Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-17 / 113. szám

4 2008. MÁJUS 17., SZOMBAT KULTÚRA / „Valahol várnak engem / szomorú valakik...” Szepesi József „Valahol várnak engem” című versének első' két sorát emeltük ki címként, mert pontosan érzé­kelteti azt a kettősséget, amelyet a személyiségéhez, életművéhez való viszony folyamatosan kivált. Egy­részt azt a hiányt, amelyet 2001-es távozása óta ér­zünk, másrészt pedig annak az igazolását, hogy szelle­mi örökségére igenis - sőt az idő múlásával egyre in­kább - igényt tartunk. Ebbe a tartalmi keretbe ágyazó­dott az a minapi emlékest is, amelyet születésének hatvanadik évfordulója alkalmából a salgótarjáni Szer­datársaság Irodalmi Kávéház programja keretében tar­tottak rokonai, barátai, tisztelői. Két jó barátja (balról Brunda Gusztáv, középen Botos Zoltán) is visszaemléke­zett Szepesi Józsefre. Jobbra Sándor Zoltán szerkesztő, műsorvezető. „Mostanában gyakran kérdezem magamtól',/ki vágyókén, miért szűr lettem, mit ér az életem. /Olyankor megállók egy tükör előtt,/hogy mé­lyen szemébe nézhessek önmagám­nak /Előfordul - kiváltképp éjjelen­te - / hogy eszembe ötlik egy-egy emlék, homályos /múltam néhány epizódja, tisztán és élesen kirajzoló­dik, / mint egy rézkarc, mit kényte­len vagyok csodálni / kinek a mű­ve ez? És ekkor mindig határtalan kétségbeesés fog el,/ a megfogal- mazhatatlan valamitől, kimondha­tatlan félelem, pánik.. ” - írta egy negyedszázaddal ezelőtt, az „El­szórtan, mint a gyom” című ver­seskötetének, első könyvének borí­tóján, az „Önvizsgálat”-ban. Ne­künk Szepesi József pályájának, négy saját kötetének, a Palócföld­ben és különböző antológiákban, folyóiratokban megjelent írásai­nak ismeretében már nem nehéz válaszolnunk e meditativ, rá jel­lemzően önvallató kérdésekre, könnyű elhessegetnünk az őt gyöt­rő kétségeket Viszontagságos éle­tének értelmét, számos értékét vil­lantotta fel a kávéházi rendezvény is, bizonyítván, hogy ötvenhárom évre szabott földi pályafutása nem volt hiábavaló, lírába, riportba, tár­cákba fogalmazott, egy kemény kézfogásba, egy szűk mosolyba, egy barátságos vállveregetésbe sű­rűsödött lélekrezdülései túlélték fi­zikai létezését Elsőként Fátyol Tiva­dar, a Rádió C igazgatója elevenítet­te fel személyes emlékeit Ő már Budapesten ismerte meg Szepesi Józsefet, amikora főszerkesztő, Lakatos Menyhért helyettese volt a „Romano Nyevipe” című roma lapnál. Nagy ener­giák feszítették, örökös bi­zonyítási vágy, tenni aka­rás munkált benne. Sze­rette, felkarolta a fiatalo­kat, a tehetséges embere­ket, sokat és büszkén mesélt Salgótarjánról, a ci­gányhegy szülte alkotókról, köztük a szellemi atyjaként tisztelt Balázs Jánosról A Rádió C-nél irodalmi szerkesztő lett, de ott a sors már csak rövid időt engedélyezett szá­mára. Előbbre - a gyermek- és if­júkorra, a szülőföldjén eltöltött munkásévekre, a pályakezdés idő­szakára - tekintett vissza Szepesi József két helybéli jó barátja. Botos Zoltán együtt nőtt fel vele, a Pécskő hegyi telepen csak egy vályogfal választotta el családjukat Szűkö­sen, sőt kifejezetten szegényen él­tek, de nem voltak boldogtalanok. Sok csínyt követtek el együtt, számos közös ka­landban, élményben volt részük. - Bár Jóska gyak­ran vagont pakolt, vagy mást csinált iskola helyett, aligvoltkönyve, füzete, ta­nítói, tanárai mégis szeret­ték, mert tanulás nélkül is szinte mindent tudott, gyöngybetűkkel írt a táb­lára és szolgálatkésznek bi­zonyult, ha boltba kellett menni. Erős fizikuma volt, tudott kemény is lenni, nem véletlenül került az ökölvívók közé. Szívesen járt kocsmákba - legtöbbször „a Mózerhez” - élményt gyűjteni, sze­retett enni, a csípős lecsós tészta volt a kedvence. Első verseit a Nóg- rád szerkesztőségében Tóth Elem­érnek mutatta meg, aki feltűnően érettnek találta már korai írásait is - mesélte Botos Zoltán.. - A mi ba­rátságunk a nyolcvanas években a Palócföld szerkesztőségében kez­dődött, majd a művelődési köz­pontban mélyült el. Sok időt töltöt­tünk együtt, sikerült alaposan megismernem. Rejtőzködő és sze­mérmes személyisége ellenére ké­pes volt ismereteivel, véleményé­vel, Ady-versekkel, Villon-fordítá- sokkal elkápráztatni értelmiségie­ket is. Tiszta, politikailag manipu- lálhatatlan ember, pontosan fogalmazó tollforgató volt Tagja an­nak a tehetséges generációnak, amelyik a cigányhegyről indult és jelentősét alkotott a művészet és .sport területén - mondta Brunda Gusztáv. Az est házigazdája, Sándor Zol­tán előadóművész mindig szere­tett „Szepesit” mondani, mert az írásokból süt az emberség, az er­kölcs parancsa. Ezt igazolandó ez alkalommal is bemutatott néhány verset, idézte Pál József, a Palócfóld akkori főszerkesztője ajánló szöve­| gét a „Pogány ima” című, 1997-es | Szepesi-kötethez .......Tanúja vol­! ta m, olykor résztvevője mindennap i jainak Láttam üzemcsarnokban és = gy árudvarokon fémporosan és her­cegi tartással... Megtanultam be­csülni a származásával és sorsával dacoló férfit... Ismerte amiről írt. Sem emberek, sem ideológiák nem tévesztették meg. Talán ezért történt, hogy a hazai táj fészekmelegét már nem találta meg új, budapesti élet­közegében. Tapasztalata azonban elvehetetlen. Miként tartásának semárthatnak Tehetségét pedig ez­úttal is bizonyítja Immáron negye­dik kötetével ” Abban kapott helyet a Honvágy című, 1995-ben, New Jersey-ben fogant vers is: „...Míg engem a Hudson partján / tenye­rén hord az élet, / mind több vért iz­zad a Balkán, /és népem mind sze­gényebb. / S bár kalandra csábít száz / flört, vágyam óvmaszkot vi­sel / Bár ihatnék Pesten egy sört / Baranyi Ferivel.. ” E versre utalt a New Yorkban élő Szepesi Éva is, az apjáról szóló levelében:....Szinte rep kedtem, hogy vége boldognak és gondtalannak látom az én örökké sebzett lelkű apámat De a látszat néha csal Legalábbis ezt tükrözi a Honvágy is... Hát igen: Szepesi Jő zsef hatalmas, örökké sajgó szíve, gyógyíthatatlan volt, minta legtöbb költőé.” Az irodalmi est zárásaként ifjú budapesti művészek a maguk sa­játos módján, jól szerkesztett, ma­gas színvonalú műsorral emlékez­tek a költőre. Haik Viktória, Kiss Zsuzsanna, Máté Krisztián és Pász­tor Tibor színművész verseket és megzenésített Szepesi-műveket adott elő, Balázs Barnabás salgó­tarjáni származású zeneakadé- mista pedig Bach-partitákat szó­laltatott meg hegedűjén. E prog­ramrész kezdeményezésében, megszervezésében a szintén he­lyi gyökerű rokonnak, Máté Krisz­tiánnak volt elévülhetetlen szere­pe. „Nyissatok ajtót, emberek” - fogalmazta egykoron Szepesi Jó­zsef: talán nem hiába... Csongrády Béla Szepesi József az idén lenne hatvanéves Ifjú művészek (balról jobbra: Máté Krisztián, Kiss Zsuzsanna, Balázs Barnabás, Pásztor Tibor és Haik Viktória) színvonalas műsorral idézték meg Szepesi Jó­zsef emlékét A „Jaj apu..." egy rendező emlékeibe A Nógrád Megyei Hírlap olvasói az elmúlt hetek cikksorozatából is tudhatják: a salgótarjáni Vertich Színpad Stúdió nagy feladatra, merész szakmai kalandra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy színre viszi az amerikai drámaíró, Arthur Lee Kopit „Jaj apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet anyu, s az én pici szívem olyan szomorú” című, álfrancia modorú pszeudo-klasszikus tragibohózatot. \ A május 28-ai premier előtt kifejezetten jól jött a rendező Susán Ferencnek és néhány sze­replőnek, hogy a minap Szerdatársaság Iro­dalmi Kávéház vendége volt Ambrus Asma, aki mintegy másfél évtizeddel ezelőtt Kecske­méten rendezte e meghökkentő című és nem kevésbé furcsa meghatározottságú darabot A színésznő - aki megannyi műfajban, társulatban és jelentős szerepben próbálta már ki sokoldalú tehetségét - az „Az utca másik oldalán” című, mélyen átélt, katarti- kus hatású Edith Piaf-sanzonestje után igye­kezett felidézni, rendszerezni a Kopit- darabbal kapcsolatos élményeit, gondolata­it. Hangsúlyozta, hogy ízig-vérig színésznek tartja magát s rendezni csak kivételes alkal­makkor szokott. A Magyarországon 1985 óta játszott Jaj apu...” kihívásnak bizonyult számára, annál is inkább, mert fiatal kollé­gáival valami egészen mást szerettek volna létrehozni, mint ami a Katona József Színház nagyszínpadán akkoriban műsoron volt. S erre az újításra, frissítésre a Kopit-mű iga­zán alkalmasnak bizonyult. Szereti az ab­szurdot, mert sok kreativitást igényel min­den közreműködő és nem kevésbé a közön­ség részéről. Többértelmű, rétegű és hatású, sokféleképpen továbbgondolható mondan­dója miatt másként is kell játszani, mint az úgynevezett klasszi­kus, hagyományos színpadi műveket. An­nak idején - a készülő itteni változathoz ha­sonlóan - ők is társí­tottak zenét a Jaj apu...”-hoz, méghozzá a „Cápa” című filmből, de fel­használták a „Kék Duna kerin­gő”-! és Pavarotti néhány számát is. A halakat vetítették, a virágokat nem színé­szek személyesítették meg. Telt házas elő­adásaik voltak, a fogadtatás vegyesnek mondható: a nézők zöme képes volt követni őket, megértette, hogy mit miért csináltak. Ambrus Asma összességében pályafutása szép emlékei, izgalmas kísérletei között tart­ja számon Kopit-rendezését. S mindazok alapján, amiket Susán Ferenc a Salgótarján­ban formálódó előadásról elmondott, nagy várakozással tekint a Vertich Színpad Stú­dió általi feldolgozás elé. Megköszönte a meghívást és megígérte, hogy amennyiben ideje engedi, eljön a bemutatóra. Cs.B. TÁMOGATÓK: SALGÓTARJÁN ÖNKORMÁNYZATA, JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT, VGÜ KFT., NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, LA FIESTA ÉTTEREM. PEUGEOT PONYI, KIA SALGÓ, DEMARCO DIVATHÁZ, DÓRA OTTÓ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, ARZENÁL ZRT., TARJÁNHŐ KFT., IPOLY ERDŐ ZRT., OTP BANK NYRT., STYL BAU KFT., REX HUMÁNUM SZOLGÁLTATÓ KFT., PAPÍRHÁZ KFT., POLÁR STÚDIÓ, FIRKA DEKOR, SAINT-GOBAIN ZRT. SALGÓTARJÁNI RAAB KARCHER TELEPE.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom