Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-20 / 142. szám
12 2008. JÚNIUS 20., PÉNTEK SPORTTUKOR Sprint a Mátrában AUTÓSPORT, Mátrakeresztes és Mátraszentimre között negyedik alkalommal rendezik meg 22-én, vasárnap a Mátra-rali sprintversenyt a szokásos (S1-S4 + Lada Kupa) kategóriákban. Szombaton, 21-én az adminisztratív teendők és a - közlekedők figyelem! - pályabejárás vár a benevezett párosokra, vasárnap 7 órától lezárják az említett útvonalat, 8-tól pedig rajtol a négy (melyből a három legjobb idő számít az összetett végeredménybe) 7,5 kilométeres futamból álló verseny, melynek szüneteiben csak a menet- rendszerű buszok közlekednek. Ivkovics távozott kosárlabda. Sztojan Ivkovics, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya levélben tudatta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ), hogy a továbbiakban nem tudja ellátni feladatát. A szakember azzal indokolta döntését, hogy nem talált meghallgatásra javaslata, miszerint mindig legyen a pályán legalább két magyar játékos az NB I-es mérkőzéseken. Az elnökség ugyan támogatta az elképzelést, de a férfi liga megvétózta azt Az MKOSZ vezetése szerdai ülésén tudomásul vette a PVSK-Expo Center Pécs szakmai igazgatójaként dolgozó Ivkovics elhatározását, és felkérte a szakmai bizottságot, hogy jövő pénteki ülésén tegyen javaslatot a szakvezető személyére, aki az Európa-bajnoki selejtezőkön irányíthatja a nemzeti együttest. Amint arról korábban már beszáIvkovicsot nem láthatjuk Salgótarjánban moltunk, a nemzeti együttes az ősszel két mérkőzést játszik a felújított Salgótarjáni Városi Spqrt- csarnokban: szeptember 3-án Finnország, 6-án pedig Bulgária válogatottja vendégszerepei a megyeszékhelyen. Emberkígyó kúszott az ország tetejére Elmúlt szombaton 11. alkalommal vágtak neki a kihívást kedvelők a 12. Gatorade Kékes-csúcsfutásnak. Az előző évekhez hasonlóan idén is sokan, csaknem 1500-an - közöttük 31-en Nógrád megyeiek - vállalkoztak arra, hogy a Mátrafüred és a Kékestető közötti 11,6 kilométer hosszú, 671 méter szintkülönbségű távot teljesítsék. A11 órakor elrajtoló mezőnyt ezúttal nem kínozta még a hőség is, így „csak” a komoly szintkülönbséggel kellett megküzdeniük az indulóknak, akik közül az etióp Erkolo Ashenafinak mindössze 44 perc 41 másodpercre volt arra szüksége, hogy felérjen az ország tetejére. Az első hölgyversenyzőre sem kellett sokáig várni, Földingné Nagy Judit 52: 51 alatt tette ugyanezt. Igen örvendetes, hogy a legjobb Nógrád megyeiek az élcsoportban végeztek, Zánki Zoltán az 57. helyével és 57:48-cal nem túl sokat kapott a nagymenőktől, de rajta is túltett helyezésben a nők között a Mátrát hazai terepnek tekintő pásztói Cirbusz Katalin, aki 5. lett. Az élcsoport után még jó ideig hömpölyögtek a jóval lassabb résztvevők, köztük politikusok, közéleti személyiségek, valamint megyénkbeliek, és minden célba érkező örömmel érintette meg az 1014 métert jelző követ, ahol fotó készült róluk, majd nyakukba akasztották a sikeres teljesítésért járó emlékérmet. Jobb nógrádi eredmények Férfiak: 57. Zánki Zoltán (Salgótarján) 57:48 perc, 106. Téti Gábor (Balassagyarmat) 1:00:34 óra, 149. Ragályi Gábor (St.) Idén Zánki Zoli volt a leggyorsabb nógrádi 1:02:44, 252. Laczkó Gábor (Bgy.) 1:05:18,289 Czele Tamás (SZAFT Szécsény) 1:06,22, 347. Hasznosi Márk( Szécsény) 1:07,58, 376 Ugor Ákos (Gróf Hadik SE, Szécsény) 1:08,38, 414. Kelemen Gergő (St.) 1:09,19, 458. Józsa Krisztián (BVSE Bátonyterenyel) 1:10,11, 468. Tóth Ervin (BVSE) 1:10,23,518. Czele lános (SZAFT) 1:11,20 644. Gál Ottó (Csitár) 1:14,34, 686. Pap Károly (Palotás) 1:15,48,) 688 . Bakos Norbert (St.) 1:15,52,692. Hesz Viktor (Nógrád) 1:15,59, 889. Gusztos Péter (St.) 1:22,03,893. lancsó Balázs (Tar) 1:22,13,896. id. Jusztin Ferenc (Szécsény) 1:22,17,906. Imre Péter (Piliny) 1:22,30. Nők: 5. Czirbusz Katalin (Pásztó) 1:03,37, 6. Horváth Ágnes (St.) 1:04,41, 68. Bekecs Zsuzsa (St.) 1:16,36. (sts) Szezonzáró két „szűk” vereséggel kézilabda, Heves megyei bajnokság, nők SPORTTURMIX Lovastábor A Szerencsepatkó Lovas Egyesület június 30 és augusztus 29 között folyamatosan napközis, illetve bentlakásos rendszerű lovastábort szervez hetes váltásban Vizslás-Újlakon. A táborban napi kétszeri lovaglással, gyakorlati és elméleti oktatás van szakképzett lovasoktató vezetésével. A tábor díja (öt napra, hétfőtől péntekig) napközis részvétel esetén 22 000 forint, bentlakással 25 000 forint, amely tartalmazza a napi kétszeri, ill. négyszeri étkezést is. Jelentkezni lehet Körül Krisztina lovasoktatónál a 06 20 207-37- 66, vagy a 32/786-811- es telefonszámokon, e-mail-ben: kDrill.krisztina@chello.hu. Éremátadás Vanyarc. Büszkék lehetnek a település lakói a helyi labdarúgókra: a 2007/2008-as évadot szép eredménnyel zárták. A megyei II. osztály Déli csoportban a felnőttek harmadik, míg az ifjúságiak az első helyen végeztek. A múlt hétvégén éremátadó ünnepséget tartottak, ahol a városi labdarúgó-szövetség elnöke, Szilágyi Albert adta át a díjakat. Egri VSI - Salgótarjáni Madách DSE 36-32 (18-15) Eger, Eszterházy főiskolai csarnok, 50 néző, vezette: Aczél, Búzás. Madách DSE: Kiss - Gyetvai G, Füzesi 5/3, Marcsokné 9/5, Gyetvai M. 3, Viskárdi 7, Brezovszky 2/2. Cs.: Kovács R. 1, Kelemen 4, Miheller, Hartmann 1, Boros. Edző: Oláh Sándor. Az Eger legjobb dobói: Németh 10/4, Ponyi Sz. 10, Korponai 7, Hegyesi 4. Hétméteresek: 4/4 ill. 16/10. Kiállítások: 8, ill. 2 perc. Az eredmény alakulása: 13. perc: 6-7, 22. perc: 11-9, 37. perc: 24-17, 52. perc: 30-28. Gyöngyösi FKK ül. - Madách* DSE 34-32 (17-15) Gyöngyös, 50 néző, vezette: Herczeg, Sajóvölgyi. Madách DSE: Kiss - Gyetvai G. 3, Füzesi 8/3, Gyetvai M. 3, Marcsokné 4, Viskárdi 8/2, Kovács R. 5. Cs.: Jászberényi (kapus), Kelemen, Hartmann 1, Boros. Edző: Oláh Sándor. Gyöngyös legjobb dobói: Tóth 13/3, Papp 9/1, Lukács 8. Hétméteresek: 5/4 ill. 4/4. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Az eredmény alakulása: 10. perc 5-7, 19. perc: 8-10, 37. perc: 20-22, 52. perc: 28-30. A Heves megyei versenykiírás furcsaságai miatt mindkét találkozót lényegében NB Il-es játékosok ellen vívta a fiatal salgótarjáni csapat. Mindkét alkalommal esélyük lett volna a győzelemre, ha kevesebb hibával játszanak Viskárdiék. Oláh Sándor: - Egerben szenzációs megoldások és gyermeteg hibák jellemezték játékunkat. Tisztességesen helytálltunk, de az árnyékunkat átlépni még nem tudtuk. Gyöngyösön viszont csalódott voltam mind a mutatott játékot, mind az eredményt illetően. Nem volt bennünk elegendő küzdőszellem. Ettől függetlenül köszönöm a játékosaim egész éves munkáját És mindazoknak szintén köszönetét mondok, akik bármiben is segítettek minket. Szerencsére ilyenek is vannak. H. H. PARALIA SALGÓTARJÁNI INDULÁSSAL 2008. 09.19 - 09. 28., 10 NAP/7 ÉJ ELLÁTÁS NÉLKÜL ELHELYEZÉS: 2-3 FŐS STÚDIÓKBAN ÉS 4 FŐS 2 LÉGTERES APARTMANOKBAN /Tengerparttól 80 méterre/ RÉSZVÉTELI-DÍJ: 2 FŐS STÚDIÓKBAN:30.350,-Ft/fő 3. fő pótágyon 2-14 éves korig 50%, 14 éves kor felett 20% kedvezmény 4 Fő APARTMANBAN: 28.120,-Ft/fő JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2008.07.04. Részletes információ: QUAESTOR UTAZÁSSZERVEZŐ KFT. 3100 Salgótarján Kassai sor 4 Telefon: (32) 310-030 A feltüntetett árak az áfát is tartalmazzák. Gézengúz akció! Nyaraljon gyermekével all inclusive hotelekben, és gyermeke 19 900 Ft-os áron utazhat a szünidő alatt! Törökország-Alanya 129 900 Ft/fő/7 éj 2008.06.26. -07.03. Hotel 4* all inclusive, repülőjegy Görögország-Rodosz 128 900 Ft/fő/7 éj 2008.06.26. -07.03. Hotel 3* all inclusive, repülőjegy Görögország-Korfu 153 900 Ft/fő/7 éj 2008.06.25.-07.02. Hotel 4* all inclusive, repülőjegy Görögország-Kréta 157 900 Ft/fő/7 éj 2008.06.29.-07.06. Hotel 4* all inclusive, repülőjegy Külön fizetendő: repülőtéri,illeték (299ÖQ Ft), útlemondási biztosítás (1%), BBP biztosítás (310 Ft/nap). Az akció 2 felnőttel érvényes egy szobában, az első pótágyra, a katalógusban szállásonként megadott életkor alapján alkalmazható. A1eltüntetett árak az áfát is tartalmazzák. Salgótarján, Kassai sor 4. Telefon: (32) 310-030 ... » Jr mhBF %