Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-13 / 136. szám
fMWWIWifISí =, • ■ »yRi iTnF8 #j »”Ji a J Fi M „Több fejlesztési programra és több katonára van szükség Afganisztánban ahhoz, hogy stabilizálódjon a helyzet a közép-ázsiai országban” - mondta tegnap Göncz Kinga. A külügyminiszter megígérte, hogy Magyarország bővíti katonai jelenlétét Afganisztánban, és több pénz is jut majd, mint tavaly. 51 / w/< Bársonyos szezonzárók mindkét oldalon hír és háttér Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is a nyugdíjasoknak hízelgett a nyár előtt Programot nem adtak, kiutat nem mutattak - a két nagy párt elnöke a politikai szezonzárón szinte ugyanazokkal a szavakkal ígérte meg a nyugdijak és a szociális kiadások megvédését. Újvári Miklós - Éber Sándor A két nagy politikai párt vezetője ugyanabban a csapdahelyzetben zárta a tavaszi politikai szezont: mindketten programot akartak adni a következő két évre, de egyikük sem merte kihagyni azt az ígéretet, hogy a szociális kiadásokhoz, főképpen a nyugdíjakhoz nem nyúlnak, illetve nem nyúlnának. így sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor nem tudta megmondani, hogyan csökkentené az adókat, hogyan indulhatna be a gazdasági növekedés. Gyurcsány Ferenc szerda este a Magyar Televízióban foglalta össze a kétnapos dobogókői kormánytanácskozást. Az indulatos, a Fideszt ostorozó kormányfő azt mondta: hiába szeretne a Fidesz előre hozott választásokat, a kisebbségi kormányzás jól működik, és a végén az MSZP még Gyurcsány Ferenc nem hirdetett programot Dobogókőn Orbán tegnapi értékelőjében finomított korábbi tervein Nemegyszer meglepően hasonló tervek hangzottak el a két pártelnöktől A NYUGDÍJAKRÓL gyurcsány: Meg kell őrizni a nyugdíjak svájci indexálásának rendszerét. ORBÁN: Nem csökkenhet a nyugdíjak reálértéke. A JÓLÉTI KIADÁSOKRÓL gyurcsány: A szociális rendszerre fordított kiadások. a jövőben sem lesznek csökkenthetők. orbán: Cél, hogy a szűkös keretek között is bővüljön az óvoda, az iskola, a rendelő, a kórház. AZ ADÓKRÓL gyurcsány: Átalakítjuk az adórendszerben a hangsúlyokat, a minimálbér adómentes marad. ORBÁN: Ha most vasárnap lenne a választás, már júniusban lehetne adót csökkenteni. A KORAI VÁLASZTÁSOKRÓL gyurcsány: A szocialista párt két év múlva nyerhet. ORBÁN: Gazdasági kényszer van az előre hozott választásokra, készüljetek, készüljünk. megnyerheti a 2010-es választásokat. A dobogókői találkozóra, ahol a kormány tagjai és az MSZP-frakció vezetése vett részt, meghívták az Oriens nevű elem- zőeéget is. A cég drasztikus megszorításokat, adókedvezmény-eltörlést javasolt. Dobogókőn lesöpörték az asztalról a népszerűtlen intézkedéseket, mindössze adóátrendezésről egyeztek meg. Hasonlóan járt Orbán Viktor is. Ő Csaba László közgazdászt invitálta meg a Fideszbe, de az általa javasolt kemény megszorító csomag egyetlen elemét sem emelte át tegnapi szezonzáró beszédébe. Helyette a nyugdíjak értékének megőrzéséről beszélt. Erre azért kényszerült, mert korábban ki- szivárgott, hogy a nyugdíjak befagyasztását javasolta. Orbán a kilábalásra rövid receptet adott tegnap: munkahelyeket kell teremteni, és el kell indítani a növekedést. Megismételte: 10 év alatt egymillió munkahely hozható létre, igaz, hozzátette: legális munkára, azaz új állások mellett a feketemunka kifehérítésére gondol. Ezenkívül a luxuskiadásokat és a propagandára szánt pénzeket csökkentené, a korrupciót pedig visszaszorítaná. Orbáirellenes szórólap a nyugdíj mellé orbán ismét a nyugdíjasoktól venne el címmel szórólapokat kézbesítettek a postások előbb Békés megyében, majd az ország több pontján. Az MSZP által jegyzett röplap szinte egyezik azzal a hirdetéssel, amelyet a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége helyezettel hirdetésekben. A szóróanyag szerint a Fidesz elnöke évente 15 ezer forinttal rövidítené meg az időseket „NEM LEP MEG az MSZP, Gyur- csány Ferenc ismét hazugságokkal akarja befeketíteni a Fideszt” - mondta lapunknak Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint 1996 óta most csökkent legjobban a nyugdíjak reálértéke. Szijjártó kiemelte, hogy a Fidesz egyezséget kötött a nyugdíjasszervezetekkel, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, az egészség- biztosítási rendszer pedig a nemzeti kockázati közösségen fog alapulni Az MSZP ma tart tájékoztatót a témában. HIRSAV Magosz: döbbenetes az intézkedés, nem jogszerű A MAGYAR GAZDAKÖRÖK ÓS Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) döbbenetesnek tartja, hogy Draskovics Tibor jogszerűnek találta a Budai Gyula, a szervezet szövetségi igazgatója sajtó- tájékoztatóján történt rendőri igazoltatást. Mégis felvonulhatnak a melegek Budapesten visszavonta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a melegfelvonulásra kiadott tiltó határozatát, mert a gyülekezéshez való jog és a szabad vélemény- nyilvánításhoz fűződő társadalmi érdek biztosítása prioritást élvez. A Szivárvány Misszió Alapítvány tett bejelentést, hogy július 5-én felvonulást kíván tartani Budapesten. A rendőrség azonban megtiltotta, mondván: a közlekedés más útvonalon nem biztosítható. Végzett magával a postás gyilkosa egy ásotthalmi tanyán élő férfi ölte meg május 14-én Mórahalom határában a helység postásnőjét. A férfi a gyilkosság után végzett magával is. A elkövető lakóhelyén megtalálták azokat a szerszámokat, amelyekkel a bűncselekménynél használt fegyvert készítette a férfi. Az elkövetőnek nem voltak hozzátartozói, ezért közel egy hónap alatt ludták csak tisztázni a kilétét. Uj nemzetközi egyetem magyar telekom Alapítványon keresztül nyújt támogatást Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója is aláírta tegnap a szlovéniai PortoroDban azt a támogatói szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a Magyar Telekom az új nemzetközi Euro-Mediter- rán Egyetem (Euro-Mediterra- nean University, EMUNI) működését biztosító egyetemi alapítvány (EMUNI Foundation) egyik alapítójává vált. A szándéknyilakozat ünnepélyes aláírásával az alapító vállalatok képviselői - köztük a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója - létrehozták az EMUNI Alapítványt, amely a tervek szerint jelentős mértékben járul majd hozzá az egyetem működéséhez. A Magyar Telekom az aláírással vállalta, hogy az EMUNI Alapítvány társalapítójaként az egyetem támogatója lesz az alapítványon keresztül. Az alapítvány célja a lehető legszélesebb körű támogatás biztosítása az egyeA PORTOROZI SZÉKHELYŰ egyetem megalapítására mintegy kétéves előkészítő tevékenység eredményeként került sor. Szlovénia 2006- ban, az Euro-Mediterrán Partnerséghez történő konkrét hozzájárulásként döntött egy multilaterális, a kétoldalú oktatási együttműködési projekteket összefogó egyetem megalapításáról. A kezdeményezés illeszkedik az Európai Unió és a Christopher Mattheisen tem és működése részére, mégpedig elsősorban a felsőoktatási és kutatás-fejlesztési intézmények kapcsolatainak erősítése, a diákok és oktatók mobilitásának elősegítése, valamint a kutatási eredmények cseréjének és alkalmazásának ösztönzése révén. Az alapítók és az EMUNI egyetem közötti együttműködés 2008. évi szlovén EU- elnökség egyik kiemelt programjába, az interkul- turális dialógus erősítésébe. A koncepció lényege: „A Mediterráneum mint hozzáadott érték” - ez határozza meg a tervezett oktatási programokat is, amelyek újdonságot kínálnak az EU, az Európai Gazdasági Térség és a Földközi-tengeri térség összesen 37 országának diákjai számára. konkrét módozatait az alapítvány Statútuma fogja rögzíteni. Az EMUNI Alapítvány létrehozását követően került sor az egyetem megalapításának hivatalos ünnepségére, amelyen az alapítványt létrehozó vállalatok és a partner egyetemek, illetve országaik képviselői mellett részt vett az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a szlovén kormány több tagja. Az ünnepi beszédeket Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Janez Jansa, Szlovénia miniszterelnöke, Amr Moussa, az Arab Liga főtitkára és Hans-Gert Pottering, az Európai Parlament elnöke tartották. ■ A nyáron induló első kurzusokon magyar professzorok is előadnak. Hazánk részéről az EMUNI szakmai partnereként együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a budapesti Corvinus és ELTE, továbbá a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem is. Június 9-én került sor a résztvevő egyetemek delegáltjait tömörítő Nemzetközi Tudományos Tanács első ülésére is, amelynek során aláírták az egyetem alapító okiratát. Az egyetem a tervek szerint a 2008-2009. tanévben kezdi meg működését, míg önálló akkreditált képzései 2009-2010-től indulnak. 2008 nyarán kerül sor az első, három turnussal indított nyári egyetemi programra, ahol már magyar professzorok is vezetnek kurzusokat. Az egyetemről részletes információ az EMUNI weboldalán található: www.emuni.si/en. ▲ Kiemelt program a kultúrák közötti párbeszéd Fidesz: rendelet lehetetleníti el a fogorvosokat A Fidesz szerint egy májusi kormányrendelet hátrányosan érinti a fogorvosokat, ugyanis egy bizonyos ellátási óraszám felett nem finanszírozza a kezeléseket az egészségbiztosítási pénztár - mondta Horváth Zsolt, a párt országgyűlési képviselője. A heti 30 órás időkorlátot a nagy praxist vivő fogorvosok nem tudják betartani - tette hozzá. Az Egészségügyi Minisztérium közölte: a szakmával közösen megalkotott rendelet a rendelkezésre álló források racionális felhasználását védi. Az OEP- pel jelenleg szerződésben álló 3900 fogászat közül kevesebb mint 300 praxis lépte át a 100 százalékos határt. ■ B. V. Megkeresték az áldozat családját a gyilkosok szülei A közelmúltban meggyilkolt nagyatádi fiú családját megkeresték annak a két fiatalnak a szülei, akiket a rendőrség a gyermekük megölésével vádol. Az egyik család levelet küldött, a másik fiú szülei személyesen utaztak Szabó József családjához - tudta meg lapunk. Információink szerint a beszélgetésen a családok fájdalmasan, de indulatmentesen tudtak szólni a történtekről. Úgy tudjuk, a nagyatádi család nem érez haragot a két elkövető szüleivel szemben, de a jövőben nem keresik a találkozást. Legközelebb várhatóan a bírósági tárgyaláson kell majd szembenézniük egymással. ■ Cs. M. Az írek állítják le az EU-t? „Nem, ne emeljetek adót!” - áll azon az írországi táblán, amely az Európai Unió jövőjét meghatározó lisszaboni szerződés elfogadását utasítja el. Az írek tegnap szavaztak a szerződésről, ha nemet mondanak, megrekeszthetik annak hatályba lépését.