Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

2008-07-14 / 162. szám

10 SZOLGALTATAS 2008. JULIUS 14., HÉTFŐ Iliiül Szeretettel köszöntjük névnapjukon Örs és Stella nevű kedves olvasóinkat! Örs. Török eredetű ómagyar név, jelentése: hős, férfi. Védőszentje: Szent Ursus római vértanú katona. Anonymus Gestájában szerepel először. Kun-kabar vezér fia volt, a hagyomány azt tartja, hogy több nemzetség is származott tőle. Stella. A latin Stella Maris, a tenger csillaga kifejezésből rövidült, ez pedig Szűz Mária egyik állandó jelzője. Krúdy Gyula Vörös pos­takocsi című színművének egyik szereplője Estella, aki Alvinczyben bízik, hogy kiszabadítja a piroslámpás házból. A Nap kel: 5.01, nyugszik: 20.38. A Hold kel: 18.07 nyugszik: 1.09. HÉTFŐN IGEN SOK ESŐ reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 20 X • 20 °C 20 °C * 18 °C 18 °c . Ép$seny , Salgótarján Balasteagyarm^ , BátonytereWfe 20 “C IP Nógrád megyében ma nagyot változik az időjárás. Napköz­ben igen nagy esővel, zivatarokkal, viharos széllökésekkel, kö­rülbelül 15 fokkal csökken a meleg. Éjszaka eláll az eső. Haj­nalban ködfoltok várhatók. A jellemző hőmérséklet délutánra 20 fok köré emelkedik, kedd reggelre 12 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: keddre országszerte enyhülés, ismétlődő kisebb eső várható. Szerdára ismét kismértékű felmelegedés, csütörtökre újra je­lentős eső valószínű. Orvosmeteorológia: délután erős hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a kiadós esőtől csúsznak az utak. A féktávolság akár tíz-harminc méterrel is megnőhet. A helyen­ként felhőszakadásszeni eső vízátfolyásokat, esetleg felúszást okozhat! A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.l-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 20-23 C Tisza 19-24 °C Balaton 23 °C Velencei-tó 23 X Fertő 22 C Tisza-tó 24 °C Pollen Fűfélék magas Gombák magas Csalán magas Július 11-i 3 5 6 9 13 28 30 32 37 40 Kenő nyerőszámok 41 49 53 55 56 63 68 70 73 80 A Luxor nyerőszámai és nyereményei a 2008 28. játékhéten a következők: A telitalálat [határs2ámon belül] várható főnyereménye a 2008 29. játékhéten: 31 millió Ft? A telitalálat [határszámon kívül] várható főnyereménye a 2008 29. játékhéten: 7 millió Ft! § 11 éö 46 63 56 Á 25 (zik 15 74 18 58 62 m 39 22 70 24 30 12 (S) 48 áSH 43 59 29 EtTé 3 hétr í: érvényes h**:írs2ám : 38 Az “ELSŐ KÉP" -et 3 16 kisorsolt nyerőszám után értek el. Az “ELSŐ KERET”-et 3 35 kisorsolt nyerőszám után érték el, A LUXOR-t (telitalálatot) a 40 kisorsolt nyerőszám után érték el. 32 31 m A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A HITELÜGYEKKEL FOGLALKOZÓ OSZTÁLYÁT ÁTHELYEZTE A MAGYARNÁNDORI KÖZPONTI ÜZLETHÁZBÓL A BALASSAGYARMATI 1. SZÁMÚ, DEÁK F. ÚTI KIRENDELTSÉGBE. Nagyobb összegű hiteligényekkel - bárhol lakik - az adott helyen keressék munkatársainkat. Telefonszámuk: 20/572-4996 és 35/500-381 Igazgatóság Július 12-i 6 9 15 17 21 26 28 29 32 38 Renö nyerőszámok 45 46 47 50 60 62 64 68 70 71 NAPI HOROSZKÓP rák (VI. 22-VII. 22.). Uralkodó bolygója, a Hold földtávolban jár. Úgy érzi, valami nem stimmel. Sokkal jobbak a kilátásai, mint gondolná. Kéne önnek egy kis kurázsi. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Mobiltelefonja nélkül elveszettnek érzi magát. Amikor betelik a pohár, kiborul, amit a többiek nem értenek. Egy kis megfontoltság hasznos lehet. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Fürge, gyors, és az észjárása is eleven. Sok minden van önben, csak nem tudja jól kifejezni. Próbál­kozzon a számítástechnikával, fényképezéssel. mérleg (IX.24-X.23.). Valami nem stimmel a családjában. Le­het, hogy ön az oka vagy csak önt vádolják. Sértődés helyett tekintsen önmagába és őrizze meg a nyugalmát. skorpió (X. 24—XI. 22.). Pénzügyi téren nem teljesülnek az el­várásai. Ez nem jó, de ne adja fel a reményt. Kis lépésekkel is elérheti a kitűzött célt. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Találkozik egy régi ismerősével, ami új érzelmeket kelt önben. Ha elérhetetlen ideál után sóvárog, annak reménytelenség lesz az eredménye. bak (XII. 22-1.20.). A múltjából felbukkan valaki, méghozzá egészen meglepő módon. Régi kapcsolatukat teljesen új meg­világításban látja. vízöntő (1.21-11.20.). A pénzügyeket tekintve most az óvatos Stratégia a nyerő. Az eredmény jobb lesz, mint eredetileg vél­te. Némi kockázatot bátran vállalhat, a bolygók támogatását élvezi. halak (II. 21-111.2d). Most az óvatosság a kulcsszó, úgy a pénz, a karrier, mint az egészség tekintetében. Remekül fogja érez­ni magát, mivel mértéktartóan étkezik, s a napozással is óva­tos. kos pil.21-IV.20.). Ön most rendkívül ambiciózus. De azért első­sorban a kapcsolatok érdeklik - nem feltétlenül a romantikus vi­szonyok. Magánéletében izgalmas esemény zajlik. bika (IV.21-V.20.). Önnek most roppant könnyen megy a kommu­nikáció. Környezetében segítőkész emberek vannak. Nem ütkö­zik ellenkezésbe, s érvényesítem tudja nézeteit ikrek (V. 21—VI. 21.). Hajlamos megfázásokra, kisebb fertőzé­sekre. Igyekezzék elkerülni a veszélyhelyzeteket. Ne tartóz­kodjon túl sokat az uszoda vagy a strandmedence vizében, ne fogyasszon jeges italt. Legyen óvatos! Rádió> és televíziómüsor-ajánlat 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Érzékeny ifjúság (francia sor. - 50/21-22.) 9.50 Védelmi jog (olasz krímisorozat-26/11.) 10.50 Kisvárosi doktor (német sor. - 26/24.) 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Roma magazin 12.50 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 13.25 Múzeumról múzeumra (japán ismeretterjesztő soro­zat-13/1.) 13.55 Bűvölet (olasz sorozat - 54/4.) 14.50 Jó kis bagázs (francia sorozat-22/11.) 15.15 Penz-vidék 15.50 Ötcsillagos szerelem (német sorozat-20/6.)' 16.35 Kína folyói- Kína jövője (német dok.-film-sor. - 4/3.) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Max, a zsaru (portugál krimisor.-52/51.) 18.45 Életképek (magyar sorozat) 19.25 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár 19.55 Sporthírek 20.10 A kék papagáj (francia film, 2006) *’ 21.55 Hétfő este 22.35 24 - Harmadik évad (am. krimisor. - 24/4.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 Utánam a vízözön (ausztrál film, 1977) 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 A fantasztikus nagynéni (magyar tévéfilm-2/1.) 9.45 „írónak, semmi másnak?” 10.10 Slovenski utrinki 10.35 Együtt 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Natura 13.30 Válaszd a tudást! 14.30 Nyugat 100- A vetélkedő (9.) 15.15 A jó pap holtig tanul 15.40 A tudás hatalma (3/1.) 16.10 És mégis mozog a föld (magyar sorozat - 3/1.) 59' 17.10 Pengető 18.05 Delta 18.30 Sophie - A nem kívánt jegyesség (65/31.) 19.00 Esti mese 19.25 Iskolatársak (26/5.) 20.20 Pillanatok a nagyvilágból 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Titkosszolgálat- MI-5 (46/22.) 21.55 Baráti gyilkosság (amerikai krimi, 2001) 23.20 Napnyugta 1.50 Bűvölet (126.) t*2 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes mokka 8.55 Norbi-torna 9.10 Jóban-rosszban (magyar sorozat, ismétlés) 9.30 Stahl konyhája 9.35 Kvízió délelőtt 10.10 Teleshop 11.45 Szürke Bagoly (angol kalandfilm, 1999) 1 Az 1930-as években Archie, a Szürke Bagoly nevű indián szembesül azzal, hogy otthonát, az érintetlen kanadai vadonban kegyetlen szőrmevadászok fosztogatják. Bár ő maga is vadász volt, de idővel megtanulta, hogyan szerezheti meg azt, amire szüksége van a túléléshez anélkül, hogy nagy sebet ejtsen a természeten. 13.50 Kvízió 14.35 Sentinel - Az őrszem (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Dokik (amerikai vígjátéksorozat) 16.25 Rex felügyelő (osztrák-német krimisorozat) 17.25 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) 18.30 Tények 19.00 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 19.40 Aktív 20.10 Hal a tortán 21.10 Életfogytig zsaru (amerikai krimisorozat) 22.10 Gyilkos körök (francia misztikus krimisor.) 23.10 8 nap- Végzetes emlékek (német krimisorozat) Közben: Kenósorsoiás 0.10 Tények este hli* KLUB 6.00 Reggeli Ébresztőshow Benne: : Hírek félóránként 8.35 Reflektor 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub | 11.35 Férfifaló csapdában (lengyel vígjáték, 2000) Zosia vonzó ifjú hölgy, aki ennek tuda tában is van, és úgy alakítja az életé hogy pénzes férfiakat magába bolon dít és busás ajándékokat húz ki beli lük. Idős nagynénje - a világhírű sz nésznő, Beata Tyszkiewicz jutalomja téka - aki úgy élte le életét, hogy szép­ségével, hódításaival gyűjtött vagyont magának, hideg fejjel terelgeti a lányt célja elérése felé. Am a sors iróniája, hogy Zosia beleszeret az ifjú fotómű­vészbe, aki maga is cinikus nőfaló. 13.40 Disney-rajzfilm 14.05 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Doki (amerikai sorozat) 16.20 A Grace klinika (amerikai sorozat) 17.25 A harc törvénye (amerikai akciófilm-sorozat) 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt (magyar sorozat) Közben: Hírek j 21.15 A szökés (amerikai akciófilm-sorozat) 22.05 Született nyomozók (amerikai krimisorozat) Utána: Hírek 23.20 Doktor Addison (amerikai sorozat) 0.15 Reflektor (§) 6.05 Ally McBeal (amerikai sorozat) 7.00 Forinteső (interaktív játék) 8.00 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krímisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 12.05 Pacific Blue (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája (amerikai sorozat, ismétlés) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krímisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Két pasi- meg egy kicsi (am. vígj.-sor. - 95-96., ism.) 17.25 Will és Grace (amerikai sorozat) 18.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 19.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 20.00 Férjek gyöngye (am. vígjátéksor. - 90.) 20.30 Szex és New York light (amerikai sorozat-1.) 21.05 CSI - New Yorki helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Kés/alatt (amerikai sorozat) 23.05 Claire (amerikai-francia film, 2007) Claire Bannion megözvegyült, két fia­tal lány édesanyja. Mentális képessé­gekkel Tendelkezik és látomásokat idéz elő, melynek révén bevonják egy helyi gyilkossági ügy felderítésébe, A gyilkos után nyomozva megpróbálja értelmgzní látomásait, és megtudja, hogy az elkövetett gyilkosság egy so­rozatgyilkos legutóbbi tette. Fogalma sincs róla, bogy a nyomozás előreha­ladtával milyen veszélybe fogja sodor­ni saját családja biztonságát. 0.40 CSI - New York i hely­színelők (ismétlés) DUNA TV 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek 6.05 Vannak vidékek 7.00 Hírek 7.05 Hírháttér (ismétlés) 7.35 Kikötő - extra (ism.) 8.30 Négyzetméter (ism.) 9.00 Maisie Mac kalandjai (skót mesesor.) 9.10 Lucky Luke és a nagyváros (belga-francia mesefilm) 10.30 Bűvölet (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek. Duna tér 14.25 Francia-magyar mozaik 14.30 Minoritates Mundi 15.00 Saint-Exupéry utolsó repülése (francia dokumentumfilm) 16.05 Heuréka! Megtaláltam! 16.35 Keménykalap és krumpliorr (magyar sorozat -4/1.) 17.30 Mese 18.00 Híradó. Időjárás 18.30 Derrick (német krimisorozat) 19.35 Szent Márton útjai (magyar dokumentumfilm) 20.45 Sportaréna 21.30 Hírháttér 22.00 Francia-magyar mozaik 22.05 Marie Antoinette (francia dokumentumfilm) 23.30 Tegnapi és mai huszárok Párizsban (magyar ism.-terjesztő film) 0.05 Mediawave-koncertek SPORT 1 9.00 Salakmotor Csapat-világbajnokság, Leszno. 1. (ismétlés) • 12.15 KO Tv. Profiboksz- magazin (ismétlés) 12.45 Vízilabda Európa-bajnokság. Fér­fi helyosztó (ismétlés) KOSSUTH PETŐFI SZENT ISTVÁN RÁDIÓ EGER Óránként: Hírek. Időjárás. 4.03 Népzene. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal -Táj. 6.00 180 perc. 9.00 Napközben. 12.01 Króni­ka. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rádiószínház. 13.30 Az evangé­likus egyház félórája. 14.05 Rádiókabaré. 15.00 Közelről. 15.15 Kultúrkör. 15.45 Zöldövezet. 16.15 Hétköznapi tudomány. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sport. 19.30 Nyelv-ész 19.35 Gye­reksáv. 20.04 Rádiószínház 20.24 Körössy János francia örökzöldeket zongorázik. 20.30 Gyöngyszemek. 20.35 Az öt karika jegyében. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 22.20 Sport. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Népzene. 0.10 Éjszaka 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Zene ébredéshez. Benne: 6.30 Hír­percek. Félóránként hírek, kör­zeti időjárás és közlekedés. 9.02; 11.02; 13.02; 15.02; 17.02; 19.02 Sporthírek. 19.03 Kultúrfitnesz. 20.03 Zene olva­sáshoz 23.00 Netidők. 0.02 Éj­féli mix. 1.00 Zenei válogatás - Egy kis hazai... 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 09.05 Mindennapi egészségünk. 10.05 Közélet. 11.05 Mesterségem címere. 12.00 Harangszó, Úran­gyala 13.05 Neuma. 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Hajrá magyarok! 14.35 Mi tán terem? 15.15 Hang­kép. 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mit tegyek? 17.00 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép. 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hála-gála 21.05 A lé­lek vonalán. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 14.30 Televíziós vásárlás 15.30 Vízilabda Európa-bajnokság Férfi helyosztó (ismétlés) 17.15 Labdarúgás Európa-bajnokság Döntő (ismétlés) 19.45 Mai helyzet 20.00 Tenisz Gaz de France WTA- torna, Budapest Döntő (ismétlés) 23.30 Tenisz ATP-verseny, Gstaad Döntő (ismétlés) 2.00 Vízilabda Európa-bajnokság Férfi helyosztók (két mérkőzés, ismétlés)' 14.35 Európai nagyvárosok 15.45 Bili - Sydney szakácsa 16.55 Az utolsó napok 18.05 Szemtelen szőrmókok 19.15 Tengerek határán 20.20 Gyermekkórház, Glasgow 21.30 Egészségünk- Tények és tévhitek 22.40 Titkos szovjet háborúk 23.45 Alvilági históriák HALLMARK 6.00 A tenger gyermekei (am. kalandfilm, 1999) 8.00 Halálos tévedés (amerikai film, 1986) 10.00 McLeod lányai 11.00 Küldetés: A 771-es já­rat megmentése (am. film, 1993) 13.00 Angyali érintés (am. sor.) 14.00 McLeod lányai 15.00 Halálos tévedés 17.00 Angyali érintés 18.00 Viharos vakáció (amerikai film, 2000) Abe Shaddick hetvenéves, megkese­redett vegyesbolt-tulajdonos egy fes­tői kisvárosban, Fairviewban, Unal­mas hétköznapjait nem töri meg sem­mi, mert nincs türelme semmihez és senkihez. Unokaöccse, Stanley úgy dönt, hogy részt vesz a városka gyer­mekprogramjában, melynek kereté­ben két hétre magához fogad egy hát­rányos helyzetű városi kisfiút. Stanley azonban a fiúcska érkezésének napján távozik a városból, és Shaddickre há­rul a feladat, hogy gondoskodjon a gyerekről. Shaddick először vissza akarja küldeni a fiút, de lassacskán megenyhül és összebarátkoznak. 20.00 A médium (amerikai krimisorozat) 21.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) 23.00 A médium (ism.) 24.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat, ism.) 2.00 Viharos vakáció (ism.) 12.00 Az ügyosztály 13.00 Eltűntnek nyilvánítva 14.00 Sue Thomas - FBI 15.00 Harmadik műszak 16.00 The Amazing Race 17.00 Az ügyosztály 18.00 Eltűntnek nyilvánítva 19.00 Sue Thomas - FBI 20.00 Harmadik műszak 21.00 Boomtown 22.00 Hétköznapi nyomozók 23.00 A holtsáv 24.00 Alias (amerikai-akciófilm-sorozat) TAR JANI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Pénzhalász 12.00 Info Tv 15.00 Pénzhalász 16.00 Info Tv 17.00 Stílus 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.45 Mesteremberek 19.00 Csendes percek 19.25 „Fölmentem a hegy sziklatetejére..." Pető­fi a Medvesen 20.00 Hogy volt... - Képek a Petőfi Színjátszókról 20.10 Hírfüzér 20.30 Hírháló 21.00 Pacific Blue (amerikai filmsorozat, 10.) 22.00 Házibuli Attilával A -r-v ''JfPlb TTTTXT A TV Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: 1 II 1% A I I 1—1 I 1% I A 1^ Salgótarján Kassai sor ű S7Prlff»s7tnsóai fplpfnn- ^9/41 6Í-4SS ^9/499-091 Y ia4A\/í»Tr«»tA- PT AGHV r.VHDGV t-Tíf-rfotóc-; ác torlor^: n/ai/c a cc f— . oo/yno mo o 1----------------------*:_____1_____*" __ Sa lgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezetö: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,------------------------------ssasv.—ütt---------------------------- Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sz erkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon é^rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i Aiújtóoa • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j „VYk Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATES2T 2005. február 7-i zámappal auditálta. , 1 szerkesztőségi rendszerrel készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom