Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám
2008. ÁPRILIS 8., KEDD iüiliBBW MMHHMNNMNMNNM 5 FÓKUSZ sztrájk Ilyen még nem volt: egyszerre sztrájkolt a vasút és a BKV. A budapesti káoszhoz elegendő lett volna a tömegközlekedés leállása, de így sokan még a fővárosba se tudtak bejutni. / ii / A KÁOSZ BEJÖTT, A HISZTÉRIA ELMARADT Ahogy várni lehetett, hétfőn megbénult a közlekedés Budapesten. Mindenfelé torlódó kocsisorok, „beállt útkereszteződések”, tumultuózus jelenetek, várakozó, tétova emberek a buszmegállókban, biciklisek, távgyaloglók mindenfelé. Több helyen a buszsávot is használhatták, néhol rendőri segédlettel. Ráadásul még egy kiadós zuhé is rázúdult a városra, többnyire mégis mindenki türelemmel viselte sorsát. A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) tegnap 13 óráig sztrájkolt. A karbantartókon kívül gyakorlatilag senki sem vette fel a munkát, néhány alvállalkozásba adott járatot leszámítva. „Hajnalban bejöttünk rendesen dolgozni, és most várjuk az egy órát” - mondja kérdésünkre az egyik buszsofőr, aki munkatársaival együtt a központi épület egyik helyiségében várja a sztrájk végét. „Magunkért tesszük, a jövőnk érdekében - vág közbe egy kollégája. - A BKV tartozásait senki sem fizeti meg. Egyik banktól felveszik a hitelt, a másiknak visszafizetik azt. Ez nem megoldás. És az sem, hogy tömeges elbocsátások legyenek” - méltatlankodik. A BKV dolgozói közül a karbantartók nem álltak le tegnap sem. Folyik a műhelyben a munka. Megkérdezem: ők miért döntöttek így? „Nem az a fontos, hogy mi ne dolgozzunk, hanem az, hogy ne közlekedjen egy jármű sem” - válaszol az egyik szerelő, miközben a féket ellenőrzi az egyik Combinón. Mint megtudjuk: szolidárisak kollégáikkal, nem azért nem sztrájkolnak, mert ők nem értenek egyet a követelésekkel. „Nem tudom, kicsim, mikor érek haza. Sietek” - nyugtatja A fővárosban hatalmas volt a torlódás, a Budapestre bevezető szakaszokon több kilométeres sorok álltak. A legrosszabb 7 és 9 óra között volt a helyzet. egy anyuka gyermekét hétfő reggel telefonon a Keleti pályaudvaron, miközben a táblát kémleli. Hátha felkerül rá valami hasznos információ. Nem ő az egyedüli, aki nem hallott a vasutassztrájkról. Többen szerettek volna már kora reggel elutazni. Voltak síléccel A jövőnk érdekében tesszük mondja egy buszsofőr. érk^ők, akik Győr | felé indultak volna, b és voltak olyanok is, akik a munkahelyükre szerettek volna időben beérni. A pályaudvaron az utasokon kívül gyakorlatilag senki sem volt. A peronok között néhány sztrájk feliratú sárga mellényes vasúti dolgozót lehetett látni, akik mindennapi dolgaikról cse- verésztek. A vonatok között egy tanácstalanul álldogáló utas éppen azt mesélte a másiknak, hogy egy közeli rokonát kirúgták az állásából, mert nem tudott még az előző sztrájk miatt bemenni dolgozni. „Felháborító, még szerencse, hogy azóta talált másik állást.” A villamosok délután egyig a remízben maradtak Ki miért sztrájkolt? A VASÚTI DOLGOZÓK SZABAD SZAKSZERVEZETE (VDSZSZ) továbbra is követeli a tízszázalékos béremelést a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetését minden vasutasnak. Megmentenék a megszüntetésre ítélt 38 vasúti szárnyvonalat is. Követelik az infláció bejelentett 1,1 százalékos további növekedésének kompenzációját is. A BKV SZAKSZERVEZETE a tér-' vezeti járatritkítások ellen tiltakozik, amely több száz fős létszámleépítéshez vezet. Emellett munkakörülményeiken is javítani akarnak. Tavaly novemberben már volt egy munkabeszüntetésük, akkor két buszgarázs dolgozói tartottak kétórás figyelmeztető sztrájkot. A vasúti forgalom tíz óráig szünetelt, később felfüggesztették a sztrájkot Megbénult a közlekedés a fővárosban, de a többség türelmesen viselte sorsát. A BKV-járatok alig hét százaléka indult reggel útnak. Europress-összeállítás Politikai zsarolásról beszél a miniszter kákosy csaba. A VDSZSZ néhány órás, a BKV szakszervezeteinek akciójával „véletlenül egybeeső” sztrájkjával újfent bebizonyította, lépését pusztán politikai célok vezérelték. Nem szóltak időben, semmibe vették az utasok és az adófizetők érdekeit. Kákosy Csaba közlekedési miniszter szerint bebizonyosodott, a VDSZSZ célja csupán a politikai zsarolás, követelései minden alapot nélkülöznek. torlódás. A hétfői BKV-sztrájk idején jelentős forgalomnövekedés volt megfigyelhető egész Budapesten. A mellékutcákon is megnőtt a forgalom. A legnagyobb torlódás a Rákóczi, a Kerepesi és a Soroksári úton alakult ki A Szentendrei út egész budapesti szakaszán, tehát több mint 16 kilométeren állta kocsisor reggel 7 és 9 óra között. A hidakon, a sugárutakon és a rakpartokon is mindenhol dugó volt Az autópályák bevezető szakaszain is több kilométeres sorokkal találkozhattak a munkába sietők. utasok. Egy átlagos napon 34 millió ember száll fel a BKV járműveire. Pontosan még nem becsülhető meg a bevételkiesés, erről ma közölnek majd adatokat rendőrök. Mintegy 300 rendőr vett részt a forgalom segítésében. Sok koccanásos baleset történt. A kivételes alkalomra való tekintettel az autósok a villamospályákat és a buszsá- vokat is használhatták a sztrájk ideje alatt iskolák. Több fővárosi iskolában akadozott vagy szünetelt a tanítás: a diákok egy része egyszerűen nem jutott el az intézménybe. A sztrájk miatt távolmaradók hiányzását igazoltnak tekintik. Több intézményben - mivel csak a diákok kis része érkezett meg - rövidített órákat tartottak. kórházak. A fővárosi kórházakban nem okozott gondot a sztrájk: a műszakváltások rendben lezajlottak, a be nem érő páciensek mfis időpontot kaptak, a rendelési időt több helyütt meghosszabbították. „Megőrültek az emberek, azt hiszik, most nem kell betartani a szabályokat" - Körkérdésünk: Egyetért a sztrájkolókkal? MARTON JÁNOS „isaszegre szeretnék eljutni. Három órája itt vagyok az állomáson. Átfagytam és elegem van. Részben megértem a sztrájkot folytatókat, de ellenzem is ezt a fajta követelést. Azzal, hogy nem közlekednek a vonatok, a reggeli csúcsidő szakban, gyakorlatilag összeomlott a tömegközlekedés, csak az utasokat haragítják magukra a munkabeszüntetők. Várok még egy kicsit, aztán visszamegyek a rokonaimhoz. ” JUHÁSZ ISTVÁN „nem értem a munkabeszünte tőket Már rögtön az első sztrájknál olyan erősen fel kellett volna lépnie a munkáltatónak, hogy többet eszükbe se jusson sztrájkolni. Mire jó ez és meddig vezet? Mérges vagyok. Ecsetre kellett volna reggel hatig odaérnem. Várok és bosz- szankodom. Mást úgysem tehetek. Tudtam a sztrájkról, persze. Csak reménykedtem, hátha lesz valami mentesítő járat. Nem jártam szerencsével. ” FODORNÉ ORBÁN ANNA „csinálják csak, rendben. Ha máshogy nem tudják érvényesíteni az akaratukat, akkor ez tűnik a legjobb megoldásnak. Igaz, akárcsak én, az utasok látják a kárát, de én türelemmel vagyok. lilája, hajléktalan voltam a mai napig. Mától az életem teljesen megváltozik. Előbb azt mondták az információnál, talán kilenc körül elindul egy nemzetközi Pozsony felé. Persze azokat is megértem, akik a munkába szeretnének eljutni ” HETÉNYI NIKOLETTA „egyetértek a sztrájkotokkal, de nem hiszem, hogy célba érnek.. Szerintem jó, hogy kiállhatnak az érdekeikért, de nem valószínű, hogy így megoldódnak a problémáik. Nagy bajok vannak a BKV-val. Nagyon drágák a jegyek, a bérletek, ráadásul ott, ahol lakom, nagyon agresszívak és udvariatlanok az ellenőrök, zaklatják az utasokat. Rég várok a taxira, de még mindig nem jön, remélem, a munkahelyemen megértik. ” FÜSTÖS BOTOND GYÖRGY „taxis vagyok, higgye el, teljesen megőrültek az emberek. Azt hiszik, most nem kell betartani a szabályokat. Az autósok rámennek a villamossínekre, agresszívek. Egy női utasom felszólított, toljam le a kocsimmal az előttem haladót, mert túl lassan mentünk. Aztán meg nem akarta kifizetni a fuvart Megértem a sztrájkotokat, de eredményt talán csak akkor érhetnek el, ha napokra megbénul a főváros.” Taroltak a taxisok, mint szilveszterkor csúcsra jártak a taxistársaságok a délelőtti BKV-sztrájk idején: a rendelések sokszorosát kapták a cégek. Sok társaságnál már a diszpécserszolgálatok elérése is gondot okozott, foglaltak voltak a telefonok, a taxik meg csak lassan tudtak közlekedni a dugók miatt. reif Zoltán, az egyik fővárosi taxicég marketingigazgatója röviden úgy jellemezte a forgalmukat: „Tiszta szilveszter van. "Ez nagyjából annyit jelentett: a társaságok szinte összes kocsija az utakon volt, a szokásos rendelések sokszorosát kapták. dudás Zoltán, egy másik cégvezető szerint 10-15 százalékkal magasabb bevételre számíthatnak a sztrájk miatt. Igaz, né hány rendelést nem is tudtak teljesíteni - mondta az igazgató, m