektronikus ellenőrző pontokat A négy ezüst­érmes, egy bronzérmes és több bajnoki és szakosztályi pontot érő helyezéseket begyűjtve régóta nem szerepeltek ilyen sikeresen országos bajnokságon a tarjáni Domyay, illetve a balassagyarma­ti Medosz tájfutói. PALOTAs A település önkor­mányzata és a Biomed Kft október 11-én 11 órától immár második al­kalommal tókerülő futást szervez a sport és a természet szerelmese­inek. A versenyzők négy, illetve ti­zenhárom kilométeren mérhetik össze erejüket A versenyközpont Az országos bajnokság végeredménye N14 kategória: X. Gyöngyösi Tájfu­tó Klub 50:06 perc... 3. St. Domyay (Cseh Anett, Palkovics Éva, GoMmann Júlia). F14:1. Pécsi VSK 42:47 ... 6. St Domyay (Horváth Ádám, Báldi Gergő, Tábori Milán). N16:1. Veszprémi TC 61:19, 2. St Domyay (Ozsvárt Dóra, Goldmann Júlia, Sándor Lilla) 65:06. FIS: 1. Sirály SC Budapest 72:55, 2. Ba­lassagyarmati Medosz (Kovács Boldizsár, Kovács Sebestyén, Ko­vács Domonkos) 74:35 ... 4. St Domyay (Morvái András, Diószegi Bálint Cserki Soma) 104:08. N18: 1. Sirályok SC Budapest 83:54, 2. St Domyay (Kovács Anett Koós Brigitta, Bállá Brigitta) 102:16. Szeniorok. F125: 1. Megalódusz SE Tata 81:51 ... 6. St Domyay (Goldamnn Róbert Boros Anna, Sramkó Tibor) 106:46. F145: 1. Hegyisport Szentendre 77:55 perc, 2. St Domyay (Zentai József, Fe­hérvári Péter, id. Pelyhe Dénes) 81:35. a helyi Mihályfi Ernő Művelődési Ház, ahol szombat reggel 9 órától lehet nevezni. A futás a művelődé­si ház előtti térről indul, az ered­ményt várhatóan 13.30 órakor hir­detik ki. A szervezők a verseny va­lamennyi résztvevőjét halászlével vendégelik meg. Balassagyarmati Kábel SE ­DKC-Miskolc 29-29 (16-13) Balassagyarmat 250 néző, vezet­te: Hargitai L, Markó. Bgy. Kábel SE: JAKAB - TA­KÁCS 4, KOVÁCSOVICS 7, Kajdy, Piroska 1, Jakubecz 3, RÁCZ 9/1. Cs.: SÍRÓ (kapus), Babicz 3/1, For­gács 1, Gigler 1/1. Edző: Szabó At­tila. Miskolc Oross - Fülep, LOVAS 8, Sípos 3, Nyikes 2/1, CSONTOS, NÉMETH 11. Cs.: GYÖRGY (ka­pus), PONYI 4, Lukács, Kocsis 1, Stál, Drizner. Edző: Herczeg Béla. Hétméteresek: 5/3, ML 5/1. Kiállí­tások: 8, ilL 14 perc. Az eredmény ala­kulása: 4. perc: 2-3,9. perc: 6-5,19. perc: 12-7, 24. perc: 14-10, 37. perc: 18-15, 44. perc: 20-20, 55. perc: 25-24,58. perc: 25-28. Az Orosháza ellen látott lendü­lettel kezdte a mérkőzést a Kábel, és eleinte úgy tűnt, hasonlóan eredményesen. Ugyan Babicz ezút­tal szürkébb volt a vártnál, átlövé- seket puskázott fölé és mellé, hét­méterest hagyott ki, de Ková- csovics és Rácz révén szépen las­san elhúzott ellenfelétől a hazai ala­kulat Húsz perc elteltével már öt gólra nőtt a különbség. A Miskolc elsősorban Németh és a csereként beállt Ponyi találataival igyekezett faragni a hátrányán. Szünet után kapust cseréltek a gyarmatiak, az első játékrészben több bravúrt is felmutató Jakabot A bajnokságban négy gárda - Somosi Tekebarátok Köre, Sajóbábonyi VSE, Nyíregyházi Te­ke Klub II és Bátonyterenyei Teke Klub II - indult A csapatok az őszi­tavaszi bajnokságban 3-3 fordulót játszanak, hogy eldöntsék a végső helyezéseket A csoport bajnoka osztályozót játszik az NB Il-be ke­rülésért az NB UI további öt cso­portjának legkevesebb csapattal rendelkező csoport bajnokával. 1. forduló Somosi TK - Sajóbábonyi VSE 7:1 (2449-2278) Somosi TK Molnár Z. 395/1, Né­meth B. 428/1, Szabó A. 406/1, Pintér! 396/1, Svantner L 440/1, Verbovszki Gy. 384. SVSE: Szecsődi P. 384, Térjék J. 427/1, Séra F. 374, Hanis B. 354, Vaprezsán Gy. 371, Gazdig J. 368. Bátonyterenye TK II - Nyíregy­háza TK II &2 (2366-2281) BTKIL Szőke T. 409/1, Hetei A. 419/1, Ambrózi A. 375, Oláh D. 201 (Fejes N. 203) 404/1, Csépe J. 395, Gecser Z. 414/1. Nyíregyháza Rácz Viktor (Bgy. Kábel) Síró váltotta, aki rögtön két átlövés hárításával és egy büntető „kitor- nászásával” indította teljesítmé­nyét Társai azonban egyre több hi­bát vétettek, Babicz például soká­ig úgy maradt a pályán, hogy egyetlen lövési kísérlete sem volt Egyedül Rácz tartotta a frontot, ő a negyvenedik percben hibázott elő­ször - igaz, akkor hétméterest A védekezését egyre jobban összeko­vácsoló miskolciak szívósan zár­kóztak és a kapkodó kábeleseket 20-20-nál utol is érték. Ekkor Jakubecz rázta meg magát és két­szer is az ő sikeres befejezése által tartotta előnyét a házigazda gárda. Az utolsó öt percre azonban meg­bosszulták magukat a bosszantó hibák, labdaszerzésekből indult a TKIt Varga 11.380, Varga II1.334, Varga D. 349, Jónás 1.388, Hetei A. 406/1, KoleszárJ. 424/1. 2. forduló Sajóbábonyi VSE - Bátonyterenye TK II 7:1 (2205-2127) SVSE: Szecsdődi P. 395/1, Séra F. 387/1, Hanis B. 366/1, Gazdig J. 390/1, Vaprezsán Gy. 301, Térjék J. 366/1. BTK IL Kecskés Á 403/1, Szőke T. 326, Hetei A. 375, Gecser Z. 341, Ambrózi A. 333, Csépe J. 359. Nyíregyháza TK ü - Somosi TK 5-3 (2398-2384) Nyíregyháza TK It Jónás 1.369, Cseszlai S. 417/1, Varga D. 358, Varga B. I 361, Koleszár J. 464/1, Varga 11429/1. Somosi TK Molnár Z. 407/1, Németh B. 411/1, Svantner L 433/1, Verbovszki Gy. 392, Molnár D. 373, Balázs P. 368 DKC, illetve az addig kissé halová- nyabb, balkezes Lovas is elkapta a fonalat, és a lehető legfontosabb pil­lanatban fordította meg a meccset a vendégcsapat A hajrában hatal­mas idegi csata dúlt, 28-29-nél előbb Ponyi kapufára dobott egy hetest, majd a gyors ellenakcióból Piroska kiegyenlített Az egész pá­lyás letámadásra átálló Kábelen vi­szont kifogott a miskolci mester, aki tizenkét másodperccel a vége előtt időt kért, és onnan már nem tudott labdát csenni és győzelmet aratni a Balassagyarmat A 29-29- es döntetlen pedig azt jelentette, hogy a versenyszabályok értelmé­ben üyen esetben a vendégek a kedvezményezettek, így a DKC- Miskolc jutott a Magyar Kupa har­madik fordulójába. Szabó Attila: - Rengeteg techni­kai hibát vétettünk, ráadásul fő­ként a mérkőzés döntő szakaszá­ban. Ugyanakkor a küzdeni aka­rással mindenképpen elégedett le­hetek, illetve a találkozó nagy ré­szében a védekezésünkkel is. ELerczegBéla: - A végén fordítot­tunk és ez a legfontosabb... Pest megyei bajnokság, nők, 5. forduló Aranyszarvas SE - Madách DSE 28-22(15-10) Tápiószentmárton, 50 néző, ve­zette: Novák, Pauló. 3. forduló Sajóbábonyi VSE- Nyíregyháza TKU 53(2233-2208) SVSE: Szecsődi P. 378/1, Térjék J. 377/1, Séra F. 370, Hanis B. 368, Molnár A. 371/1, Gazdig J. 369. Nyíregyháza TK It Jónás I. 358, Varga D. 339, Varga II I. 352, Koleszár J. 382/1, Hetei A. 381/1, Varga II. 396/1. Somosi TK - BTK II 62 (2534-2284) Somosi TK Pintér T. 385, Né­meth B. 445/1, Verbovszki Gy. 436/1, Molnár J. 436/1, Svantner! 389, Molnár Z. 443/1. BTKIt Kecs­kés Á. 394/1, Hrabecz Gy. 191 (Ambrózi A. 202) 393, Szőke T. 363, Fejes N. 368, Gecser Z. 352, Csépel. 414/1. 4. forduló Sajóbábonyi VSE - Somos! TK 4:4 (2274-1140) Madách: JÁSZBERÉNYI - GYENES13/10, Kovács É. 2, Kele­men 1, Marcsokné 2, Gyetvai G. 1, Kovács R. 2. Cs.: Brezovszky, Sza­bó E, Gyetvai M. 1, Hartmann. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 8/6, ilL 10/10. Ké állítások: 6, ilL 2 perc. Az eredmény alakulása: 9. perc: 5-3, 19. perc: 11-3, 25. perc: 13-7, 37. perc: 16-14, 43. perc: 21-14, 52. perc: 24-19. Az első félidőben jól kezdett a tartalékosán, kezdő kapusát, Kiss Annamáriát és rutinos szervező­jét, Berindán Ivettet nélkülöző sal­gótarjáni csapat, ám ezután eléggé hullámzóvá vált a játékuk, a szép megoldásokat rendre gyermeteg hibák követték. A tápiószent- mártoniak elsősorban gyors indítá­sok által növelték előnyüket A má­sodik félidőben feljavult a Madách védekezése és a tizennégy eszten­dős kapus, Jászberényi Kitty is bra­vúrokat mutatott be. Ám néhány elszórakozott támadásnak „kö­szönhetően” nem sikerült az egyenlítés, ellenkezőleg: az Arany- szarvas növelte a különbséget Oláh Sándor - Kivégeztük ma­gunkat Felhívtam a játékosaim fi­gyelmét az ellenfél gyors játékosa­ira, mégis tíz gólt kaptunk leindí- tásokból. Nagyon sokat kell még tanulnunk a kézilabdáról, legfő­képpen játékfegyelmet és küzdeni tudást SVSE: Szecsődi P. 373, Terék J. 408/1, Séra F. 369, Hanis B. 403/1, Vaprezsán Gy. 355, Gazdig J. 366. Somosi TK Molnár Z. 361, Németh B. 380/1, Svantner L 375/1, Verbovszki Gy. 394/1, Molnár I. 390/1, Balázs P. 340. A bajnokság állása 1. Somosi IK 4 2 1 1 20-12 S 2. Sajóbábony 4 2 11 17-15 5 3. Nyíregyházai 3 10 2 10-14 2 4. BTK1 3 1 0 2 9-15 2 *** A Nógrád Megyei Teke Szövet­ség Nádújfalun rendezte meg a 2008. évi serdülő és ifjúsági baj­nokságot A versenyen 120 vegyes gurításvolt Eredmények. Serdülők 1. Hetei Arnold (Bátonyterenye) 495, 2. Oláh Dániel (Bátonyterenye) 469, 3. Ambrózi Attila (Bátonyterenye) 451. IJjúságiak 1. Fejes Norbert (Bátonyterenye) 489, 2. Kecskés Ádám (Bátonyterenye) 486,3. Sza­bó Tamás (Nádújfalu) 458. A ver­senyzők továbbjutottak a területi döntőre, mely október 25-én lesz Bélapátfalván. ■ Balogh Boskovics Jenő nyolcvanéves A Magyar Táv­irati Iroda örökös tudósítója lett Boskovics Jenő, akit 80. születés­napja alkalmából köszöntöttek az MTI székházá­ban. A címmel já­ró aranygyűrűt és oklevelet Szántó András szakmai alelnök nyújtotta át az ünnepeltnek. Boskovics Jenő 35 évig (1952-1987) dolgozott az MTI-ben, ahol a Sportszerkesztő­ség munkatársaként, majd főmun­katársaként összesen hét nyári olimpiáról tudósított. A magyar sport hőskorának egyik legismer­tebb krónikásaként legendás ba­rátság fűzte a két legnagyobb ma­gyar sportolóhoz, Puskás Ferenc­hez és Papp Lászlóhoz. Később a Foci című lap főszerkesztőjeként, majd a Nemzeti Sport főmunkatár­saként dolgozott. Jelenleg is aktív, a Nemzetközi Súlyemelő Szövet­ségben - ahol évekig sajtófőnök volt - az IWF ma­gazinjának fő- szerkesztője. Élen járt a hazai és a nemzetközi sportújságírók életének szerve­zésében is: 1997- től 2002-ig a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) főtitkárhelyette­se, 2002-től 2005- ig pedig kincstár­noka volt, s örö­kös tiszteletbeli elnökségi tag. A Magyar Sportújságírók Szövetsé­gében főtitkárként és alelnökként tevékenykedett, s megkapta az örö­kös tiszteletbeli főtitkár címet Tisz­teletbeli tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Az ő ötlete nyomán került sor Budapesten az évszázad sportolóinak megválasztására, a hazai Év sportolója-választás létre­jötte és annak sikere is többek kö­zött az ő nevéhez fűződik. Tevé­kenységét 1995-ben aranytollal, 2004-ben Gerevich Aladár-emlék- éremmel ismerték el. Tókerülő futás Négy csapat indult TEKE NB III, Északkeleti csoport Herencsény legyőzte az eddig veretlen Csitárt LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Balassagyarmati csoport, 7. forduló Ipolyvece - Babosán Művek SC 0-2 (0-1) Ipolyvece, 100 néző, vezette: Máté E. Ipolyvece: Farkas T. - Büdi, Pintér Á., Varga A., Fábián, Molnár, Pásztor, Máth, Balogh, Polka, Vitt. Cs.: Pintér M. Edző: Balogh János. Babosán Művek SC: Hegedűs A. - Mészáros G., Feranecz, Babcsán X, Mészáros K., Hegedűs K., Ánik, Gyenes, Kovács L, Kovács A., Magát. Cs.: Danázs, Takács. Edző: Babcsán Tibor. GL: Kovács A. (2). Sárga lap: Farkas, Balogh, ill. Babcsán. Galgaguta - Ipolytamóc 3-1 (1-1) Galgaguta, 100 néző, vezette: Ba­lázs I. Galgaguta: Földvári - Hári, Durucz, Bágyon, Pleva X, Nemecz, Urbán, Blaskó, Verner, Kovács R., Pleva Cs. Cs.: Sinkó, Pálfalvi, Radics, Bangó, Kiss A. Ipolytamóc Toldi X - Bolyós, Ber­ki, Tőrincsi, Szabó, Bóta, Kicsiny, Gál X, Gál I., Varga, Kiss X Cs.: Donkó, Xörök, Kiss Sz. Edző: Xörök Tamás Zoltán. GL: Kovács R., Durucz, Urbán, ill. Tőrincsi. Doboskút SK Nógradslpek - Magyargéc 2-2 (1-1) Nógrádsipek, 100 néző, vezette: Stolcz P. Doboskút SK Nógradslpek: Végh Sz. - Istók, Végh R, Oláh B., Tresó, Rigó, Né­meth, Boda, Zsíros, Pityi, Lakatos. Cs.: Leaner. Edző: Balázs Ferenc. Magyargéc Kormány - Ökrös G., Rádi R., Rácz L, Rácz F., Rádi R., Ökrös L, Lakatos X, Géczi, Rácz B., Rácz 11.. Cs.: Révai, Rácz D I., Rácz G., Edző: Rácz István. GL: Boda, Pityi, itt. Ökrös I., Rádi R. Sárga lap: Rácz F. Kiállítva: Rácz L Csesztve - Ludányhalászi 1-1 (0-0) Csesztve, 75 néző, vezette: Holecska. Csesztve: Pálmán K. - Bozány, Korbely, Kükkel, Karaba X, Pálmán Z., dr. Kopinecz, Oláh Á., Odor, Szabados R., Bilák. Cs.: Oman, Pásztor, Szabados Á., Ferencz, Karaba M. Edző: Palán- ki János. Ludányhalászi: Priska - Baranyi, Szeles G., Mester, Makovinyi, Végh Gy., Pityi, Árva, Győri, Honti, Szeles L. Cs.: Mosó. GL: Ódor, ill. Árva. Sárga lap: Korbely, ill. Szeles L, Árva. Buják SC - Nógrádmarcal 7-2 (3-1) Buják, 75 néző, vezette: Bacskó I. Buják SC: Fehér - id. Mega, Szabó, Pila, Jakubovics, Molnár B., ifj. Mega, Hrozik, Tóth X, Gá­bor N., Gábor B. Cs.: Vincze, Bor­bély, Jaskó, Pásztor S., Pásztor A. Edző: Pásztor Sándorné. Nógrádmarcal: Csábi R. - Petői, Ivanics, Vidák, Szölszki, Korbely, Rácz, Lajtos, Márkus, Ábrahám, Galanits. Cs.: Berecz. GL: Gábor B. (3), Gábor N. (2), id. Mega J., ill. Galanits, Ivanics. Sárga lap: Vidák, Petői. Herencsény - Csitár 3-2 (0-1) Herencsény 100 néző, vezette: Jónás M. Herencsény: Baranyi - Bobák, Holes, Veszelka, Kalmár, Kiss, Jusztin R, Magos, Balázs, Tácsik, Magyar. Cs.: Kerekes, Gyurovics. Csitár: Oravecz - Csábi Sz., Valah, Kelemen, Babcsán Á., Csábi Cs., Baráz, Frankó, Dobsonyi, Sándor, Mol­nár. Cs.: Mahót, Bozány G., Tóth G. Edző: Szalánszki Róbert. GL: Bobák, Veszelka, Jusztin R, ill. Baráz, Sándor. Sárga lap: Jusztin R, ill. Babcsán Á. Unlcum FC Mohora - Magyamándor 5-2 (2-1) Mohora, 100 néző, vezette: Jó­nás M. Unlcum FC Mohora: Szathmári Zs. - Gál X, Bendik, Koplányi Cs., Grenyó, Gulyás, Petrás, Gyurovics, Antóni, Szalai, Szathmári Cs. Cs.: Dudás. Edző: Gál Tibor. Magyamándor Varga A. - Forgács, Nagy, Csalár, Juhász, Istvanovszki, Benkó, Bagyal, Dancsok, Seres, Kukucska. Cs.: Gyimesi. Edző: Marsiczki József. GL: Gulyás, Bendik, Dudás, Antóni, Kukucska (öngól), ill. Kukucska, Istvanovszki. Szabadnapos: Nagylóc. A bajnokság állása L Babcsán M. 7 6 1 0 32-8 19 2. Magyamándor 7 5 0 2 25-18 15 3. Csitár 7 4 2 1 47-12 14 4. Nógrádsipek 6 4 11 19-10 13 5. Herencsény 6 4 0 2 156 12 6. Mohora 6 3 2 1 11-7 11 7. Galgaguta 6 3 12 13-12 10 8. Csesztve 6 2 3 1 109 9 9. Ipolyvece 7 2 2 3 17-25 8 10. Buják II 5 2 12 14-16 7 IL Ludányhalászi 6 13 2 8-14 6 12. Nagylóc 6 10 5 16-34 3 13.NógráAnarcal 7 10 6 1041 3 14. Ipolytamóc 7 0 2 5 9-19 2 15. Magyargéc 7 0 2 5 1025 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom