Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-22 / 221. szám

2 2008. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Összefogtak az óvodásokért (Folytatás az 1. oldalról) Az egész délutánt felölelő prog­ramot Földi Gyula, a település polgármestere nyitotta meg, aki beszédében a következőket mondta el:- Rendkívül nagy örömömre szolgál, hogy más településekkel ellentétben - ahol a rendezvények túlnyomó többségét az önkor­mányzatok szervezik - nálunk két civil szervezet is működik és készségen vesznek részt különfé­le programok szervezésében. Ez a mai nap is a két egyesület össze­fogásával jött létre, munkájukat ezúton is köszönöm - mondta. Az ünnepi köszöntő után a helyi óvodások adtak műsort, ahol verssel és énekszóval ked­veskedtek a szép számban egy­begyűlt nézőknek, ezzel is meg­köszönve óvodájuk támogatá­sát. Ezt követően kezdetét vette a várva várt felvonulás, ahol rendőri kísérettel raliautók és motorok haladtak végig a tele­pülés utcáin, majd bemutatóval örvendeztették meg a vendég­sereget. A rendezvény kicsik és nagyok tetszését egyaránt el­nyerte, a szép számban egybe­gyűlt érdeklődők késő délutá­nig csodálhatták a nem min­dennapi autókat és motorokat. A program keretein belül pedig jótékonykodásra is lehetőség nyílt, hiszen lépcsőjegyet és fa­li képeket is vásárolhattak a községbe látogatók. A különbö­ző összegű jegyek vásárlásával a helyi temetőben található fel­járó felújításához járulhattak hozzá az emberek. A mátranováki általános iskola if­jú faluszépítői által készített ké­pekért fizetett pénzzel pedig a 2009. évi nyári táborozás költ­ségeit támogatták a vásárlók. A rendkívüli nagy összefogásnak köszönhetően jól sikerült a szombati rendezvény, az egész délutánt felölelő bemutatót nosztalgiabuli zárta. Az ezúttal elmaradt lovasbemutatót pedig október közepén szervezik meg a település lakói. Könyvbemutató és szüreti vigasság Jól sikerült a Bercelen rendezett hétvégi mulatság. Az egész napos programon sok vendég vett részt, akik a különböző hagyományőrző csoportok fellépése mellett a szüreti felvonulást is élvezhették. Bércéi. „Szüreti vigalom” címet viselő rendezvényt tartottak a helyiek a hétvégén a „Bércéi története” című könyv ünnepé­lyes bemutatójával egybeköt­ve. A kötetet Pálos Frigyes Leó őrkanonok, címzetes prépost, címzetes esperes, dr. Óborai Te­réz, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az Eötvös Lóránt Tudományegye­tem docense, valamint dr. Flausei Sándor főlevéltáros, a Nógrád Megyei Levéltár igaz­gatóhelyettese mutatták be a nagyközönség előtt. A kulturá­lis műsor 14.00 órától vette kezdetét. A színes, tartalmas program keretein belül fellép­tek a Becskéről érkező, nagy sikert arató „Kék szivárvány” népdalkor tagjai, a kazári asz- szonykórus, a helyi „Harmónia Intézet” tánccsoportja és a var­sányi hagyományőrzők cso­portja is. Őket a pásztói „Roz­maring” népdalkor, az acsai „Hajnalcsillag” hagyományőr­ző tánccsoport, valamint a két- bodonyi hagyományőrzők mű­sora követte. A fent említett csoportok mellett pedig a tele­pülésre látogattak a busái énekcsoport és a palotási „Kenderike” néptánccsoport tagjai is, akik műsorukkal emelték a rendezvény színvo­nalát. A különböző kulturális g műsorok után pedig a várva | várt szüreti felvonulás követ- * kezett, amelyet 16 órai kezdet-1 tel rendeztek meg. A felvonu­lás kedvéért a falu apraja- nagyja népviseletbe öltözött és a fellépő vendégekkel közö­sen vonultak végig Bércéi ut­cáin. Az egész délutánt felöle­lő hagyományápoló progra­mok után pedig vacsorát tar­tottak és bált rendeztek a he­lyi művelődési házban. A ked­vező időjárásnak, a helyiek összefogásának és a más fal­vakból érkező hagyományőr­ző csoportok fellépésének kö­szönhetően jól sikerült, emlé­kezetes szüreti mulatságot tudhatnak maguk mögött a te­lepülés lakói. Megújuló energiaforrásunk: a fa Pornóapáti jó példája - Nem kell félteni az erdó't! Megújuló energiaforrásaink között tartjuk számon a biomasszát, a geotermikus energiát, a nap-, a víz-, a szélenergiát, az óceánok hullámzási energiáját és az ár apály energiát. A biomassza által képviselt bio­energia a Föld legjelentősebb megújuló energiaforrá­sa: az élő szervezetekben és elhalásuk után a belőlük származó szerves anyagokban lévő kémiai energia, amely a zöld növények által a fotoszintézis útján meg­kötött napenergiából származik. Erősen leegyszerűsít­ve: a tűzifa lehet a jövő útja, a mindenki számára el­érhető energiaforrás! Magyarországon a megújuló energiaforrások közül a legna­gyobb jelentősége a biomasszának lehet Mi a helyzet a tűzifával eb­ben a sorban? A részletekről Hor­váth Dénes úrral, az Ipoly Erdő Zrt munkatársával beszélgettünk.- Sokan féltik a magyar erdő­ket az egyre inkább terjedő fafűtéstől és a biomassza-erő­művektől. Lehet, hogy kimegy az erdő a kéményen?- Semmiképpen! Aggódni nincs miért, mert Magyarorszá­gon az erdészetek nem termel­nek ki annyi fát, mint amennyi az élőfatömeg éves gyarapodá­sa. A magán-erdőbirtokosságok is szigorú szabályozás, üzemter­vek szerint dolgoznak. Hibák persze történhetnek, de a hazai erdőségek összességét ez nem érintheti döntő mértékben. Ezek mellett még az erdőterület is folyamatosan növekszik, bár a fa életciklusát figyelembe vé­ve egy nemrég telepített erdő csak hosszú évek múlva hoz hasznot. Gondolnunk kell azon­ban unokáinkra, dédunokáink­ra is! A tűzifa kellő termelési fel­tételek megvalósulása mellett állandóan megújuló és környe­zetkímélő energiaforrást jelent, hiszen a szén-dioxid-kibocsátá- sa kevesebb, mint amennyit megköt a levegőből saját szer­vezetének felépítése során. Ezért is fontos az új erdők tele­pítése, hiszen a fiatal fák igen nagy mennyiségű légköri gáz megkötésére képesek.- Mijellemző az Ipoly Erdő Zrt. ténykedésére ezen a téren?- Társaságunk tervszerű er­dőgazdálkodást folytat, ami hosszú távon meghatározza a ki­termelhető fatérfogatot. A ma­gyarországi átlagot figyelembe véve a fakitermelés 41 százaléka tűzifa, 59 százaléka ipari fa. Észak-Magyarországon ennél azért lényegesen rosszabb a helyzet az ipari fa rovására...- A fűrésztelepeken is képződik energetikai célra használha­tó hulladék.- Az ipari fa feldolgozása, megmunkálása során szintén nagy mennyiségű mellékter­mék, hulladék keletkezik, ame­lyet szintén jól lehetne energeti­kai célokra hasznosítani. A fa­forgács, a fűrészpor, a fakéreg szárítása után brikettálható, pellet készíthető belőle, ami az­tán könnyen hasznosítható. A tűzifa egy része ma erőmű­vekbe kerül, de reménykedünk abban, hogy a lakosság körében gyorsan elterjednek azok a kor­szerű fatüzelésű berendezések, amelyek kényelmi szempontból elérik a gáz komfortfokozatát. Az ilyenek a falvak, a kisebb váro­sok energiaellátásában is egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Ausztriában például több száz falufűtés működik, ami egy­fajta biomasszán alapuló köz­ponti hőellátást jelent. Ez min­den nehézség nélkül elérhető, a háztartások könnyen rácsatla­kozhatnak már meglévő közpon­ti fűtésükön keresztül. Magyar- országon eddig egy ilyen épült meg, a Szombathelytől nyugatra fekvő Pornóapáti községben mű­ködik a falufűtés.- Mi lehet a jövő?- A nagyobb és jobb hatásfokú fatüzelésű berendezések lakossá­gi elterjedése egyelőre nem szá­mottevő, de az energiaárak emel­kedése egészen biztos, hogy e gyorsan megtérülő beruházások megvalósítására készteti a ház­tartásokat A mezőgazdasági mű­velésből kivont, többnyire igen alacsony aranykorona-értéket képviselő földterületek igen jól hasznosíthatók energiaerdők te­lepítésére. Ez munkahelyet te­remt, jövedelmet termel, olyat, ami helyben is marad, megújuló energiaforrás termelése történik, valamint az energiahordozókra kiadott pénz is a térségben marad és annak további fejlődését szol­gálja. IPOLY ERDŐ ZRT. íi ’ if y V Fűtsef lakását arakon! Érdeklődj on az Ipoly< j/ > .r • ✓ erdeszeteme Horváth Barnabás g*Rőmhány jh 35/355-135 lg ^zekan György, K20/46 8 7^0 81 j| ^Bajnai'Gsaba 20/4687-060^

Next

/
Oldalképek
Tartalom