Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-20 / 115. szám

2008. MÁJUS 20., KEDD SPORTTUKOR 11 Négy településünk nevezett Kihívás napja. A Magyar Sza­badidősport Szövetség az idei évben is meghirdette a Kihívás napja sportversenyeket. A szerdai eseményen megyénket négy település - Cserhátsurány, Héhalom, Nógrádmegyer és Salgótarján - képviseli. A Kihívás napja 1982-ben in­dult Kanadából, ahol két szomszé­dos város vezetői elhatározták, hogy egy egész napos verseny ke­retében döntik el, melyikük váro­sa a sportosabb. Május utolsó szer­dáján ezért 0 órától este 9-ig folya­matosan számolták, hányán vé­geznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás napja hamar meghonosodott szer­te Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett. Hazánkban eddig összesen 1565 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly a verseny­ben részt vett falvak és városok lakói egyetlen nap alatt több mint 8 millió negyedórás testmozgást végeztek. A Kihívás napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgás­hoz, az egészséges életmódhoz - ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel ezt az országos eseményt. Az önkormányzatok­nak megküldött nevezési lapok visszaküldésével március 21-éig lehetett jelentkezni a vetélkedésre. A települések május 21-én, szer­dán hét kategóriában küzdenek a „Magyarország legsportosabb te­lepülése 2008” cím elnyeréséért és az ezzel járó gyönyörű serle­gért. A települések versenybizott­ságai folyamatosan összesítik az eredményeket, és azokat három­óránként az országos játékköz­pontba küldik. A versenyközpont­ban a legkorszerűbb számítás- technikai eszközökkel és módsze­rekkel értékelik az adatokat. A va­lószerűtlennek tűnő eredményeket az országos szerve­zőbizottság felügyelői segítségé­vel ellenőrzi. A szervezők a játék­nap végén hirdetnek - nem hiva­talos - végeredményt. A beneve­zett falvak és városok közül az a te­lepülés lesz a kategória-győztes, ahol a 15 perces regisztrált spor­tolások aránya a lakosság lélek- számához képest a legmagasabb. „Sportaktivitásnak” számít min­den olyan, legalább 15 percig tar­tó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kap­nak, azaz nem munkát végeznek. Egy-egy személy a Kihívás nap­ján több sportolással is hozzájá­rulhat települése sikeréhez. A játékban a települések az aláb­bi kategóriákban mérkőznek egy­mással I. kategória: 700 főnél ki­sebb lélekszámúak; II. kategória: 700-1499 fő között; III. kategória. 1500-2999 fő között; IV. kategória: 3000-7999 fő között; V. kategória: 8000-24 999 fő között; VI. kategó­ria: 25 000-69 999 fő között; VII. kategória: 70 000 felett. Nógrád megyét az idei évben Cserhátsurány (II. kategória), Héhalom (II. kategória), Nógrádmegyer (ül. kategória) és Salgótarján (V. kategória) képvi­selik a nemes versengésben. A megyeszékhelyen a Kihívás napja alkalmából a városi sport- centrumban és a Fő téren szervez egész napos programot az önkor­mányzat A lózsef Attila Művelő­dési és Konferencia-központ előtt 10 és 11 óra között aerobikozhatnak a mozogni vá­gyók, a sportcentrumban pedig négy labdarúgó-kispálya, szabad­téri kosár- és röplabdapálya, vala­mint asztalitenisz-lehetőség várja a városlakókat és az érdeklődőket. A program 8 órakor indul, a ren­dezők egyik korosztályról sem fe­ledkeztek meg, hiszen az óvodá­soknak sorversenyeket, az általá­nos és középiskolásoknak kispá­lyás labdarúgást, illetve streetballt szerveznek, de lehetőség lesz tol­lasozni, szkanderezni, célba dob­ni, kocogni és futni, vagy épp ke­rékpározni. Emellett a város több iskolájában is szerveznek a Kihí­vás napjához kapcsolódó esemé­nyeket. Középmezőny lett a vége SAKK Véget ért a Heves-Nógrád megyei csapatbajnokság Az elmaradt és soron következő mérkőzések lejátszásá­val véget ért a Heves - Nógrád megyei közös sakkcsa­patbajnokság, ahol a két palócföldi együttes nem sok­kal maradt le a dobogó harmadik fokáról, ám a tarjáni 4. és pásztói 5. hely végül is a középmezőnyt jelentette. A Pásztót erősítő maconkai Osgyáni Sándor szó szerint nyerő embernek bizonyult, nem csak csapatában, de mindkét megyében. Egyedül ő volt az, akinek minden partija után győztesként gratulálhatott ellenfele. Hatalmas küzdelemben kevés kellett volna a bronzéremhez mind a salgótarjáni, mind a pásztói má­sodik csapatnak, ám végül egyi­küknek sem sikerült felkapasz­kodni a harmadik helyre. Pedig a tarjániak csikócsapata rávert az előttük végző Andornaktályára, de nem kellő arányban, így nem tud­tak előzni. Elkeseredésre azonban nincs ok, mert ez így is tisztessé­ges helytállás volt ettől a döntő részben fiatalokból álló csapattól. A Pásztó is nagyon közel állt ah­hoz, hogy fellépjen a képzeletbeli győzelmi emelvény legalsó fokára, de az utolsó fordulóban nem bírta a feszültséget. A 7. forduló eredményéi Hatvan - Pétervására 4-6, Pásztó II. - Mát­ra SE II. 3.5-Ó.5, Heves - Egri Va­sas 8-2, Andornaktálya - Salgó­tarján II. 3.5 - 6.5. Ifjúságiak: He­ves - Egri Vasas \2-\.Az 5. fordu­lóból pótolt mérkőzések: Heves - Andornaktálya Ó.5-3.5, Ifjúsági­Kutas Balázs a salgótarjániak húzóemberé­nek bizonyult ak: Heves - Andornaktálya 5-11. A két megyefelnőtt csapatbajnok­ságának végeredménye: 1. Mátra SE II (Gyöngyös) 47,5, 2. Heves 46,0, 3. Andornaktálya 36,5,4. Salgótarján II. 34,5, 5. Pásztó II. 33,5, 6. Pétervására 30,5, 7. Egri Vasas 27,5, 8. Hatvan 24, pont. Az ifjúsági csapatbajnok­ság végeredménye: 1. Andornaktálya 42,5, 2. Mátra SE II. 41,5,3. Heves 36„ 4. Egri Vasas 30,5. Hat­van 10 pont. A Pásztó II. legjobb pont­szerzői Osgyáni Sándor 6 pont (6 partiból (100%!), Bohati Tamás 5,5/6. A Sal­gótarján II. csapatában négy kiemelkedő eredmé­nyű játékos volt a szezon­ban: Lenkó Csaba 6/7, Tóth Dani 6/7, Dávid Máté 4/5 és Kovács Da­ni 5/7. ■ (satis) A Vitalitás nyert csapatban ERŐEMELÉS Nógrád megyei fekve nyomó-bajnokság Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Vitalitás SE erő­emelő-szakosztály és a Nógrád Me­gyei Erőemelő Szövetség szervezé­sében a megyei fekvenyomó- bajnokság idén is Balassagyarma­ton. A verseny fővédnöke Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke volt, aki már több alkalom­mal nyújtott támogatást az erő­emelés sportágnak is. A nagylige­ti sporttelep futófolyosóján szép számban neveztek megyénk erős legényei, míg a hölgyek mezőnye a korábbi évekhez képest ritkább volt A versenyre kilátogatott né­zők remek hangulatú, jól szerve­zett bajnokságot láthattak. A baj­nokság célja volt, hogy a hét végén Tabon megrendezésre kerülő fekvenyomó magyar bajnokság előtt felmérési lehetőséget bizto­sítson az egyesületeknek, vala­mint a megyei bajnoki címek el­döntésén túl tehetségek is kerülje­nek megismerésre. Utóbbit bizo­nyítja, hogy jó néhány egyéni in­duló is benevezett a versenyre és közülük többen is a dobogó legfel­ső fokára állhatták fel. A versenyt Komoróczy Csaba, a Vitalitás SE elnöke és Honfi Attila megyei erő­emelő-szövetség vezetője nyitotta meg. Utóbbi elmondta, hogy az év során a megyében több erőemelő­verseny megrendezésére számít­hatnak még a sportág szerelme­sei. A versenyzőket kor és súlycso­portok szerint értékelték. Évről év­re egyre több ifjúsági korosztályú sportoló is megméretteti magát. A felnőtt korcsoportban izgalmas küzdelmeket láthattak a szurko­lók és a versenytársak. Külön meg kell említem a 110 kg-os súlycso­portot, ahol még a verseny történe­tében nem volt ilyen erős mezőny, mint idén. Első helyezettek Ifjúsági leányok 60 kgos súlycsoportban: Wágner Bianka (Vitalitás SE) 40 kg-os tel­jesítménnyel. Ifjúsági fiúk 60 kg: Krajcsi Máté (Vitalitás ) 72,5 kg. 67.5 kg: Molnár Attila (Szécsényi SE) 95 kg. 75 kg: Rácz Dániel (egyéni induló) 130 kg. 82,5 kg: Riczák Attila (Quasimodo TSE) 120 kg. 90 kg: Hajósi Krisztián (Quasi­modo TSE) 115 kg. 100 kg:J3aál Ádám (egyéni induló) 150 kg. 110 kg: Bogdán Gábor (Vitalitás) 115 kg. Nők 56 kg: Lotharidesz Zsófia (Vitalitás SE) 42,5 kg. 60 kg: Hor­váth Mónika (Vitalitás SE) 35 kg. 67.5 kg: Sándor Judit (Quasimodo TSE) 70 kg. 75 kg: Gömör Marian­na (Vitalitás SE) 47,5 kg. Férfiak. 56 kg: Krupa Attila (Vitalitás SE) 80 kg. 67,5 kg: Demus Attila (Quasimodo TSE) 135 kg. 75 kg: Molnár Zsolt (Szécsényi SE) 125 kg. 82,5 kg: Odor András (Vitalitás SE) 147,5 kg. 90 kg: Kelecsényi Já­nos (Vitalitás SE) 150 kg. 100 kg: Ponyi Tamás (Quasimodo TSE) 207,5 kg. 110 kg: Velenczei Nor­bert (Szécsényi SE) 207,5 kg. 125 Agfiuhász Csaba (Quasimodo TSE) 195 kg. +125 kg: Herczeg Zoltán (Vitalitás SE) 160 kg. Abszolút kategória versenyében a hölgyeknél első Sándor Judit, má­sodik Lotharidesz Zsófia, míg har­madik Gömör Marianna lett. A fér­fiaknál első Ponyi Tamás, második Velencei Norbert lett, míg harma­dikként Juhász Csaba végzett. Mind az ifjúsági, mind a felnőtt csapatverseny győztese a Vitalitás SE, második a Quasimodo TSE, míg harmadik a Szécsényi Erő­emelő SE csapata. Somosi sikerek TEKE. Az elmúlt szombaton a közelmúltban elhunyt Benyus Tibor - a somosi tekesport egyik alapító tagja volt - tiszteletére szervezett emlékversenyt a Somosi Tekebarátok Köre. A benevezett csapatok között a hazai NB III-as és NB Il-es baj­nokságban szereplő egyesületek mellett a szlovák NB I-ben sze­replő Rimaszombat gárdája sze­repelt. A verseny a somosi teke­csarnokban került lebonyolítás­ra. A négyfős csapatoknak fejen­ként 100 vegyes (50 teli + 50 ta­rolás) gurítást kellett teljesíteni. A színvonalas verseny elsöprő somosi sikert hozott, hiszen mind a csapatversenyben, mind labdarúgás. Wayne Rooney, a Manchester United angol labda­rúgója nem szeretné, ha csapat­társa, Crisitano Ronaldó a szezon végén távozna az együttestől. „Nagyon remélem, hogy hosszú ideig együtt játsszunk még. Fan­tasztikus játékos, akivel briliáns dolgokat vihetnénk véghez” - nyilatkozta a válogatott támadó, akit a 2006-os világbajnokságon a portugálok elleni negyeddöntő­ben éppen Ronaldo „közreműkö­az egyéniben hazaiak végeztek az élen. Benyus Tibor-emlékverseny. Egyéniben (24 induló): 1. Szabó Sándor (Somosi TKI.) 486 fa, 2. Németh Béla (Somosi TK I.) 441, 3. Sáfár Zoltán (Bátony- terenyei TK) 432, 4. Svantner László (Somosi TK II.) 428, 5. Smatlik Robert (Rimaszombat) 426, 6. Huram Tibor (Somosi TK II.) 423. Csapatban (6): 1. Somosi TK. I. (Szabó Sándor, Németh Béla, Jankuj Lajos, Mol­nár János) 1689 fa, 2. Somosi TK. II. 1676, 3. Gyöngyös 1602, 4. Bátonyterenyei TK 1583, 5. Rimaszombat 1581,6. Miskolci TDSE 1519. désével” állítottak ki, és az angol sajtó akkor úgy gondolta, a kétjá­tékos soha többé nem tud majd egymás mellett játszani. Sir Alex Ferguson vezetőedző azonban megoldotta a dolgot, és a két játé­kos a Premier League legveszé­lyesebb támadósorát alkotja. Ronaldo ebben a szezonban 40 gólt szerzett, a Real Madrid pedig bejelentkezett érte, sajtóértesülé­sek szerint minden pénzt megad­na a manchesterieknek. A Szerencsejáték Zrt. tájékoz­tatása szerint a 20. fogadási he­ti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 4 db, nyereményük egyenként 5 730 555 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 175 darab, nyereményük egyenként 19 055 forint. 11 találatos szelvény 2409 darab, nyereményük egyenként 1385 forint. 10 találatos szelvény 17 005 darab, nyereményük egyenként 325 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 116 275 forint. 4 találatos szel­vény 38 darab, nyereményük egyenként 1935 forint. Tizedik helyen áll Talmácsi Gábor az élről buk­va a tizennegyedik helyen vége­zett a gyorsaságimotoros- világbajnokság 125 köbcenti­méteres kategóriájában a Fran­cia Nagydíjon, Le Mans-ban. Győzött a francia Mike Di Meglio, második lett a brit Bradley Smith, míg harmadik­ként a spanyol Nicolas Terol zárt. Talmácsi 32 ponttal a tize­dik helyen áll az összesítésben. Marasztalja Rónáidét Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Nagy Annamária mátrakeresztesi lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Olvasónk 9 találatot ért el Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban megjele­nik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzése­inek párosításával Ezt kell játékos kedvű foga­dóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációm ki­tölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk.-Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsohmk a be­érkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyes­re - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és bekül­dött szelvények közül minden héten sorsolás út­ján választjuk ki azt a tipposzbpot, melyet a já­tékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencse- játék Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati szá­munkban közöljük. Amennyiben a feladott szel­vénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nye­reményen felezünk. Kétezer forint alatti összeg­nél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD#HÍRLAP Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Magyarország Göröaorszáa Váloaatott mérk. 2. Svájc Szlovákia 3. Hollandia Ukrajna 4. Horvátország Moldova 5. Írország Szerbia 6. Roma Internazionafe Olasz Kupa 7. Albinoleffe Rimini olasz b 8. Bari Avellino 9. Brescia Frosinone 10. Grosseto Chievo 11 Mantova Boloqna 12 Messina Lecce 13. Triestina Treviso +1 mérkőzés 14. Törökország Uruguay Válogatott mérk. PÓTMÉRKŐZÉSEK. 1. Pisa - Spezia 2. Modena - Ascoli 5. Cesena - Piacenza 4. Vicenza - Ravenna Olasz B A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 1 016 17 1 ind«™*"» | 64 db Név:. Cím:

Next

/
Oldalképek
Tartalom