Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-20 / 115. szám
4 2008. MÁJUS 20., KEDD NÓGRÁD MEGYE A vállalkozók Prágába mennek Bátonyterenye. A Bátonyterenyei Vállalkozók Egyesülete idei évi programjának megfelelően májusban a közös kikapcsolódásra, tartalmas együttlétre alkalmat adó rendezvényeit, akcióit valósította, valósítja meg. Már hagyományossá vált a Mátra csodálatos környezetében,- a szorospataki DÉTÉ panzióban megtartott ősz- szejövetel, ahol nem csak vállalkozó társuk munkájában tapasztalható változásokat, s terveit ismerhetik meg, de vendégszeretetét és a szabadidő, a kikapcsolódás megannyi lehetőségét is. Május 29-én az egyesület Prágába indul egy négynapos hosz- szú hétvégére. Tervezett programjuk szerint útközben megállnak Brünnben egy háromórás városnézésre. A „száztornyú, arany, mágikus” jelzőkkel ékesített cseh fővárosban szeretnének minél több nevezetességgel, látnivalóval megismerkedni, közösen megélt szép élményekhez jutni. Hazafelé Kutna Horán, a középkori Csehország (az itt működő ezüstbányák jóvoltából) leggazdagabb városában időznek majd, megtekintve a királyi pénzverdét, valamint a Szent Borbála-székesegyházat, a sedleci kápolnát. Állatvédő és gyermeknap Szécsény. A Tekergő Állatvédő Közhasznú Egyesület május 24- én 11 órától a Kossuth ligetben állatvédő és gyermeknapot tart. 13 órától bemutatkozik az Ipolyvölgyi Lovas Egyesület, a Lipthay Lovasiskola, valamint karatésok, íjászok és a MEOE salgótarjáni szervezete. Késő délután a résztvevők megismerhetik a vendég állatvédőket is. 20 órakor zenei programokkal zárul az egész napos rendezvény. A programok mellett lehet lovagolni, motorozni és bográcsozni, de lesz itt kutyagazdi vetélkedő, valamint megismerhetnek az íjászat fortélyai is. A Mátraverebélyhez tartozó Kányás településrész tavaly két korszerű, igényesen kialakított, fából készült buszváróval gazdagodott, amelyekbe szemétgyűjtőt és hirdetőtáblát is elhelyeztek. Az önkormányzat pályázati támogatással, 2.2 millió forintból valósította meg a beruházást. MODERN BUSZVAROKKAL GAZDAGODTAK Tavaszi fesztivál Bátonyterenye. Szúpataki tavaszi fesztiválra és gyermeknapra várja az érdeklődőket a bátonyterenyei szúpataki evangélikus egyházközség és a város önkormányzata május 24-én, szombaton. A délelőtt folyamán főzőversenyre nevezhetnek a jelenlévők, láthatják a kistérségi Ki mit tud díjazottjainak bemutatóját, a gyermekek játékos vetélkedőkön, karaokén és Ki mit tud-on vehetnek részt. A Large Room keresztény együttes déltől lép színpadra, majd a lucfalvai énekkar, a bátonyterenyei felnőtt színjátszó kör, a szügyi ifjúsági csoport és a szúpataki Hajnalcsillag ifjúsági csoport szórakoztatja a nagyérdeműt. Szekeres Adrien, a rendezvény sztárvendége 15 órakor kezdi szereplését, fellép továbbá az Európa Színpad, a Def Iám Dance School tánccsoport, Solo feat, Monita énekesek, valamint Tóth Tibor és vendégei. A programsorozatot utcabál zárja, amelyen a Szexi csokoládé zenél. Vastaps-díj a legeknek Mint a 2007/2008-as salgótarjáni színházi évad műsorfüzetéből, Korill Ferenc zárszavából (is) tudható, a szezon legvégén a helyi színházbarátok szavazhatnak és odaítélhetik a városban bemutatott legjobb előadásnak, a legjobb színésznőnek, illetve színésznek járó Vastaps-díjat, egy üvegplasztikát. Az évad során két - a lózsef Attiláról és a Zenthe Ferencről elnevezett - bérletsorozatban a következő műveket láthatta a közönség: Neil Simon Mezídáb a parkban (Körúti Színház), Örkény István Tóték (Thália Színház - Kassa), Gyárfás Miklós-Szabó Tamás Tanulmány a nőkről (Gárdonyi Géza Színház - Eger), Mary Chase Barátom, Harvey (Budaörsi Játékszín), Rideg Sándor Indul a bakterház (Turay Ida Színház), Herczeg Ferenc Kék róka (Turay Ida Színház), Ijeonard Gersche A pillangók szabadok, Engen Seribe Egy pohár víz, John Osbome_ Dühöngő ifjúság (mindhárom a Petőfi Színház - Sopron produkciója). A tizedik előadás a József Attila-bérletben Presser GáborSztevanovityDusán A padlás, a Zenthe- bérletben pedig Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt (mindkettőt a soproni társulat mutatta be). A szervezők a szavazólapon az előadások listáján kívül emlékeztetőül megjelölnek néhány emlékezetes alakítást nyújtott színésznőt és színészt is, de természetesen mindenkire lehet szavazni, aki a fenti előadásokban fellépett. Az ajánlat szerint szóba jöhet Bánsági Ildikó (Barátom, Harvey), Bencze Ilona (A pillangók szabadok), Pápai Erika (Kék róka, Egy pohár víz), Piros Ildikó (Egy pohár víz), Tompos Kátya (Tanulmány a nőkről), Vásári Mónika (A pillangók szabadok). A férfi színészek előzetes listája: Baross Zoltán (Indul a bakterház), Bregyán Péter (Kék róka, Dühöngő ifjúság), Eperjes Károly (Vitéz lélek), Görög László (Tanulmány a nőkről), Huszti Péter (Egy pohár víz), Kautzky Armand (Mezítláb a parkban), Kiss Zoltán (Egy pohár víz), Koltai Róbert (Barátom, Harvey), Koncz Gábor (Mezítláb a parkban), Laklóth Aladár (Kék róka), MikóIstván (Indul a bakterház), Nemesük Károly (Kék róka), Öze Áron (Vitéz lélek), Pálos Árpád (Tóték), Viczián Ottó (A pillangók szabadok, Dühöngő ifjúság). A szavazólapokat a Dühöngő ifjúság május 25-26-ai előadásain osztják ki a bérlettulajdonosok, illetve a két előadásra úgynevezett szólójegyet váltók között. A nézők kategóriánként egy-egy jelöltre adhatják le voksukat Érdemes tehát e két napon (is) színházba menni és - névvel és lakcímmel - kitölteni a szavazólapot Ugyanis egyrészt a nézők véleményét a József Attila Művelődési és Konferencia-központ munkatársai figyelembe veszik a következő évadok programjainak összeállításánál, másrészt pedig a szavazók értékes nyereményeket (2 személyes színházbérlét a 2008/2009-es évadra, 2 személyes belépő a Nógrád szépe 2008-as programjára, 2 személyes belépő a szilveszteri bálra, 2 személyes belépő a következő évad egy szabadon választott előadására) nyerhetnek. A díjátadás, illetve a nyeA voksok leadása előtt érdemes lesz újra végiglapozni az elmúlt évad reményjáték eredményműsorfüzetét hirdetése június 1-jén, az Osztrigás Mici előadásán lesz. Erre az érintett színházak, színművészek mellett az intézménytől meghívást és tiszteletjegyet kapnak a szerencsés nyertesek is. A társulatok és a művészek eddig is szerettek idejárni, úgy érzik, hogy az itteni közönség szereti és érti a színházat, a Vastaps- díj valószínűleg még jobban megerősíti színházművészetünk kiválóságainak Salgótarjánhoz való kötődését Cs. B. Testületi ülésekről jelentjük Az áprilisi 17-ei testületi ülés legfőbb témája a 2007. évi költségvetés zárszámadása volt. Az összejövetel elején Lavajné Dóka Éva városvezető tárta a honatyák elé ezzel kapcsolatos gondolatait. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy többszörösen hátrányos helyzetünk ellenére az elmúlt évben is megőriztük Bátonyterenye működőképességét. Az egészségügyi alapellátás, a háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői szolgálat, a városi ügyelet működtetését változatlan struktúrában biztosítottuk. A vezető elmondta azt is, hogy a rászorultak eseti és rendszeres segélyezésére, a krízishelyzetek kezelésére közel 359 millió forintot fordítottak. Hozzátette: az önként, néni kötelezően vállalt méltányossági ellátások megszüntetéséből eredő megtakarítások csak 2008-as költségvetésben jelentkeznek majd. Mindezek mellett szó esett a kompetencia alapú oktatás bevezetéséről, valamint a város infrastruktúrájának fejlődéséről. A városvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy az előző években tervezett munkahelyteremtő fejlesztések akadoznak: a befektetők változása és az anyagi fedezet hiánya miatt tovább csúszik a NÁD MPS-H Kft., az Elektro-Recycling Kft., valamint a Bioerőmű projekt megvalósítása is.- Összességében azonban elmondható, hogy többszörösen hátrányos helyzetünk, s a hiánnyal zárult költségvetés ellenére is jelentős eredményeket tudunk felmutatni, amelyeket képviselőtársaimmal együtt, a testület döntéseinek végrehajtásával valósítottunk meg - tette hozzá a polgármester. Ezen napirendi pontot a képviselő- testület 12 igen, 5 nem szavazattal hagyta jóvá. A helyi adózással kapcsolatos feladatok 2007. évi végrehajtásáról szóló tájékoztatót, az ellenőrzési tevékenységet, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatását, a 2008. év közbeszerzési tervét, valamint a lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítását egyhangú igennel szavazta meg a testület. A képviselők megtárgyalták továbbá a szennyvízcsatorna-beruházás II. ütemével kapcsolatos „támogatás-maradvány” lemondását, amelyet 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadtak. Egyetértés volt továbbá a választókerületi alap felhasználásában, valamint a BÁVÜ Nonprofit Kft. folyószámlahitel-keretének emelése kapcsán is, amelyeket 17 igen szavazattal fogadtak el a városatyák. * * * A bátonyterenyei honatyák április 24-én is összeültek , hogy megvitassák városuk problémáit, s válaszokat találjanak a felmerülő kérdésekre. A képviselők egyhangúlag döntöttek többek között a szociális ellátások szabályozásának módosításáról, amelyet Kovács Sándorné szociális és egészségügyi osztályvezető terjesztett elő, valamint Romhányi Gyula címzetes főjegyző javaslatára módosították a város önkormányzatának közbészer- zési szabályzatát is, amely megosztotta a testület tagjait: Oláh Károly jobboldali képviselő szerint nem szerencsés, ha egyedül a polgármester vállalja a felelősséget az egyes közbeszerzési eljárásokért. Véleménye szerint ez a feladat a testületre kellene, hogy háruljon. Ezen napirendi pont tárgyalásánál Szokorai László is részt vett. Mint mondta, a testület minden közbeszerzési eljárásnál dönthet, kivéve akkor, amikor a szolgáltatás nem haladja meg a 12 és fél millió forintot. Ilyen esetben elég, ha a város első embere hoz döntést. A testület ezt figyelembe véve 10 igen, 6 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést. A városatyák döntöttek az önkormányzat kizárólagos és többségi tulajdonú gazdasági társaságainak vezető tisztségviselőire, valamint felügyelőbizottsági tagjaira vonatkozó javadalmazási szabályzat felülvizsgálatáról is. E napirendi pont tárgyalásánál a testület egyhangúlag döntött az ügyvezetők éves prémiumáról. Megegyeztek abban, hogy veszteséges gazdálkodás esetén nem jár prémium, de abban az esetben sem, ha a társaságnak tartozása van az ügyvezetőnek felróható okból. Kiegészítésként azt is az előterjesztésbe foglalták, hogy az ügyvezető a munkaszerződés megszűnése esetén csak akkor kaphat 3 havi végkielégítést, ha a társaságnak az utolsó beszámolási időszakban nem volt vesztesége. Ruszin László, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke a társasházi lakóépületek felújítására - 2008. április 11-éig beérkezett pályázatok támogatására - tett javaslatot, amelyet a testület szintén egyhangúlag fogadott el. Lavajné Dóka Éva, a város vezetője a testület elé terjesztette az önkormányzat folyószámlahitel-felvételét. A pénzügyi bizottság elnöke, Oláh Károly elmondta: a bizottság támogatta az előterjesztést, ő személy szerint azonban nem járul hozzá ahhoz, mivel szerinte a további hiteligénylés csak rontana a jelenlegi helyzeten. Nagy Mihály képviselő, a Bátonyterenye Barátainak Köre tagja támogatta a hitelfelvételt, azt viszont hozzátette: a felhasználást szigorú keretek közé kell szorítani, nem szerencsés magunk előtt görgetni a hitelt! Ezt a napirendi pontot a honatyák 11 igen 5 nem szavazat mellett fogadták el. A képviselők döntöttek továbbá az Erkel Ferenc iskolába felvehető létszámkeretről: az első osztályos keretet huszonhatról huszonnyolcra emelték. * * * A május 14-ei, rendkívüli testületi ülésen a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását célzó (LEKI), 2008. évi támogatásról tárgyaltak a városatyák, amelyet 17 igen szavazat mellett egyhangúlag elfogadtak.