Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-13 / 188. szám
2 2008. AUGUSZTUS 13., SZERDA NÓGRÁD MEGYE augusztus 14. csütörtök augusztus 15. péntek 10x1 MILLIÓ FORINT 10 DB SEAT IBIZA 1.4 Minden órában Varsányiak királyi sikerszakácsai G.E. Varsáey/llagyszifcácsi Immár 15. alkalommal rendezték meg a Somogy megyei településen a királyi szakácsok versenyét a közelmúltban. A rendezvényre, amelyen kilenc megye képviseltette magát, a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesülete is meghívást kapott. A programsorozat célja a magyar gasztronómia alapjainak és hagyományainak felkutatása és bemutatása, a szakácsmesterség képviselői itt lehetőséget kapnak a megmérettetésre, ezen kívül esztétikai és kulináris élvezeteket nyújt az ide látogatók számára. Nógrád megyét Varsány községből nyolc fő képviselte, a kis csapatot PintéméKanyó Judit, a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesületének elnöke vezette. A csapat tagjai Kelecsényi Istvánná, Percze Jánosné, Baráth Lászlóné, Tiszttartó Istvánná, Tiszttartó Józsefné, Laczkó Sándomé és Pintér László voltak. A népviseletbe öltözött asszonyok, az ízes palóc beszédük és természetesen a helyszínen elkészített és kemencében megsütött túrós lepény, valamint a masinán sütött laska óriási sikert aratott a Nagyszakácsiba ellátogatok körében. A rendezvény végén Nagyszakácsi polgár- mestere, valamint a „Királyi Szakácsok Nyomdokán” hagyományőrző egyesület elnöke valamennyi szereplőnek, sütő-főző csapatnak, köztük a nógrádiaknak is, egy adománylevelet adott át. A programsorozat ideje alatt kialakult szakmai és baráti kapcsolatokat pedig a későbbiekben jól tudja majd kamatoztatni szőkébb hazánk küldöttsége. Tűzégette képzőművészet Lórántné Presits Lujza, a tábor művészeti vezetője munka közben ■KH33S9H Színház buszok RéjnÉKgW. A községben egyre népszerűbb és egyre többen veszik igénybe a Mikszáth Kálmán Általános Művelődési Központ által Budapestre szervezett csoportos színházlátogatást. A 2008- 2009-es színházi évadra megkezdték a szervezést. A „színház buszok” programjában, a legtöbb esetben fővárosi múzeumlátogatást is beiktatnak. A nógrádmegyeriek körében a Fővárosi Operettszínház és a Madách Színház előadásai a legkedveltebbek. Épül... üekakML Az Egészséges Településekért Alapítvány által kiírt „Mindenki háza” nevet viselő pályázaton sikeresen szerepelt a település. Az egymillió forintos összegnek köszönhetően olyan közösségi épületet alakít ki az önkormányzat, amely a későbbiekben otthont ad a községben zajló rendezvényeknek. A munkálatok jelenleg is folynak. r Uj eszközöket vásárolnak Smmdm0áL A leghátrányosabb kistérségek számára kiírt pályázaton sikeresen vett részt a helyi önkormányzat. Eszközbeszerzésre 3,4 millió forintot nyertek. Az összegből a közmunkások számára nélkülözhetetlen munkagépeket fognak vásárolni. Elnyert pályázat UottbÓBf. Nyertes pályázatnak örvendhetnek a helyiek. A tízmillió forintos összegből a helyi szociális gondozóházat akadálymentesítik. A munkálatokat a támogatási szerződések megkötése után kezdik meg. Informatikai fejlesztés Közel ötmillió forint pályázati támogatást kapott az önkormányzati minisztériumtól a két település körjegyzősége. Az összeget az informatikai rendszer felújítására fordítják. Új létesítmény %'étik. Piactér épül a település központjában. A létesítmény helyén korábban álló romházat már lebontották, a tér kialakítása pedig jelenleg is folyamatban van. Szenográdi Ferenc SalgltíTjjl A képek közel 800 fokon égtek a kemencében. Hogy a létrehozók hány fokos alkotói tűzben égtek, nem tudom. Egy biztos, valamennyiükben ott égett a bennük élő művészi kifejezés- mód megvalósításának a vágya. A salgótarjáni Wamsler Se Háztartástechnikai Európai Részvény- társaság jóvoltából, amely helyet, anyagot, égetési lehetőséget biztosít az alkotók számára, a XIX. alkalommal került megrendezésre a Nógrád megyei tűzzománc-képzőművészed tábor. Ha pontos akarok lenni, azt kell mondanom, hogy az augusztus 4-én kezdődő kéthetes tábor több mint megyei, hiszen az ország más részéről is érkeztek művészek. A tábor iránt, amely annak idején Czinke Ferenc szervezésében és művészeti vezetésével kezdődött, minden évben nagy az érdeklődés, de a hely erősen befolyásolja a felvevők számát A 2008-as tűzzománctábor résztvevői: Salgótarjánból Lórántné Presits Lujza, Losonczy Ildikó, Ujhelyiné Csincsik Orsolya, Hertelendy Mária Zsuzsanna, Ba- loghlvármé, Szíremen Krisztina, Bakos Jánosné, Gressainé Lóránt Lujza, Berencsikné Gedeon Hajnalka, Inrm&k. Versenyekkel, kívánságműsorral, néptánccal, népdalénekléssel és más szórakoztató produkciókkal a kastélykertben rendezi meg az ön- kormányzat az idei falunapot augusztus 16-án szombaton. Az eseményhez kapcsolódó főzőversenyre augusztus 14-ig a polgármesteri hivatalban lehet Romhányi Olga. Balassagyarmatról Bacsúr Sándor, Szécsényből Szenográdiné Végh Erzsébet, Szurdokpüspökiből Perényi Anna, Miskolcról Demeter Marianna, Lőrincz Róbert, Hatvanból Maldrik Gábor, Veszprémből Csonka Ibolya, Budapestről Balázs Ferenc. Egy pár olyan fiatal is helyet kapott az alkotók között, akik kedvet, elhivatottságot éreztek a képzőművészet iránt, erre a pályára készülnek. A helyért, az anyagét, a szállásért a tábor lakóinak nem kell fizetni. Ezt azzal köszönik meg, hogy az elkészült képek közül hármat - négyet a gyárnak ajándékoznak. Ősszel az alkotók a megyei könyvtárban egy kiállításon mutatkoznak be. Augusztus 15-én Kazáron az ottani háromnapos rendezvénysorozathoz kapcsolódva, a most készült képekből egy kiállítás lesz, amer lyet 17 órakor Romhányi Olga, a tábor egyik résztvevője nyit meg. Az alapító tagok közé tartozik Lórántné Presits Lujza, aki 16 éve a tábor művészeti vezetője. - Csak az elismerés, köszönet hangján szólhatunk a gyár vezetőjéről, azokról, akikkel mindennapi kapcsolatban állunk, a zománcüzem dolgozóiról, akik Bolla Mária vezetésével nyugodt feltételeket teremtenek a munkánkhoz, biztosítják a szükséges lemezeket, festékeket, jelentkezni, de díjazni fogják az alkalomra készített, legfinomabb süteményeket is. Kilenc órakor szentmisével indul a falunap, majd kézműves-foglalkozásokra várják a gyerekeket, a kívánságműsor délben kezdődik. Tizenöt órakor Tóth Jánosné polgármester mondja el köszöntőjét, majd Abaházi és nagy felelősséggel, odaadással végzik az égetést - fejezte ki elismerését a tábor művészeti vezetője. A közösség alkotó munkájáról azt mondta - jó kis alkotóközösség, ahol nincs rivalizálódás, féltékenység, mindenki szívesen átadja tapasztalatait a másiknak. Az alkotóknak megvan a maga forma, színvilága, így egyedi alkotások születnek. Lórántné Presits Lujza nagy szerelmese a tűzzománcnak. Igen gazdag a szín és motívum világa. A fémlapra festett érzéseit, gondolatait a tűz örökre beégeti az anyagba, hogy képeivel maradandó örömet, esztétikai élményt nyújtson. A balassagyarmati Bacsúr Sándor annak idején a főiskolán ismerkedett meg a tűzzománc technikával. Az elmúlt évtizedekben, mint rajztanár a festészet számtalan technikáját alkalmazta, de az utóbbi évtizedben jószerével már csak tűzzománccal dolgozik. - A égetés során megváltozik a kép színvilága, de ezt kellő gyakorlattal meg lehet tanulni - mondta a tűzzománc technikában jártas művész, akinek már több száz alkotása van. Elkészítette Nógrád várainak, templomainak sorozatát és sok más témájú képet Hertelendy Zsuzsanna gyermekkora óta imád rajzolni, festeni, Csaba, a csécsei Kéknefelejcs népdalkor, a héhalomi és egy- házasdengelegi iskolások, a csömöri néptáncosok, a helyi nyugdíjasklub tagjai és a palotási fiúk adnak műsort. Este nyolctól operett- és musicalelőadás szórakoztatja a jelenlévőket, s a napot végül szabadtéri bál zárja majd. aki annak idején Czinke Ferenctől és Losonczy Ildikótól tanulta meg a technikát, a tábor jó hangulatát, a másikra való odafigyelést, a kialakult művészi barátságot, az alkotás örömét hangsúlyozta. Társai azt mondták, hogy Balogh Ivánná Erzsiké az egyik legtermékenyebb alkotó. - Tény, hogy imádok festeni, naponta 8-12 órát is dolgozom. Számomra a festészet az önkifejezés mellett örömet is jelent Dolgozom olajjal, akvarellel, pasztellel, szeretem a tűzzománcot A táborba úgy jövök, hogy előre átgondolom, megtervezem, mi az amit szeretnék megfesteni. Tizennyolcadik alkalommal veszek részt a tábor életében, jó dolognak tartom, hogy lehetőséget biztosítanak a számunkra - vélekedett- Akik itt vagyunk, valameny- nyien szeretjük a tűzzománc technikát Most friss nyugdíjasként remélhetőleg több időm lesz a festészetre - így Bakos Jánosné Julika.- Egészen jó, amit készítesz - dicsérte Losonczy Ildikó az egyik fiatalt Ildikó mindenkinek önzetlenül, szívesen segít Itt senki sem őrzi szakmai titkait, megossza a tapasztalatait a társakkal - mondta az igen széles alkotói skálával rendelkező, szerény művésziélek.- Hozzám az ikonfestészet, az ami igazán közel áll, de a tűzzománcban kiélhetem alkotó fantáziám - fogalmazott Csonka Ibolya. Igen színes a miskolci Lőrincz Róbert alkotói palettája, amelyet újabb „színnel” a tűzzománccal szeretett volna tovább „színesíteni”. Ezért évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot a nógrádi alkotókkal. - Nemcsak a tűzzománcot, az itteni embereket is a szívembe zártam, minden nyáron örömmel jövök a táborba - mondta őszintén. Minden résztvevő szíwel-lélekkel dolgozott a remekműveken Sütnek, főznek szórakoznak