Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-10 / 108. szám
8 2008. MÁJUS 10., SZOMBAT MEZŐGAZDASÁG A megye növénytermesztésének első negyedéve Sz. Ferenc Nógrád megye. Ami az ez évi tavaszt illeti, a mezőgazdasági szakemberek április hónapban sem panaszkodhattak az időjárásra. A lehullott csapadék meny- nyisége 45 milliméter volt. Tavaly a hasonló időszakban mindössze 0,6 millimétert lehetett feljegyezni. Gyengébb talaj menti fagyok helyenként előfordultak, de különösebb kárt nem tett az ültetvényben. A napi hőmérsékleti maximum több alkalommal meghaladta a plusz 22 fokot A talaj- hőmérséklet értéke is folyamatosan emelkedett, április 9-étől 10 cm-en a napi átlag 10 fok felett volt. A kedvező időjárásnak köszönhetően jó kéthetes előnnyel kezdődhettek a tavaszi munkák. A Nógrád Megyei Mezőgazda- sági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságától kapott tájékoztató alapján elmondhatjuk, hogy az őszi vetésű növények áttelelése a sokévi átlagtól kedvezőbb volt. Egyedül az őszi káposztarepcéből kellett számottevő területet újrahasznosítani. Összességében megállapítható, hogy a jelen állapotban az őszi vetésű növények terméskilátásai kedvezőek, a korábbi évek átlagánál jobb a fejlettsége, a tőállománya. Az őszi vetésű gabonanövények és a repce fej trágyázása-• V fm *V ' 6 «.is# n $ ©igy ffS *v T J 1 *í V * * Ts ' W p *.iár ÄS*' v’Cjrtó Ís'Sj&á V: f >,f X> Ä' V I ■ . ■ .V:, ■ ■ * x «-.I \ i.T * • j ‘ \V ■*; WCVTL (fHpfl 1 *%hísWí(bwi befejeződött.. Az összes terület 95-97 százaléka kapott nitrogén műtrágyát annak ellenére, hogy az árak 85-95 százalékkal nőttek október és február között. Az őszi búza vetésterülete csaknem 2000 hektárral kisebb az elmúlt évitől. A növényállomány fejlettsége jó. A fejtrágyázást követően március végén megkezdődött a vegyszeres gyomirtás is, mivel a kedvező időjárás hatására a gyomflóra fejlettsége 2-3 héttel korábban alakult ki. A gazdák az őszi kalászosokra 18 642 hektáron szórták ki a műtrágyát, s a gyomtalanítást 15 432 hektáron végezték el. Az őszi káposztarepce jól telelt, fejlettsége kiváló. Április végén virágba borult a növény. A i fejtrágyázás és a gyomirtás befejeződött. Őszi káposztarepcéből 2007. XII. 2007. XII. Meglévő minőségi megoszlása Íjén 1. után Meglévő _______jó _______ köz epes gyenge Növény jelentett kipusztult (ha) ha % ha % ha °/é Búza 15946 , 15946 9560 60 4943 31 1435 9 Rozs 470470 400 85 70 15_ Őszi árpa 790 . 790 790 100 0 0 _ _ Triticale 23372337 2200 98 137 2_ Őszi káp.repce 6945 355 6590 5840 89 750 11» fc vjpv ,v« mintegy 350 hektár került újrahasznosításra. A vetésterület így is mintegy 500 hektárral nagyobb az elmúlt évinél. A kedvező időjárás miatt elszaporodtak a kártevők is. Megkezdték a gazdák a repcebecő-ormányos és repcefénybogár elleni védekezést is. A tavaszi talaj-előkészítési munkák is jóval korábban kezdődtek a megszokottnál, a magágy előkészítést a tavasziak alá 18 591 hektáron végezték el. A tavaszi árpa és borsó vetése április elejére befejeződött. Tavaszi árpából a vetésterület 2183, borsóból 14 hektár. A növények kikeltek, szépen fejlődnek. A tavaszi növények vetésszerkezete némiképp átrendeződött az elmúlt évekhez képest. Megszűnt a megyében a cukorrépa-termesztés, tifóábh csökken az étkezési burgonya vetésterülete, 305 hektár. A napraforgó tervezett vetésterülete mintegy 100 hektárral nő. A gazdák 7165 hektáron szándékoznak napraforgót termeszteni. A szemeskukorica vetésterülete mintegy 1000 hektárral csökken, ugyanakkor megduplázódik a silókukorica. Kertészet Eddig fagykár nem érte az ültetvényeket. A szőlő metszésével mind a pásztói, mind a szendehelyi térségben végeztek. Megkezdték a lemosó permetezést. A bogyósok kora tavaszi munkái befejeződtek, a fakadás, hajtásnövekedés kiváló. A múlt évi fagykárt követően az állomány vegetatív fejlődése erőteljes volt. Ennek eredményeként az átlagtól jobb a termőrüggyel történő berakodottság. A déli fekvésű fe- keteribiszke-ültetvényekben április közepén megkezdődött a virágzás. A csonthéjasok (szilva, cseresznye, meggy, kajszi, őszibarack) lemosó permetezése befejeződött. Az ültetvények virágzanak. Megkezdték a monília elleni permetezéseket. Az almáskertekben is végeztek a tavaszi munkákkal. A lemosó permetezéseket többségében elvégezték. Sajnálatos, hogy Magyarnándor térségében egyre több őstermelő hagy fel az ültetvény ápolásával és ez nagy potenciális fertőzési forrást jelent a művelés alatt lévő ültetvényrészekben. Az almaültetvények már virágzanak. Műtrágya, nö- vényvédőszer-ellátottság megoldott a megyében. A két megyei forgalmazón kívül az integrátorok ellátják a partner gazdaságokat. A műtrágyaárak az elmúlt év októbere óta csaknem duplájára nőttek. A növényvédőszer- árak 15-50 százalékkal emelkedtek az elmúlt évihez képest. Őstermelői igazolványok érvényesítése SzF Nép-Él «égfév'A falugazdászhálózattal kapcsolatban Varga László, a Nógrád Megyei Mező- gazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságának főigazgatója a következőket mondta: - A falugazdászok létszáma 21 fő. A rétsági körzetben továbbra sem megoldott a hiányzó létszám pótlása. Kiemelt feladat az első negyedévi őstermelői adatbázis számítógépre való felvitele, az adatszolgáltatás határidőre történő továbbítása. Továbbra is érvényesítjük az őstermelői igazolványokat. Az adószám kiváltásának kötelezettsége miatt érezhetően lecsökkent az érvényesített igazolványok száma. Az első negyedévi adatok az alábbiak szerint alakultak: az APEH-től adószámot igénylők száma 4098 fő volt az első negyedévben. A területalapú támogatás elektronikus úton történő Kitöltését falugazdász segítséggel 1538 fő választotta. A munka végzésére 17 falugazdász készült fel és készíti a támogatási kérelmet, amennyiben az MVH szoftverével nincs baj. Drágább takarmány, csökkenő felvásárlási ár Szenográdi Ferenc A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szak- igazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóságától kapott tájékoztató alapján elmondhatjuk, hogy az állattenyésztésben alapvetően nem változtak az elmúlt évi kedvezőtlen folyamatok. Az ajánlott árak tovább csökkentek mind a kínálati, mind a vevői piacon. A tejtermelő gazdaságokat egyre inkább sújtják a magas fehérje- és abrakta- karmány-árak, átlagosan 72-76 forinl/ki- logramm áron jutnak hozzá az abrakhoz. Ugyanakkor az elmúlt év végi 95-103 fo- rint/kilogrammos tejár jelenleg, a 2008. évi szerződések alapján 83-88 forint/ki- logramm között van. Decemberhez képest 11-13 százalékos az átvételi ár csökkenése. A húsmarhatartó gazdaságokban is borúlátóan tekintenek ez év felé. Az állományok számottevő gond nélkül teleltek át. A tömegtakarmány-készlet elegendő a kihajtásig. Nem kevés termelő már legeltet és kiegészítő szálas takarmányt ad az állatainak. A felvásárlási árak nagyon kedvezőtlenül alakultak az elmúlt időszakban összehasonlítva a 2006 évi árakkal. Megjegyzendő, hogy 2006/2007-ben március/április hónapban keresték a hízóalapanyagot és a selejt tehenet. Információnk szerint a gazdák eddig nem szállítottak. A megyében körülbelül 300-400 növendék hízóbikát (250-400 kg közötti), 500-600 darab üszőt nem tudtak eladni. Kereskedői előrejelzések szerint ez évben várhatóan a 2007. évi nyomott árak érvényesülnek. Sem a tej, sem pedig a húshasznú állomány létszámában sincs érdemi változás. A gazdák egy része főként a kettős hasznosítású kis állománnyal rendelkezők csökkentették, vagy szabadulnának az állománytól, de nem tudják eladni. A juhtenyésztésben sajnálatos, hogy tovább csökken a létszám. Ez vélhetően ösz- szefügg azzal, hogy a húsvéti bárányeladások minden idők mélypontját jelentették. A piac teljesen leállt, a meglévő szaporulat eladhatatlan. A termelők jelentős része, főként az 50-100 darab anyás állományokat csökkentik. A baromfi tartás körében tartós problémát jelent a magas takarmányár. A termelők mind a tojás, mind a broiler csökkentését tervezik. A libatartók létszáma mára már csak a tenyésztojás előállítására korlátozódik. Itt is folyamatosan csökken az állomány létszáma. A nyúltenyésztés a háztáji gazdaságokban a saját szükségleten túli volumenben megszűnt. A megyében gyakorlatilag a Termelői Csoport keretében néhány nagyobb termelő körülbelül 9500-10000 darab anyát tart. A piaci árak ebben az ágazatban is nyomottak. A termelők elmondása szerint a téli átvételi árak is mindöszsze a nullszaldó elérésére voltak elégségesek. Sertéstenyésztésben a három nagyüzemi telepen az anyakocalétszám még változatlan, de a magas abrakköltség miatt veszteséges a hízó-előállítás. A szabadpiacon alföldi termelők 120- 150 kilogrammos élősúlyú vágósertéseket házhoz szállítva, napi rendszerességgel 280-320 Ft/kg áron értékesítik. A méhcsaládok jól teleltek és a fiasílá- sok is jól sikerültek. Az állat-egészségügyi helyzet kielégítő. A hordás a kökényvirágporral megkezdődött. Gondot jelent, hogy a Jászságban nyúlós költésrothadás van és így a megyei méhészek legfőbb káposztarepce méhlegelő területe kiesik. Megnevezés 2006 év 2008. április Szopós borjú 60 kg-ig 1000 Ft/kg 500-600 Ft/kg Választási borjú 150 kg-ig 650-700 Ft/kg 450-500 Ft/kg „ 150-200 kg-ig 650-680 Ft/kg 420-480 Ft/kg „ 200 kg felett 650-720 Ft/kg 450-520 Ft/kg Növendék borjú 400 kg-ig 420-500 Ft/kg 380-400 Ft/kg Hízóbika 550 kg felett húst. 340-360 Ft/kg 280-300 Ft/kg Hízóbika 550 kg felett fekete 300-320 Ft/kg 240-260 Ft/kg AV\ 7 Selejt tehén H.o. 300 Ft/kg 230 Ft/kg III. o. 260 Ft/kg 180 Ft/kg IV.o. 200 Ft/kg 100-12iFFt/kg