Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-19 / 219. szám

2008. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK 11 SPORTTUKOR Ennél több volt bennük Pekingben szerdán 90 ezer néző előtt rendezett záróünnepéllyel véget ért a paralimpia, ahol szinte minden verseny telt ház előtt zajlott. A magyarok összesen egy arany- és öt bronzérmet nyertek, ezzel a 49. helyen végeztek az érem­táblázaton, ahol összesen 76 or­szág versenyzői végeztek dobo­gós helyen. Az élen Kína zárt (88 arany, 68 ezüst, 52 bronz), megelőzve Nagy-Britanniát (42, 29, 31) és az Egyesült Államo­kat (36,35,28). GömöriZsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint a magyar csapatban benne volt a tizen­egy érem megszerzésének le­hetősége.- Voltak balszerencsés ver­senyzőink, akadt, aki viszont szerencséjének is köszönhette jobb eredményét, nincs értelme erről az oldalról értékelni a tör­ténteket. A szakmai szemponto­kat kell nagyon alaposan ele­mezni, ezt minden sportági szakszövetség, illetve az MPB is megteszi és ez alapján lehet re­ális véleményt megfogalmazni a csapat szerepléséről. Azt látni kell, hogy a riválisaink négy éve folyamatosan készültek Peking- re, nálunk ehhez idén júniustól voltak adottak a feltételek. Kam­pányszerűen készültünk, ko­moly eredményekhez, ahhoz, hogy ne csak 33-an, hanem eset­leg 50-en szerezzenek kvótát, fo­lyamatosan szükség van azokra a körülményekre, amelyek ne­künk két hónapig álltak rendel­kezésünkre - értékelt Gömöri és hozzátette: egyértelműen ki­emelkedett a csapatból Sors Ta­más, aki úszásban egy arany- és két bronzérmet nyert, illetve Sze­keres Pál, aki 43 évesen is bronz­érmes lett a tőrözők között. Bajnokok tornája Rangos férfi kézilabdatornát rendeznek hét végén a nyár ele­jén átadott ötezer férőhelyes Veszprémi Arénában melyre la­punkat is meghívták a rendezők. Az Uniqa bajnokok tornája az eu­rópai klubszezon megnyitójának is tekinthető, mert eldől, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) előző szezonban bajnok csapatai közül ki nyeri a Klub­csapatok Európa-bajnokságáL A mezőny olyan erős, hogy a négy mérkőzésből álló villámtornát akár az év hazai kézilabda csúcs- találkozójának is lehet nevezni. A résztvevő csapatok: a Bajnokok Ligájának győztese, a spanyol Ciudad Real, a kupagyőztesek kupájának győztesei, a német Nordhorn és az MKB Veszprém, valamint a BL döntőse, a német THW Kiel. - Eddig úgy volt, hogy a régi otthonunk szűkös kapaci­tása miatt sokszor a legjobb mér­kőzéseinket sem verhettük nagy­dobra, mert háromszor többen bosszankodtak volna a csarno­kon kívül, mint ahányan odabent a játékot élvezhetik - hangoztat­ta Hajnal Csaba, az MKB Veszp­rém ügyvezetője. - Most, hogy a város világszínvonalú sport- és rendezvénycsarnokkal rendelke­zik, fordult a kocka és keményen meg kell dolgoznunk a telt há­zért, és reméljük, ez hét végére si­kerül is. Lehet hogy Nógrádba kerül? Jótékony célra elárverezik Kusztor csodakerékpárját A P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec csapata jóté­kony célú árverésre bocsátja Kusztor Péter egyénre készített kerékpárját, amellyel sikeresen részt vett a pekingi olimpia országúti mezőnyversenyében. Az ár­verés bevételét Kusztor egykori versenyzőtársának, Barkóczi Péternek a rehabilitációjára fordítják.- Barkóczi Peti - akit az el­múlt évek egyik kiemelkedő te­hetségű ifjú pálya versenyzőjé­nek tartottak, de 2005-ben sú­lyos balesetet szenvedett Euró- pa-bajnokságon - már több mint egy évtizede a legjobb ba­rátom, ezt az árverést azért ta­láltuk ki, hogy hozzájárulhas­sunk a mielőbbi felépüléséhez. Remélem, sikerül közelebb ke­rülnie ahhoz, hogy újra járni tudjon, s valóra válhat az álma, hogy egyszer újra kerékpároz­hasson” - kommentálta a jóté­konykodást az augusztus 20-ai hagyományos hegyi időfuta­mokról nálunk is jól ismert Kusztor Péter, aki az utóbbi két évben nemcsak megnyerte a Salgó Kupákat, hanem fantasz­tikus pályacsúcsokat is felállí­tott. - Peti sohasem adja fel, mindig nagyon pozitívan áll hozzá a dolgokhoz és bízik benne, hogy egyszer újra nye­regbe szállhat. Remélem, tu­dunk neki segíteni” - tette hoz­zá Kusztor. Az árverés 500 ezer forintról indul, felajánlásokat az info@pnivo.com e-mail címen vagy a 70/ 555 8726-os telefon­számon lehet tenni, de akár sze­mélyesen is megtehetik a Brin­gavilág Kerékpáros Sportköz­pontban (Budapest V. kerület, Vadász utca 10.). Az árverés ál­lását a www.pnivo.com oldalon lehet követni. A jótékony célú akció október 12-én, vasárnap éjfélkor zárul, a kerékpárt pedig ünnepélyes keretek között, ter­mészetesen Barkóczi Péter, Kusztor Péter jelenlétében ad­ják át a legnagyobb összeget ajánló támogatónak. Ismerve megyénk egyre fejlődő ország­úti szakágát, fanatikus amatőr versenyzőit, lehet hogy Nógrád­ba kerül a csodagép? ■ (satis) A vágy tárgya A kiskereskedelmi árakon számolva több mint egymillió forint értékű Corratec karbon kerékpár kifejezetten a pekingi olimpiá­ra készült Kusztor Péter számára. A váz és a villa full karbon, a szett 2008-as Campagnolo Record, a nyereg Seile Italia, a kormány klasszikus hajlítású ITM. A vázon szerepel Kusztor neve, de ami­től még igazán egyedi, az a váz alján található OLIMPIADI felirat. Aki ott volt az idei Grátisz-Nport-Salgó Kupán, versenyszituációban is láthatta a kivételes „drótszamarat” Négy felnőtt és két 23 év alatti magyar kerékpáros sze­repel a jövő heti varesei ország­úti világbajnokságon. Az már korábban eldőlt, hogy az idő­futamban tavaly ezüstérmes Bodrogi László sérülés miatt ebben a szezonban már nem ül nyeregbe. A magyarok az U23- as mezőnyversenyben nem szerepelhetnek, mert nincs megfelelő világranglistás he­lyük, míg a nőknél Kenyó Ani­ta családi okok miatt végül nem utazik - tudtuk meg Stubán Ferenc szakágvezetőtől. A vb-csapat Elit férfiak, me­zőnyverseny: Kusztor Péter, Ivanics Gergely, Cador Rida. Időfutam: Madaras Zoltán. U23, időfutam: Iszkádi Tamás, Fejes Gábor. Cseh Laci hajósnak áll V 4. magyar tengeri nagyhajós bajnokság, Adria Idén negyedszer, az Adriatic Challenge szervezésében másodszor kerül sor a magyar tengeri nagyhajós baj­nokságra október 4. és 11. között Biogradban, Horvát­országban, az Adriai-tengeren. A verseny 4 pálya és 3 túrafutamból áll, a rendezők célja pedig, hogy idén meglepetésekkel és újításokkal tarkítva még színvo­nalasabb és izgalmasabb legyen a bajnokság. A mezőny igen erős lesz, hi­szen a vitorlázó olimpikonok száma a tavalyit is meghalad­va 14-re növekedett. Továbbá a mezőnyt és a verseny színvo­nalát erősíti, hogy idén a nyolc­szoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és az ötszörös re­pülő hollandi világbajnok, Majtényi Szabolcs is kormá­nyoz egy-egy hajót. A hajók száma 65-ről 70-re nőtt. A tavaly si­keresen beve­zetett ötletet folytatva, 2008-ban is hirdetnek utánpótlás-baj­nokot. Az AC idén is felaján­lotta a bevétel Megígérte - megteszi A vitorlásverseny kapcsán, de egész másról beszélgettem Cseh Lacival és édesapjával - egyben „menedzserével” -, aki egyébként Csatlós Csaba nem­régiben nyugalomba vonult sal­gótarjáni úszóedzővel együtt szerepelt a müncheni olimpián, és régi jó cimborák.- Hogy telnek a napjaid?- Egyelőre úszásmentesen, de már illene megmártóznom egy kicsit, érzem, hogy jót ten­ne. Főleg a tanulással vagyok elfoglalva, próbálom pótolni az elmaradtakat.- Gondolom, hívnak élmény- beszámolókra is...- Igen, abból is akadt jó pár, de más olimpikonokat is meg­keresnek az érdeklődők, így nem panaszkodhatok túlzsú­foltságra. Felismerik? Cseh Laci már „ten­geri” napszemüvegben, csak a tengerészsapka hiányzik még.- Legutóbb sikerült többször is összefutnunk a magyar baj­nokság, majd az olimpiai bú­csú és a hazai fogadtatás kap­csán is, és én minden alkalom­mal mániákusan hajtogattam a Palóc Úszás Alapítvány meg­hívását az egyik salgótarjáni úszóversenyre. Ha neked is megfelel, úgy érzem, november végén eljöhet a kedvező alka­lom, hogy találkozhassanak veled a nógrádi gyerekek és mindenki, aki szurkolt neked és szorított érted.- Persze, nem felejtettem el az ígéretemet, hogy a „nagy pi­henésem” alatt ellátogatok Sal­gótarjánba egy élménybeszá­molóra és autogramosztogatás­ra. Most úgy néz ki, hogy az idő­pont is megfelelő lenne, és ha valami rendkívüli nem jön köz­be, akkor biztos, hogy novem­ber 30-án ott leszek. Addig is készüljenek a gyerekek, mert lehet, hogy a vízben is megküz­dök velük! egy részét az utánpótlás támo­gatására, valamint kedvezmé­nyes áron biztosítja a hajókat a serdülő és ifjúsági korú ver­senyzőkből álló csapatok szá­mára. Egy-egy tengeri kapitá­nyi vizsgával rendelkező fel­nőtt edző irányításával indul­nak majd a versenyen, ami a komoly megmérettetés mellett nyilvánosságot is ad az után­pótlás-versenyzőknek. A hazai televíziózás történetében jelen­tős áttörést hozhat az a tech­nológia, amellyel az Adriatic Challenge és televíziós partne­re, az internetes Origó honlap­ján közvetíti a bajnokságot. A 6 kamerás közvetítés sajátos­sága, hogy 4 kamera a vízen lesz, melynek felvételeit a helyszínen forgató nemzetkö­zi Sailing Channel is átveszi. A cél, hogy átlátható és érthe­tő legyen a verseny, ami köze­lebb hozza mindenki számára a vitorlázást, hiszen Magyaror­szágon még soha nem volt eh­hez hasonló teljes értékű élő közvetítés, ekkora távolságok­kal, ilyen hosszú vitorlás ver­senysorozatról. További külön­legesség, hogy az SOS-gyer- mekfalvak is képviseltetik ma­gukat, mert az AC felajánlotta, hogy kifizeti a gyerekek hajó­ját, továbbá a gyermekfalu ne­vezési díját is átvállalják. Nem hiányoznak természetesen majd az ilyen versenyről már kimaradhatatlan celebek sem, Dombóvári Vanda, Barabás Éva, Kovács Orsi és Dundika részvétele minden bizonnyal növeli a verseny presztízsérté­két. Mint ahogy jó húzásnak bizonyult a háromszoros pe­kingi ezüstérmes úszó, Cseh László „megkörnyékezése” is, aki a pihenés és feltöltődés (no, meg a fokozott tanulás) szaka­szában ugyancsak beáll vala­melyik legénységbe, és mint mondotta, itt is nagyon komo­lyan veszi a versenyzést. ■ (satis) SPORTTURMIX Üzleti futás Budapest Nyugat-Európában már régóta gyökeret vertek a cé­ges futások, amelyek remek csa­patépítőnek számítanak. A moz­gás örömén túl a munkatársak is­meretlen oldalukról mutatkozhat­nak be. Az együtt átélt sikerek, közös élmények és vidám pillana­tok összekovácsolják a társaságot, így a munkahelyi feszültségek is tompulnak. Negyedik éve, hogy már nálunk is lehetőség nyílik há­romfős csapatot szervezni a mun­katársakból és benevezni a 4. Ablon Business Runra, vagyis az üzleti futásra. A szeptember 20-ai budapesti versenyen a dolgozók­ból összeállt triók mérhetik össze erejüket a Városligetben. A fő „att­rakciónak” a háromtagú csapatok váltóversenye számít, előtte azon­ban az egyéniben futók is rajthoz állhatnak: ők 1,5 kilométeres és 5,2 kilométeres örömfutáson ve­hetnek részt A váltók versenyé­ben a csapatoknak egy 10 kilomé­teres távot kell teljesíteniük úgy, hogy a váltó első tagja 5 kilomé­tert, míg a második két tagja 2,5- 2,5 kilométert fut. A fergeteges hangulatú futás után a versenyző­ket élőzenével kísért parti várja, ahol levezethetik a még bennük maradt energiát Minden induló egyedi emblémázott pólót és pik­niktakarót kap. Másodszorra sikerült SAHk. Az oroszországi Nalcsik- ban rendezett női sakkvilágbajno­ki döntőn a 24 éves orosz Alek- szandra Kosztenjuk, aki 2001- ben szintén döntős volt, 2,5-1,5- re nyert a kínai Hou Ji-fan ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom