Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-31 / 177. szám
2008. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK 11 SPORT T Ü K Ö R Az asztalitenisz robotosa, tanítója és mindenese 70 éves Az asztalitenisz megszállottja a salgótarjáni Juhász Imre ma, csütörtökön tölti be hetvenedik születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk vele, bár a firkász dolga mindössze annyi volt, hogy nyomogatta a diktafon felvevőgombját és néha megszakította hosszú monológját egy-egy kérdés erejéig. A végeredményt alább olvashatják, nekünk pedig csak az marad hátra, hogy a megjelenés napján mi is jókívánságainkat fejezzük ki. Szakmai életút Juhász Imre 1938-. 07. 31-én Kishartyánban született, 14 éves korától sportpályafutása hajnalán két éven át gerelyt dobott Nemes Béla bácsinál, majd átnyergelt a labdarúgáshoz, és szülőhelye járási, majd a Ságújfalu megyei „B” csapatában rúgta a bőrt. 1961-ben pártolt át a kisebb, a pingponglabdához és nyolc éven át ütögette a kaucsukot két megyei csapatban (Kishartyán, Megyei Kórház), utóbbinak játékos- edzőjeként is. 1970-től edzője, szakosztályvezetője, mindenese lett a szakosztálynak, amely először Salgótarjáni Spartacus, majd STC, aztán Nógrád Volán, majd később a Salgótarjáni Petőfi DSE keretén belül működött és működik jelenleg is. 1964-től volt elnöke a járási, majd az ösz- szevont járási-városi asztalitenisz-szövetségnek, 1970-től az önállósuló városi szövetségnek, 1975-től pedig előbb a megyei elnökhelyettese, 1991-től 2006-ig elnöke volt a szövetségnek. Tisztséget töltött be a országos szövetségben mint-elnökségi tag, majd tagja lett és jelenleg is az a MOASZ felügyelő bizottságának. Mindezek mellett 1994- től 2006-ig a Nógrád Megyei Sportági Szövetségek elnöke is volt. osztályozón szerepelt 10 versenyzőből 8 saját nevelésű volt. Az év végén megtartott szakosztályi évzárón a sportkör elnöke egy 2 literes szódásszifont adott át jutalomként, megköszönve több éves ténykedésemet és graverseny, amelyen játékvezetőként részt vettem 1982 februárjában a franciaországbeli Nantes- ban volt az Európa Top 12 bajnokságon. Nem azért emlékezetes számomra ez a verseny, mert az első volt a sok külföldi közül, hanem ahogyan debütáltam. Két idősebb budapesti játékvezető volt a társam, hármunk közül kettő vezetett, egy pedig pihent. A verseny előtt a város polgármestere fogadást adott a vezetők és a játékvezetők tiszteletére a városháza ódon pincéjében. A rengeteg italt én csak szagolgattam, nem úgy játékvezető társaim... Amikor kijöttünk a hideg pincéből, a sportcsarnok fülledt levedött közre. Mégis az 1997-es beureuthi nemzetek kupáján való közreműködésemre vagyok a legbüszkébb. Egyedüli magyarként vettem részt a versenyen. Egy osztrák, egy német és én alkottunk egy brigádot. A németsvéd csapatdöntőt osztrák kollégámmal vezettük közmegelégedésre. Tanította a gyerekeket- Sok meglett emberrel találkoztam, akik, ha szóba jött a neve, azonnal azzal folytatták: Ja, Imre bácsi? - engem is ő tanított pingpongozni.- Nekem a pingpong döntően Sajnos, már ez is csak emlék: NB l-es lányai körében a 2007-2008-as csapatbajnokságon tulált a magasabb osztályba jutáshoz. Ezt követően néhány hónapig 400 Ft tiszteletdíjat kaptam, amelyről gyorsan lemondtam, mert annyival kevesebb juA fenegyerek Klampárral (balról) és Kristonnal (jobbról második) Társadalmi munkában- Valóságos funkcióhalmozá nak tűnik, főleg, hogy így sűrítve tekintünk vissza évtizedekre. Mindezeket hogy tudta összeegyeztetni munkájával és a családi életével?- Nekem szinte az egész életemet a sporttal kapcsolatos tevékenység töltötte ki: 1967 óta a városi és megyei sportszerveknél dolgoztam, majd '76 és 95 között a salgótarjáni sportcsarnok gazdasági vezetője, később igazgatója lettem, mindezek mellett vállaltam a társadalmi funkciókat. Ma már nem sikk a társadalmi munka, nem tartják dicséretes dolognak, de én büszke vagyok rá, hogy valamennyi sporttal kapcsolatos tevékenységemet társadalmi munkában végeztem. Jellemzésül megemlítem, hogy 1974-ben, amikor a lányok az osztályozón kiharcolták az NB Il-es indulás jogát, a fiúk pedig feljutottak az NB III-ba, a két tott a gyerekek versenyeztetésére. Évente az 52 hétből 38-40 hétvégén valamilyen szintű bajnoki-mérkőzésen, vagy egyéni versenyen vettünk részt. Nagyon sok segítséget kaptam a versenyzők szüleitől, akik szintén önzetlenül tették ezt Igaz, akkor nem 330 Ft volt a benzin sem az én, sem a gyerekeket szállító szülők gépkocsijába. Játékvezetőként is- Nemcsak szakvezetőként, edzőként, hanem játékvezetőként is részt vett asztaliteniszben. Mikor és miért szánta rá magát?- Horváth Tibor, a MOASZ akkori főtitkára 1981-ben szólt, hogy az 1982-es budapesti Euró- pa-bajnokság előtt játékvezetői tanfolyamot indítanak és az ott végzők közül a legjobbak nemzetközi minősítést kapnak. Sikerült jól vizsgáznom, és így én is nemzetközi I. kategóriás minősítést szereztem. Az első nagyobb gője csak rontott volna állapotukon, így kint a hűvös levegőn próbálták kiszellőztetni fejüket. Végül az Európa-bajnok csehszlovák Uhlikov meccsét egy akkor még ismeretlen svéd kislánnyal, Lindbladdal biztatásukra (ne félj, sima 2- 0-ás mérkőzés lesz) egyedül vezettem le. Ám a svéd kislány nem úgy gondolta, nagy csatában, 20 fölötti szettekben 2-1- re legyőzte az Európa-baj- nokot. Társaim döntő szett 20-20-nál jöttek be a terembe és csak akkor nyugodtak meg, amikor a csehszlovák csapat vezetője mosolyogva köszönte meg játékvezetői ténykedésemet. Azóta nagyon sok nemzetközi versenyen működtem közre itthon és külföldön. Két Eu- rópa-bajnokságon (Budapesten és Birminghamban) számtalan magas szintű felnőtt és utánpótlásversenyen, olimpiai selejtezőn stb. vettem részt. 1986-ban Miamiban rendezték meg az USA nyílt bajnokságát, ahová két versenyző mellett (Klampár, Kriston) 2 magyar játékvezetőt is meghívtak. Európából összesen 6 játékvezető műköa gyerekekkel való foglalkozást jelentette. Hiába jártam a világot játékvezetőként, akkor voltam boldog, ha a tornateremben a gyerekekkel asztalt állíthattam és foghattam a kezüket tanítva őket a helyes mozdulatokra. Ugyanakkor soha nem hallotta tőlem senki, hogy ezt vagy azt a gyereket én tanítottam meg pingpongozni. Mindig azt mondtam, hogy nálam tanultak meg játszani. A 70-es években olyan széles alapokon nyugvó utánpótA világbajnok kínai női csapat két tagjával, akik egyéniben egymás ellen- döntőztek Miamiban 198&-ban lásbázist építettünk ki, hogy a megyei utánpótlás-bajnokságokon zömében versenyzőink domináltak. Volt olyan megyei egyéni bajnokság, ahol 16 versenyszámból (felnőtt, ifi, serdülő, újonc) 14-ben gyerekeink győztek. 1976-ban Rubi Nándor a magyar ifi ranglistán *17. volt, Pozsik Andrea a serdülőknél 14. lett. Legmagasabb szintre Kocsa Zoli jutott, aki a serdülők között 1984-es országos ranglistán az 5. helyen végzett és az országos top 10 bajnokságon 4. lett. Kevesen lehetünk olyanok, akik 40 évből 30 évig heti 2-3 edzést tartottak, szombaton vagy vásárnap, de volt úgy, hogy mindkét nap versenyre vitték a gyerekeket. Mindezt úgy, hogy családja is volt, meg főállása is. Azt viszont nem lehet forintban kifejezni, hogy egy most 45 éves volt tanítványom társaságban azt mondta, hogy annak idején a{>- jukként szerettek és tisztelnek ma is. Ha csak egy ilyen mondat hangzik el, akkor is azt mondom, hogy érdemes volt csinálni. Most olvastam Hillary Clinton könyvét, az Élő történelmet. Abban egyik nagyon híres orvos-kutató barátja, dr. Esteile Ramey egy mondatban így foglalta össze életét: „Szerettem és Ott volt a phenjani vb-döntőn is, ahol a férficsapat világbajnok lett Világnyelven káromkodtam Szerencsém volt, hogy ott lehettem a férfi csapat óriási diadalánál 1979-ben Phenjanban, amikor kétszer is legyőzve a verhetetlennek hitt kínai csapatot, világbajnokok lettünk. A döntő utáni nap én is sorba álltam a fényképészstandnál, hogy vásároljak a magyar csapatról készült képekből. Mire sorra kerültem, elfogyott minden kép. Vitte azt mindenki, azt viszont nem értettem, hogy a különböző országok melegítőit viselők miért csak a magyarokról készült képeket vásárolják. Sűrű káromkodások közepette jó hangosan szidni kezdtem az „idegeneket”, hogy nekik jutott kép, a magyaroknak meg nem. Méltatlankodásomra és jóízű „palócos” káromkodásaimra óriási nevetés volt a válsz. A körülöttem állók közül más ország válogatott melegítőjét viselő edző, sportvezető, de még sportoló is értette minden szavamat. Pedig gondolhattam volna, hogy nagyon sokan dolgoznak külföldön a magyar szakemberek közül, nem is beszélve a jugoszláv, román, csehszlovák, svájci és kanadai versenyzőkről, akik között mindig voltak magyarul kitűnően beszélők. Ott és akkor fogadtam meg, hogy soha többé ma- • gyárul nem teszek illetlen megjegyzést külföldiekből álló csoport előtt, mert biztos van közöttük, aki, vagy akik tudnak magyarul. szerettek, minden más csak háttérzene.” Gondolom, ebből a mondatból egy pici szeletet én ' is elcsíphetek magamnak. Jelen idő, csalódásokkal- Lapunk rendszeresen és folyamatosan beszámolt korábbi és közelmúltbeli szerepléseikről. Az utóbbi időkben megkeseredett nyilatkozataival szembesülhettünk!- Az utóbbi 6-8 évben női csapatunk az NB II-ben 2004-től az NB í-ben szerepelt. A fiúk az NB II után az NB Ill-ban folytatták. Ott játszanak ma is. A lányoknál miért múlt időben beszélek? Mert a 2008/2009-es csapatbajnoki küzdelmekre nem neveztük a csapatot. Jelenleg szüneteltetjük a női szakosztály tevékenységét. Az okokat ne kérdezzék, mert ha őszintén akarnék beszélni, sok embert megsértenék, olyanokat is, akik álláspontjukat nem ők alakították ki, hanem erős nyomásra alakíttatták velük. Hivatalosan talán annyit, hogy döntően anyagi problémák miatt léptünk vissza. Az viszont igaz, hogy a város vezetői nem nagyon kapacitáltak, hogy NB I- es csapatunk legyen (például 2007-ben a város legeredményesebb csapata nem az NB I-es női csapat lett, hanem egy NB II-ben szereplő csapat, vagy például a 2008. évi beígért 1 milliós támogatásból május 28-án kaptunk 300 000 Ft-ot, amikor már rég befejeződött a bajnokság). Megy a duma, hogy milyen fontos a sport szerepe a prevencióban, ugyanakkor nincs felelőse a sportnak a városi önkormányzatnál, megyei szinten egy társadalmi munkásokból álló szervezet fogná össze a megye sportját. No, de hagyjuk! Hogy a munkahelyről és családról is kellett volna beszélnem? Majd 10 év múlva, az is kerek évforduló lesz. Lejegyezte: Satis
