Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)

2008-06-19 / 141. szám

5 2008. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ wilkommen Siker: jövőre indulhat az építkezés - Egyterű „Merciket” gyártanak majd - Még nem tudni a támogatás pontos összegét - Több ezer új munkahely --Lesz elég szakember? KECSKEMÉTEN A MERCEDES ÚJ GYÁRA A-osztályos a futószalagon a Mercedes gyárában. A Kecskeméten létesülő üzemben kezdetben legalább évi százezer gépkocsit fognak gyártani. Váratlan fordulat: a Daimler-Benz Románia helyett Magyarországot választotta új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül. Az üzem mintegy kétszázmilliárd forintból fog felépülni, és 2500 embernek ad majd munkát. Europress-összeállítás Mintegy 800 millió eurós (két- százmilliárd forint) beruházás­sal Kecskeméten építi fel első ke­let-európai gyárát a német Daim- ler-Benz. A 2500 főnek munkát adó üzem 2012-ben nyithatja meg kapuit, és évente minimum százezer új generációs A- és B- osztályú Mercedest állít majd elő. A beszállítói körben pedig további 10-15 ezer munkahelyet eredményezhet. A gyár építése 2009-ben kezdődik. A Daimler a drága németor­szági gyártás és az óriási kelet­európai kereslet miatt döntött így. A konszern stuttgarti szóvi­vője szerint azért esett épp Ma­gyarországra a választás, mert itt a legjobbak a feltételek. Ezzel kapcsolatban külön kiemelte az infrastruktúrát, a logisztikát, a munkaerő biztosítását és a mun- £ kabérek alakulását. g „Olyan gyártóhelyszínt keres- 2 tünk, ahol biztosítani lehet a Mercedes márkával szembeni magas követelményeket” - tette hozzá Florian Martens. A szóvi­vő megerősítette, hogy Magyar- ország mellett más kelet-európai országok is versenyben voltak. Hangsúlyozta ugyanakkor, a ma­gyarországi helyszínnel kapcso­latban egyhangú döntés szüle­tett. Májusban ugyanis még biz­tosnak tűnt, hogy a Mercedes in­kább Románia nyu­gati felében építkez­ne. A legvalószí­nűbb helyszín Te- mes megye volt. Ko­rábban Kolozsvár­nál is megnéztek néhány helyet. Mérlegeltek len­gyel, sőt szerbiai területét is, vé­gül Kecskemét mellett döntöttek. A németek olyan telephelyet ke­restek, amely Budapesttől nincs messzebb, mint száz kilométer, így vérzett el a szintén esélyes­nek tartott Miskolc. „A befektetésért folyó verseny­ben Magyarország mellett nem­csak a támogatás mértéke szólt - hiszen a többi ország is az uniós keretek között adható maximu­mot ajánlotta -, hanem a Kecske­mét környéki modern közleke­dési infrastruktúra is” - magya­rázta Gyurcsány Ferenc. A mi­niszterelnök - rendkívüli sajtó- tájékoztatóján - kiemelte: a tár­gyalásokon a Garamhegyi Ábel külgazdasági kor­mánybiztos vezette beruházásösztön- zéssel foglalkozó csoport pontosan és gyorsan adott infor­mációt. A támogatás a megszokott ele­mekből áll: készpénzes beruhá­zási és képzési támogatás, vala­mint adókedvezmény. A támogatásról további rész­leteket a szerződés aláírása és az EU jóváhagyása után árulnak el. Most még nem lehet tudni, mennyi társasági adót kellene fizetnie a Mercedes-gyárnak a következő tíz évben. A támoga­tás teljes összegét csak megsac- colni lehet. Nem lenne azonban meglepő, ha a végösszeg megha­ladná a 25 milliárd forintot. „Ez a döntés bizonyítéka an­nak, hogy Magyarország kezdi visszanyerni vonzerejét a térség­ben. Nagy dolog, hogy sikerül a nagyobb munkanélküliséggel sújtott régiók felé irányítani a be­fektetők figyelmét” - nyilatkoz­ta Bájnál Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter. Tudomása szerint a döntésben szerepet ját­szott, hogy az építési jogszabá­lyok fél év alatt radikálisan egy­szerűsödtek Magyarországon. „A csökkenő iparűzési adó­nak, a város logisztikai helyzeté­nek, a főiskolai és a szakiskolai oktatásnak és az egyéb feltételek gyors biztosításának köszönheti Kecskemét a sikert” - mondta Zombor Gábor. Kecskemét fide- szes polgármestere hozzátette: a város alig két hónapja merült fel a beruházás lehetséges helyszí­neként. Kecskemét komoly átvi­lágítási procedúrán esett át, a leendő beruházók számtalan al­kalommal jártak ott „Ez tehát nem egy lobbitörténet, hanem kőkemény verseny volt” - hang­súlyozta Zombor Gábor. Információink szerint az új gyár Kecskemét déli részén, a Kiskunfélegyháza felé vezető ré­gi 5-ös út bal oldalán lesz. A te­lek jelenleg több magánszemély tulajdona. A Mercedes-gyárnak várhatóan 250-400 hektáros te­rületet vásárolnak meg. „Gond, hogy miként tudunk két és félezer olyan szakképzett dol­gozót összetoborozni, akik megfe­lelnek a Mercedes elvárásainak. Hiány van ugyanis a szabadon lé­vő műszakiakból. Az itteni vállal­kozásoknak pedig fel kell arra ké­szülniük, hogy a beruházó maga­sabb béreket ígérve munkásokat fog tőlük elcsábítani” - figyel­meztet Gaál lózsef. A Bács-Kis- kun Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke úgy gondolja, Pest, Csongrád és Békés megyéből is ingázni fognak dolgozók, és töb­ben beköltözhetnek a városba. Magas a mérce a beszállítók előtt a következő három évben tízezer munkahely is létrejö­het a Mercedes leendő ma­gyarországi beszállítói köré­ben - mondta lapunknak Rétfalvi György, az ITDH befektetésösztönző ügynök­ség vezérigazgatója. Ötéves időtávon pedig mintegy 15 ezer lehet az újonnan létre­hozott állások száma. kétszáz kilométeres kör­ben érezteti majd közvetle­nül a hatását a Mercedes beruházása. Ám várható be­szállítók megjelenése akár 500 kilométer távolságból, az ország határain túlról is. NEM LESZ EGYSZERŰ DOLGA a szóba jöhető partnerek­nek. Rendkívül szigorú a mi­nőségbiztosítási rendszer. Emellett a gyártóknak meg­van a maguk bejáratott be­szállítói körük. Az egyik nagy hazai autóalkatrész­gyártó menedzsere elmond­ta: Náluk az évek során a kezdeti tízszázalékos beszál­lítói arány jelentősen nőtt, ez a cég programjának volt kö­szönhető (ilyen a Mercedes- nél is fog működni). Ez min­den gyártó érdeke, mert így olcsóbb lehet a termelés. „Aus der Puszta" Az első német internetes lap­kommentárok: frankfurter AZ: a Mercedes nem veszít nimbuszából, ha a konkurencia miatt olcsóbb termelőhelyet keres. Magyar- országon virágúk az autóipar, jó a beszállítói struktúra, a szakértelem. így nem kell engedni a minőségből. SÜDDEUTSCHE Z: a Daimler hazai üzemében is 600 millió eurót fektet be, igya döntés a „puszta mellett” nem veszélyeztet német állásokat. FIN. TIMES DEUTSCHLAND: jó döntés, hogy kettő helyett négy kompakt modellt kínál majd a gyár. Handelsblatt; az egyik legismertebb autóipa­ri szakértőt, Schön lebert meg lepte a döntés, ő inkább az oroszokat javasolta volna. De a jó infrastruktúra és munka­erő, a mérsékeltebb bérek a magyarok mellett szólnak. A legjelentősebb hazai beruházások listája Cégnév Mikortól? Honnan? Beruházási érték Suzuki 1991 ­Japán 35 milliárd forint Morgan Stanley 2006 USA 6,6 milliárd forint Audi 2006 Németország 154 milliárd forint Bosch 2006 Németország 23 milliárd forint Hankook 2006 Dél-Korea 131 milliárd forint Bridgestone 2005 Japán 48 milliárd forint FORRÁS: MINISZTERELNÖKI HIVATAL ■ A kecskeméti beruházásról egyhangúan döntött a német cég igazgatósága. A-osztály: nyerő lett a legkisebb „nép-Merci” MINIATŰR BUSZLIMUZIN. luXUSki- vitelben - ilyen a Mercedes leg­kisebb modellje. Az 1998-ban bemutatott autó története aka­ratlan hírveréssel kezdődött: svéd újságírók még a világpre­mier előtt felborították a busz­limuzint az addig kevesek által ismert jávorszarvasteszten. A próbán a hatvanas tempóval haladó autónak hirtelen bal, majd jobb ka­nyart kellett vennie, mintha vá­ratlan akadályt kerülne ki. a malőr nyertesei a vásárlók: az összes menetstabilizáló elektronika szériatartozék lett az A-osztályban. A blokkolás- gátló (ABS), a fékasszisztens (BAS) és a kipörgésgátló (ASR) mellett a menetstabilizáló (ESP) is bekerült a kocsiba. A magas felszereltséghez persze borsos ár tartozott, ezért sokan kétel­kedtek a „nép-Merci” sikerében, de az idő rácáfolt az aggodal­makra: eddig több mint kétmil- | lió fogyott belőle. Hazánkban 14 kivitelben kapható az au­tó, a legolcsóbb 4,87, a leg­drágább 7,48 millió forint. árak a régióban Lengyelország m Ausztria S m Szlovénia © Magyarország 1. Esztergom: Suzuki 2. Szentgotthárd: Opel 3. Győr: Audi 4. Kecskemét: Mercedes Benz Szlovákia 5. Pozsony: Volkswagen 6. Nagyszombat: Peugeot Citroen 7. Zsolna: KI A Lengyelország 8. Gliwicze: Opel 9. Tychy: Ford, FIAT Románia 10. Pitesti: Dacia-Renault Szerbia 11. Kragujevac: Zastava FIAT Szlovénia 12. Nőve Mesto (Újhely): Renault Ausztria 13. Graz: Aston Martin, BMW 14. Steyr: BMW # Románia F'Orr\i>: europríSs cvCrrfis - europress-grapjkä; B-osztály: egy tagozattal feljebb lépett A 2005-BEN BEMUTATOTT B-OSZ- tály nagyobb és „komolyabb", mint elődje. A stuttgartiak az A-osztályon bemutatott „szend­vicsszerkezetet” fejlesztették to­vább, amelynek lényege, hogy a motor a padlólemez és az utas­tér közé kerül, ütközéskor így nem veszélyezteti a bent ülőket. Ennek köszönhetően az utas­kabin magasabban van, nagy teret és jobb kilátást biztosítva. az újítás bekerült a Mercedes számos szabadalma közé, mint az átértelme­zett gyűrődési zónák első fecskéje. A B-osztályt a ki­sebb testvérhez hasonló gazdag alapfelszereltséggel kínálják, noha ebből csak hat változat készül, tekintettel arra, hogy nincs belőle háromajtós kivitel. Bár a Mercedesnél nem szere­tik, ha autóikat beskatulyáz­zák, tény, hogy a kis modellek­kel inkább a női vásárlókat, illetve családokat célozták meg. A B-sorozat ára 6,2 és 8,4 mil­lió forint között van a hazai kereskedésekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom