Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-16 / 112. szám

2008. MÁJUS 16., PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE „Történelmi magasságok” a totemoszlopokon (Folytatás az 1. oldalon) valamint kényelmesebb is autó­val, mint busszal közlekedni. . Szerettük volna megtudni azt is, hogy az üzemanyagárak emelkedése járhat-e esetleg a buszjegyek drágulásával. Mol­nár Róbert, a Nógrád Volán Zrt. személyszállítási igazga­tója azonban arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy ez a kérdés túlterjed a volán-társaságok hatáskörén. Számukra egye­dül javaslattételi lehetőség van, az is csak a helyi járati vonatkozásban, a helyközi ta­rifát ugyanis kormányrende­let határozza meg, amelyet kö­telezően alkalmazni kell. Tu­domása szerint azonban nem gondolkodnak a jegyárak emelésén az arra illetékesek. Mint mondta: az üzemanyag árának emelkedése kellemet­lenül érinti a volánt, de ez köz­vetlenül nem jelentkezhet a tarifa kérdésében. Nem ennyire egyértelmű a helyzet a teherfuvarozóknál. Az általunk megkérdezett Bod­nár Béla úgy fogalmazott: „húzzuk, ameddig bírjuk, de a végtelenségig nem lehet”. Előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik az áremelés, de szerinte önmagában még ez sem jelent megoldást, hiszen egy eszten­dő alatt a munkájuk is a felére csökkent. Nagyon úgy tűnik, hogy a veszteséget - legalább­is az ő salgótarjáni cégénél - csak létszámleépítéssel lehet kiegyenlíteni. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Legfeljebb - félve - annyit, hogy az üzem­anyag árának emelése, leg­alábbis hatásait tekintve olyan, mint a porszem: bárho­vá beszivárog. Üzemanyagárak Nógrád megyében 95-ös Salgótarján JET 299,90 Balassagyarmat Shell 311,90 Rétság OMV 308,90 Pásztó M0L 310,90 Szécsény M0L 306,90 Bátonyterenye magán 300,00 gázolaj 313.90 329.90 321.90 330.90 320.90 320,00 Forrás: www.holtankoljak.hu Megmenthető« a salgótarjáni főiskola? SfCfcTTÁjpr nn-un tumm mmm Jelmondat a főiskola tornaterme felé vezető folyosón. Vajon meddig érvényes? (Folytatás az 1. oldalról) Ez utóbbi szakonként egysé­gesítette a korábbi ponthatáro­kat, így míg 2006-ban 86 pont­tal, tavaly már csak 122, illetve 123 ponttal lehetett bekerülni a főiskolára. Megszűnt tehát a dif­ferenciált felvételi ponthatár, s ezen intézkedés miatt többnyire a vidéki, így a salgótarjáni felső- oktatás bázisát képező hallgatók szorultak ki a felsőoktatásból. Mint megtudtuk, amennyiben tavaly százpontos minimumot engedélyeztek volna, akkor 180 fővel indulhatott volna az első évfolyam és így ma semmilyen anyagi gondja nem lenne az in­tézetnek. Mint kiderült, a tavalyi felvé­telit követően sok olyan negatív hír jelent meg (legfelsőbb körök­ből is), amely a kevés felvett hall­gatót a képzés gyengébb színvo­nalára vezette vissza. Dr. Rozgonyi József kategorikusan visszautasítja az ilyen jellegű vá­dakat, amelyeket a végzettek el­helyezkedési mutatói és a mun­kavállalók véleménye is maxi­málisan alátámasztanak. Kifeje­zetten keresik az itt végzett köz­gazdászokat. A fentebb felsorolt negatív té­nyezők eredményeként idén 170 fő jelentkezett az intézetbe. A BGF szenátusa szakonként 70, illetve 80 fős felvett létszámhoz kötötte az első évfolyam elindítá­sát. Jelen pillanatban ez a köve­telmény aligha teljesíthető a fő­iskola vezetője szerint.- A főiskolai tanács lehetsé­gesnek tartja a képzés elindítá­sát, ha a hiányzó hallgatók miat­ti veszteség finanszírozásában valamely intézmény részt vállal. Ilyen lehet Nógrád megye és Sal­gótarján önkormányzata, az eset­leges integrálódni kívánó Mis­kolci Egyetem, vagy a kormány­zat mondta dr. Rozgonyi József, aki szerint kisebb létszámmal is el kell indítani a képzést, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ha egy évfolyam bármely okból kimarad, azt a későbbiekben ne­héz újra elindítani.- Nógrád megye és Salgótar­ján vezetői is kinyilvánították: nem tartják elfogadhatónak az első évfolyam szüneteltetését és amennyiben a BGF pontos szá­mításokat végez a finanszírozá­si igényre vonatkozóan, ők ké­szek támogatni a felsőoktatás megtartását - fogalmazott dr. Rozgonyi József. Van tehát szán­dék a főiskolai képzés továbbvi­telére, természetesen változó, bővülő profil mellett.- Várjuk a Miskolci Egyetem csatlakozását, amelynek kereté­ben műszaki felsőfokú szakkép­zés települne intézetünkbe - mondta az igazgató, majd hozzátet­te: érzik az összefogást és a jó szán­dékú segítséget, hogy a 36 éves ha­gyományokat őrző minőségi felső- oktatás a jövőben valamilyen for­mában fennmaradjon. Ehhez a fő­iskola dolgozói és a jelenleg 510 fős hallgatói állomány is megteszi a szükséges erőfeszítéseket A15 éves Gábor Dénes Főisko­la regionális konzultációs köz­pontja 1994 óta működik Salgó­tarjánban - tudtuk meg dr. Agócs Józseftől, a városi intéz­mény vezetőjétől. A felsőoktatá­si reform a főiskolát is érintette, a jelentős létszámcsökkenés mi­att a korábbi mintegy harminc­három konzultációs központ he­lyett - a budapesti centrum mel­lett - tizenhárom regionális köz­pontot hagyott meg a főiskola. Utóbbiak esetében már öt fő beírott hallgató esetén is működ­tetik a szakot. Az intézkedésnek köszönhető­en a Gábor Dénes Főiskola salgó­tarjáni intézménye nem fog meg­szűnni, sőt, az intézmény folya­matosan fejlesztette és korszerű­sítette a távoktatási rendszerét. Dr. Agócs József kifejtette: a je­lenléti tanulás helyett az otthoni egyéni felkészülésre tevődött át a hangsúly, s így egyre nagyobb az érdeklődés az intézmény iránt. Mint arról beszámoltunk, ta­valy kellő jelentkező hiányában nem indult el a gyöngyösi Kár­oly Róbert Főiskola akkreditált felsőfokú képzése idegenforgal­mi és vendéglátó szakmene­dzser szakokon a balassagyar­mati kihelyezett tagozaton. Meg­kerestük Helgertné dr. Szabó Ilo­na oktatási rektor-helyettest, aki közölte: júliusban derül ki, hogy idén ősszel elindul-e az első év­folyamosok képzése a városban. Virág vasárnap a vásárcsarnokban Idei első hétvégi programjára készül a Salgótarjáni Vásárcsarnok és Piac. 2008. május 18-án „Virágos Va­sárnap 2008” néven a megyeszékhelyen új, hagyo­mányteremtő rendezvénysorozat veszi kezdetét - szá­molt be róla lapunknak Suba Zsolt, a piacigazgatóság vezetője.- Szeretném, ha a salgótarjá­ni piac eseményeivel intenzíven bekapcsolódna a salgótarjáni és a környékbéli lakosok minden­napi életébe, gazdagítva a város­vezetők által is fontosnak tartott szabadidős, kikapcsolódási lehe­tőségeket - hangsúlyozta a kö­zelmúltban kinevezett vezető. - Gazdag kínálatunkból szeretnék kiemelni néhányat. Kora reggel­től várjuk a kertészkedni vágyó­kat. A kiválasztott növények, pa­lánták már aznap díszei lehet­nek a vásárlók kertjeinek, erké­lyeinek. A beültetéshez szüksé­ges balkonládákról és termőföldről is gondoskodnak a kertészeink. A program során le­hetőségük lesz szakemberektől tanácsot kérni kertjük megter­vezéséhez, javaslatokat kaphat­nak a beültetni kívánt növények elhelyezésére. Természetesen gondoltunk azokra is, akik csak egy kellemes vasárnapi sétát szeretnének tenni a piacon. Suba Zsolt állítja, a balkonnövé­nyek, sziklakerti növények sokas- sága mellett elfeledkezhetünk a vasárnapi ebéd főzésének fáradal­mairól is, mert a vásárcsarnok vendéglátó egységei a már jól is­mert kínálattal, míg a La Fiesta étterem a szabadtéren sütött grill ételekkel várja a látogatókat. A csarnok igazgató minden ér­deklődőt, vásárlót szeretettel vár és kellemes időtöltést kíván! Fotó: Gyurién Tibor Sulimozi Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia- központban május 16-án, pénteken 14 órától sulimozi keretében az Alvin és a mó­kusok című filmet láthatják az érdeklődők. Tavaszi gála Balassagyarmat Május 16-án 16.30 órakor rendezi meg a Kiss Árpád Általános Iskola tavaszi gáláját a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola nagytermében. A gálát Tibay András igazgató nyit­ja meg. Apák napja Horpács. Hetedik alkalom­mal rendezik meg az apák napját május 17-én szomba­ton a faluban. A programok helyszíne a sportpálya, a játszótér, valamint a szabad­téri színpad. Tizenhárom órától vidám vetélkedőkkel, ügyességi versenyekkel és asztalitenisz bajnoksággal indul a rendezvény, fél há­romtól pedig kispályás foci­mérkőzés lesz a házigazda település és Pusztaberki öregfiúk csapatai között. Ti­zenhét órára a szabadtéri színpadhoz várják az érdek­lődőket, ahol mások mellett a dejtári aerobic csoport, to­vábbá a pataki Gézengúzok táncosai adnak műsort. Kórustalálkozó Szécsény. Az Erkel Ferenc Vegyes Kar Lévárdi Beáta karnagy vezetésével, május 17-én, Recsken „Fúj, süvölt a Mátra szele” elnevezésű 6. nemzetközi kórustalálkozón vesz részt. A találkozón szlovén, erdélyi és lengyel kórusok templomi, illetve koncerttermi hangversenyt adnak. Gyermekszínjátszók Balassagyarmat. Május 17-én 13 órától rendezi meg a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ a XVII. Orszá­gos Weöres Sándor Gyer­mekszínjátszó Találkozó te­rületi bemutatóját. A ren­dezvényen 12 csoport mére­ti meg magát Nógrád, Ko- márom-Esztergom és Pest megyékből. A zsűri tagjai Elönti György és Kaposi Jó­zsef drámapedagógusok, rendezők lesznek. Közös takarítás Tar. A településen május 17- én 9 órától néhány órányi társadalmi munkával a he­lyi lakosok szépítik a közsé­get. A közös falutakarítás­hoz szükséges munkaeszkö­zökről a résztvevők saját maguk gondoskodnak, a jól végzett munka után a szer­vezők egy tál étellel kedves­kednek a faluszépítőknek. Bibliaklub Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia Központban május 19-én, hétfőn 17 órától a Bibliaklub keretein belül „Mit mond a Biblia Jézus második eljöve­teléről?” címmel tart elő­adást Ócsai Tamás lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom