Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

2008-07-31 / 177. szám

2008. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK 11 SPORT T Ü K Ö R Az asztalitenisz robotosa, tanítója és mindenese 70 éves Az asztalitenisz megszállottja a salgótarjáni Juhász Imre ma, csütörtökön tölti be hetvenedik születésnap­ját. Ennek apropóján beszélgettünk vele, bár a firkász dolga mindössze annyi volt, hogy nyomogatta a dikta­fon felvevőgombját és néha megszakította hosszú mo­nológját egy-egy kérdés erejéig. A végeredményt alább olvashatják, nekünk pedig csak az marad hátra, hogy a megjelenés napján mi is jókívánságainkat fe­jezzük ki. Szakmai életút Juhász Imre 1938-. 07. 31-én Kishartyánban született, 14 éves korától sportpályafutása hajna­lán két éven át gerelyt dobott Ne­mes Béla bácsinál, majd átnyer­gelt a labdarúgáshoz, és szülőhe­lye járási, majd a Ságújfalu me­gyei „B” csapatában rúgta a bőrt. 1961-ben pártolt át a kisebb, a pingponglabdához és nyolc éven át ütögette a kaucsukot két me­gyei csapatban (Kishartyán, Me­gyei Kórház), utóbbinak játékos- edzőjeként is. 1970-től edzője, szakosztályvezetője, mindenese lett a szakosztálynak, amely elő­ször Salgótarjáni Spartacus, majd STC, aztán Nógrád Volán, majd később a Salgótarjáni Pető­fi DSE keretén belül működött és működik jelenleg is. 1964-től volt elnöke a járási, majd az ösz- szevont járási-városi asztalite­nisz-szövetségnek, 1970-től az önállósuló városi szövetségnek, 1975-től pedig előbb a megyei el­nökhelyettese, 1991-től 2006-ig elnöke volt a szövetségnek. Tisztséget töltött be a országos szövetségben mint-elnökségi tag, majd tagja lett és jelenleg is az a MOASZ felügyelő bizottsá­gának. Mindezek mellett 1994- től 2006-ig a Nógrád Megyei Sportági Szövetségek elnöke is volt. osztályozón szerepelt 10 ver­senyzőből 8 saját nevelésű volt. Az év végén megtartott szakosz­tályi évzárón a sportkör elnöke egy 2 literes szódásszifont adott át jutalomként, megköszönve több éves ténykedésemet és gra­verseny, amelyen játékvezető­ként részt vettem 1982 februárjá­ban a franciaországbeli Nantes- ban volt az Európa Top 12 bajnok­ságon. Nem azért emlékezetes számomra ez a verseny, mert az első volt a sok külföldi közül, ha­nem ahogyan debütáltam. Két idősebb budapesti játékvezető volt a társam, hármunk közül ket­tő vezetett, egy pedig pihent. A verseny előtt a város polgármes­tere fogadást adott a vezetők és a játékvezetők tiszteletére a város­háza ódon pincéjében. A renge­teg italt én csak szagolgattam, nem úgy játékvezető társaim... Amikor kijöttünk a hideg pincé­ből, a sportcsarnok fülledt leve­dött közre. Mégis az 1997-es beureuthi nemzetek kupáján va­ló közreműködésemre vagyok a legbüszkébb. Egyedüli magyar­ként vettem részt a versenyen. Egy osztrák, egy német és én al­kottunk egy brigádot. A német­svéd csapatdöntőt osztrák kollé­gámmal vezettük közmegelége­désre. Tanította a gyerekeket- Sok meglett emberrel talál­koztam, akik, ha szóba jött a ne­ve, azonnal azzal folytatták: Ja, Imre bácsi? - engem is ő tanított pingpongozni.- Nekem a pingpong döntően Sajnos, már ez is csak emlék: NB l-es lányai körében a 2007-2008-as csapatbajnokságon tulált a magasabb osztályba ju­táshoz. Ezt követően néhány hó­napig 400 Ft tiszteletdíjat kap­tam, amelyről gyorsan lemond­tam, mert annyival kevesebb ju­A fenegyerek Klampárral (balról) és Kristonnal (jobbról második) Társadalmi munkában- Valóságos funkcióhalmozá nak tűnik, főleg, hogy így sűrítve tekintünk vissza évtizedekre. Mindezeket hogy tudta össze­egyeztetni munkájával és a csalá­di életével?- Nekem szinte az egész élete­met a sporttal kapcsolatos tevé­kenység töltötte ki: 1967 óta a vá­rosi és megyei sportszerveknél dolgoztam, majd '76 és 95 között a salgótarjáni sportcsarnok gaz­dasági vezetője, később igazga­tója lettem, mindezek mellett vállaltam a társadalmi funkció­kat. Ma már nem sikk a társadal­mi munka, nem tartják dicsére­tes dolognak, de én büszke va­gyok rá, hogy valamennyi sport­tal kapcsolatos tevékenységemet társadalmi munkában végez­tem. Jellemzésül megemlítem, hogy 1974-ben, amikor a lányok az osztályozón kiharcolták az NB Il-es indulás jogát, a fiúk pe­dig feljutottak az NB III-ba, a két tott a gyerekek versenyeztetésére. Évente az 52 hétből 38-40 hétvégén valami­lyen szintű bajnoki-mérkőzésen, vagy egyéni versenyen vettünk részt. Nagyon sok segítséget kaptam a versenyzők szüleitől, akik szintén önzetlenül tették ezt Igaz, akkor nem 330 Ft volt a benzin sem az én, sem a gye­rekeket szállító szülők gépkocsi­jába. Játékvezetőként is- Nemcsak szakvezetőként, edzőként, hanem játékvezetőként is részt vett asztaliteniszben. Mi­kor és miért szánta rá magát?- Horváth Tibor, a MOASZ ak­kori főtitkára 1981-ben szólt, hogy az 1982-es budapesti Euró- pa-bajnokság előtt játékvezetői tanfolyamot indítanak és az ott végzők közül a legjobbak nem­zetközi minősítést kapnak. Sike­rült jól vizsgáznom, és így én is nemzetközi I. kategóriás minősí­tést szereztem. Az első nagyobb gője csak rontott volna állapotu­kon, így kint a hűvös levegőn pró­bálták kiszellőztetni fejüket. Vé­gül az Európa-bajnok csehszlo­vák Uhlikov meccsét egy akkor még ismeretlen svéd kis­lánnyal, Lindbladdal biz­tatásukra (ne félj, sima 2- 0-ás mérkőzés lesz) egye­dül vezettem le. Ám a svéd kislány nem úgy gondolta, nagy csatában, 20 fölötti szettekben 2-1- re legyőzte az Európa-baj- nokot. Társaim döntő szett 20-20-nál jöttek be a terembe és csak akkor nyugodtak meg, amikor a csehszlovák csapat veze­tője mosolyogva köszönte meg játékvezetői tényke­désemet. Azóta nagyon sok nemzetközi verse­nyen működtem közre itt­hon és külföldön. Két Eu- rópa-bajnokságon (Buda­pesten és Birminghamban) számtalan magas szintű felnőtt és utánpótlásversenyen, olimpi­ai selejtezőn stb. vettem részt. 1986-ban Miamiban rendezték meg az USA nyílt bajnokságát, ahová két versenyző mellett (Klampár, Kriston) 2 magyar já­tékvezetőt is meghívtak. Európá­ból összesen 6 játékvezető műkö­a gyerekekkel való foglalkozást jelentette. Hiába jártam a vilá­got játékvezetőként, akkor vol­tam boldog, ha a tornateremben a gyerekekkel asztalt állíthattam és foghattam a kezüket tanítva őket a helyes mozdulatokra. Ugyanakkor soha nem hallotta tőlem senki, hogy ezt vagy azt a gyereket én tanítottam meg pingpongozni. Mindig azt mond­tam, hogy nálam tanultak meg játszani. A 70-es években olyan széles alapokon nyugvó utánpót­A világbajnok kínai női csapat két tagjával, akik egyéniben egymás ellen- döntőztek Miamiban 198&-ban lásbázist építettünk ki, hogy a megyei utánpótlás-bajnokságo­kon zömében versenyzőink do­mináltak. Volt olyan megyei egyéni bajnokság, ahol 16 ver­senyszámból (felnőtt, ifi, serdü­lő, újonc) 14-ben gyerekeink győztek. 1976-ban Rubi Nándor a magyar ifi ranglistán *17. volt, Pozsik Andrea a serdülőknél 14. lett. Legmagasabb szintre Kocsa Zoli jutott, aki a serdülők között 1984-es országos ranglistán az 5. helyen végzett és az országos top 10 bajnokságon 4. lett. Keve­sen lehetünk olyanok, akik 40 évből 30 évig heti 2-3 edzést tar­tottak, szombaton vagy vásár­nap, de volt úgy, hogy mindkét nap versenyre vitték a gyereke­ket. Mindezt úgy, hogy családja is volt, meg főállása is. Azt vi­szont nem lehet forintban kife­jezni, hogy egy most 45 éves volt tanítványom társaságban azt mondta, hogy annak idején a{>- jukként szerettek és tisztelnek ma is. Ha csak egy ilyen mondat hangzik el, akkor is azt mon­dom, hogy érdemes volt csinál­ni. Most olvastam Hillary Clin­ton könyvét, az Élő történelmet. Abban egyik nagyon híres or­vos-kutató barátja, dr. Esteile Ramey egy mondatban így fog­lalta össze életét: „Szerettem és Ott volt a phenjani vb-döntőn is, ahol a férficsapat világbajnok lett Világnyelven káromkodtam Szerencsém volt, hogy ott lehettem a férfi csa­pat óriási diadalánál 1979-ben Phenjanban, ami­kor kétszer is legyőzve a verhetetlennek hitt kínai csapatot, világbajnokok lettünk. A döntő utáni nap én is sorba álltam a fényképészstandnál, hogy vá­sároljak a magyar csapatról készült képekből. Mi­re sorra kerültem, elfogyott minden kép. Vitte azt mindenki, azt viszont nem értettem, hogy a külön­böző országok melegítőit viselők miért csak a ma­gyarokról készült képeket vásárolják. Sűrű ká­romkodások közepette jó hangosan szidni kezd­tem az „idegeneket”, hogy nekik jutott kép, a ma­gyaroknak meg nem. Méltatlankodásomra és jó­ízű „palócos” káromkodásaimra óriási nevetés volt a válsz. A körülöttem állók közül más ország vá­logatott melegítőjét viselő edző, sportvezető, de még sportoló is értette minden szavamat. Pedig gondolhattam volna, hogy nagyon sokan dolgoznak külföldön a magyar szakemberek kö­zül, nem is beszélve a jugoszláv, román, csehszlo­vák, svájci és kanadai versenyzőkről, akik kö­zött mindig voltak magyarul kitűnően beszélők. Ott és akkor fogadtam meg, hogy soha többé ma- • gyárul nem teszek illetlen megjegyzést külföldi­ekből álló csoport előtt, mert biztos van közöttük, aki, vagy akik tudnak magyarul. szerettek, minden más csak hát­térzene.” Gondolom, ebből a mondatból egy pici szeletet én ' is elcsíphetek magamnak. Jelen idő, csalódásokkal- Lapunk rendszeresen és fo­lyamatosan beszámolt korábbi és közelmúltbeli szerepléseikről. Az utóbbi időkben megkeseredett nyi­latkozataival szembesülhettünk!- Az utóbbi 6-8 évben női csa­patunk az NB II-ben 2004-től az NB í-ben szerepelt. A fiúk az NB II után az NB Ill-ban folytatták. Ott játszanak ma is. A lányoknál miért múlt időben beszélek? Mert a 2008/2009-es csapatbaj­noki küzdelmekre nem nevez­tük a csapatot. Jelenleg szüne­teltetjük a női szakosztály tevé­kenységét. Az okokat ne kérdez­zék, mert ha őszintén akarnék beszélni, sok embert megsérte­nék, olyanokat is, akik álláspont­jukat nem ők alakították ki, ha­nem erős nyomásra alakíttatták velük. Hivatalosan talán annyit, hogy döntően anyagi problémák miatt léptünk vissza. Az viszont igaz, hogy a város vezetői nem nagyon kapacitáltak, hogy NB I- es csapatunk legyen (például 2007-ben a város legeredménye­sebb csapata nem az NB I-es női csapat lett, hanem egy NB II-ben szereplő csapat, vagy például a 2008. évi beígért 1 milliós támo­gatásból május 28-án kaptunk 300 000 Ft-ot, amikor már rég befejeződött a bajnokság). Megy a duma, hogy milyen fontos a sport szerepe a prevencióban, ugyanakkor nincs felelőse a sportnak a városi önkormány­zatnál, megyei szinten egy társa­dalmi munkásokból álló szerve­zet fogná össze a megye sportját. No, de hagyjuk! Hogy a munkahelyről és csa­ládról is kellett volna beszél­nem? Majd 10 év múlva, az is kerek évforduló lesz. Lejegyezte: Satis

Next

/
Oldalképek
Tartalom