Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-16 / 216. szám
4 2008. SZEPTEMBER 16., KEDD NÓGRÁD MEGYE Képünkön a díjazottak, a zsűri tagjai és középen Bállá István, a Tolnay-emlékház megálmodója láthatók Gyors és hathatós segítségre van szükség Mohora. „Mohorától a csillagokig” címmel szeptember 13-án rendezték meg azt a Tolnay Klá- ri-emlékversenyt, amelyről ez év májusában lapunk is hírt adott, és amely azóta három Izzasztó, levelező forduló után végéhez érkezett. Mohorára, a Tolnay Klári Emlékházba Budapestről, Szegedről, Miskolcról, Debrecenből, Székesfehérvárról és Zalaegerszegről érkeztek a döntő részvevőit. A legfiatalabb versenyző, a 14 éves Lukács Flóra együtt oldotta meg a színészkirálynő éltéről és pályafutásáról készült nehezebbnél nehezebb feladatokat az idén novemberben 80. születésnapját ünneplő Medgyes Lászlónéval, aki a Budapest díszpolgára cím mellett, a Magyar Köztársaság Középkeresztje ezüst fokozatával is büszkélkedhet. A döntőbe egyébként azokat a kitartó, eddig hibátlan, vagy csaknem hibátlan feladatmegoldásokat beküldő versenyzőket hívták meg, akik már eddig is méltó módon emlékeztek meg a tíz éve elhunyt Tolnay Kláriról, hiszen az utolsó fordulóra beküldött alkotásaikkal, rajzokkal, kerámiákkal, novellákkal, albumokkal már kifejezték a művésznő iránti szeretetüket Ezek az alkotások most már a Tolnay Klári Emlékházban, Mohorán is megtekinthetők. A zsűriben a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület képviselői, dr. Góg Laura és Dömötör Gitta értékelték a versenyzők munkáját. A zsűri elnöke a „Tolnay Klári egyes szám első személyben” című könyv írója, Párkány László volt. A díjakat - a művésznő egyik fellépő ruháját, 1948-ban viselt cipőjét, valamint egy emlékezetes fotóját - Bállá István, a Tolnay Klári Emlékház megálmodója és létrehozója adta át a dobogós helyen végzett versenyzőknek. A díjátadó ünnepséget a szandai Singers énekegyüttes fellépése, valamint Pongrácz Ágnes erre az alkalomra írt emlékszonettje is színesítette. Szép példa az összefogásra, hogy Mohora község képviselő-testü- lete nevében Magyar Józsefné valamennyi résztvevőnek átadott egy „Mohora története” című kötetet, hogy a messziről jött vendégek szeretettel emlékezzenek majd megyénkre és Tolnay Klári szülőfalujára. A verseny győztese Sárosi Ágnes lett Debrecenből, második helyet ért el a budapesti Czimmer- mann Józsefné, míg harmadik helyen az egyetlen férfi versenyző, Balázs Gábor végzett, aki Zalaegerszegről érkezett megyénkbe. Ipolytamóc. Mint ismeretes, az utóbbi hónapokban két természeti csapás sújtotta a település lakóit. Először július 7-én az Ipoly felett gyülekező sötét fellegekből golflabdányi jég verte szét a tetőket. A „fagyott eső” félórán át tépte, ami útjába akadt, nem kímélve az épületek tetejét, illetve a növényeket és az autókat. Majdnem két hónappal az emlékezetes jégeső után augusztus 24-én tornádó csapott le a községre. A forgószél öt perc alatt húsz lakóházban és két intézményben okozott károkat, leszakította a vezetékeket és „megforgatott” a levegőben egy szénabálát is, valamint tövestül csavart ki egy harmincéves diófát. Mindkét természeti jelenség sötét fellegekkel és hatalmas zúgással közeledett a település felé, jelentős károkat okozva. Szerencsére a felajánlások is igen gyorsan megérkeztek a községbe, mindkét esetben. A katasztrófa- védelem, a különféle segélyszolgálatok, önkormányzatok, valamint vállalkozók támogatása után tegnap Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, aki egyben a kistérség, valamint a védelmi bizottság vezetője is, ellátogatott Ipolytarnócra, hogy felmérje a károkat. Szabó Tibor polgármester elmondta, a megbeszélés során Tatár Csaba, a Salgó Vagyon Kft. vezetője és Bodnár Benedek, a salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. igazgatója is támogatásáról biztosította az ipolytarnóciakat. Mint megtudtuk, a VGÜ már korábban is segédkezett a törmelékek elszállításában, míg a Salgó Vagyon egy, a megyeszékhely Hősök útján található bontásra váró kolóniáját ajánlotta fel. Mint kiderült, a város polgármestere is arról biztosította Ipolytarnóc vezetését, hogy megvizsgálja a rendelkezésre álló támogatási lehetőségeket.- Egy hónap eltelte után is segítségre szorulnak Ipolytarnóc lakói - mondta el a településen tett látogatással kapcsolatban Székyné dr. Sztrémi Melinda. A polgármester szerint hathatós és gyors segítségre van szükség, hiszen az eddigi felajánlások egy részét nem tudta igénybe venni a helyi önkormányzat, lévén, hogy azok egy része az ország távolabbi részéről érkezett. A polgármester megerősítette Szabó Tibort abban, hogy az említett két önkormányzati cég mindenben segít a lakosoknak, hogy minél hamarabb helyreállítsák a hibákat. Megünnepelték a szüretet Az apai örökség folytatója Vincze Béla feleségével Cs.E. Nagyióc. Szüreti vigasságot tartottak a település lakói a hétvégén. A rendezvénynek - amelyre szép számban érkeztek érdeklődők - a sportcsarnok melletti szabadtéri színpad adott otthont. Az egész napos program a pályázati pénzből elkészült egészségügyi centrum átadásával kezdődött, amelyet Péter Gábor, a község polgármestere, valamint Borenszky Ervin országgyűlési képviselő adtak át. Ezek után a falubeliek és a meghívott vendégek népviseletbe öltözve vonultak fel a község utcáin. A kulturális műsor, amelyen tiszteletét tette dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő is, az óvodások előadásával kezdődött. A vendégeket az egyesület elnöke, Kovács Tibor köszöntötte, majd Péter Gábor polgármester ünnepi köszöntője után kiosztotta a „Tiszta udvar, rendes ház” nevet viselő kitüntetéseket, valamint dr. Tóth Endrét, a község háziorvosát is köszöntötte, aki immár harminc éve tevékenykedik a településen. A műsor további részében Szeles Gusztávné, a helyi asz- szonykórus vezetője énekszóval kedveskedett a vendégeknek, majd az egyházasgergei hagyományőrzők léptek színpadra. Őket pedig a pásztói Rozmaring népdalkor, a szécsényfelfalusi asszonykórus, valamint a helyi hagyományőrző csoport előadása követte. A műsort a „Magyar nóták, táncdalok, operettek” nevezetű előadás zárta, ahol Blaskó Bernadett, Kamarás Sándor és Németi Pál előadóművészek szép dallamokkal kedveskedtek a nagyérdeműnek. A jól sikerült rendezvényen példaértékű összefogásukról tettek tanúbizonyságot a nagylóciak. Szenográdi RimÓC. A rimóci Vincze Béla a népdaléneklés, néptánc szerete- tét édesapjától, Vincze Ferenctől, a népművészet mesterétől örökölte. Annak idején gyakran előfordult, hogy hármasban az édesapjával és feleségével közösen léptek fel. Feri bácsi 2001- ben itt hagyott minket. Fia vállalta az apai örökség folytatását. Azóta számtalan helyen fellépett, több meghívásnak tett eleget, sok elismerésben részesült. 2007-ben Egerben „Ködellik a Márta” regionális népzenei találkozón megkapta a fesztivál nívó- díját Idén Kunhegyesen, az országos népzenei találkozón a szereplését Arany páva-díjjal ismerték el. Két évvel korábban Kunhegyesen, az országos énekés népihangszer-minősítő találkozón énekelt és szájharmonikán játszott, arany minősítést kapott. Szájharmonikázni még kát játszott. Egy-egy szereplésén ezt még ma is hallhatja közönsége. A libaőrzésért kapott pénzből vett egy szájharmonikát, amin autodidakta módon megtanult játszani. Azzal kápráztatta el a Hosszasan lehetne sorolni a díjait, elismeréseit. A nyugdíjasklubok cserkeszőlősi országos találkozót, az egri szereplését, Miskolcon az észak-magyarországi regionális dalos találkozót. Béla bácsi elmondta: örömét leli az éneklésben, a szíve, lelke még fiatal. Büszkén újságolta, hogy évekkel ezelőtt Balassagyarmaton, a Szent Anna-napok rendezvényén családjával ők voltak a Palóc föld szépe. Örül annak, ha felkérést kap. Augusztus 2-én feleségével együtt és szólóban is énekelt a XIII. nógrádi nemzetközi fesztivál szécsényi bemutatóján. Amikor Budapesten, a Fehérvári úton énekelt, az amerikai és vietnami vendégek kazettát kértek tőle. Amatőr videofelvételét küldte el a vendégeknek. Részt vett a Lajosmizsén augusztus 13-án kezdődött XXIII. nemzetközi népzenei és néptánctáborban. Augusztus 28-29-én ott volt Győrben a nyugdíjasok országos dalos találkozóján, ahonnan különdíjjal tért haza... Vincze Béla édesapja nyomdokain haladva sok szép sikert ért el, s minden vágya, hogy a papához hasonlóan ő is megkapja a népművészet mestere elismerést Nyolcnapos jutalomkirándulás az Adrián A balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium színjátszó és földrajzot szerető diákjaiból álló csapata 2007 novemberében benevezett a Kerek-Világ Alapítvány által kiírt kétfordulós országos versenyre, amelynek nyertesei (1-5. helyezett) nyolcnapos adriai táborozáson vehettek részt. A megmérettetés két fordulóból állt, amelynek első része népi betlehemes játék előadása és dokumentálása a város több pontján, a második pedig a környezetbarát szemlélet kialakítása, reprezentálása hat megadott témában táblákba rendezve és kihelyezve több városi és vidéki helyszínre. A diákok Horthy Anna, dr. HalászZsoltné és Nagy Anikó tanárnők segítségével egész évben keményen és becsületesen dolgoztak a feladatok megvalósításában, amelynek eredményeként nyolcnapos angol nyelvű tábort nyertek Dalmácia egyik legszebb vidékére, Baska Vodára augusztusban. A szállást, az étkezést, a fakultatív kirándulásokat, az angol nyelvű foglalkozásokat a Kerek-Világ Alapítvány biztosította. A diákok élményekben gazdag, izgalmas és tartalmas napokat töltöttek a tengernél. Délelőttönként Angliából és Magyarországról érkezett tanárjelöltek tartottak foglalkozásokat, délután pedig a strand nyújtott felüdülést. Két nap kirándulással telt el, Dubrovnikba és Brac szigetére utaztak a diákok idegenvezetéssel. A táborozás napjai szervezetten és jó hangulatban teltek el. A diákok sok élménynyel, tudással gyarapodva tértek haza azzal az ígérettel, hogy visszavárják őket, ha az idei munkájuk is olyan színvonalas lesz, mint amivel kiérdemelték a horvátországi nyaralást. Ez a kis csapat köszönettel és hálával tartozik Meló Ferenc igazgatónak, az iskola vezetőjének, a kollégáknak és külsősöknek, akik önzetlenül segítették a munkát és teremtették elő a kellő feltételeket. A jutalomkirándulás feltöltődést jelentett, minden résztvevő újult erővel, hittel és bizalommal várja és teljesíti az új tanév kihívásait. Mindent megszegett SÓshartyán. Közlekedési ellenőrzés során „emelt ki” a forgalomból egy „ezerötös” Ladát pár napja Sóshartyánban a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyik járőre. Felszólítására a gépkocsi vezetője sem személyazonosító igazolványt, sem vezetői engedélyt, sem forgalmit nem tudott átadni, ahogy környezetvédelmi igazoló lapot, illetve kötelező felelősségbiztosítást igazoló lapot sem. Hamar kiderült, hogy a sofőr- egy 31 éves sóshartyáni férfi- soha nem rendelkezett jogosítvánnyal és az általa vezetett autót is kivonták már a forgalomból. Ráadásul a járműre felszerelt rendszámot egy Lada Samara típusú kocsira adták ki. A fiatalember ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A színészkirálynőre emlékeztek gyermekkorában tanult meg: li bapásztorkodás közben azza szórakoztatta társait, hogy a fc pán dobolva különböző ritmusr pajtásait, hogy kézzel nem fogtc a hangszert, úgy játszott rajta. Béla bácsi repertoárján ma if c'/nronűl a e70Íhormr»nib'Q_c7nl<í