Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-20 / 142. szám
6 GAZDASÁG 2008. JÚNIUS 20., PÉNTEK Tiltakozó akciókat terveznek a tejesek felvonulnak a nagy áruházláncok elé a tejtermelők, ha nem sikerül elérni a fel- vásárlási ár emelését. Jelenleg egy literért 80 forintot kapnak a gazdák a korábbi 95 forint helyett. Nehezményezik azt is, hogy mind több a láncok polcain az olcsó importtej. Újra csúcson a forint, a magas kamat húzza néhány hét kihagyás után újra csúcsra jár a forint. A nemzeti fizetőeszköz árfolyama egy hónap után tegnap ismét elérte a 240 forinl/eurós szintet. Elemzői vélemények szerint a régió iránt újra feltámadt a külföldi érdeklődés, és a jegybanki kamatemelés lehetősége is megmozgatta a forintot. GKI: a vártnál jobb lesz a gazdasági teljesítmény SZÁMOTTEVŐEN gyorsulhat az idén a magyar gazdaság növekedési üteme - állítja a GKI. A gazdaságkutató ezért az eddigi 2,7-ről 3 százalékra emelte a GDP ez évi bővülésére vonatkozó jóslatát. A GKI szerint az ipar és a mezőgazdaság is kiváló teljesítményt nyújthat az idei évben. A BUX-index 2008. június 19-én 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2ra.06.10. weszveny Utolsó ár p> Változás {%) Millió Ft Danubius 6 550 +2,26 32 TVK 4780 +1,70 72 Á. Nyomda 10940 +1,20 26 Egis 16355 +0,39 63 Richter 33 050 +0,16 1419 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár {Ft) Változás» Millió Ft MTelekom 755-1,82 1 627 OTP 6507-1,78 9231 Mól 20990-1,22 2494 Fotex 674-0,88 158 Pannergy 1398-0,14 1235 A BUX-index az elmúlt napokban 22 400 22 200 22 000 21811 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. június 19-én. /Ft $/Ft CHF/Ft i 1 i 242,08 156,19 149,78-1,86 Ft-1,36 Ft-1,00 Ft Veszélyben a dolgozók! munkabiztonság Kockázatértékeléssel megelőzhetők a balesetek Veres János: reális lehetőség az áfa kulcsának emelése Tízből kilenc munkaadó nem figyel eléggé dolgozói biztonságára. A lehetséges veszélyek elemzésével pedig a balesetek számát jelentősen lehetne csökkenteni. Uniós kampány indul. Németh Márk Még mindig nem fordítanak elég figyelmet a magyarországi vállalatok arra, hogy biztonságos munkakörülményeket biztosítsanak dolgozóiknak. Legalábbis ezt mutatják az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) legfrissebb ellenőrzései. A vizsgált 6094 munkáltató csaknem 90 százalékánál találtak valamilyen munkavédelemmel kapcsolatos szabálytalanságot az ellenőrök. Az ellenőrzött 109 ezer munka- vállalóból pedig majdnem 70 ezer dolgozott kifogásolható körülmények között. Megdöbbentő eredményeket hozott a tavasszal végzett Kikelet hadművelet is: itt a munkáltatók 82 százalékánál állapítottak meg munkaügyi hiányosságot. És hogy nem törődnek a vállalatok eléggé a megelőzéssel, jól mutatja, hogy körülbelül 14 százalékuk nem végezte el az úgynevezett kockázatértékelést (a munkahelyi veszélyekből fakadó egészségügyi és biztonsági kockázatok rendszeres értékelését), annak ellenére, hogy 2002 óta ez kötelező hazánkban. Ráadásul ahol el is végezték a felmérést, ott is az esetek 37 százalékában csak hiányosan tették ezt meg, azaz nem tárták fel teljes körűen a veszélyforrásokat. „Sajnos a túlélésért küzdő kisebb cégek a munkavédelemre és a kockázatértékelésre olyan költségként tekintenek, amit meg lehet spórolni” - tárta fel lapunknak a fő okot Kiing Péter munkavédelmi szakértő. Elmondása szerint nagy gond az is, hogy számos, a közvélekedés által veszélytelennek tartott - például irodai vagy kereskedelmi - tevékenységgel foglalkozó cég azt hiszi, hogy a munkavédelmi előírások rájuk nem vonatkoznak. Pedig természetesen nekik is be kell tartaniuk ezeket - figyelmeztetett a szakértő. A hazai vállalatok kisebb hányada figyel csak oda a munkabiztonságra A kockázatértékelés fontosságára hívja fel a figyelmet az Európai Munkavédelmi Ügynökség (OSHA) napokban indított uniós kampánya is. A Jó önnek, jó a vállalkozásának címet viselő, két éven át tartó tájékoztató akció fő üzenete, hogy megfelelő kockázatkezeléssel jelentősen csökkenthető a munkahelyi balesetek és megbetegedések száma, ami a munkáltatónak anyagi érdeke is. A baleset ugyanis nemcsak munkaidőkiesést jelent, hanem számos közvetett és közvetlen költséget is okoz. „Az EU-ban évente több millió dolgozót érint olyan baleset, amely legalább háromnapos otthonlétre kényszeríti, hatalmas költségeket róva ezzel a gazdaságra. Az unió célja az akcióval, hogy 2012-re negyedével csökkenjen a közösségben a munkahelyi balesetek száma” - mondta Vladimir Spidla, az OSHA foglalkoztatásért felelős biztosa. Hogy van mit tenni, jelzi, hogy becslések szerint három és fél percenként meghal valaki munkahelyi baleset vagy munkahelyen elszenvedett egészségkárosodás miatt az EU-ban. Munkahelyi tragédiák száma Magyarországon Év Munkabaleset Halálos baleset 2003 25 745 133 2004 23 872 160 2005 23971 125 2006 22 685 123 2007 20922 118 FORRÁS: OMMF Veszélyforrások listája: amire oda kell figyelni Rengeteg kockázat adódhat egy munkahelyen; szakértők segítségével csoportokba szedtük a legfőbb veszélyforrásokat: MUNKAESZKÖZÖK ■ védelem nélküli mozgó alkatrészek m tűz- és robbanásveszély m veszélyes (például éles, sorjás vagy forró) felületek MUNKAVÉGZÉS ÉS KÖRNYEZET ■ magasban vágy mélyben végzett munka ■ megbotlás, megcsúszás, leesés lehetősége m rendetlen, elhanyagolt, szűk munkahely FIZIKAI TÉNYEZŐK ■ villamos hálózatok, berendezések, áramütés lehetősége m részecskesugárzás, nyomás alatt lévő gázok, gőzök m zaj, infra- és ultrahang u emberek, állatok mozgása, támadása BIOLÓGIAI TÉNYEZŐK ■ vírusok, baktériumok a mikroorganizmusok, gombák, paraziták VESZÉLYES ANYAGOK a maró, fertőző, rákkeltő, allergizáló anyagok a szennyezett munkahelyi levegő (gázok, aeroszolok, porok) a nem megfelelő munkahelyi klíma (hőmérséklet, pára- tartalom, légmozgás) IDEGRENDSZERI TÉNYEZŐk a nehéz, túl intenzív, egyhangú vagy nagy koncentrációt igénylő munka a emberi kapcsolati tényezők (kiszolgáltatottság, rosszindulat, passzív dohányzás, szexuális erőszak) EGYÉB TÉNYEZŐK a egészségügyi vizsgálat, oktatás hiánya Mind valószínűbb az áfa kulcsának emelése. Veres János pénzügyminiszter a köztévé tegnap reggeli adásában legalábbis azt mondta, hogy az emelés nagyon is reális lehetőség. A politikus ugyanakkor hozzátette, hogy döntés ez ügyben egyelőre nem született. Az áfa kulcsának emelése a kormány dobogókői ülésén merült fel adóbevétel-fokozó lehetőségként; sajtóhírek szerint a 20 százalékos kulcs 22-23 százalékra emelkedne^ Veres János elmondta: egy százalékpontnyi áfakulcsnöve- lés évi 80 milliárd forintos többletbevételt jelentene a büdzsének (és havi 700 forintos pluszkiadást a háztartásoknak). Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: a forgalmi adó növelése inflációs szempontból nem tenne jót a gazdaságnak, hiszen növelné a bruttó kiskereskedelmi árakat, ami a pénzromlás ütemét is megemelné. Ez pedig a jegybankot az amúgy is magas kamat további emelésére kényszeríterté. A pénzügyminiszter egyébként jelentős adószerkezet-átalakításban gondolkodik, a döntés erről elmondása szerint az őszszel születhet meg. A szocialista párt szakértői gárdája számos programcsomagot vizsgál - tette hozzá. ■ M. S. Átlag feletti hozam a Fund de la Salle-tól Ötmilliárd forintnyi tőkét tervez az idén összegyűjteni az újonnan indult Fund de la Salle befektetésialap-kezelő társaság. A vállalati és magánügyfelei számára portfóliókezelési szolgáltatást nyújtó cég az átlagnál nagyobb hozamot ígér; tájékoztatásuk szerint ezt a 24 órás tőzsdei kereskedés révén fogják elérni. Ez azt jelenti, hogy a társaság kereskedői a nap 24 órájában figyelik a piacok mozgásait, így a különféle eseményektől függően azonnal át tudják alakítani ügyfeleik portfolióját. A hagyományos portfoliókezelésnél ehhez akár napok is kellhetnek. A társaság három alapot is indít, amelyek közül az egyik a 24 órás kereskedésre fog épülni. ■ M. S. Két szűk esztendő után újra többet ér a fizetésünk reálbér A versenyszférában 119 ezer, az állami szférában 124 ezer a havi átlagos nettó kereset Az év első négy hónapjában 120 524 forintot vihetett haza havonta a magyar átlagalkalmazott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal tegnap ismertetett adatsorából. Ez 6,9 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Mivel a pénzromlás üteme ugyanezen az időtávon 6,8 százalék volt, a keresetek reálértéke 0,1 százalékkal emelkedett. Utoljára 2006 nyarán nőtt a reálbér, a Gyur- csány-kormány által elindított stabilizációs program előtt közvetlenül. Tavaly korá tavasszal a nyolc százalékot is elérte a keresetek vásárlóerejének csökkenése az előző évihez képest, 2007 egészében pedig mintegy öt százalékkal esett vissza a Rendkívül alacsonyak a hazai agrárszférában a fizetések reálbér - olvasható ki a statisztikákból. A költségvetési szférában dolgozók továbbra is jobban keresnek, mint a versenyszektorban alkalmazottak. Míg előbbiek havi átlagban csaknem 132 ezer forintot vihettek haza az első négy hónapban, utóbbiak csak 117 ezer forintot, ez mintegy 13 százalékos különbség. Jóval nagyobb a differencia, ami a fizikai és a szellemi foglalkozásúakat illeti. Míg előbbiek havi 89 ezer forinttal kénytelenek beérni, utóbbiak bankszámlájára 156 ezer forint érkezik minden hónapban. Ez csaknem 75 százalékos különbséget jelent. Az egyes foglalkozási ágak közül továbbra is a pénzügyi szférában dolgozók keresnek a legjobban, átlagosan havi 246 ezer forintot. A legrosszabbul a textilipari dolgozókat fizetik meg. ■ Molnár Sándor Havi nettó átlagkereset (FT, 2008. JANUÁR-ÁPRILIS) Ágazat dogozók dogozók Pénzügyi szféra 95 404 248714 Vegyipar 107400 207860 Bányászat 107393 182 966 Gépipar 100426 188993 Kereskedelem 80880 148520 Építőipar 79812 130480 Mezőgazdaság 78068 118930 Textilipar 71307 121362 FORRÁS: KSH