Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

2008-07-19 / 167. szám

^uuö. JULIUS 19., SZOMBAT 5 __________ GAZDASAG&KOZELET____________ r Ép ítkezési szabálydzsungel módosítások Kerékpártárolókat építhetnek az önkormányzatok Az új szabályok még azt is meghatározzák, hogy az utcafronti lakások utólagos hőszigetelése legfeljebb tíz centiméteres lehet A lakószoba méretébe nem számít bele az ame­rikai konyha, az önkor­mányzatoknak kerékpár- tárolókat kell kialakíta­niuk, akadálymentesített területen le kell gömbö­lyíteni a küszöböt. A kor­mány több építési sza­bályt is módosított leg­utóbbi rendeletében. Éber Sándor Az önkormányzatoknak biztosí­taniuk kell a városok központjai­ban, valamint az idegenforgalmi központok környékén az oda lá­togatók autóinak és autóbuszai­nak az elhelyezését - áll többek között az épített környezet alakí­tásáról és védelméről szóló tör­vény módosításában. A legutób­bi Magyar Közlönyben megjelent jogszabályváltozások a kerékpá­rosokat is előnyösen érintik, sza­bályozva a kerékpártárolás nor­matíváit. Lakásonként 1, vendég­látóegységekben 75 négyzetmé­terenként 2, strandokon 20 férő­helyenként 1, míg a helyközi köz­lekedési végállomásokon a terve­zett utasszám 5 százalékával azonos kerékpártárolót kell ki­alakítaniuk az építőknek. GARÁZS AZ ÉPÜLETBEN A jármŰ- tárolást elsődlegesen épületben vagy terepszint alatti építmény­ben kell megvalósítani a lakóin­gatlanoknál. Az új szabály elő­írása szerint, ha a lakóépületben hatnál több lakás van, a gépjár-. műveket garázsban kell elhelyez­ni. A gépjárműtároló legkisebb mérete 2,70-szer 5 méter lehet. Az OTÉK új szabályainak többsé­ge szeptember 12-én lép hatály­ba, de például a 6 lakásosnál na­gyobb házak kötelező garázsait csak 2013-tól kell megépíteni. amerikai konyha Továbbra is a lakás egyik lakószobájának el kell érnie a 17 négyzetmétert, de a jövőben ebbe nem lehet beszá­mítani a vele egy légtérben lévő konyhát és étkezőt. Gyorsforgal­mi út mellett - a tengelyétől mért 250 méteren belül - nem lehet építményt elhelyezni. A tiltott tá­volság országos főút esetén 50 méter. HŐSZIGETELÉS, FAELEMEK KEZE­LÉSE Az utcafronti épületek utó­lagos hőszigetelésének vastag­ságát - közvetve - 10 centimé­terben maximálja az új szabály. A 2002. március 15. előtt készült épületeknél a közterület legfel­jebb 10 centiméterrel csökkent­hető a homlokzat utólagos hőszi­getelése vagy burkolása esetén. Az építőipari termelés értéke 2003 óta MILLIARD FORINTBAN Év Építkezések Épületgépészet 2003 884,2 376,8 2004 1037,3 393,1 2005 1328,7 438,3 2006 1424,5 458,7 2007 1220 472 2008.05-ig 375,3 160 az Év első öt hónapjában a ter­melés az építőiparban 12,1 százalékkal maradt el a 2007. azonos időszakától - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi felméréséből. Az épí­tőipari termelés volumene 2008 májusában 7,8 száza­lékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A termelés májusi visszaesése mindkét építményfőcsoportnál megfigyelhető volt. Az épületek építésének tevékenysége 8,5 százalékkal mérséklődött, az egyéb építmények építéséé 6,9 százalékkal csökkent 2007 májusához mérten. Az első öthavi adatokat figyelembe vé­ve az épületek építése 11,3 százalékkal, az egyéb építmé­nyeké 13,1 százalékkal lett ala­csonyabb. Az építőipari vállal­kozások május végi szerződés- állománya 36 százalékkal ki­sebb volt, mint egy éve. Valamennyi építési övezetben elhelyezhetők a megújuló ener­giaforrások műtárgyai, ameny- nyiben a- helyi építési szabály­zat vagy szabályozási terv más­ként nem rendelkezik. Klímabe­rendezést meglévő épületre csak takarva lehet felszerelni. akadálymentesítés Az akadály­mentesített területen a küszöb legfeljebb 20 milliméter magas lehet, és le kell kerekíteni. Az akadálymentes ajtónak legalább 90 centiméter szélesnek kell len­nie. Eddig liftet akkor kellett épí­teni egy házba, ha a lakás padló­szintje 13,65 méternél maga­sabbra esett. Az új előírás: lift kell, ha 10 méternél nagyobb szintkülönbséget kell áthidalni az épületben, illetve minden középmagas és magas épület­ben bútorszállító liftnek is kell lennie. A pénzügyi tárca szerint nekünk jó az uniós büdzsé a pénzügyminisztérium vé­leménye szerint Magyaror­szág érdekeivel egyezik, és az uniós prioritások számára megfelelő forráso­kat biztosít jövőre az EU 2009-es költségvetésének tervezete. Ezt első olvasat­ban csütörtökön hagyta jó­vá az Ecofin, a tagállamok gazdasági és pénzügymi­nisztereinek tanácsa Brüsszelben. MÁV Biztosító: pluszpénz nélkül itt a vég egy érvényes ajánlat sem érkezett a MÁV Általános Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosí­tási állományának átvételé­re péntek délig. Varga Csa­ba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazga­tója szerint így a leggazda­ságosabb megoldás az len­ne, ha az egyesület tagjai 20-30 ezer forint pótbefize­tést vállalnának. MDF: kell a Nemzeti Civil Alapprogram herényi károly frakcióveze­tő és Pettkó András ország- gyűlési képviselő közös nyi­latkozatban szorgalmazza a Nemzeti Civil Alapprogram létrehozását. Mint írták: az MDF azért is támogatja ezt, mert ezzel enyhítenék a civilek kiszolgáltatottsá­gán. Szerintük ugyanis a kormány a saját játéksze­rének tekinti a civilszerve­zeteket, holott azoknak a politikától függetlenül kellene működniük. Herényi tenne a civilekért Tízszeres áron akarták eladni a burgonyát aranyárü krumpli Olva­sónk szokásos havi nagy- bevásárlásáról hazatérve vette észre, hogy a krump­li kilójáért háromezer forintot fizetett. Amikor a blokkot lobogtatva visz- szatért az áruházba, elza­varták, mondván: pénztár­tól való távozás után rekla­mációt nem fogadnak el. Olvasónk minden hónap első hétvégéjén látogat el a köze­lében lévő élelmiszer-áruház­ba, s rendszerint nagy össze­get hagy a kasszánál, telepa­kolt bevásárlókocsija után. Éppen ezért nem kapta fel a fejét múltkori bevásárlásá­nál, amikor csaknem 30 ezer forintot kértek el tőle a pénz­tárnál. Hazaérve azonban elővette a vásárlásról szóló blokkot, s egyből szemet szúrt neki egy 9000 forintos tétel. A hölgy kis híján el­ájult a döbbenettől, ugyanis a számla szerint három kilo­gramm krumpliért fizetett ki majdnem tízezer forintot. Azonnal vissza is ment az áruházba, s megmutatta a nyilván hibás blokkot az el­adónak. A pénztáros hölgy közölte, hogy valóban sok a 3000 forint egy kilogramm burgonyáért, de a pénztártól való távozás után nem fogad­nak el reklamációt. Egyértelmű, hogy túlszámlá­zás történt, ami természete­sen a kereskedő hibája - rea­gált a történtekre Szép Gábor, az Országos Fogyasztóvédel­mi Egyesület szóvivője. Ilyen esetben a kereskedőnek köte­lessége visszaadni a tényle­ges és a túlszámlázott ár kö­zötti különbséget a vásárló­nak. Ha az áruházban mégis ágálnak a kártérítés ellen, nyugodtan írjunk be a vásár­lók könyvébe. Erre a bejegy­zésre ugyanis a kereskedő­nek 30 napon belül írásban kell válaszolnia, arról nem is beszélve: így a Fogyasztóvé­delmi Hatóságnál is nyoma lesz a problémának. ■ H. M. kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Idén már tíz áldozatot követelt az Adria tragédiák Kidolgozhatják a turistáknak a tengerpart magatartási kódexét Traktorblokád alá vették a békési dinnyetelepeket Honfitársaink többsége ezekben a napokban indul az Adriára, ám sokan nem számolnak a horvát tengerpart veszélyeivel. Pedig idén már az előszezonban eddig tíz turista lelte halálát nyaralása közben. A horvát tengeri kutató- és mentőszolgálat központja sze­rint a tragédiák oka leginkább az, hogy a nyaralók felkészület­lenül, a környezetet nem ismer­ve, és felesleges kockázatokat vállalva bocsátkoznak bele min­denféle kalandba a fürdés és na­pozás mellett. A tengeri kutatószolgálat pél­daként említette, hogy nemrég cseh turisták olyan gumicsónak­kal mentek ki a tengerre, amely­hez gyenge játékszernek való evezőket használtak, ezért ami­kor kisodródtak a nyílt vízre, nem tudtak visszajutni a partra. A hegyi mentők összesítése alapján egy-egy szezonban mintegy 400 esetben hívják őket, nem ritkán tragédiával végződő esetekhez. Ezek leg­főbb oka, hogy a turisták elfe­ledkeznek a tengerpart és a kö­zeli hegyek közötti nagy magas­ság- ég hőmérséklet-különbség­ről. Emiatt könnyen elveszítik tájékozódási képességüket, és az erejüket is. Ezért már régebben felvető­dött: a turisták biztonsága érde­kében érdemes lenne kidolgoz­ni egy tengerparti magatartási kódexet számukra. ■ Z. M. Ö c A tengeri kutatószolgálat szerint a turisták nem félnek a veszélyektől Az Auchan áruházzal ugyan Karsai József vezetésével még csütörtök este megegyeztek a dinnyetermelők, ám a „fronthely­zet” korántsem szűnt meg. Mint­egy másfélszáz gazda ugyanis Magyarbánhegye- sen gyűlt össze pén­tek délután. Hosz- szas tanácskozás után végül úgy dön­töttek, hogy „megleckéztetik” azokat a felvásárlókat, akik har­minc forint alatti árat fizetnek a dinnye kilójáért a termelőknek. Karsai József elmondta, Dél- Békés mintegy 25 dinnyefelvá­sárlójának közel a fele nem adja meg az elvárt árat. Elmondta: most figyelmezte­Négy felvásárló telephely kajára' tát álllták el. tésképpen négy felvásárló telep­helyének kijáratát állják el a munkagépeikkel. Magyarbán- hegyesen, Nagybánhegyesen, Kunágotán és Medgyesegyhá- zán se ki, se be nem megy ka­mion hétfőig. „Tisztában va­gyunk vele, hogy ez szabálysértés” - nyi­latkozta Karsai. „De a helyzet tűrhetetlen, lépni kel­lett, s ha hétfőig sem hajlandók bruttó 30 forintos árat fizetni a felvásárlók, nyilvánosságra ho­zom a névsorukat.” - tette hozzá. A dél-békési választókerület 12 településén termesztenek dinnyét, amit főként ez a hu­szonöt felvásárló vesz át. ■ Csökkenő termelés az építőiparban

Next

/
Oldalképek
Tartalom