Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-14 / 110. szám

2008. MÁJUS 14., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Megyei fekvenyomó-bajnokság A Nógrád Me­gyei Erőemelő Szövetség és a Vi­talitás SE erőemelő szakosztá­lya szervezésében május 17^én, szombaton 10 órától kilencedik alkalommal rendezik meg a me­gyei fekvenyomó-bajnokságot. A helyszín idén is Balassagyarma­ton, a nagyligeti sporttelep lesz. Honti Attila versenyigazgató re­kordszámú nevezésre számít. A főszervező elmondta, hogy a résztvevők idén is ifjúsági és fel­nőtt korcsoportban versenghet­nek egymással, nők és férfiak egyaránt. A verseny célja, hogy a megye bajnokságot követő hét­végén megrendezésre kerülő fekvenyomó magyar bajnokság előtt felmérési lehetőséget biz­tosítson az egyesületeknek, va­lamint a megyei bajnoki címek eldöntésre kerüljenek. A meg­mérettetésen bárki elindulhat, aki betöltötte a 14. életévét. A versennyel, illetve a megyei csú­csokkal kapcsolatosan informá­lódni lehet a www.vitalitas-se.hu valamint a www.nogradsport.hu honlapokon. Érmes helyezések tájfutás. A hét végén táj éko- zódásilag technikás bakonyi terepen, Fenyőfő térségében rendezte meg a Veszprémi Honvéd SE hagyományos Hon­véd Kupa országos rangsoroló versenyét, melyen két nógrá­di, a balassagyarmati ifjúsági válogatott kerettag tájfutó Ko­vács Boldizsár és a salgótarjá­niak felnőtt versenyzője, Babka Miklós vett részt. Ko­vács Boldizsár az ifjúságiak 11 fős mezőnyében végül váloga­tott társai közé ékelődve a re­mek második helyen zárta a versenyt, míg Babka Miklós a felnőttek II. osztályú verseny­számában 2ó induló között két futam összetett eredménye alapján a 9. helyen végzett. Honvéd Kupa végeredménye (kétfutam alapján). F18B(11 in­duló): 1. Bereczki Máté (Szege­di Vasutas) 100:10 perc, 2. Ko­vács Boldizsár (Bgy. Medosz) 117:37, 3. Vellner Gábor (Sirá­lyok SE) 118:13. F21BR (26): 1. Maráz Gábor Alba Regia Szfvár 103:34 9. Babka Miklós St. Dornyay 134:24 *** Szombaton éjszaka Mátrafüred-Kékestető közötti terepen bonyolították le a regi­onális éjszakai egyéni tájfutó bajnokságot, melyen Jász- Nagykun-Szolnok-Heves és Nógrád megye tájfutói vettek részt. A rendkívül köves tere­pen az olykor fényvisszaverő csík nélküli jelzőbóják megtalá­lása az éjszakai sötétségben ko­moly erőpróba elé állította ver­senyzőket. Végül a szenior 35 évesek mezőnyében regionális szinten is Nógrád megyei siker született. A pásztói Hufeze- Bauton tájfutója, Reviczki Zsolt ezúttal három megye összes versenyzőjét megelőzve végzett az F35 kategória élén és nyerte el Nógrád megye idei éjszakai egyéni tájfutó bajnoki címét is. Egy napig futottak ATI ÉTIK 24 órás futóbajnokság, Sárvár Minden egyéni pályacsúcs megdőlt az idei 24 órás or­szágos bajnokságon és a 12 órás versenyen Sárváron, ahol két nógrádi is megmérte, mennyit képes teljesí­teni az ultrafutóversenyen. Ismét Sárváron, a Nádasdy- vár körüli 1031 méteres körön rendezték minap az idei 24 órás országos futóbajnokságot, melyen Szabó Sándor, a Balas­sagyarmati Vitalitás SE extrém szakosztályának vezetője az igen előkelő 4. helyezést érté el 203,6 kilométerrel, ami kor­osztályában a 3. legjobb ered­mény volt.- Az előző évihez képest na­gyobb tapasztalattal indultam neki a versenynek, ami még így is elég kemény volt - kezd­te beszámolóját a gyarmati. - Az időjárás a verseny folyamán a futásomnak igencsak kedve­zett, ugyanis féltem az esős időjárástól. A versenyt óvato­san kezdtem, odafigyelve an­nak időtartamára, hisz a 24 labdarúgás. A nógrádme- gyeri Mikszáth Kálmán Álta­lános Iskola az elmúlt hét vé­gén rendezte meg a hagyomá­nyos Mikszáth Kupa labdarú­gótornát. A találkozóra a nagy palóc író nevét viselő iskolák mellett meghívták a környező települések.iskoláit is. Á Szlo­vákiából érkezők nemzetközi rangra emelték a focitornát. órás futóverseny nem az elején dől el, amit az is példáz, hogy a verseny alatt sok társam „állt fejre” a nem megfelelő erőbe­osztás miatt. A futást próbál­tam folyamatossá tenni, még a frissítéseknél is sétáltam. A verseny ideje alatt pár holtpon­ton is átestem, de ezek nem okoztak nagyobb problémát. A verseny végén lévő hangulat sok, a verseny alatt átélt meg­próbáltatást feledtetett, élükön a futótársak, illetve a szurko­lók elismerésével. Ezúton sze­retném megköszönni a Balassa Security Kft. támogatását - mesélte Szabó. A verseny 12 órás női mező­nyében indult a nagyoroszi Lencsés Éva is, aki annak elle­nére, hogy csupán 50 kilomé­Az idén Mátramindszentre ke­rült a kupa. Második helyen a szécsényiek végeztek, a bronzérmet a hazai csapat já­tékosai vehették át. A legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat Molnár Tamás, a mátramindszenti iskola diák­ja kapta. A legjobb kapustelje­sítményt Sarankó Viktor ipolyvarbói diák nyújtotta. A tért tervezett, a valóságban vi­szont 68,29 kilométerrel az ab­szolút 10. de a veterán 3-as ka- j tegória első helyezését érte el, ami több, mint dicséretes ilyen idős korban. A 24 órás női versenyben egy percig sem volt kétséges Bérces Edit győzelme, a címvédés mel­lett 203 kilométerrel új pálya­csúcsot állított fel. A férfiak me­zőnyében nagy változások tör­téntek az éjszaka során, végül Sándor Csaba 232,16 kilométe­res új pályacsúccsal nyerte meg a magyar bajnokságot. Eredmények. 24 óra. Férfiak (36 induló): 1. Sándor Csaba | 232,16 km ... 4. Szabó Sándor (Vitalitás SE) 203,60. Nők (7): 1. Bérces Edit 203,05. 12 óra. Férfiak (34): 1. Kalotai Levente 143,01. Nők (11): 1. Kis Zita 124,40 ... 10. Lencsés Éva (Nagyoroszi) 68,29.12 órás vál­tók (24): 1. Szigetelők 168,61. ■ B. L. kupa legtöbb alkalommal a ( szécsényi Lőricz Balázs talált I a kapuba, így ő lett a toriba gól­királya. A rendezvény végén Antal Gyűla, a szervező isko­la igazgatója megköszönte a csapatoknak a részvételét. Rácz Albin az iskola tanára, a torna egyik főszervezője átad­ta a helyezetteknek a díjakat. ■ Sz. F. Mátramindszentre került a Kemény keretet hirdetett Tizennyolc tagú kerettel kezdi meg május 26- án Kemény Dénes, a férfi vízi­labda-válogatott szövetségi ka­pitánya a felkészülést a júliusi, maiagai Európa-bajnokságra és az augusztusi, pekingi olim­piára. A szakvezető hétfő reg­gel a nemzeti csapat honlap­ján, a vlv.hu-n tette közzé a névsort. A 18-as keret új játé­kossal már nem bővül, a most nyilvánosságra hozott listából kerül ki a pekingi tornán részt­vevő 13 tagú csapat. Az eddig meghívottak közül Fodoron kí­vül nem tagja a mostani keret­nek Baksa László, Hárai Ba­lázs és Kiss Csaba. „Már a ko­rábbi 19-es keretem is a minél jobb olimpiai szereplést szol­gálta, e célt szem előtt tartva állt össze, ebbe be- és ki is le­hetett kerülni. Ennek az ered­ménye a mostani 18-as lista. Minden poszton olyan játéko­sok vannak a keretben, akik a 13 fős csapatba kerülhetnek, ehhez nagyon jó teljesítményt kell nyújtaniuk, és erre képe­sek” - mondta a névsor kihir­detését követően Kemény Dé­nes az MTI-nek. Az Európa-bajnokságra és az olimpiára készülő keret: Ger­gely István, Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok), Bene­dek Tibor, Biros Péter, Gór- Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gá­bor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Szívós Már­ton, Varga Dániel, Varga Dé­nes, Varga Tamás és Varga II. Zsolt (mezőnyjátékosok). A Bgy. Justitia és a Pásztói SZSEII. is „rájátszó” KOSÁRLABDA IVIEGYEI BAJNOKSÁGA hölgyeknél SNKK-Szécsény és PSZF-Pásztó elődöntőket rendeznek Férfiak Az előzetes várakozásoknak megfelelően a „nagy négyes” tagjai - vagyis a Beszterce KK, a Balassagyarmati Justitia, a Szécsényi TK és a Pásztói SZSE - alkotják majd a férfi kosárlab­dázók rájátszásának mezőnyét, igaz, egyik-másik favorit eseté­ben nem is olyan régen még igencsak rezgeti az a bizonyos léc. Az őszi szezonban remeklő Hatvani KK visszaesését (egyet­len siker mellett öt, többnyire ki­ütéses vereség a hevesiek nem túl dicsőséges tavaszi hadjáratá­nak mérlege) azonban mind a tavaly még az NB II-ben szerep­lő Balassagyarmati Justitiának, mind pedig a jelenleg is a har­madosztályban vitézkedő Pász­tói SZSE-Green Devils második csapatának sikerült kihasznál­nia, s mindkét gárda biztosította helyét a 14. Mosonujvári Fri­gyes-emlékversenyen. 10. forduló Gyöngyösi Sí - Szécsényi TK 61-70 (24-24,10-20,5-19, 22-7) Gyöngyös, vezette: Deák, Orbay. Gyöngyös: Molnár G. 2, Szűk 23, Csépe 21, Varga M. 7/3, Poros 8. Csere: Medinácz. Edző: Pál József. Szécsény: Kovács I. 10/6, Pancsovai 8/6, Murányi 22, Pesák 10, Tőzsér 13. Csere: Tóth A. 3/3, Kovács Zs. 4, Petrovecz. Játékos-edző: Pancsovai Gergely. A negyedik negyedre biztos előnyt szerző szécsényiek a hajrában már má­sodik sorukat szerepeltették, így a hazaiaknak sikerült kicsit koz­metikázniuk az eredményen. 11. forduló Szécsényi TK - Pásztói SZSE- Green Devils n. 64-86 (17-20,15-25,13-10,19-31) Rimóc, vezette: Deák, Orbay. Szécsény: Kovács 1.3, Pancsovai 25/12, Pesák 14, Tőzsér 18, Tóth A. Csere: Kovács Zs., Kiss T. 2, Petrovecz, Kereszti 2. Játékos­edző: Pancsovai Gergely. Pásztó II.: Markó I. 11/6, Markó A. 16, Reviczki 5/3, Szeles P. 32, Mohácsik 18/3. Csere: Lukács 4, Pataki. Játékos-edző: Reviczki Gábor. A címvédő ilyen különb­séggel is megérdemelten nyert a fáradt csapat benyomását keltő szécsényi gárda otthonában. 13. forduló Szécsényi TK - Balassagyar­mati Justitia 69-92 (16-22,18-25,6-28,29-17) Balassagyarmat, vezette: Grosch, Tóth P. Szécsény: Kiss T. 11, Kovács 1.2, Pancsovai 27/21, Pesák 10, Tóth A. 19. Csere: Fábi­án, Kovács G., Petrovecz. Játékos­edző: Pancsovai Gergely. Balas­sagyarmat Lovászi, Kenyeres 22/12, Simon 35/3, Koncsek 19/3, Major M. 12. Csere: Guth 4, Péter. Játékos-edző: dr. Major Ár­pád. A pályaválasztói jogot fel­adva, centerek nélkül, sima ve­reséget szenvedett a Szécsény. Bátonyterenye VSE - Beszterce KK 57-119 (8-32,16-32,13-31,20-24) Bátonyterenye, vezette: Tóth P., Grosch. Bátonyterenye: Szőllős A Justitia centere, Simon Mihály legutóbbi két mérkőzésén hatvan­öt ponttal segítette a tavasszal még veretlen Ipoly-parti gárdát 9/3, Tolmácsi 18, Bakos N. 12/3, Szentiványi N. 5, dr. Kalmár Zs. 9. Csere: Galbácsi, Hegedűs G. 2, Ispán P. 2. Játékos-edző: Kasléder Dávid. Beszterce: Mede Sz. 8/6, Horváth T. 23/3, Lőrincz G. 26, Mede S. 19/9, Moravszki 26. Cse­re: Szilágyi 5, Kovács P. 12. Edző: Dávid Krisztián. A játékos-edző­je nélkül felálló BVSE nem tud­ta megállítani a sikere éhes Besztercét. 14. forduló Pásztói SZSE-Green Devils n. - Hatvani KK 103-54 (28-15,22-13,28-11,25-15) Pásztó, vezette: Grosch, Tóth P. Pásztó: Markó 1.32/6, Mohácsik 16, Reviczki 7/3, Markó A. 18, Zeke 11. Csere: Lukács 6, Határ Z. 11, Kocsis 2. Játékos-edző: Reviczki Gábor. Hatvan: Jávorszki 24/18, Szabó B. 5/3, Szekeres 4, Gálvölgyi 2, Mészá­ros G. 17/6. Csere: Müllner, Robotka, Bóna, Benedek 2. Játé­kos-edző: Robotka Tamás. A tava­szi mélyrepülését folytató hatva­ni gárda újabb vereségével elve­szítette az esélyét a rájátszásba kerülésre. Balassagyarmati Justitia - Bátonyterenye VSE 90-64 (26-17,25-11,8-16,31-20) Balassagyarmat, vezette: Deák, Tóth P. Balassagyarmat Lovászi 10/6, Simon 30, dr. Gyöngyösi 6, Koncsek 19, Péter. Csere: dr. Major Á. 5/3, Major M. 17, dr. Tatár-Kis 3/3. Játékos-edző: dr. Major Árpád. Bátonyterenye: Szőllős 9, Tolmácsi 9/3, Bakos N. 25/12, Szentiványi N. 3, dr. Kalmár Zs. 16/3. Csere: Galbácsi, Hegedűs G. 2, Ispán P. Játékos­edző: Kasléder Dávid. A papír­formának megfelelően könnye­dén gyűjtötte be a két pontot a balassagyarmati együttes. Gyöngyösi SI - PSZF SE 90-43 (21-13, 14-13, 21-5, 34-12) Gyöngyös, vezette: Kiss G., Orbay. Gyöngyös: Molnár G. 30/3, Poros 14, Varga M. 10/6, Tóth P. 27, Csépe. Csere: Czitrom 7/3, Szabó A. 2. Edző: Pál József. PSZF: Tóth B. 8, Sári M. 11/3, Volzovár 21, Sári B. 2, Selmeci B. 1. Edző: Kis Zoltán. A tartalékos főiskolások nem tudták megne­hezíteni a gyöngyösiek dolgát. A bajnokság állása 1. Beszterce KK 10 9 1 1112-712 0.950 2. Bgy. Justitia* 10 7 3 827-666 0.800 3. Szécsényi TK 9 5 4 695-627 0.778 4. Pásztó D. 11 6 5 866-772 0.773 5. Hatvani KK 12 5 7 960-1087 0.708 6. PSZF SE 9 2 7 623-981 0.611 7. Bátonyterenye 11 2 9 758-9% 0.591 8. Mátranovák 0 0 0 0-0 0.000 Megjegyzés: a Balassagyarma­ti Justitia csapatától egy büntető­pont levonva. A Mátranováki VSE visszalépett, eredményeit törölték. A Gyöngyösi Sí csapa­ta versenyen kívül vesz részt a tavaszi küzdelmekben. Nők A hölgyeknél egy mérkőzés­sel az alapszakasz zárása előtt már ki is alakult a rájátszás, va­gyis a 4. Básti Sándor-emlékver- seny elődöntőinek párosítása. Ezek szerint az immár zsinór­ban tizenegy győzelmet számlá­ló, alapszakaszgyőztes Salgótar­jáni NKK a Szécsényi TK, míg a jobb egymás elleni eredményé­nek köszönhetően várhatóan másodikként záró PSZF SE a re^ mekül hajrázó Pásztói SZSE csa­patával mérkőzik meg a fináléba kerülésért. 10. forduló Szécsényi TK - Pásztói SZSE 44-48 (9-11,21-9,5-19,9-9) Rimóc, vezette: Orbay, Deák. Szécsény: Babinszky B. 15, Sági 9, Varga T. 13/6, Babinszky A. 2, Vincze N. 3. Csere: Paulusz, Lőrik 2, Szita. Edző: Fábián Pé­ter. Pásztó: Szeles T. 4, Bálint N. 8, Bálint J. 24/6, Kecskés 6, dr. Dobrovoczky 6. Edző: Markó Ist­ván. A páratlan negyedeket meg­hajtó vendégcsapat izgalmas hajrát követően gyűjtötte be a két pontot. 11. forduló Pásztói SZSE - Salgótarjáni NKK 45-53 (12-11,13-18,11-6,9-18) Pásztó, vezette: Grosch, Tóth P. Pásztó: Bálint J. 24/6, dr. Dobrovoczky 5, Kecskés, Sárik 8, Szeles T. 6. Csere: Bálint N., Czirbusz 2. Edző: Markó István. SNKK: Hegedűs É. 2, Miskolczy 14, Sipos H. 21/6, Anda, Paróczai 4. Csere: Hóvári 6, Tordai 6, Manyasz. Játékos-edző: Miskolczy Katalin. Meglepően szoros csatában jobb hajrájának köszönhetően diadalmaskodott az alapszakaszgyőztes salgótar­jáni gárda. 12. forduló Pásztói SZSE - PSZF SE 57-42 (10-9,13-13,20-6,14-14) Pásztó, vezette: Grosch, Tóth P. Pásztó: Bálint J. 16, Czirbusz 10, dr. Dobrovoczky 2, Kecskés 6, Sárik 17. Csere: Bálint N. 4, Sze­les T. 2. Edző: Markó István. PSZF: Kollár 8, Nagy E. 8/6, Deme 14, Miklós 6, Sipos J. 6. Já­tékos-edző: Dunai Katalin. Leg­jobb pontszerzője, Szentiványi Brigitta nélkül képtelen volt be­gyűjteni a két pontot a harmadik negyedben betliző PSZF SE. A bajnokság állása LSNKK 12 11 1 838-686 0.958 2 PSZFSE 11 5 6 638-669 0.727 3. Pásztó SZSE 12 5 7 571-645 0.708 4. Szécsényi TK 11 2 9 591-638 0.591 ■ H.P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom