Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-28 / 99. szám

12 2008. ÁPRILIS 28., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Hasznos dobások ATLÉTIKA A DVSE ugró- és dobóverseny-sorozata, 2. forduló A Dunakeszi VSE invitá­lására az egyesület minő­sítő ugró- és dobóver­seny-sorozatának máso­dik, egyben záró állomá­sára is ellátogatott a kö­zelmúltban a balassa­gyarmati Vitalitás SE ki­lenc dobóatlétája. Az első fordulóval ellentétben Fábián Gábor tanítványai ezúttal már nemcsak főszámukban, ka­lapácsvetésben ragadtak sport­eszközt, hanem néhányan súlylö­késben és diszkoszvetésben is. A nagyobb terhelés az eredmé­nyekre is rányomta bélyegét, de összességében eredményes volt a nógrádiak szereplése. A két „vendégszámban” nem termett sok babér a mieinknek, de a versenyrutin miatt hasznos volt kipróbálni, hogy jelenleg mi­re képesek. Kalapácsvetésben Vetró Gergely (átiépve az 50 mé­teres álomhatárt), Jakus Dávid, Viktor Ákos és Tömön Gergely is eddigi legjobb eredményét érte el azzal a súlyú kalapáccsal, amellyel éppen dobniuk kellett. A „vitalitásosok” gyakran nem is ellenfeleikkel, hanem saját ma­gukkal versenyeztek, az ifistáknál például csak gyarmati­ak indultak, közülük az elsőéves, tavalyi aranyjelvényes Tömön lett a legjobb, míg a gyérebb mezőny­ben Danisovszky Erik és Viktor Ákos is aranyérmet szerzett. A Vitalitás SE dobóinak eredmé­nyei Súlylökés./e//ib/c 13 éves ser­dülők (3 kg, 5 induló): 4. Danisovszky Erik 7,67 méter. 14 éves serdülők (4 kg, 6): 6. Fábián Gergő 8,10. Juniorok (6 kg, 7): 3. Viktor Ákos 12,18. Diszkoszvetés. Férfiak. 13 éves serdülők (1 kg, 4): 3. Danisovszky Erik 15,26.14 éves serdülők (1 kg 3): 3. Fábián Gergő 19,44. Ifjúságiak (1,5 kg, 7): 5. Vetró Gergely 30,83.6. Tömön Ger­gely 29,95. Kalapácsvetés. Férfiak 13 éves serdülők (4 kg, 3): 1. Danisovszky Erik 27,52. 14 éves serdülők (4 kg 2): 2. Fábián Gergő 25,00. Ifjúságiak (5 kg, 5): 1. Tömön Gergely 54,26. 2. Jakus Csaba 54,22. 3. Vetró Gergely 50,12. 4. Barna Balázs 43,28. 5. Jakus Dávid 41,77. Juniorok (6 kg 2): 1. Viktor Ákos 39,00. Nők 15 éves serdülők (3 kg, 6): 2. Nagy Bri­gitta 36,06. ■ B. L. SPORTTURMIX Közel álltak a meglepetéshez KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 19. forduló Piroska Krisztián Delfin KC - Balassagyarmati Kábel SE 29-24 (16-9) Kecskemét, 400 néző, vezette: Árokszállási, Janáky. DelfinKC: ERDÉLYI ZAPLETÁN 7, BERTA 5, Bíró 1, DENGI6, Juhász 4, Takács 3. Cs.: Kovács (kapus), Muhi 2, Vujasin, Skrbics 1, Drabant, Szepesi. Edző: Kun István. Bgy. Kábel SE: Síró - TASNÁDI6, Csenki 4, Jakubecz 3, PIROSKA 2, KERTÉSZ 6, Sza­bó. Cs.: Jakab (kapus), Kajdy, Ko­Kertész Gábor vács, Rácz 3/3, Bán, Specziár, Széles. Edző: Szabó Attila. Hétméteresek: 0/0, ill. 5/3. Ki­állítások: 14 perc, ill. 10 perc (+1 kizárás: Kajdy, 3x2 perc után). Az eredmény alakulása: 9. perc: 5-2, 15. perc: 8-3, 21. perc: 10-6, 25. perc: 12-9, 37. perc: 18-11,42. perc: 19-15,47. perc: 24-17, 53. perc: 24-22. A volt szegedi jobbszélső, Ber­ta góljával szerzett vezetést a baj­noki cím várományosa, amit nemsokára a beállós Dengi dup­lázott meg. Nehezen ébredt a Ká­bel, ráadásul a csarnokban ural­kodó fullasztó hőség is zavarta a játékosokat. A gyarmatiak első félidei teljesítményét a kapkodás jellemezte, sok hiba tarkította a játékukat, Csenki és Rácz is hét­méterest hibázott, sok eladott labda rontotta a statisztikát. A kecskemétiek pedig kihasznál­ták a megingásokat. A játékrész hajrájában sikerült felzárkóznia a Kábelnek, de egy újabb 4-0-ás sorozattal a Delfin megnyugtató­vá tette előnyét. Fordulás után talán hamar el­hitte a házigazda gárda, hogy könnyen bezsebelhető a két pont. Az Ipoly-partiak viszont másképp gondolták, szívósan küzdöttek és végre az összponto­sítással sem volt gond. Jakubecz és Kertész góljai révén 18-14-re jöttek fel, de megint közbeszólt néhány eltékozolt támadás, és a Delfin ismét elhúzott. Az utolsó tíz percre fordulva azonban rendkívüli módon feljavult a vendégek védekezése, amelyben főként Piroska „vitte a prímet”, majd egymás után ötször zörget­ték meg a listavezető hálóját, Tasnádi szélről, Kertész átlövé­sekből talált be, s máris 24-22 állt az eredményjelzőn. A vér­szemet kapott gyarmatiak vi­szont nem tudtak meglepetést okozni, mert egy gyors ellentá­madásban eladták a labdát, a „kontrából” viszont gólt kaptak, az utolsó percekre pedig össze­szedte magát annyira a Delfin KC, hogy nem forgott veszélyben a győzelme. Összességében az első félidő ben még gyengébben játszó Ba­lassagyarmat a második félidő ben megmutatta, mindenkire ve­szélyes ellenfél lehet, ha lecsök- kentik a hibák számát, és jobban összpontosítanak a befejezések­re. Kun István: - A második fél­időben meglepett minket a Ba­lassagyarmat, de a végén helyre­billentettük az erőviszonyokat. Szabó Attila: - Eleinte nagyon hullámzó játékot nyújtottak a fi­úk, szünet után viszont azt mu­tatták fel, ami elvárható tőlük. Bízom benne, hogy a hátralévő mérkőzéseken ezt a második fél­idei jobbik arcát mutatja majd a társaság. Ifi: 42-27. ■ H. H. Értékes SBFC-pontszerzés LABDARÚGÁS Winner Sport NB III, Mátra-csoport, 23. forduló Szoros az élmezőny soproni uga. A labdarúgó Sop­roni Liga 25. fordulójának eredmé­nyek Győri ETO - Gabona Trans Kaposvár 1-1, Nyíregyháza - BFC Siófok 2-0, FC Fehérvár - Paksi FC 3-0, FC Tatabánya - DVSC- TEVA1 -2, REAC - DVTK-Borsodi 5-5, Vasas-ZTE FC 1-0, FC Sop­ron - Újpest FC - mérkőzés nél­kül 0-3. A Budapest Honvéd - MTK Budapest mérkőzést a lap­zártánk után játszották. A bajnokság állása 1. MTKBudapest 2415 6 3 52-20 51 2. Debreceni VSC 25 15 6 4 52-26 51 3. Újpest FC 2515 6 4 53-30 51 4. Győri ETO 2513 9 3 53-28 48 5. fehérvár FC 2514 3 8 41-26 45 6. Bp. Honvéd 2411 6 7 39-26 39 7. Zalaegerszeg 2511 5 9 46-33 38 8. Kaposvár 25 10 8 7 35-34 38 9. Nyíregyháza 25 10 5 10 29-31 35 10. Vasas 25 9 5 11 33-40 32 11. Paksi FC 25 7 7 11 4144 28 12. REAC 25 6 8 11 3545 26 13. Diósgyőr 25 411 10 33-52 23 14. BFC Siófok 25 4 8 13 2440 20 15. Tatabánya 25 2 4 19 30-73 10 16. FC Sopron 0 Megjegyzés: Az FC Sopront ki­zárták az első osztályból, de az eddigi, ellene elért eredménye­ket a többi csapat megtartotta. Tavasszal az aktuális ellenfelek mérkőzés nélkül, automatiku­san megkapják a győzelemért járó 3 pontot, 3-0-ás gólkülönb­séggel. A versenykiírás értelmé­ben azonos pontszám esetén előbb a több győzelem, majd a jobb gólkülönbség határozza meg a sorrendet. Erdei nyert ökölvívás. Erdei Zsolt elégedet­ten nyilatkozott, miután szomba­ton egyhangú pontozással le­győzte az amerikai DeAndrey Abront és ezzel tizedik alkalom­mal megvédte a Boksz Világszer­vezet (WBO) félnehézsúlyú világ- bajnoki címét a drezdai gálán. „Takarékoskodtam az erőmmel, nem kockáztattam feleslegesen. Az az érzésem, hogy a nagy meccsek még hátravannak a pá­lyafutásomban. Most 80 százalé­kot nyújtottam, maradtak tartalé­kaim” - mondta a 33 éves „Ma­dár”, aki immár 29/0-ás profi győzelmi mérleggel büszkélked­het, közte 17 kiütéssel. Totóeredmények 1. Bochum-Duisburg 1-1 x 2. Cottbus-Rostock 2-1 1 3. Hamburg-Schalke 0-1 2 4. Hannover-Hertha BSC 2-2 x 5. Karlsruhe-Bremen 3-3 x 6 Nürnberg-Bielefeld 2-2 x 7. Leverkusen-WWfcburg 2-2 x 8. Rorentina-Sampdoria 2-2 x 9. Intemazionale - Cagliari 2-1 1 10. Juventus-Lazio 5-2 1 11. livwno-Milan 1-4 2 12. Palermo-Aialanta 0-0 x 13. Roma-Torino 4-1 1 14. Bayern M.-VfB Stuttg. 4-1 1 Balassagyarmat - MTK Buda­pest n. 1-3 (1-2) Balassagyarmat, 200 néző, ve­zette: Kelemen I. (Bíró, Dani). Balassagyarmati SE: Földi - Gaál, Schuchmann, Földvári, Szenográdi - Lovász (Széles), Mohácsi, Szilágyi, Miklián (Bal­ga) - László, Gyimesi (Zol- nyánszki). Edző: Bodonyi Béla. MTK Budapest H: Horváth - Hajdú, Szekeres, Lengyel, Vági - Kákonyi, Busái, Jezdimirovics, Nikházi (Boda) - Gosztonyi (Pölöskei), Tischler (Molnár). Edző: Teodoru Vaszilisz. GL: Gyimesi (15.), ill. Busái (11.), Tischler (34.), Nikházi (88.). Sár­ga lap: Schuchmann, ill. Lengyel, Szekeres. Jók: Földi, Szilágyi, Miklián, ill. Jezdimirovics, Hajdú, Nikházi. 11. perc: Szabadrúgást követő háromszögelés után Busái ke­rült középen a hazai védelem mögé, és 12 méterről a kapu kö­zepébe helyezte a labdát. 0-1. 15. perc: Hazai támadás után Gyimesihez került a labda, aki két csel után 18 méterről ballal a kapu bal oldalába lőtte a lab­dát. 1-1. 34. perc: Nikházi szabadrúgá­sa után a hosszú oldalról balról Lengyel az eUenkező oldalra fe­jelte a labdát, és azt Tischler 8 méterről fejelte a kapu jobb olda­lába. 1-2. 88. perc: Nikházi 20 méterről a kapu bal sarkába vágta a lab­dát. 1-3. A várakozással ellentétben a vártnál kevesebben voltak kíváncsi­ak a csoportot vezető MTK fiataljar ira. Akik távolmaradtak, azok bán­hatták, mert ezen a délutánon, a nagyligeti sporttelepen két nagyon kulturált futballt bemutató csapa­tot láthattak a nézők. A Balassa­gyarmat végig partiban volt, az utol só percekig a pontszerzés reményé ben küzdhetett úgy, hogy a tavasz talán legjobb játékát láthattuk tő lük. Mutatványukat a közönség többször is nyütszíni tapssal jutal­mazta Bár gólhelyzetek mindkét ol dalon voltak, a három pont sorsa csak a hajrában dőlt el a vendégek javára akkor, amikor Szenográdi sérülése miatt a hazaiak jóformán tíz emberrel küzdöttek Bodonyi Béla - Tudtuk, hogy más kategória a két csapat, en­nek ellenére úgy érzem, hogy becsülettel helytáUtunk. Erre a hozzáállásra lehet építkezni a jö­vőben. Teodoru Vaszilisz: - Egy rend­kívül izgalmas mérkőzésen, egy kellemetlen stílusú csapaton tudtunk - a megfiatalított csa­patommal - felülkerekedni úgy, hogy a hajrában sikerült biztos­sá tenni a győzelmünket. ■ K.F. Túra - Salgótarján-Baglyasalja FC 1-1 (0-0) Túra, 250 néző, vezette: Káli E (Bathó, Csányi). Túra: Nagy G. - Senyviczky, Nagy Cs., Sukaj, Less T. - Kuti, Horváth M., Szűcs, Less K. - Kiss L, Csépányi (Vári). Edző: Berla At­tila. Salgótarján-Baglyasalja FC: Sza- bó Cs. - Jeney, Csatlós Cs., Sulcz, Birlncsik Dániel Morva (Varga Cs.), Németh T., Ala­pi (Kálmán), Csatlós T., Oláh T. - Birincsik, Benedek. Edző: Kis Kár­oly. GL: Kuti (55.), ill. Birincsik (67.). Sárga lap: Senyviczky. Jók Sukaj, Szűcs, ül. Csatlós Cs., Sza­bó Cs., Birincsik. A remekül küzdő SBFC bravú­ros pontot szerzett a jó erőkből ál­ló Túra otthonában. További eredmények Dunake­szi Vasutas - Putnok VSE 1-1, RAFC - Tiszafüredi VSE 3-1, Ve­resegyház VSK - Egri FC 1-0, Gyöngyös AK - Maglódi KSK 2- 0, Ózdi FC - Jászapáti VSE 3- 0, Felsőzsolca VSC - Újpest FC II. 0-2. A bajnokság állása LMIKB. 2. Túra 2320 1 2 22 17 2 3 76-19 61 59-22 53 3. Veresegyház 2311 5 7 32-27 38 4. Putnok 2311 4 8 50-38 37 5. RAFC 23 10 5 8 32-28 35 6 Gyöngyös 23 10 2 11 36-33 32 7. Tiszafüred 23 8 7 8 40-38 31 8. Újpest n. 23 9 410 34-32 31 9. B.-gyarmat 23 9 3 11 26-37 30 10. Ózd 23 9 3 11 3148 30 11. Egri FC 23 8 6 9 29-38 30 12. SBFC 23 7 5 11 30-37 26 13. Maglód 23 7 3 13 3047 24 14. Dunakeszi 23 6 3 14 2341 21 15. Jászapáti 22 6 3 13 2749 21 16. Felsőzsolca 23 4 613 2447 18 Räikkönen rajt-cél győzelemmel vette be Spanyolhont forma-1 Spanyol Nagydíj: Kovalainenbalesete és Alonso kiesése nyitotta az európai viadalok sorát A. Á. Barcelona. Idei második győzelmét arat­ta az összetett pontversenyben élen ál­ló, címvédő Kimi Ráikkönen tegnap a. Spanyol Nagydíjon. Az idei negyedik fu­tamon a brazil Felipe Mássá lett a má­sodik, míg a brit Lewis Hamilton a har­madik. A versenyen kétszer küldték be a biz­tonsági autót; először a rajt után közvet­lenül, miután a német Adrian Sutil (Force India) és honfitársa, Sebastian Vettel (Toro Rosso) karambolozott. A 21. körben Heikki Kovalainen (McLaren- Mercedes) autója defektet kapott és a pi­lóta a gumifalnak rohant. A finn ver­senyzőt helikopterrel szállították kór­házba. A rajt után Ráikkönen megtartotta vezető helyét, Mássá megelőzte a spa­nyol Fernando Alonsot (Renault), Hamilton pedig a lengyel Robert Kubicát (BMW-Sauber). A német Adrián Sutil (Force India) és honfitársa, Sebastian Vettel (Toro Rosso) egymás­nak rohant és emiatt beküldték a biz­tonsági autót Két körrel később eltaka­rították a roncsokat, folytatódhatott a száguldás, Ráikkönen, Mássá, Alonso, Hamüton, Kubica volt a sorrend az élen. A 21. körben Heikki Kovalainen ki­egyenesítette az egyik kanyart, miután defektes lett a bal első gumija; átvágta­tott a bukótéren és mintegy 200 km/órás sebességgel befúrta magát a gumifalba. Beküldték a biztonsági autót és az orvosi kocsit is, a pilótát pedig hordágyon szállították el. A finn hü­velykujját felemelve jelezte, hogy a kö­rülményekhez képest „egyben van”. A 34. körben a kétszeres világbajnok Alonso motorja füstölni kezdett, a spa­nyol a csalódott hazai szurkolók tapsa mellett leállította a gépet és kiszáUt a versenyből. A hajrában Hamüton egyre jobban felgyorsult, megközelítette Massát, de befogni már nem tudta rivá­lisát. Spanyol Nagydíj: 1. Kimi Ráikkönen (finn, Ferrari), 2. Felipe Mássá (brazil, Ferrari), 3. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes), 4. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber), 5. Mark Webber (ausztrál, Red Buü), 6. Jenson Button (brit, Honda), 7. Kazuki Nakajima (japán, Williams), 8. Jarno TruUi (olasz, Toyota), 9. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber), 10. Giancarlo FisicheUa (olasz, Force India), 11. Timo Glock (német, Toyota), 12. David Coulthard (brit, Red Bull), 13. Takuma Sato (japán, Super Aguri). Következik Török Nagydíj (Isztambul, május 11.) A vb élmezőnye, püóták 1. Kimi Ráikkönen 29 2. Lewis Hamilton 20 3. Robert Kubica 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom