Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-08 / 157. szám
2008. JULIUS 8„ KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Frontális ütközés: egy halott, két sérült S. K. Galgagilta. Előzni kezdte az előtte haladó tehergépkocsit, ám szemből érkezett egy autó... Egy ember - egy 28 éves berceli férfi - életét vesztette a frontális ütközés következtében, amely még az elmúlt pénteken történt - tájékoztatta szerkesztőségünket hétfőn a rendőrség sajtószóvivője. A későbbi áldozat személy- gépkocsijával a település belterületén, a Kossuth úton érte be az előtte haladó teherautót. Szerette volna megelőzni, ezért áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ott azonban összeütközött a szemből, Püspökhatvan irányából érkezett autóval. A baleset következtében a 28 éves berceli férfi életét vesztette, míg a másik két jármű vezetői könnyebb sérüléseket szenvedtek. Integrált intézményre pályáznak Sz. A. Szügy. Markó Antaltól, Szügy polgármesterétől megtudtuk: körzeti általános iskolájuk kétszázmillió forintos pályázatot nyújtott be az EMOP-hoz, amelynek sorsa napokon belül eldől.- Száznyolcvan fős iskolánk három önkormányzat tulajdonában van: Szügy, Csesztve és Nógrádmarcal iskolája. Az új, integrált intézménybe a jelenleg 67 fős óvodánkat is szeretnénk behozni, ahová terényi, cserhát- surányi, nógrádmarcali, cseszt- vei kicsik is járnak a szügyiek mellett. A XXI. század iskolája projekt keretében pályáztunk, amely a körzeti általános iskolák épületének átalakítását célozza meg a közoktatási térségi sajátosságokhoz igazodó szervezés és infrastruktúra fejlesztés alapján - mondta a község vezetője. Szerkesztőségünk számítógépeit a antivirus védi. A környezet esztétikája is nevel ■.iSGÍiáSBS*'’. ^ •*■•■• •N--'■?■»■■>•;- ■• ••• y>>. ««ag •■■■ :• >• ■•■ ■ , . > - a A főbejárat az egész épület hangulatát adja, s mondanivalóját is tükrözi majd - mondta Meló Ferenc igazgató Szabó A. Balassagyarmat. A Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium Szabó Lőrinc utcai épületének főbejárata új freskóval gazdagodik a nyár folyamán. Meló Ferenc igazgató Lencsés Zsolt Madách-díjas festőművészt kérte fel a munkálatok elvégzésére.- Fontosnak érzem, hogy a főbejárat méltóképpen fogadja a betérő diákot, nevelőt vagy látogatót, mert ott éri őt az első benyomás az iskolánkban folyó nevelő-oktató munkáról - fogalmazott Meló Ferenc, aki azt is elmondta: az előtér rendezettsége a tanulmányi versenyek kiválóságainak fotóival és a tantestületi fényképekkel híven tűk-' rözi az intézmény tanulócentrikusságát.- A környezet esztétikája is hozzátartozik iskolánk nevelő koncepciójához. Nem ez az első freskónk, szisztematikusan bővül a képanyag, amely azt kívánja hangsúlyozni, hogy a környezet szimbolikája fejleszti a tanulói személyiséget, s ez aztán kihat egész későbbi életére - tette hozzá az iskola igazgatója. Lencsés Zsolt kiemelte: egy elkezdett folyamat folytatásáról van szó.- Első freskóm a hazaszeretet, a jó értelemben vett lokálpatriotizmus, s a keresztény értékek jegyében született meg. Most, a Trinitas hármasságában egyetemessé egészül ki a mondandó: Isten, haza, emberszeretet. Ez sugárzik majd a munkáról, amely a szokásos antik meszes eljárással készül. A gyermekeket, a művészpalántákat is be kívánjuk vonni az általunk teremtett világba. Megtisztelve érzem magamat, hogy az igazgató úr ismét engem kért fel a feladatra, amelynek igyekszem alázattal eleget tenni, közös együttműködésünk gyümölcseként - fejtette ki a művész. Az új freskó augusztus közepétől várja a látogatókat az egész városból és környékéről, s természetesen a tanévet megkezdő diákságot is a megújult főbejárat fogadja. Nyári bütykölde Pásztó. A Teleki László művelődési központ nyári táborokat szervez fiatalok számára. A bütykölde napközis táborban, amely július 28-tól augusztus elsejéig tart, többek között kézműves foglalkozásokon, vidám vetélkedőkön, filmvetítésen, sportversenyeken vehetnek részt az érdeklődők, ezen kívül strandolás, színjátszás és sport is várja a fiatalokat. Jelentkezni és további információkafrkérni a művelődési központbaa személyesen, vagy a 32/460-881 - es telefonszámon lehet. Táborozás Patak. Kézműves táborral várja az érdeklődő gyerekeket a helyi római katolikus plébánia július 9. és 16. között. Négy festőművésznő tartja a programokat minden délután 15 órától 18 óráig. A délutáni foglakozások a reneszánszra, ‘a kézművességre és a hagyományok ápolására terelik a hangsúlyt. Az ingyenes tábor keretében a gyerekeknek lehetőségük nyílik megismerkedni a festészettel, szerepjátékkal, gyöngyfűzéssel. A szervező, a helyi plébánia vezetője Cserey András. Vetélkedők, strandolás Pásztó/Hasznos. Nyári napközis táborba várják a gyerekeket augusztus 4. és 8. között a hasznosi művelődési házban. A résztvevők többek között kézműves foglalkozásokon, vidám vetélkedőkön, filmvetítésen, sportversenyeken vehetnek részt, ezen kívül strandolás, színjátszás és sport is várja a fiatalokat. Totálkár Kishartyán. Égy 30 éves férfi a Rákóczi úton, Ságújfalu irányába motorozott még vasárnap éjszaka, amikor - elmondása szerint - az útmenti bokros területről egy kóbor kutya akart átszaladni előtte. Ennek láttán a sofőr a füves padkára irányította járművét, ahol elesett. A motoros a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, a kétkerekű totálkárosra tört. Augusztusban megújulnak a burkolatjelek H. B. Salgótarján. Lekopott átjelzések és elhalványult gyalogátkelőhelyek tarkítják a megyeszékhely utcáit. Olvasóink egyre több helyről jelezték a közelmúltban, hogy a közlekedést is veszélyeztetik a nem látható útfestések. Megkerestük a Magyar Közút Kht.-t, ahol megtudtuk a belterületi közúthálózat részben a közútkezelő kezelésében lévő országos közutakból, részben önkormányzati kezelésű utakból és részben közforgalomra megnyitott magánutakból áll.- A kezelésünkben lévő utakon a burkolatjelek állapotát évente legalább egyszer ellenőrizzük - mondta el Légrádi Veronika, sajtószóvivő. Mint kiderült az éves burkolatjel-felújítási tervet is ennek figyelembevételével állítják össze. A festések élettartamát tekintve megtudtuk, hogy a hagyományos oldószeres festékkel készített burkolatjelek egy évig, kis forgalom esetén két évig láthatóak, az új aszfaltburkolaton alkalmazott tartós burkolatjel festékek esetén pedig a várható élettartam három-öt év forgalmi igénybevételtől függően.- Idén burkolatjel festés elvégzésére indított országos szintű, központi közbeszerzési eljárás keretében a szerződéskötésre várhatóan augusztusban kerül sor, így Nógrád megyében, Salgótarján városában is ezt követően újulnak meg a burkolatjelek a kezelésünkben lévő utakon - hangsúlyozta a szóvivő.