Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-28 / 122. szám

2 2008. MÁJUS 28., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Csemetecsemege: a polgári frakció akciója Szokatlan látványra kapták fel a fejüket Salgótarján külső lakóövezeteiben azok, akik; Székyné dr. Sztrémi Melindát vélték felfedezni egy kisteher­autó volánja mellett, mely a nógrádi megyeszékhely utcáit járta gyermeknap táján. Egy jótékony és segítőkész fideszes vállalkozó adománya­ként a polgármester asszony nem kevesebb mint két tonna zsákos burgonyát fuvarozott szét személyesen a legrászo­rultabb sokgyermekes csalá­dok számára. így május végén jól iS jött a váratlan ajándék, hiszen a csemetéknek szánt csemegéből sok kis éhes száj lakhat jól a polgári frakció rendhagyó karitatív akciója révén. A fotó tanúsága szerint, a zsákok elosztásánál a város első asszonyának természete­sen jól jöttek a Fidesz válasz­tóköri felelősei által nyújtott segítő kezek is. Mackóvári műfalmászók Salgótarján. Új kezdeménye­zésként a Mackóvár Központi Óvoda és a Salgótarjáni Hegy­mászó Klub május 31-én 10 órától megrendezi a Mackóvár Kupa I. országos óvodai falmá­szó-találkozót. A résztvevő ovisok több kategóriában mér­hetik össze ügyességüket: öt­éves kor alatti fiúk és lányok vegyesen, hatéves korú lá­nyok és fiúk azonban már kü- lön-külön versenyeznek. Ne­vezési díj nincs, nevezni a ver­seny napján bármikor lehet egészen a döntő kezdetéig, a rendezők azonban a zökkenő- mentes lebonyolítás érdeké­ben kérik, hogy aki tudja, elő­re jelezze részvételét. Az óvodások az újonnan el­készült hat méter magas át­hajtás nélküli, 2,5 méter szé­les, hatsoros mászófalon bizo­nyíthatják ügyességüket, nagyméretű, sűrűn elhelye­zett fogásokon. A biztonsági eszközökről - heveder, kötél - a rendezők gondoskodnak, de akinek saját hevedere van, ab­ban mászhat. A résztvevők szoros, fűzős, hagyományos tornacipőben versenyezhet­nek. A várhatóan jó hangula­tú rendezvényt hagyományte­remtő szándékkal minden év­ben megszervezik. Ma este minden kiderül! Miért viszi magával Madame Rosaliguette mindenhová \ • egy koporsóban halott férjét? Miről ábrándozik a fia, Jonathan? S egy általán: mit jelent az, hogy pszeudo- klasszikus tragibohózat álfrancia modorban, egy vagy két felvonásban? Minden kiderül ma este hét órától, ami­kor a József Attila Művelődési és Konferencia-központ szín­háztermében félregördül a függöny, hogy a Vertich Színpad ifjai bemutassák Arthur Lee Kopit Jaj apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú című darabját. A főpróba előtt, a díszletek utolsó igazítása közben Susán Ferencet, a darab rendezőjét első­ként arról kérdeztük, hogyan esett a választás er­re a már címében is figyelemfelkeltő darabra?- Ezelőtt tizenöt-tizenhat évvel találtam rá, s azonnal megtetszett a hangulata, a varázsa. Ha kell. dráma, ha kell, komédia. Tényleg olyan, mint a mai életünk: az abszurd megany- nyi napunkban benne foglaltatik, s ebben a da­rabban is egy-egy jelenet vissza-visszaköszön bármelyikünk életéből. Igazán naggyá ezen helyzetek sorrendiségétől válik a darab, attól, ahogyan egymás mellé kerülnek a leheteüen szituációk. De nem kell félni, idegenkedni a darabtól, úgy gondolom, mindenki számára ki­fejezetten szórakoztató lesz. Nagyon jó a nyel­vezete, ami Borbás Mária fordításában 1989-től már látható-hallható volt Magy arországon itt­en.- Kopit 1962-ben vetette papírra a Jaj apu...- t. Aktuális még a mai világban ?- Abszolút, azt mondom, akár tegnap is ír­hatta volna, üven tekintetben kortalan a darab. Sőtp a helyszín is „mindegy". Port Royal he­ben játszódhatna akár a Balatonnál is.- Seg\edik évadjukat töltik a Vertich Színpad színészéi e keretek között. Mekkora kihívás volt a fiatal társaság tagjainak magukévá tenni eze­ket az életszituációkat? Nag\. de úgv látom, átérzik, s helyén is ke­zelik. Óriási feladatot vittek, vittünk - színé­szek. s a stáb tagjai mind közösen végig, s magam is kíváncsian várom az estét, hogy si­kerük' az általunk támasztott köv etelmény ek­nek megfelelni. S persze nagyon kíváncsiak vagvunk v alamennyien, hogy a közönség ho­gyan fogadja a laj apu... t.- Komoly városi összefogás előzte meg a mai bemutatót mm- Igen, s nem is tu- * é dók így, egyszerre '• mindenkinek köszö; » ^ netet mondani érte. 'I Kezdeném T. Pataki . É Lászlóval és P. Kerner Edittel, akik rendkí­vül pozitívan álltak a darab színre viteléhez az első percektől. A díszletet készítő stáb, Csank Péter és Szabó Tamás ugyancsak kitett magáért, de fantasztikusak a Bartus Mónika és Rigó Erika által megálmodott és el­készített jelmezek, akárcsak a minden elkép­zelésemet felülmúló dalbetétek, amelyek Ferkó Attila és Fekete Attila munkáját dicsérik. Kü­lön szeretném megköszönni a JAMKK stábjá­nak, Vígh Lászlónak, Hartmann Zsoltnak és Fájd Gézának, hogy magukénak érezték a da­rabot a próbák során, s minden kívánságunkat teljesítették. Ugyancsak köszönet illeti mind­azon támogatókat, akik pénzzel, tárgyi, vagy kétkezi segítséggel járultak hozzá munkánk­hoz. S végül, de nem utolsó sorban jár a köszö­net a szereplőknek, akik az eddigi négy év leg­összetettebb darabjának próbái után is élve­zik, amit csinálnak. Az a két színész is ugyan­olyan lelkes, akik a dupla szereposztások mi­att a mai premieren nem állhatnak a színpadra - zárta szavait Susán Ferenc. Ma este hét órakor tehát egy ízig-vérig mai darab, egy példamutató helyi összefogással összeállt színmű mutatkozik be a közönség­nek. S mi minden következik még az után, hogy Madam Rosaliguette megérkezik Port Royalba... ?! " .4. Á TAMLHLA10K SALGÓTARJÁN ÖNKORMANA/AEA, JO/SEE M III A MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZP0NI, V6Í KEI.. NOGHVD MEGYEI HIHI AP. LA FIESTA EH ERIM, Pl Ilii 01 PONYI. KIA SALDO. DEMARCO DIVATHÁZ. dóra ono Önkormányzati képviselő, arzenál /rí., iarjanho kei., ipoiv erdő /rt.. oip bank vari., SEAL BAL KEI.. REV Hl MAM M SZOLGÁLTATÓ KEI.. PAPÍRRA/ KEI., POL AR SIIDIÓ, EIRKA DEKOR. SAINT -GORÁIN /Hl. SALGÖ TARJAM RAAB KARCUL R ILIIM. Pályázik a város Egy tízezresbe került Balassagyarmat Csach Gábor alpolgármestertől kérdésünkre megtudtuk: több nagyszabású terv megvalósítására is pályázik a közeljövőben a város önkor­mányzata. Mivel Balassagyarmat és tér­sége kikerült a hátrányos helyze­tű kistérségek listájáról egy kor­mányzati döntés következtében, a településnek utoljára nyflik le­hetősége TEKI-pályázatot be­nyújtani. Mintegy 25 millió fo­rint értékben a Mikszáth Kál­mán Oktatási és Művelődési Központ és Könyvtár rossz álla­potban lévő tetőszerkezetét kí­vánják helyreállítani. A CEDE- pályázaton kilencmillió forint keretében a Nyírjesi úton kíván­nak korszerű játszóteret biztosí­tani a gyermekek számára, a TEUT-pályázaton pedig közel harmincmilliós beruházás ré­szeként a Zichy, a Benczúr, a Liszt és a Radnóti utat szeretnék helyrehozni.- ■ Sz. A. Ss^OtLIJLR. Amint arról már beszámoltunk: a közelmúltban Salgótarján belvárosában, a Rá­kóczi úton szabálytalanul, az au­tóbuszöbölben állt meg egy rendőrautóval két járőr, amíg az egyikük újságot vásárolt a köze­li pavilonnál. A jelenet szemta­núja fényképen és videofelvéte­len rögzítette a történteket - a képkockák rövidesen bejárták a sajtót. Dankóné Nagy Éva rendőrsé­gi szóvivő arról tájékoztatta la­punkat, hogy az esettel kapcso­latban indított fegyelmi eljárás mára lezárult. A városi kapitány­ság közrendvédelmi osztályának őr- és járőrvezetőjét - aki szolgá­lati elöljárójaként utasította a so­főrt a tilos helyen történő megál­lásra és várakozásra - a közúti közlekedési szabályok kisebb fo­kú megsértése miatt tízezer fo­rint pénzbírságra büntették. A ■gépkocsit vezető egyenruhás fi­gyelmeztetésben részesült. Balassagyarmatiak vitték a prímet &ÜgétaríÉL A „Rendőri szakmai verseny” megyei döntőjét rendez­te meg nemrégiben a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság. A megmérettetésen összesen tizen­nyolc egyenruhás vett részt, akik elméleti és gyakorlati tudásukról egyaránt számot kellett, hogy ad­janak. Végül a gépkocsivezetők kö­zül Annus Zsolt törzszászlós, a motorosok kategóriájában pedig Kótner Zoltán főtörzszászlós, jár­őrvezető lett az első helyezett, mindketten a balassagyarmati közlekedésrendészeti alosztálynál szolgálnak. (Fotó: Rigó Tibor) Rágcsálóirtás Salgótarján. Mint arról beszá­moltunk, május 19-én az egész városban megkezdődött a rág­csálóirtás. A városüzemeltetési iroda május 27. és 31. között a városközpontban, az Arany Já­nos, a Pécskő, az Alkotmány uta­kon, a Vásártéren és a Kassai so­ron, valamint az idegéri részen helyezi ki a paraffinos pogácsá­kat, hogy elpusztítsa a rágcsáló­kat. Az iroda ezúton is arra kéri a lakosságot, hogy ne nyúljanak a méreghez. Ut a forrás felé: doboskúti örömök Nőgfiirisipek Diákönkormány- zati napot tartottak nemrégiben a helyi keresztény általános iskola tanulói. A reggeli órákban kezdő­dő program első részében a Pál utcai fiúk című regény csatajele­netét elevenítették fel az iskolaud­varon. Ezt követően a diákok csa­patokba szerveződve elindultak a Doboskúthoz. Maga az út a termé­szethez kapcsolódó, tudás- és ügyességi próba volt: növénykere­séssel, állatnyomok felismerésé­vel. A szellemi-fizikai megméret­tetést követően a forrásnál töltöt­tek el egy kis időt a csoportok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom