Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-29 / 201. szám
\y HBS íBEBH Sárkányrepülő tragédiája Szolnokon lezuhant egy sárkányrepülő csütörtök délután Szolnokon, a balesetben a kétfős személyzet, egy férfi és egy nő meghalt. A repülő a városban a használaton kívüli laktanya egyik hangárjának tetejére zuhant. A baleset körülményeit a rendőrség és a Nemzeti Légügyi Hatóság közösen vizsgálja ki. EU-s szankciók lehetnek Oroszország ellen az európai unió szankciókat fontolgat Oroszország ellen amiatt, hogy Moszkva elismerte Abházia és Dél-Oszé- tia függetlenségét. Ezt Bernard Kouchner francia külügyminiszter közölte párizsi sajtóértekezletén. A politikus beszélt a szankciók bevezetésének lehetőségéről, de részleteket nem közölt arról, hogy azok milyen formát ölthetnek. Népirtás elleni központ alakulhat Budapesten NEMZETKÖZI NÉPIRTÁS Elleni Központ megalakítását tervezi Magyarország. Göncz Kinga külügyminiszter azt mondta, a budapesti intézet célja egyebek mellett a világban kialakuló konfliktusok előrejelzése lenne. Az ENSZ támogatja az elképzelést, mert a központ megalakítása felhívhatja a figyelmet a problémára, és előre jelezheti a konfliktusokat. Göncz központot szervezne Kulcsár Attila nyolc évet kapott hír & háttér Az exbróker újra börtönben - Rejtő E. Tibort felmentették Huszonöt év börtönt és több mint egymilliárd forintnyi vagyonelkobzást ítélt meg a bíróság a Kulcsár-ügy fővádlottjaira. A perben a nagykanizsai csencselőből lett bróker és még 23 üzletember ült a vádlottak padjára, akik a vád szerint közrejátszottak 23 milliárd forint elsikkasztásában. Bodá Veronika-Vég Márton Kulcsár Attilát, a brókerbotrány elsőrendű vádlottját elsőfokon, nem jogerősen 8 év börtönre ítélte tegnap a Fővárosi Bíróság. A K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási ügy főszereplőjét ezenkívül a közügyektől és a gazdasági szektorban való munkavégzéstől tíz évre eltiltották, valamint 229 millió forint vagyonelkobzásra ítélték. Az ítélethirdetésig lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Kulcsárt az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A tárgyalás berekesztése után ezért a volt brókert megbilincselve vezették el a teremből, mondván, a kiszabott magas büntetés miatt ilyen esetekben tartani lehet szökéstől, elrejtőzéstől. Az ügy másodrendű vádlottját, Kerék Csabát sikkasztás, magánokirat-hamisítás és pénzmosás bűntettében találta bűnösnek a bíróság, öt év börtönre ítélték. A Britton cégcsoport résztulajdonosát 167 millió foA tárgyalóteremből egyből a börtönbe vitték Kulcsár Attilát. A volt brókert öt éve tartóztatták le, de az elmúlt négy évet már nem börtönben töltötte. Nyolcszázoldalas volt a bírói indoklás. rint vagyoni elkobzásra ítélte a bíróság. A harmadrendű Rejtő E. Tibort, a K&H volt vezérigazgatóját sikkasztás bűnsegédletének vádja alól felmentették. Forró Tamás újságíró sikkasztásért másfél év felfüggesztett börtönt kapott, Bitvai Miklóst, az Állami Autópálya-kezelő Rt. vezér- igazgatóját három év börtönre, Schönthal Henrik üzletembert pedig négy év börtönre ítélték. Az ítélethirdetésen mind a 24 vádlott higgadtan vette tudomásul a hallottakat. Az ítélet indoklása összesen 800 oldalt tett ki. A bíró, Varga Zoltán kifejtette: az ügyben Kulcsár Attila bűntársaira terhelő vallomásának perdöntő jelentősége volt. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenféle fenntartás nélkül elfogadtuk Kulcsár Attila vallomását. Más bizonyítékok is megerősítik a vádlottak bűnösségét, amelyet az igazságügyi szakértő tényszerű bizonyítékokkal is igazolt” - hangsúlyozta. A többi vádlott védője a bizonyítási eljárás során ugyanis több ponton is támadta Kulcsár videofelvételen is rögzített 2004. júliusi vallomását. A K&H Equities botrányának kronológiája 2003. os. os.: a PSZÁF vizsgálata kiderítette a visszásságokat. 2003.06.16. : a PSZÁF vezetőjét, Szász Károlyt a nyílt utcán összeverték. 2003.07.17. : a Bécsben bujkáló Kulcsár Attilát elfogták, és kiadatási őrizetbe helyezték. 2003.09.05.: a hegyeshalmi határállomáson feltartóztatták Rejtő E. Tibort, a K&H bank lemondott vezérigazgatóját 2004.03.30.: kiadták Magyar- országnak, és hazahozták Ausztriából Kulcsár Attilát. 2004.09.30.: megszüntették Kulcsár előzetes letartóztatását, elrendelték házi őrizetét 2005.07.13.: a bíróság lakhely- elhagyási tilalmat rendelt el. Fotók jelentek meg róla, amint valamelyik fővárosi étteremben időzött. 2005.08.24.: az ügyészség benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra. 2006. ős. 03.: megkezdődött a büntetőper. Több mint kétszáz tanút hallgattak meg. Bűnösnek egyedül Kulcsár vallotta magát Fehérgallérosok: a gyanúsítások nem csak cégvezetőket, de még a szocialista párt legfelsőbb köreit is elérték A brókerügy egy milliárdos gazdasági bűncselekménysorozat, melynek a vádpontok szerinti elemei - sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság, bűnpártolás és más bűncselekmények - kimerítik a fehérgalléros gazdasági bűnözés fogalmát A vád szerint Kulcsár 1998 és 2003 között a K&H Equities brókercégnél jogosulatlanul használta az ügyfelek pénzét A befektetési célból rábtott pénzt nagy haszonnal megforgatta, s erről az ügyfelek vagy nem tudtak, vagy nem részesültek a haszonból. Ezzel 23 milliárd forintot sikkasztottak el, 8,3 milliárd forint kárt okoztak. 6,3 milliárd forintot az ügyészség megtalált A GYANÚSÍTÁSOK idővel OZ MSZP felső köreit is elérték szóba került Baja Ferenc - most MeH-államtitkár, korábban a Táncsics pártalapítvány kuratóriumi elnöke -, Puch László - most közlekedési államtitkár, korábban pártpénz- tárnok -, és Lamperth Mónika férjének neve. A megvádolt politikusok ellen sorozatban meg szűntek a nyomozások Szintén pereskedhetett Molnár Csaba, az ügy főnyomozója, akit korrupció vádjával illettek A rendőrtisztet végül felmentették, de az ügyet már nem vitte tovább, és le is szerelt. Az adóval a bürokrácia is csökkenthető Többhetes konzultációt kezdett programjáról Gyurcsány Ferenc, aki csütörtökön a Gazdasági Egyeztető Fórum alakuló ülésén ismertette a kormány adócsökkentési programját. Gyurcsány bejelentette: konzultációt kezd a program részleteiről, például a számlaadásról és a foglalkoztatásról. A kormányfő a fórumon kiemelte: olyan nyugatos, polgá- rosuló Magyarországot szeretnének, ahol megéri dolgozni és befektetni. Gyurcsány hangsúlyozta, azt akarják elérni, hogy ne mások rovására kelljen adót fizetni, hanem mindenki fizessen, de kevesebbet Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter ezt azzal egészítette ki, évente csökkenthető a 750-800 milliárd forintos gazdasági bürokrácia is. Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: csak az államháztartási egyensúly megőrzése mellett valósítható meg az 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési program. Ezt megerősítette az üzleti szféra korelnökeként megjelenő Demján Sándor is. Az MSZP frakciója után megvan a program következő támogatója. Igaz, az SZDSZ a tervek egy kisebb szeletéről nyilatkozott úgy, hogy támogatja. Sándor Klára, a szabad demokraták szakpolitikusa közölte: a liberálisok támogatják a kormányfő reformtervezetének oktatásra vonatkozó részét. ■ A. V. Tanévkezdés: hamarabb jön a családi pótlék Az iskolakezdésre való tekintettel egy héttel korábban, már csütörtökön elkezdte a családi pótlék kifizetését a Magyar Államkincstár. Budai Bernadett kormányszóvivő bejelentette: aki bankszámlára kapja az ellátást, ahhoz már a hét végén, de legkésőbb hétfőn eljut a családi pótlék. Akik postán kapják, azok számára jövő héten, kedden kezdi a kézbesítést a Magyar Posta. Szeptembertől egyébként egyszerűsödnek a családi pótlékra való jogosultság igazolásának szabályai a 16 évesnél idősebb diákok esetében. Az ő adataikat az államkincstár közvetlenül az Oktatási Hivataltól szerzi be, külön igazolásra nem lesz szükség. ■ A. V. Obama közfelkiáltással elnökjelölt. Korábbi ellenfele, Hillary Clinton javaslatára a Demokrata Párt denveri konvenciója közfelkiáltással szavazta meg Barack Obamát a párt hivatalos elnökjelöltjének. Az afroamerikai politikus az Egyesült Államok történetének első színes bőrű jelöltje, aki komoly eséllyel száll versenybe az elnökségért. A gyűlésen alelnökjelöltjét, Joe Bident is támogatásáról biztosították a demokraták.