Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-19 / 167. szám
.. juLiuo J_£7., öZUMbAI 9 HIRDETÉS t Mély fájdalommal, de teremtő Istenünk irgalmában bízva és akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy VÁSÁRHELYI PÁL kerámikus iparművész 2008. július 15-én, életének 48. évében elhunyt. 2008. július 24-én, csütörtökön 15 órakor kísérjük utolsó útjára Mátranovákon a falusi temető ravatalozójából. Engesztelő szentmise a temetést követően a templomban lesz. A GYÁSZOLÓ CSALÁD / „Sírt a harang... A harangozóját siratta.’’ Tíz éve már, hogy Jó Anyánk, GYURKÓ SÁNDORNÉ Ibolya néni rövid betegség után visszaadta lelkét az Úrnak, mit tőle kapott.Gyászoljuk míg élünk, mert szeretett és mi szeretjük Őt. Szentmise a salgótarjáni nagytemplomban, július 20-án, 17.30 órakor kezdődik. Imádkozzunk a lelke üdvéért. „ Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." GLORIA KEGYELET KFT. Salgótarján, Füleki út 30. Bátonyterenye, Vasút út 12. Tel.: 32/350-702,30/911-1034. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY LÁSZLÓ (Majdon) 85 éves korában elhunyt. Temetése 2008. július 22- én (kedden) 17 órakor lesz a rákóczibányai új temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok. ” Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, EGYÜD DÁNIEL temetésén megjelentek, érte velünk imádkoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „ Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el.’ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett, drága egy gyermekem, drága, jó édesapa, nagyapa, JAKUBOVICS FERENC festő 2008. július 8-án, életének 44. évében váratlanul örökre itt hagyott bennünket. Nyugodj békében. ÖRÖKKÉ GYÁSZOLÓ ÉDESANYJA, GYERMEKEI ÉS UNOKÁJA INGATLAN SÜRGŐSEN, áron alul eladó 3 szobás családi ház Karancskesziben 1800 m2-es telken. Azonnal beköltözhető, jó állapotú. Tel.: 20/396-0889. *92214* . SALGÓTARJÁN, Alkotmány úti 2 és fél szobás, földszinti lakás, részben bútorozva eladó. Tel.: 30/369-3436. *92276* r\ Mély fájdalommal emlékezünk arra az 1 évvel ezelőtti napra, amikor DR. ÁRVÁI LIDIA szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. LÁNYA ÉS KÉT UNOKÁJA, UNOKATESTVÉREI, ROKONAI /7= Jy „Csillag volt, r // s mi úgy szere t, mert a szívéből szeretett, v úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de a szívünkben él, és örökké ottmarad. A Mély fájdalommal emlékezünk arra a 4 évvel ezelőtti napra, amikor a drága feleség, édesanya, nagymama, NAGY LAJOSNE sz. Krucskó Éva szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. SZERETŐ CSALÁDJA / DR. KOVÁCS LÁSZLÓ a Nógrád Megyei Bíróság nyugalmazott elnöke 2008. július 11-én elhunyt. Hamvait Szegeden, szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. LÁNYAI, UNOKÁI £ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, SZTREMI ISTVÁN 86 éves korában elhunyt. Temetése 2008. július 21-én (hétfőn), a 16 órakor kezdődő gyászmise után lesz a karancskeszi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Hálás szívvel mondunk , köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, LÖRINCZ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, részvétnyilvánításaikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD t KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. SALGÓTARJÁN, Pécskő úti, nagy erkélyes, I. emeleti, 1 + 2 fél szobás, 58 m2-es lakás eladó (bútorokkal is). Irányár: 11 M Ft. 06- 30/6492-971. *92332* SALGÓTARJÁNBAN, Pécskő út 12/B-ben 78 m2-es, jó állapotban lévő, egyedien felújított lakás eladó. Tel.: 30/8266-466. *92386* BALASSAGYARMATTÓL 2200 m-re, Kincsempusztán kertes lakás központi fűtéssel, alápincézve, padlástér-beépítéssel eladó. Érd.: 35/700-021. *92427* SALGÓTARJÁNBAN, a Budapesti út 48. sz. alatt 1 szobás, összkomfortos lakás eladó. Tel.: 06-20/578-0327. *92432* SALGÓTARJÁNBAN, Kölcsey úton családi ház eladó. Érd.: Csillikné, 20/227-4709. *92482* SALGÓTARJÁNBAN, Fáy A. krt.-on 1 szobás lakás eladó. Érd.: Csillikné, 20/227-4709. AKIÉRT A HARANG SZOL SZABÓ BÉLÁNÉ (81) sz. Szabó Margit salgótarjáni lakos SCHNEIDER GYULÁNÉ (77) sz. Nagy Ilona salgótarjáni lakos OLASZKA MIHÁLY (79) salgótarjáni lakos GÉCZY BÉLÁNÉ (89) sz. Verbói Ilona nógrádmegyeri lakos DÓZSA LAJOSNÉ (81) sz. Antal Gizella kishartyáni lakos BALOGH MIKLÓSNÉ (83) sz.Tóth Ilona salgótarjáni lakos IPACS TIBORNÉ (76) sz.Thern Kornélia salgótarjáni lakos HORVÁTH BÉLA (72) salgótarjáni lakos JAKUBOVICS FERENC (44) karancslapujtői lakos .REX-HUMANUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. “2^(32) 431-544 )24 órás ügyelet: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 J SALGÓTARJÁNBAN, Füleki úton gázos családi ház eladó. Érd.: Csillikné, 20/227-4709. *92482* GÉPEK WELTGER körbálázó és ugyanott kockabálázó kitűnő állapotban eladó. Ár megegyezés szerint. Érd.: 35/500-584. *92459* __________VEGYES__________ HAS ZNÁLT betonkeverőt vennék. Tel.: 30/9851-584. *92179* TÖLGYFA boroshordók eladók, 120-200 literes. Érd.: 00/421/0918-998375. *92206* VÁGÓBIRKA és bárány folyamatosan kapható. 06-20/958-6676. *92341* KISBÁGY0NBAN 10 hektár kitűnő minőségű szántó hosszú távú művelésre bérbe adó. Érdeklődni lehet: dr. Szűcs Sándor, 06- 70/3111-333. *92410* VÁGÓBÁRÁNY és birka folyamatosan kapható, konyhakészre feldolgozva is! 20/958- 66 76. *92449* ARTERI0GRÁF0S érvizsgálat Pásztón, 2008. július 24-én, a Műv. Központban! Fájdalom- mentes! Érszűkület, érelmeszesedés kimutatására, agyvérzés, szívinfarktus megelőzésére! Bejelentkezés: Sonoterápia Centrum, Szolnok. Tel.: 56/344-372. *92511* ___________ÁLLAT___________ 10 hónapos bika- és 6 hónapos űszőborjú eladó. Érd.: 06-35/342-463-as telefonon, 16 óra után lehet. *92403* PERZSA kiscicák eladók. 32/368-287, 20/563-1657, 20/561-9351. *92458* 30-35 kg-os süldők, 100-150 kg-os húsjel- legű hízók és 300 kg-os bikaborjú eladó. Érd.: 30/275-8352. *92502* TÁRSKERESÉS MŰKÖDŐ randititkok, ha csak a szemének hisz. Ne habozzon, döntsön, hívjon. Bgy. Cronos társkereső. 35/300-299, 20/446- 1334. *92038* ÁLLÁST KÍNÁL MULTICÉG keres villanymotorgyártó üzembe minőségellenőröket, CNC-gépbeállítókat, beállító lakatosokat, műszerészeket, csoportvezetőket. Azonnali kezdés! Kiemelt bérezés! Tel: 06-20/4855-195. * 92150* SALGÓTARJÁNI sörözőbe helyi pultost keresünk. Érd.: 30/740-5755. *92220* AZONNALI kezdéssel keresünk betanított munkásokat összeszerelői munkakörre. Tel.: 20/944-6075,10-18 óráig. *92371* ERDEI munkára felvennék L60-as IFA-ra, KCR-darura E-kategóriával rendelkező gyors, ügyes gépkocsivezetőt (nyugdíjast is). Változó munkahelyre, szállást biztosítunk 30/940-8896 *92420* _______________________ PR OFI üzletkötőket keres új szolgáltató kft., profi jutalékkal. Érd.: 30/227-7695. *92463* JUHÁSZT keresek bentlakással. 30/9760- 703 *92474* VASTAG LEMEZ hegesztésére gyakorlott minősített CO-hegesztőket keresünk Németországba. Érd.: 30/375-8451. *924®* ESZTERGÁLYOST, horizontálmaróst keresek. T.: 06-20/264-94-04. *92495* RAJZRÓL olvasni tudó szerkezetlakatosokat és minősített AWI-, kombináltfedőporos hegesztőket keresünk salgótarjáni munkahelyre. Érd.: 06-20/772-5298. *92516* SZOLGÁLTATÁS LAKÁSOK felújítását vállalom, még a tavalyi áron. 20/355-4100. *92488* A SALGGLAS Zrt. (3104 Salgótarján, Budapesti út 29. Tel.: 32/440-655) felvételt hirdet az alábbi munkakörben: MŰSZERÉSZ. Feladat: üvegfeldolgozó gépek karbantartása, javítása több műszakos munkarendben. Elvárások: szakirányú végzettség, számítógép, irányítástechnika és pneumatika ismeret. Előny: angol vagy német nyelv legalább alapfokú ismerete, PLC programozásban való jártasság. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni a SALGGLAS Zrt. karbantartásvezetőjénél lehet a 30/967-8674 telefonszámon. Pályakezdők jelentkezését Is várjuk. A NORDMETAL Acél- és Gépszerkezetgyártó Kft. azonnali belépéssel munkatársat keres felvételre TECHNOLÓGUS munkakörbe. Feltétel:- gépészmérnöki végzettség,- gépgyártástechnológiai ismeretek. A kiválasztásnál előny:- konstrukciós és technológiai tervezőrendszerek ismerete. Fizetés, költségtérítés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet 3078 Bátonyterenye, Köztársaság út 8. (Bányatelep) Tel.: (32) 553-092/108 mellék, 06-20/260-6995 Ha vesz, ha elad, tegye azt közhírré lapunkban! . JÚLIUS 22,23,24. Keddenként debreceni indulással is!!! Ut0»5° * 8 nap / 7 éjszaka Monastir Skanes ElHana 4*/FP Gyermek ára 2-12 éves korig: 45.900 Ft/fo 65.900 DLNO CLUB Chiraz 3* / AI Gyermek ára 2-6 éves korig: 39.900 Ft/fo Gyermek ára 6 - 16 éves korig: 49.900 Ft/fo 79.900 DINO CLUB Skanes Beach 4* / AI 1. Gyermek ára 2-12 éves korig: 49.900 Ft/fo 2. Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 65.900 Ft/fo 94.900 Skanes El Hana 4* / AI Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 65.900 Ft/fo 94.900 Sousse El Hana Beach 3*/FP Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 44.900 Ft/fi5 64.900 El Hana Residence 4* / FP Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 51.900 Ft/fS 74.900 Mercure Diar El Andalous 5* / AI Gyermek ára 2-12 éves korig: 90.900 Ft/fö 129.900 Sousse El Hana Beach 3*/FP Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 44.900 Ft/fo 64.900 El Hana Residence 4* / FP Gyermek ára 2 - 12 éves korig: 51.900 Ft/fo 74.900 Mercure Diar El Andalous 5* / AI Gyermek ára 2-12 éves korig: 90.900 Ft/fS 129.900 Port El Kantaoui Hannibal Palace 4* / FP Gyermek ára 2-8 éves korig: 39.900 Ft/fo Gyermek ára 8 - 12 éves korig: 44.900 Ft/f8 64.900 Hammamet / Nabeul Les Pyramides 3* / FP Gyermekál-. 2-12 éves korig: 39.900 Ft/fo Elhelyezés akár 5-6 fos szobákban is!!! 49.900 El Feli 3* /AI 1. Gyermekár. 2-14 éves korig: 49.900 Ft/fo 2. Gyermekár. 2-14 éves korig: 52.900 Ft/fo 74.900 Dar Khayam 3* / AI 1. Gyermekén 2-14 éves korig: 49.900 Ft/fo 2. Gyermekár. 2 - 14 éves korig: 58.900 Ft/fo 84.900 Az ár tartalmazza a repülőjegyet, transzfert, szállást, ellátást, magyar nyelvű idegenvezetést. Az ár nem tartalmazza. KÜLÖN FIZETENDŐ!!! : reptéri illetékek.: 25.000 Ft/fő/budapesti indulás, 18.000 Ft/fö/deßreceni indulás bbp. bizt. 430 Ft/fő/nap,sztornó bizt.: 1,2 %. Salgótarján, Kassai sor 4. Telefon: (32) 310-030 ^QU/ESTOR PARALIA SALGOTARJANI INDULÁSSAL 2008. 09.19 - 09. 28., 10 NAP/7 ÉJ ELLÁTÁS NÉLKÜL ELHELYEZÉS: 2-3 FŐS STÚDIÓKBAN ÉS 4 FŐS 2 LÉGTERES APARTMANOKBAN /Tengerparttól 80 méterre/ RÉSZVÉTELI DÍJ: 2 FOS STÚDIÓKBAN: 30.350,-Ft/fő 3 fő pótágyon 2-14 éves korig 50%, 14 éves kor felett 20% kedvezmény 4 Fő APARTMANBAN: 28.120,-Ft/fő JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2008. 07. 20. Részletes információ: QUAESTOR UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. 3100 Salgótarján, Kassai sor 4. Telefon: (32) 310-030