Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-07 / 105. szám

4 2008. MÁJUS 7., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Kint is vannak, bent is vannak? Mihalik I. Salgótarján. A következő hetek­ben egyrészt eldől: működőké­pes-e a kisebbségi kormányzás, s hamarosan kiderül az is, mit tá­mogat és mit nem a Szabad De­mokraták Szövetsége, amely kint is van a kormányból és benne is van abban - jelentette ki Barna János. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nógrád megyei vá­lasztmányának elnökségi tagja kifejtette: a magyar közjogi hely­zetből adódik, hogy aki megnye­ri a választást, az viseli a kor­mányzás, s az állami cégek mű­ködésének felelősségét. Minden­ki előtt nyilvánvaló, hogy az utób­biak rendelkeznek igazgatótaná­csokkal, felügyelőbizottságokkal, amelyekben jól fizető állásokat adnak kormánypárti káderek­nek, szakembereknek. Nem csak országosan, Nógrádban is részt vesznek SZDSZ-delegáltak ilyen testületek munkájában, például az Ipoly Erdő Zrt.-nél, az Észak­magyarországi Regionális Víz­műnél, a közútkezelő kht.-nál. Barna János azzal folytatta: a kérdés éppen ebből adódik. Fia kormányon vannak, joguk és kö­telességük ez, ellenkező esetben minél előbb le kell mondaniuk pozíciójukról. Erre szólít fel a Fidesz-MPSZ megyei választmá­nyi elnöksége. Amennyiben nem teszik meg ezt, megvan a válasz a fenti kérdésre: ez esetben sem­mi nem történt, az MSZP az SZDSZ-szel együtt kormányoz to­vábbra is. Végül hozzátette: - Bízom ab­ban, hogy a szabad demokraták érzik ezt a problémát és a napok­ban visszavonulnak az érintett ál­lásokból. Elismerés és döbbenet M.J. Pásztó. - Érdekel bennünket, hogy egy hagyományos, polgári ér­tékekkel rendelkező város milyen gondokkal, feladatokkal küszkö­dik. S közösen megállapítottuk, hogy az itteniek és az ország bajai nagyon hasonlóak - mondta dr. Thürmer Gyula Pásztón. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke delegáció élén látogatott a dél-nóg­rádi városba (valamint Bátony- terenyére és Tarra), s mint arról beszámolt: találkoztak Becsó Ká­roly alpolgármesterrel, majd felke­resték a Margit Kórházat is. Elismerően nyilatkozott tapasz­talatairól, amelyek szerint Pásztó .kemény” Fidesz-KDNP vezetése mindent megtesz azért, hogy meg­teremtse a működés feltételeit: is­kolákat tart fenn, anyagiakkal se­gíti a gyógyintézményét, munka­helyet teremt S - ahogyan fogal­mazott - ez nem kis dolog,-mert óriási erőfeszítés szükséges ma ah­hoz, hogy az ország gondjai köze­pette egy ilyen méretű város veze­tése ellássa a tennivalóit Hiszen honnan vegye példáid a pénzt a költségek kevesebb mint felét kite­vő fejkvóta kiegészítéséhez?- Nemcsak a vidék, hanem az egészségügy gyöngyszeme is - mondta a pásztói Margit Kórházról a pártelnök. Hozzátette: fényes bi­zonyítéka annak, hogy megfelelő gondolkodással, felfogással - anél­kül, hogy eladnák, vagy megemel­nék a szolgáltatások árait - önkor­mányzati tulajdonú létesítményt is lehet korszerűen üzemeltetni. Hangsúlyozta: pártja mindent megtesz azért, hogy az egészség­ügy társadalmi tulajdonban ma­radjon. Dr. Thürmer Gyula végül az új Gyurcsány-kabinet megalakí­tásáról tolmácsolta véleményüket, amely szerint megdöbbenéssel vették annak hírét Arra számítot­tak, hogy „a népszavazás után van annyi becsület a kormányban, hogy lemond.” Önkormányzataink érdeklik őket A nyitrai egyetem hallgatóinak egy csoportja a salgótarjáni városházán fotó:gyuriántibor NMH-információ Salgótarján. A nyitrai egyetem diákjai szakmai tanulmányúton vettek részt a közelmúltban. Több magyarországi nagyvárost is fel­kerestek, köztük Salgótarjánt is. A tanulmányút célja a magyar önkormányzatiság sajátosságai­nak megismerése, az európai uniós források elosztásának módja és a vidékfejlesztés volt. A mintegy százfős hallgatóság előtt dr. Kádár Zsombor, Salgótarján jegyzője tartott előadást az önkor­mányzatiságról és a vidékfejlesz­tésről. Az előadást követően szá­mos kérdéssel „bombázták” őt a hallgatók, hiszen a szlovákiai és a magyar önkormányzatiság sok­ban különbözik. Korszerű buszvárók Több százmilliót veszítenek Gulyás Edina NÓgrádsipek. Új, korszerű, fá­ból készült buszvárókat állíta­nak a településen, a régieket pe­dig elbontják. A munkaügyi köz­pont értékteremtő pályázatának segítségével kerül ki a négy vá­róhely a községben, amelyeket Kanyó Balázs helyi szakember készít el. A buszvárókban azok­hoz illő padokat és szemétgyűj­tőket is felállítanak, valamint hirdetőtáblákat is helyeznek el mellettük. Az anyagköltséget az önkormányzat állja, a munkadí­jat pedig a pályázati pénzből fe­dezik. FOTÓ: RIGÓ TIBOR Horváth Boglárka Salgótarján. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester évértékelő beszédéből kiderült, hogy mennyit fejlődött a város - jelentette ki Dóra Ottó, az MSZP frakcióvezetője, aki szerint fur­csa a város vezetőjének állítása, hiszen eddig azt hallhatták, hogy a kormány milydn erőteljes elvo­násokat alkalmaz, amelyek miatt nem lehet fejlődni.- Alapvető visszalépések tör­téntek a működés terén, több mint száz embert bocsátottak el, több iskolában sem a helyettesí­tés, sem a gyerekfelügyelet nem biztosított, a megyeszékhely pisz­kos, az intézmények állapota vál- tozaüan - sorolta Dóra Ottó, majd hozzátette: Székyné dr. Sztrémi Melinda csak azokról a fejleszté­sekről tud beszámolni, amelyek 2004-ben, illetve 2005-ben indul­tak, ilyen a buszpályaudvar, a sportcsarnok, valamint a teher­mentesítő út beruházása. A város által beadott pályáza­tokkal kapcsolatban Dóra Ottó megjegyezte: a város vezetése több pályázati kiírás mellett ha­ladt el. Ilyen az ipari területek fejlesztésére kiírt nyolcszázmilli­ós, turisztika elősegítését célzó ötszázmilliós, egészségügyi járó­beteg-ellátást egymilliárddal tá­mogató, valamint bölcsődebőví­tésre, illetve felújításra kiírt pá­lyázat.- Néhány milliós, bár nem lebe­csülendő, de kis pályázatokon hu- zakodik a képviselő-testület, mi­közben a régióban lévő kisebb vá­rosok a már felsorolt több százmil­liós pályázatokat is megcélozzák - hangsúlyozta a frakcióvezető. A szocialista frakció szerint ér­dekes, hogy a közgyűlés előtt „sze­líd rábeszélésre” visszalépett a Jó­zsef Attila Művelődési és Konfe­rencia-központ igazgatói állására jelentkező két pályázó.- Kíváncsian várjuk, vajon ki­nek nézték ki a még el nem kelt vezetői pozíciót, milyen újabb családtag vagy politikai barát ér­kezik a város egyetlen kulturális intézményének élére? - tette fel a kérdést Dóra Ottó. A retro múzeumot illetően megtudtuk, hogy a közelmúltban közösen tárgyalt Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, Várhe­lyi Attila, Szolnok volt polgármes­tere, Becsó Zsolt, a megyei köz­gyűlés elnöke, Boldvai László szo­cialista országgyűlési képviselő és Dóra Ottó egy, a város központ­jában megvalósítható tízmilliár­dos fejlesztésről.- A megbeszélésen megismer­hettük azt a támogatható projekt­csomagot, amely pozitívan befo­lyásolhatja a város jövőjét, ennek ellenére úgy értesültünk, hogy a megyei közgyűlés inkább egyedül pályázna a múzeum fejlesztésére - mondta Dóra Ottó. Véleménye szerint önmagában az intézmény felújítását az unió nem, vagy csak kevéssé támogatja. A döntésnek a szocialista frakció szerint két oka lehet: a Becsó Zsolt és Székyné dr. Sztrémi Melinda közötti rossz vi­szony, valamint a város polgár- mesterének döntésképtelensége. * Közgyűlés, ünnep és mise szócsata középpontjában Mihalik Júlia Nógrád megye. A kezdeménye­ző napirend előtt kívánt felszó­lalni, elnöki javaslatra azonban a záró részben, vagyis „egyebek” címszó alatt hallgatták meg, majd boncolgatták a legutóbbi megyei közgyűlési ülésen dr. Egyed Ferdinánd (MSZP) frak­cióvezető felvetéseit. Ezek a tes­tület templomban (legutóbb Karancslapujtőn, korábban Herencsényben) tartott ünnepi üléséhez kapcsolódtak. Az érin­tett ilyen formában először nem kívánt élni a lehetőséggel, végül vele együtt mégis válaszoltak, megszólaltak és véleményt nyil­vánítottak páran a következők szerint. Elsőként dr. Barta Lász­ló főjegyző olvasta fel a frakció- vezető által feltett kérdéseket: Tiltja-e a templomban történő összehívást hatályos jogszabály vagy az önkormányzat szerveze­ti működési szabályzata? A fő­jegyző tájékoztatása így hang­zott:- Ismereteim szerint sem az szmsz, sem mai magyar hatá­lyos jogszabály nem tiltja ezt. Hasonlóan hangzott arra vo­natkozóan is a főjegyzői válasz, hogy mise lehet-e az ünnepi köz­gyűlés része: a szabályzat és tör­vények sem foglalkoznak ezzel. Varga Béla (Fidesz) alelnök a következőképpen reagált az el­hangzottakra:- A karancslapujtői esemény előtt jeleztem a frakció számára is, hogy milyen módon történik egy ünnepi ülés kihelyezése. Úgy gondolom, a lehetőséget fi­gyelembe véve az időjárás, a hely, s maga az alkalom abszolút lehetővé tette ezt, s a jog sem tilt­ja. Tudomásom szerint önök kö­zött is van keresztény hívő, de­rék katolikus. Kérem a frakció- vezető urat, hogy a közeljövőben, ha lehet, ilyen irányú megjegy­zésektől tartózkodjon. Szavait követően dr. Egyed Ferdinánd szólalt meg:- Március 14-én az alelnök úr nem kérdezte meg tőlem, hogy válaszait elfogadom-e. Ha meg­kérdezi, természetesen nem fo­gadom el. Az ön válasza olyan volt, mint azé az egyetemistáé, aki csak azért kap kettest, mert meggyőzően mondja a semmit. Kedves alelnök úr! Úgy gondo­lom, hogy mindig a lelkiismere­ti szabadságot figyelembe véve, az illem, az erkölcs és a jogsza­bályok szerint vetettük fel a szó­ban forgó témát és természete­sen ennek még lesz folytatása a továbbiakban is.- A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól szétvá­lasztva működik. Ez a mondat, illetve az alkotmányban foglal­tak iránymutatást jelentenek - közölte Zsédely Lajos (MSZP), aki kifogásolta Varga Béla szó­használatát, megfogalmazását.- Nem szeretném, ha az lenne a véleménye a közgyűlésnek, hogy a derék és a keresztény szi­nonim (rokon-vagy hasonló értel­mű) fogalmak - mondta, majd ar­ról osztotta meg gondolatait a je­lenlévőkkel, hogy gyerekkorában ötször annyit ministrált, mint Varga Béla. Ennek ellenére azt gondolja, hogy aki nem keresz­tény és a vallását nem gyakorol­ja, attól még lehet derék ember.- A mi problémánk egyes- egyedül az - folytatta -, hogy a meghívóban az volt írva, ünnepi ülés lesz, s a program misével in­dult. Leszögezte:- Semmi kifogásunk az ellen, ha egy tizenegykor kezdődő ün­nepség előtt tíz órától misét mu­tatnak be. Ez egy teljesen világos különválasztás. A továbbiakban a képviselő arról szólt: a hely megválasztá­sán is lehet gondolkodni, megér­tették, hogy Herencsényben nem volt máshol akkora hely, ahol teljes létszámban elfért vol­na a testület. Karancslapujtőn azonban „látták, hogy van.” Vé­gül meglátásának adott hangot:- Hideg fejjel áttekintve, áthi­dalható a probléma. Ami ne­künk probléma, úgy látszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom