Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-17 / 217. szám
2008. SZEPTEMBER 17., SZERDA 9 HIRDETÉS .REX-HUMANUM" temetkezés Salgótarján, Füleki út 26. ^ (32) 431-544 24 árás ügyelet:06-30/9-552-137;06-3«-5S2-138j „A mélybe csak tested merült el, csak ö tűnt el a föld alatt, de lényed lényege ezer felé szóródva is köztünk maradt." “VMélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy MESTERNÉ FEKETE ERIKA 36 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk temetése 2008. szeptember 18-án (csütörtökön) 16 órakor lesz a ságújfalui temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Ezúton mondunk köszönetét a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház vezetőségének és dolgozóinak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett, drága, jó férjem, KÉKESI JÁNOS temetésén részt vettek és együttérzésüket fejezték ki. KÉKESI JÁNOSNÉ ÉS CSALÁDJA Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HAJAS ISTVÁNNÉ sz. Juhász Anna életének 86. évében elhunyt. Temetése 2008. szeptember 19-én (pénteken) 15 órakor lesz a mátranovák- bányatelepi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD _______INGATLAN_______ MÁ TRASZELÉN 2 szobás, összkomfortos családi ház, kis telekkel eladó. Érd.: 32/340-336. *93314* LÁTRÁNYBAN, a Balatontól 6 km-re, Balatoniéitól csak az új autópálya választja el a községet, eladó egy 2008 augusztusában elkészült ház, ami a falu domboldalának tetején található. Jó időben a Somogyi-dombság egy része és a Balaton is látható. A házban kialakítható a szilárd tüzelés lehetősége. Képet e-mailen tudok küldeni. Irányár 22 000 000 Ft. Tel.: 06-30/444- 6222,06-30/999-4639. *93766*_______ MÁ TRAN0VÁK0N csendes környezetben, erdőhöz közel, kertes nagy családi ház, két család részére is kitűnően alkalmas, külön VINCZE TEMETKEZÉS Kisterenye, Bajcsy-Zsilinszky út 11. Tel.: (32) 350-526,06-20-9549-682 „Szerettem volna még élni köztetek, de a sors másképp rendelkezett. Én most elmegyek végleg megpihenni, odalenn már nem fáj nekem semmi.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZSIDAI JÁNOS 49 éves korában elhunyt. Temetése 2008. szeptember 18- án, 15 órakor lesz a maconkai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD bejárattal, 1900 m2-es telekkel, gazdasági épületekkel eladó. (Hálózati vezetékes víz bevezetve, a telken gázcsonk és csatornabekötési csonk van.) Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 06-30/470-7642. *93776* SALGÓTARJÁNBAN, Beszterce-lakótelepen 56 m2-es, 3. emeleti, távfűtéses lakás eladó, l.-ár: 6,5 M Ft. Tel.: 20/972-8987. *93340* ELADÓ Salgótarjánban, a Vásártéren, 51 m2- es, II. emeleti, másfél szobás, gázkonvekto- ros lakás. Irányár: 5,3 M Ft. Érd.: 0670/337-1698. *93923* VEGYES AKKUMULÁTOROS, kerekes kocsi eladó. Tel.: 30/519-5287. *93877*______________ SZ ECSKAVÁGÓT keresek megvételre. 30/932-1964. *93393*___________ MÉ LYHŰTŐIÁDÁK, vasmázsa, elektromos kijelzésű krómmázsa, fali kazán, krómmosogatók, elektromos húsdaráló olcsón eladó Salgótarjánban. 30/971-7512. *93896* _________ÁLLAT_________ VÁ GNI való csirke kapható a mátraverebélyi majorban. Tel.: 32/471-035. *93834* ÁLLÁST KÍNÁL AUSZTRIAI téli szezonmunkák a szállodaipar, vendéglátás területein. Hölgyeknek és uraknak, szakmunkák, segédmunkák teljes lebonyolítással is! Tel.: 06-30/9190-640, 06/30/7574-650, www.eujobinfo.hu •93419* 150-250 000 Ft-os kezdő nettó fizetéstől Vagyonőröket | keresünk Salgótarján területére| lehetőleg vállalkozói igazolvánnyal. Tel.: 06-70/625-9287.1 elektroműszerészeket keresünk tatabányai munkahelyre! Infó: www.munkatkeresek.hu *93678* NÉMETORSZÁGI sertéscsontozásra szakmunkásokat keresünk. Nyelvtudással szalagvezetőt. 9 sz. buszainkra gk.-vezetőt. Tel.: 20/330-9214. *93697* CÉGÜNK keres elektroműszerészeket, elektrolakatosokat, beállítólakatosokat, villanyszerelőket, csoportvezetőket, művezetőket, CNC-beállítókat, CNC-gépkezelőket, hagyományos esztergályosokat. Továbbá karbantartókat ipari gépek javításához, beállításához. Kiemelt bérezés! Szállás biztosított! Tel.: 20/485-5195. *93731» ____ AT RENKWALDER Személyzeti Szolgáltató Kft. megbízója részére keres zalaegerszegi és sárvári munkahelyre, több műszakos munkarendbe operátorokat, gépkezelőket, javítókat és raktárosokat. Szálláslehetőség biztosított! Nyilvántartási szám: 37961/2001-0100. Jelentkezni lehet: 9-16 óráig a 20/991-4363 és a 06-92/510-581- es telefonszámokon. »93813*____________ 11 0 000 Ft-os bruttó fizetéstől (szállás biztosítva) betanított munkára keresünk jelentkezőket azonnali kezdéssel székesfehérvári munkahelyre. Hívjon, vagy küldje el nevét és telefonszámát sms-ben és visszahívjuk! Tel.: 70/7707033. *93822* _____ LAKATOSOKAT és hegesztőket keresünk budapesti bentlakásos munkára. Te!.: 06- 30/955-3946. *93856* CO-HEGESZTŐKET (vastag anyag) és szerkezetlakatosokat keresünk jászberényi, üzemi munkára. Szállást biztosítunk. 06/20/453- 6417 *93863* VAGYONVÉDELMI kft. áruházak és bankintézetek őrzésére felvételt hirdet. Feltétel bankba: fegyver- és pszichológiai vizsga. Szállás biztosított. 1:30/309-3850. *93871* AZONNALI kezdéssel 1 fő hentest és 1 fő péket felveszünk budapesti munkára, jó kereseti lehetőséggel. Szállást biztosítunk. Érdeklődni: 06-30/377-9434. *93878* ST.-i sörözőbe végzettséggel rendelkező pultost felveszünk. Cím: Füleki út 35. Tel.: 20/9823-320. *93879*_________________ KŐ MŰVESEKET, burkolókat keresek Belgiumba max. 45 évesig, hosszú távra. Linkek kíméljenek. Hívás-sms szakmamegjelöléssel. Visszahívjuk. 06-70/249-1818, 32- 485281331 *93914* MEZŐGAZDASÁG VÍZSZINTES tengelyű szárzúzók 2,7 m, 3 m, 4,6 m-es munkaszélességben a gyártótól! 06-20/936-0125 *93590* NÓGRÁD VOLÁN Zrt. MINŐSÉGÜGYI RENDSZERÜNK önkéntesen tanúsítva rendszeres felügyelettel ISO 9001.2000 «érint KÖRNYEZETIRÁNYÍTÁSI RENDSZERÜNK önkéntesen tanúsítva rendszeres felügyelettel ISO 1 4001,2004 szeőol Szolgáltatásunk a régi! A NÓGRÁD VOLÁN Zrt Járműkarbantartó Üzletága 2008. évben továbbra is az alábbi szolgáltatásokkal áll a meglévő és leendő ügyfelei rendelkezésére.- Haszongépjárművek javítása, szervizelése, műszaki vizsgáztatása, mentése- Környezetvédelmi felülvizsgálat (Diesel),- Lézeres futómű-ellenőrzés, beállítás,- VDO-Kinzle analóg tachográfok illesztése, beszerelése javítása digitális tachográf illesztése- Haszongépjárművek mosása Bejelentketés: Salgótarján, Rákóczi út 137-139 Hétfő-péntek 6 "-14 " h Tel: 06-32-522-248, 522-251, 522-252 Fax: 06-32-522-270 Az év egyik legjobban várt turnéja Viva la Vida Or Death And All His Fiends - avagy „halál és barátai” Pesten A Coldplay a XXI. század egyik legsikeresebb bandája, több mint 30 millió albumot adtak el és olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a „Yellow”, a „Speed Of Sound” vagy a Grammy nyertes „Clocks”. Az angol rockzenekar 1997- ben alakult, miután a tagok közel egy évet lógtak együtt a University College London falain belül. Chris Martin énekes- zongorista-gitáros, Jonny Buckland gitáros, Guy Berryman basszusgitáros és Will Champion dobos először csak saját szórakoztatásukra kezdett együtt zenélni, de miután az ismerőseiket lenyűgözték, rájöttek, hogy érdemes komolyabban venni csapatukat Két év múlva már a Glastonbury Fesztiválon játszhattak és öt lemezre szóló szerződés lapult a zsebükben. Két daluk is slágerlistás felvétel volt már debütáló albumuk előtt, s a Parachutes névre keresztelt korong rögtön az angol lista első helyén nyitott megjelenésekor, majd kilépve az országból nem csak Európában, de még Észak-Ameri- kában is sikereket ért el, sőt rögtön nyert egy Grammy díjat is. Második lemezük 2002-ben jelent meg A Rush Of Blood To The Head címmel, és túlszárnyalta a debütáló album sikerét is, több, mint egy éves világkörüli turné, díjak és címek kísérték a zenekar útját 2003-ban Chris Martin elvette Hollywod egyik legnagyobb csillagát, Gwyneth Paltrow-t, ami tovább növelte a banda hírnevét. 2005-ben jelentették meg legendássá vált X&Y című korongjukat, amely 22 országban volt listavezető és az év legnagyobb példányszámában fogyó albuma lett. Talán természetes, hogy ilyen sikerek után lábra kapott a hír, miszerint a banda feloszlik, de szerencsére még most is együtt vannak és éppen negyedik lemezük kiadására készülnek. A kor kihívásainak megfelelően az új anyagnál az első kislemezdalt ingyen letölthetővé tették a nagyközönség számára, majd mindjárt két videóklipet is készítettek hozzá. Ráadásul tudni kell, hogy az új lemeznek nem akárki, mint a legendásnak túlzás nélkül nevezhető Brian Eno a producere, így a Viva la Vida Or Death And All His Fiends az év egyik legjobban várt megjelenése. A CD-hez csatlakozó turné június 23-án indul a Madison Square Gardenben egy ingyenes, csak rajongói bejutást biztosító koncerttel, hogy 2008. szeptember 23-án végre Budapestet is elérje. A Budapest Sportarénában megrendezendő Coldplay koncertre jegyek kaphatóak a Ticketpro országos hálózatában!