Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-06 / 104. szám

2008. MÁJUS 6., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Szépszámú nógrádiak ATLÉTIKA 8. Volvo Hegyvidék félmaraton és váltó Minden hét végére jut egy-egy verseny Még messze a csúcsformától, de jó úton a salgótarjáni GDSE úszói A mellúszó-specialista Gordos Péter más úszásnemben sem elveszett ember A 8. Volvo Hegyvidék félmaraton és váltó elnevezésű versenyen háromezer-három­százán gondolták úgy, hogy tel­jesítik a bő 21 kilométeres tá­vot. Tizenhárom nógrádi egyéni futó és négy trió is ellátogatott a Normafához. A félmaraton (amelynek országos rekordere továbbra is a Salgótarjáni AC fu­tója, Kadlót Zoltán) rajtjánál a tömeg négy percig hömpölygött keresztül a rajtkapun, mire az utolsó induló is kifutott a 316 méternyi szintkülönbséggel ne­hezített, dimbes-dombos pályá­ra. Megyénkből 13 egyéni és négy váltó teljesítette a távot a megye minden pontjáról. A félmaratont egyedül bevállalok közül a pásztói Czirbusz Katalin végzett a legelőkelőbb helyen, 245 hölgy között lett 14. A férfi­ak 917-es mezőnyében a balas­sagyarmati Téti Gábor a 66. he­lyen ért célba. Mind a négy nóg­rádi váltót Bátonyterenye Város Sportegyesülete (BVSE) adta. A lányoknál a nyolcadik, míg a fér­fiaknál a 23. (151 trió közt) lett a legjobb eredmény. A váltó tag­jai közül hárman, Koósné Nagy Judit (2;23 óra), Ivák Pál (2;02) és Viktor Csaba (1;36,05) végig­futották a teljes távot. A me­zőnyben találkozhattunk két ve­terán futónkkal, a nagyoroszi Lencsés Évával és a szécsényi Jusztin Ferenccel is. Eredmények. Férfiak Egyéni (917 induló): 1. Szabó Gábor (TFSE) 1; 13:40 óra ... óó. Téti Gábor (Balassagyarmat) 1;34:37 ... 79. Viktor Csaba (BVSE) 1;36:05 ... 163. Laczkó Gábor (Balassagyarmat) 1;42:04 ... 355. Tóth Ervin (BVSE) 1;50:39 ... 368. Borda Gyula (Vitalitás SE, Bgy.) 1;50:57 ... 421. Kovács József (Kiss Árpád Verseny és DSE, Bgy.) 1 ;53:14 ... 534. Mátrai László (BVSE) 1;57:47 ... 585. Koós István (BVSE) 2;00:07 ... 773. Jusztin Ferenc (Szécsény) 2;10:58. Váltók (9,8 km -7,8 km -3,5 km, 151 váltó): 1. Sörnyitók (Hegyaljai Attila, Olasz László, Sztrapkó Norbert) 1;12:59... 23. BVSE 2 (Viktor Csaba, Viktor Csaba, Mátrai Bence) 1 ;39:17 ... 92. BVSE Ivák (Ivák Pál, Ivákné Bakos Mária, Ivákné Bakos Má­ria) 2;02:06 ... 144. BVSE 1 (Koósné Nagy Judit, Ninkovics Katalin, Palkonyay Gábor dr.) 2; 18:36. Nők. Egyéni (245): 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1;21:53 ... 14. Czir­busz Katalin (Pásztó) 1;45:48... 199. Lencsés Éva (Nagyoroszi) 2;22:14. Váltók (25): 1. Szegedi Vasutasok (Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Fekete Szeréna) 1;26:48 ... 8. BVSE Lányok (Palkonyay Szilvia, Kiss Aran­ka, Tóth Korinna) 1;49:59. ■ B. L. A minap elkezdődött a salgótarjáni GDSE úszói­nak „nagy tavaszi mene­telése”, mely keretében hétről hétre keményebb­nél keményebb versenyek várnak rájuk. Kettőn már túl is vannak. Kecskeméten a hagyományos nemzetközi Hírős Kupa második fordulójával kezdték a tavaszi szezont a salgótarjániak, közel sem csúcsformában, hiszen még alaposan benne vannak a felké­szülési időszakban, ahol nem az elért eredmények és helyezések a legfontosabbak. Ennek ellené­re egy-egy siker további lendüle­tet adhat a monoton munka „tű­résére”, Kovács Dénes edzőnek pedig kellő támpontot nyújt ah­hoz, hogy is állnak tanítványai időarányosan a felkészülésben. Az sem nyomott különösebben sokat a latba, hogy a hírős vá­rosban az abszolút sorrend mel­lett párszor 2-3 év is akadt az egy korkategóriában értékeltek között, hiszen az évjárat ismere­tében minden szakember és in­duló „képben lehetett”. Hatal­mas indulólétszám (korosztá­lyonként 60-80 rajtoló) és ilyen előzmények után íme a tarjániak „termése”: Gyorsúszás. 100 m. Leányok (abszolút): 49. Gyergyói Dóra 1:15,75, 66. Nagy Szilvia Virág 1:19,56 perc, 85. Csáki Rebeka 1:27,45. Gyermek fiúk: 9. Csincsik Dániel 1:06,96, 24. Kolonics Benjamin 1:16,50. Hát­úszás. 50 m. Serdülő leányok: 21. (cápa korosztályosként!) Tóth Zsófia Zsanett 39,10, 28. Gyergyói Dóra 41,64. Gyermek fi­úk: 12. Csincsik Dániel 37,09, 100 m. Cápa leányok: 13. Tóth Zsófia Zsanett 1:25,65. 200 m. Fiúk: 20. Csincsik Dániel 2:40,70. 32. Kolonics Benjamin 3:09,03. Mellúszás. 200 m. Leá­nyok: 24. Nagy Szilvia Virág 3:21,53, 28. Gyergyói Dóra 3:30,66. Pillangó. 50 m. Cápa le­ányok : 27. Tóth Zsófia Zsanett 39,06, 37. Csáki Rebeka 40,96. Cápa fiúk: 30. Kolonics Benjamin 39,98.100 m. Serdülő leányok: 34. Nagy Szilvia Virág 1:34,49. Hajdúszoboszlón az ugyan­csak szép hagyományokkal rendelkező kétnapos Árpád Kupán már „szűkebb” korcso­portbeosztás mellett itt is né­pes mezőnyök vágtak neki a különböző távoknak. Fentiek miatt az alábbi eredménylista már jobb áttekintést nyújthat megyénk legjobb úszóinak pil­lanatnyi helyzetéről a hazai él­mezőnyben. Gyorsúszás. 200 m. 1992-ben születettek. Fiúk: 6. Gordos Péter 2:21,50 perc. 1995:15. Csincsik Dániel 2:29,65. 1996: 23. Kolonics Benjamin 2:48,28. 1994. Leányok: 21. Gyergyói Dó­ra 2:39,99, 22. Kőrös Evelin 2:42,95.1997:10. Lehoczki Orso­lya 2:45,53,12. Tóth Zsófia Zsa­nett 2:46,29. Hátúszás. 200 m. 1992. Fiúk: 3. Gordos Péter 2:46,13.1994:10. Kovács Bende­gúz 3:14,60. 1995: 8. Csincsik Dániel 2:44,92. 1996: 22. Kolonics Benjamin 3:10,71. 1993. Leányok 14. Gyergyói Dó­ra 3:02,37, 17. Kőrös Evelin 3:12,36.1997:5. Tóth Zsófia Zsa­nett 2:56,24, 20. Lehoczki Orso­lya 3:16,80. Mellúszás. 200 m. 1997. Leányok 14. Lehoczki Or­solya 3:36,22. Pillangóúszás. 200 m. 1997. Leányok: 14. Lehoczki Orsolya 3:35,50. ■ (sts) Két első hely tájfutás A Pilis hegységben rendezték meg az idei Szélró­zsa Kupa éjszakai tájfutó ver­senyt, melyen némi meglepe­tésre két tarjáni győzelem is született. A jó formában lévő Fe­hérvári Zsolt az elmúlt hetek országos ranglistafutamainak győzelme és dobogós helyezése mellett, éjszaka is bizonyította tájékozódási képességét és az ifjúsági fiúk versenyszámában két fővárosi versenyzőt meg­előzve végzett az élen. Klubtár­sa, az éjszakai tájfutó verseny­zésben nagyobb rutinnal ren­delkező Kovács József is kategó­riagyőzelmet szerzett. A gyen­gébb nem képviselői közül ezúttal a még ifjúsági korú Ko­vács Anett a felnőtteknek kije­lölt pályát küzdötté végig, si­kerrel. A Dornyay versenyzői­nek a Szélrózsa Kupa volt az utolsó felmérő erőpróbája a kö­zelgő országos egyéni éjszakai bajnokság előtt. A Szélrózsa Kupa országos éj­szakai ranglistaverseny vég­eredménye. F18B: 1. Fehérvári Zsolt. F21A: 1. Baracsi Gábor (Tipo TKE Budapest) ... 4. Goldmann Róbert. F35B: 1. Kiácz Bence (HSE Szentendre) ... 6. Fehérvári Péter. F50B: 1. Kovács József. N21 BR: 1. Veresné Gyalog Zsuzsa (NYVSC)... 6. Kovács Anett. Nyolc iskola indult Kiss Árpád Kupa Balassagyarmaton Nyolc helyi és környékbeli iskola részvételével, több mint kétszáz indulóval bonyolítot­ták le a közelmúltban Balassa­gyarmaton a névadó iskolában a Kiss Árpád Kupát. A verse­nyeken négy sportágban mér­ték össze erejüket a nebulók. A kupa megrendezéséhez - ugyanúgy, mint a mezeifutó- diákolimpiához és a cserhátsurányi Tessedik Kupa versenyeihez - a Magyar Diák­sport Szövetség is segítséget nyújtott. Eredmények. Mezei futás. II. korcsoport. Leányok: 1. Laczkó Ramóna (Magyarnándor). Fi­úk: 1. Cserődi Ádám (Bgy. Sza­bó Lőrinc). III. korcsoport. Leá­nyok: 1. Baranyi Anna (Bgy. Dózsa). Fiúk: 1. Cselényi Zsolt (Bgy. Kiss Árpád). IV. korcso­port. Leányok: 1. Bíró Berna­dett (Kiss Á.). Fiúk 1. Zólyomi Dávid (Kiss Á.). Csapatban: 1. Kiss Á., 2. Dózsa, 3. Magyarnándor. Sakk. II. kor­csoport. Leányok 1. Farkas Ve­ronika (Bgy. Szent Imre). Fiúk: 1. Bódis Dávid (Kiss A.). III. korcsoport. Leányok: 1. Által Odett (Drégelypalánk). Fiúk: 1. Bogár Bence (Szent L). IV. kor­csoport. Leányok: 1. Herczeg- Tímea (Drégelypalánk). Fiúk: 1. Garam Krisztián (Drégelypalánk). Csapat: 1. Drégelypalánk, 2. Szent Imre, 3. Kiss A. Asztalitenisz. Egyéni győzte­sek. II. korcsoport: Rácz Máté (Dózsa). III. korcsoport: Podholiczki Ákos (Dózsa). IV. korcsoport: Vankó Máté (Kiss Á.). Csapat: 1. Dózsa, 2. Kiss Á., 3. Cserhátsurány. Kézilab­da (III. korcsoportos lányok): 1. Dózsa, 2. Érsekvadkert, 3. Kiss Á. Legjobb kapus: Tományi Eni­kő (Dózsa). Legjobb mezőnyjá­tékos: Lucska Alexandra (Kiss Á.). Gólkirálynő: Ruzsin Lilla (Érsekvadkert) 12 góllal. Ösz- szetett: 1. Kiss Á., 2. Dózsa, 3. Szent L, 4. Magyarnándor, 5. Drégelypalánk, 6. Cserhát­surány, 7. Érsekvadkert, 8. Szabó L. Jótékony célért a Flórán A futás, annak bármely válto­zata, de főként a tömegfutóver­senyek továbbra is igen kedvel­tek és népszerűek hazánkban. Ennek bizonyítására álljon itt egy friss statisztika a legutób­bi hónapról. A Budapest Sport­iroda (BSI) például április négy hétvégéjén 5 városban 6 futó- eseményt rendezett. Az esemé­nyekre összesen 30 750-en ne­veztek (T-COM Vivicittá Buda­pest: 11 100. K&H olimpiai futó- napok. Kaposvár: 5300. Szeged: 4800. Kecskemét: 3950. Dunaúj­város: 2300. Volvo Hegyvidék félmaraton és váltó: 3300). Ezek alapján április a futás hónapja volt. A BSI idei soroza­ta egy ünneppel, a 20. jubileu­mi Flóra női futónappal és fitneszfesztivállal folytatódik május 17-én, ahol a televízió képernyőjéről jól ismert höl­gyek, hírességek is rajthoz áll­nak. A 14 óra 10 perckor rajto­ló 3 fős váltófutásban olyan „celebek” állnak rajthoz, mint a „Szombat esti láz”-ból ismert Südi Iringó és Bánhidi Petra, a Barátok közt egykori szereplői, Csömör Csilla és Deutsch Anita, a „Jóban-rosszban” című soro­zatának színésznője, Létai Dó­ra, a csinos és remek énekes Erdőhegyi Brigitta, vagy Sarka Kata. A hírességek mellett mé­diában dolgozó ismert hölgyek is nekivágnak a váltófütásnak, hogy így támogassanak egy ne­mes célt, hiszen azért indul­nak el, hogy a Magyar Szív Egyesület a Flora márka jóvoltá­ból 3 db szívállapot-felmérő, Viport mobil stresszmérő ké­szülékhez juthasson. (A mell­kasra helyezhető készülék 2 perc alatt a szívfrekvencia va­riabilitása alapján azonnal tá­jékoztat a stressz szintjének mértékéről, valamint a fonto­sabb szívműködési paraméte­rekről.) Az indulók egyedileg emblémázott pólót, a célba érők befutócsomagot kapnak. A női futóversenyekről elma­radhatatlan szécsényi „hölgy­regiment” tehát illusztris „celebek” társaságában teheti meg a Városligetben. A Szerencsejáték Zrt. tájékoz­tatása szerint a 18. fogadási he­ti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13-as 1 da­rab, nyereménye 3 351 980 fo­rint. 12 találatos szelvény 29 da­rab, nyereményük egyenként 86 690 forint. 11 találatos szelvény 441 darab, nyereményük egyen­ként 5700 forint. 10 találatos szelvény 3 538 darab, nyeremé­nyük egyenként 1185 forint. Góltotó: 6 és 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szel­vény 10 darab, nyereményük egyenként 6175 forint. Bajnok a Bayern 3DAR jgá i Bár csak gólnél­küli döntetlent ért el a Wolfsburg otthonában, pontszerzésével mégis elhódította a bajnoki cí­met a német labdarúgó Bundesligában a Bayern Mün­chen. A pontvadászatból ugyan még három kör hátravan, de a bajorok 10 pontos előnye már be­hozhatatlan az üldöző Werder Bremen számára. A Bayern tör­ténetének 21. bajnoki címét gyűjtötte be és hetedszer duplá­zott, két hete ugyanis a Német Kupát is megnyerte. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Balázs Attila salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Olvasónk 9 találatot ért eL Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban megjele­nik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzése­inek párosításával Ezt kell játékos kedvű foga­dóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra ki­tölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a be­érkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyes­re - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és bekül­dött szelvények közül minden héten sorsolás út­ján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a já­tékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencse- játék RL-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati szá­munkban közöljük. Amennyiben a feladott szel­vénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nye­reményen felezünk. Kétezer forint alatti összeg­nél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD* HÍRLAP 19. hét Sor­szám 1 X 2 1. csapát 2. csapat l. Bielefeld Dortmund Bundesliga 1 2. Bremen Hannover 3 Cottbus Hamburg 4. Duisburg Bayern München 5. Hertha BSC Nürnbergr 6. Karlsruhe Bochum 7. Rostock Leverkusen 8. Schalke Frankfurt 9. Wolfsburg VfB Stuttgart ÍO. Genoa Lazio olasz a II Internazionale Siena 12. Juventus Catania 13. Napoli Milan +1 mérkőzés 14. Roma Atalanta oiasz.A: PÓTMÉRKŐZÉSEK 1 A pótmérkőzésekre 1. Livorno -Torino OlaszA tippelni nerrí kell, 2. Palermo - Sampdoria -j >öries esetén ért i 3. Reggina - Empoli ■ ménymegállapitásra 4. Udinese - Cagliari' ■! szolgáinak. 1 0| 61 7 ind,‘x'iAm 64 áh

Next

/
Oldalképek
Tartalom